Tovább csökkent az új halálos áldozatok száma Olaszországban, egy nap alatt több mint kétezren gyógyultak meg
Ranieri Guerra, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) igazgatóhelyettese a tájékoztatón hangsúlyozta, hogy a járványgörbe nagyon lassú lefelé ívelése csak a fertőzés terjedési üteme megfékezését jelenti, nem pedig a járvány megszűnését.
Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek létezése azt bizonyítja, hogy "széles a nem azonosított, tünetmentes pozitívak száma - jelentette ki. "Hatalmas veszélyt jelentene a korlátozó intézkedések hirtelen feloldása" - tette hozzá.
Azt tanácsolta a római kormánynak, hogy a következő időszakban földrajzi térség, életkor, munkavégzés szerint oldja az óvintézkedéseket. A WHO szakértője szerint az a legjobb módszer, ha hétről hétre enyhítik a korlátozásokat, mivel így ellenőrzés alatt tudják tartani a helyzetet, esetleges korrekciós lépésekkel.
Ranieri Guerra szerint a világ egyes övezeteiben felcsillant a remény a fertőzés megfékezésére, a vészhelyzet azonban maximális szintű maradt.
Hozzátette, a WHO nem érzi úgy, hogy bármiért is felelősség terheli. Emlékeztetett, hogy a szervezet nem országok feletti intézmény, és a tagállamok együttműáködésével és az általuk szolgáltatott adatok alapján jár el. Ranieri Guerra az amerikai elnök Donald Trump korábbi kijelentésére reagált, miszerint a washingtoni kabinet a WHO-nak nyújtott hozzájárulás felfüggesztését mérlegeli.