HÍREK
A Rovatból

Egy volt növendék állítja: airsoft pisztollyal lőttek rájuk, és eltörték az orrát a Szőlő utcai javítóintézetben

Brutális beavatási szertartás fogadta az új fiúkat, slaggal mosták le őket, mint az állatokat. A megaláztatások sora itt nem ért véget, a térdelve felmosás mindennapos volt.


„Bevittek minket egy helyiségbe, ahol két rendész fogadott minket, és el is kezdődött a betörés. (…) Slaggal, nagy nyomású vízzel mosdattak le minket, megkérdeztem, hogy erre mi szükség van, azt mondták, hogy fogjam be a pofámat” – idézte fel a Szőlő utcai javítóintézetbe való bekerülését az a „Tamásnak” nevezett fiatal, aki a Partizánnak adott interjút szerdán. Beszámolója újabb részleteket tár fel arról, milyen állapotok uralkodtak a súlyos bűncselekményekkel vádolt volt igazgató és köre által vezetett intézményben. Az ügyben éppen január 14-én döntött a bíróság: három hónappal meghosszabbította négy gyanúsított, köztük a volt igazgató és a megbízott igazgató letartóztatását.

A 24.hu által is szemlézett interjúban Tamás elmondta, két alkalommal, 2017-től és 2019-től töltött összesen 19 hónapot az intézményben. Állítása szerint az igazgatónak volt egy belső köre, amelybe például a nevelt lánya és a későbbi megbízott igazgató is beletartozott. A megalázó „betörési” procedúrát, amelyben régebbi növendékek is részt vettek, 2018-ban megszüntették. A büntetések között szerepelt, hogy az ebédlőt térden állva kellett felmosni, ami miatt a térde véresre dörzsölődött és heges maradt. „Ha nem úgy mosott fel, akkor büntetésként az ő kocsiját kellett lemosni” – tette hozzá.

Beszámolt arról is, hogy egy nevelő ököllel úgy arcon ütötte, hogy eltört az orra.

„Egy nevelő orron ütött engem, és amikor megkérdeztem, hogy ez miért történt, gúnyos mosolyt láttam rajta.”

Az esetről beszámolt az intézmény egészségügyi dolgozójának, aki azt mondta, ilyen nem történhet egy gyermekvédelmi intézményben, de másnaptól már nem dolgozott ott. Tamás szerint az igazgató személyesen kereste fel, hogy tussolják el az ügyet, de ő jelezte, hogy értesíti a gyámját. Azt is hallotta a bátyjától, hogy ugyanez a nevelő airsoft pisztollyal lövöldözött a gyerekekre szórakozásból. A nevelők a növendékek közötti konfliktusokba is durván avatkoztak be: „bejönnek (a nevelők), megfogják a nyakamat, felraknak a falra.” Látott olyan esetet is, amikor a gyerekeknek este a mínuszokban egy szál fecskében kellett az udvaron fekvőtámaszozniuk és futniuk.

A Szőlő utcai intézet volt igazgatóját tavaly május végén tartóztatták le, és azóta többek között emberkereskedelemmel, kényszermunkával és lőfegyverrel való visszaéléssel gyanúsítják. Az ügy tavaly decemberben kapott újabb lendületet, amikor nyilvánosságra kerültek évekkel korábbi videófelvételek, amelyeken az későbbi megbízott igazgató bántalmaz egy gyereket. Ennek nyomán őt is letartóztatták.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy a javítóintézeteket a rendőrség felügyelete és irányítása alá helyezik, mivel azok szerinte „fiatalkorúak börtönei”. Ellenzéki oldalon Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke ombudsmani jelentésekre hivatkozva rendszerszintű problémákról beszélt, és szintén említette, hogy volt olyan otthon, ahol a dolgozók airsoft puskával lőttek a gyerekekre. A Központi Nyomozó Főügyészség közölte, hogy a bántalmazási videók már nyáron a rendőrség birtokában voltak, de az azokon látható cselekmények elévültek, és nem relevánsak a folyamatban lévő nyomozás szempontjából. A legfőbb ügyészség elismerte, hogy eddig 15 kiskorú sértettet azonosítottak a Szőlő utcai gyermekotthon ügyében.

Tamás elmesélte, hogy apjuk halála után került testvéreivel a gyermekvédelmi rendszerbe, anyjuk később magukra hagyta őket. Egyik bátyja 18 évesen kikerült a rendszerből és hajléktalan lett, ami Tamást annyira megviselte, hogy a viselkedése romlani kezdett, végül pedig a fiatalkorúak börtönébe, Tökölre került.

„Ez a tököli rendszer beszippantott engem, és úgy éreztem, hogy te nyomsz el, vagy téged nyomnak el. (…) Egy vadállat lettem.” Kiszabadulása után azonban rendezte életét, az Utcáról Lakásba Egyesület segítségével otthonhoz jutott, és jelenleg a vendéglátásban dolgozik. Kisgyerekkorából felidézett egy emléket, amikor egy nevelő belenyomta a fejét az ételbe, mert nem ette meg. „Úgy kellett megköszönnünk a kaját, hogy köszönjük szépen, börtönlakók vagyunk. 5-6 éves voltam.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Gulyás és Semjén közösen avatták fel a tiszás miniszterjelölt apjának szobrát
Gulyás Gergely és Semjén Zsolt szombaton Budapesten leplezték le idősebb Hegedűs Loránt püspök szobrát. A református egyház által szervezett eseményen a püspök fia, Hegedűs Zsolt, a Tisza Párt miniszterjelöltje is jelen volt.


Gulyás Gergely és Semjén Zsolt szombaton együtt tisztelegtek idősebb Hegedűs Loránt református püspök emléke előtt, akinek egyik fia, Hegedűs Zsolt a Tisza Párt kormányának leendő egészségügyi minisztere.

A Miniszterelnökség korábbi vezetője és a KDNP elnöke közösen leplezték le a szobrot Budapesten, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának előkertjében. A kormány által is támogatott eseményen felavatott, Munkácsy-díjas Babusa János által készített alkotásról és a megemlékezésről a 24.hu is beszámolt.

Semjén Zsolt a közösségi oldalán egy bibliai idézettel reagált az eseményre.

„De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.”

A helyszíni beszámolók szerint Gulyás Gergely a beszédében Hegedűs Loránt rendszerváltás utáni egyházszervező szerepét emelte ki. Az eseményen a püspök gyermekei is megjelentek, köztük Hegedűs Zsolt is.

Hegedűs Zsolt korábban már bemutatta a Tisza Párt egészségügyi programját, amelyben a GDP 7 százalékára emelné az ágazat finanszírozását, és visszaállítaná a miniszteri vétójogot a kórházi kinevezéseknél.

Azt is bejelentette, hogy a leendő minisztériumi csapatában „meglepő nevek” is lesznek.

Idősebb Hegedűs Loránt 1991 és 2002 között volt a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. Politikai szerepvállalására jellemző, hogy 1998-ban a MIÉP-hez köthető Magyar Út Körök mozgalom tiszteletbeli elnökévé is megválasztották.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Viharos, 70 km/órás széllel tört be a hidegfront, de ez még csak a kezdet
Vasárnap reggelre megérkezett a hidegfront, a legerősebb, 70 km/órás széllökéseket a Dunántúlon mérték. Szerdán újabb front érkezik, ami csütörtökre még hidegebb időt hoz.


Az előrejelzéseknek megfelelően vasárnap reggelre erős, helyenként viharos széllel érkezett meg a hidegfront. A hőmérséklet visszaesik néhány fokkal, a szél miatt azonban hidegebbnek érezzük a levegőt.

Alapvetően napos idő lesz egész nap, kevés fátyol- és gomolyfelhővel az égen, dél felé haladva pedig feloszlik a felhőzet.

Számottevő esőre nem kell készülni, legfeljebb az északkeleti vidékeken fordulhat elő egy-egy futó zápor, másutt kevés esélye van a csapadéknak – jelenti a met.hu.

Az északira forduló szelet napközben sokfelé kísérik viharos széllökések, elsősorban északkeleten, az Észak-Dunántúlon és a hegyekben lehet rá felkészülni.

A szél a délelőtti órákban lesz a legerősebb, a Bakony, a Balaton és Sopron térségében akár a hetven kilométeres sebességet is elérheti.

Délutánra veszít erejéből a szélmozgás, a kültéri programokat érdemesebb erre a napszakra tervezni – írja a 24.hu.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között várható, estére kettő és 12 fok közé hűl le a levegő.

Szerdán újabb hidegfront halad át felettünk, amely mögött csütörtökre jobban visszaesik a hőmérséklet, és továbbra is kevés esélye van a csapadéknak.

A front érkezése nem volt váratlan, a meteorológiai szolgálat már napokkal ezelőtt jelezte, hogy a szombati, közel nyárias 25 fokos idő után vasárnapra jelentős lehűlés és viharos szél jön.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter még a kormányalakítás előtt váratlanul Olaszországba utazik
Magyar Péter a Riviera Nemzetközi Filmfesztiválra utazik, ahol bemutatják a Tavaszi szél című, róla szóló dokumentumfilmet. Bejegyzésében minden idők legnézettebb magyar dokumentumfilmjének nevezte az alkotást.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 26.



Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy Facebook-posztban jelentette be, hogy Olaszországba látogat. Elmondása szerint május 5-én utazik, hogy részt vegyen a Riviera Nemzetközi Filmfesztiválon. A politikus közölte, hogy az eseményen bemutatják a Tavaszi szél című dokumentumfilmet is.

A politikus szerint a filmet „2 nap alatt 3,3 millióan tekintették meg a YT-on és két hete vezeti az HBO nézettségi listáját.”

Magyar Péter a posztban azt is írta, hogy a Tavaszi szél lett a valaha volt legnézettebb magyar dokumentumfilm a mozikban.

Bejegyzése végén Magyar Péter háláját fejezte ki a film készítőinek és a fesztivál rendezőinek: „Köszönöm az alkotóknak, hogy minden honfitársunkhoz eljuthatott a film, és a filmfesztivál szervezőinek a meghívást!”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Dobrev Klára: Névvel, arccal vállalta a borzalmakat a Szőlő utcai áldozat
Egy Facebook-posztban jelentette be, hogy az egyik Szőlő utcai áldozat felvállalta a történetét. A politikus szerint a fiatalember korábban rettegett a hatalom bosszújától, de most már nem rejtőzködik tovább.


Dobrev Klára, a DK EP-képviselője egy Facebook-bejegyzésben írt a Szőlő utcai gyermekbántalmazási üggyel kapcsolatban. A politikus szerint az egyik fiatalember, Bangó Sándor, aki az első áldozat volt, aki beszélt neki a történtekről, most már névvel és arccal is felvállalta a történetét.

Dobrev Klára azt írja, a fiatalember kérte meg rá, hogy tegye közzé, ő szerepel a korábbi, anonim videóban. A politikus szerint az áldozat korábban félt, ezért a róla készült videóban nem mutatták az arcát és a hangját is elváltoztatták.

„Eddig gyűjtötte a bátorságot, én pedig büszke vagyok rá, hogy nem rejtőzködik tovább”

– fogalmazott Dobrev Klára. Azt is leírja, amikor kollégáival elkezdtek foglalkozni az üggyel, nem sejtették, milyen mélyre vezet. „Napról napra újabb és újabb részletek kerültek felszínre, és mindegyik sokkolóbb volt az előzőnél. Volt, hogy legszívesebben belekiáltottam volna a világba mindazt, amit megtudtunk — annyira igazságtalannak és elviselhetetlennek tűnt.”

Dobrev Klára állítása szerint féltette a gyerekeket, mert attól tartott, hogy a hatalom bosszút áll rajtuk, ha megszólalnak. „Ők maguk is rettegtek, és nem bíztak senkiben. Nagyon hosszú és nehéz folyamat volt, mire egyáltalán megszólaltak — még úgy is, hogy rejtve maradhattak, torzított hangon beszélhettek. Minden egyes mondatuk mögött ott volt a félelem.” A politikus úgy véli, közben a rendőrség nem tett meg mindent.

„Nem rohantak, hogy minden érintettet felelősségre vonjanak. Sőt, volt időszak, amikor inkább az tűnt, mintha a gyerekeket próbálnák eltüntetni, elhallgattatni — akár azzal is, hogy felnőttek közé, börtönök mélyére kerüljenek.”

A bejegyzés szerint Dobrev Klára mindezek ellenére büszke arra, hogy belevágtak az ügybe. „Hogy nem fordítottuk el a fejünket. Hogy végül sikerült leleplezni Juhász Péter Pál bűntársait.” Hozzátette, arra is büszke, hogy ők tették fel először a kérdést a Parlamentben, hogy ki az a „Zsolti bácsi”.

Azt írja, tudták, hogy ezzel kockázatot vállalnak, és az ő mentelmi jogát is újra kikérték az Európai Parlamenttől. „De vannak pillanatok, amikor egyszerűen nincs választás: ki kell mondani az igazságot.” A politikus szerint most talán van esély a valódi változásra és egyfajta megtisztulásra.

„Az a légkör, amelyben egyesek sérthetetlennek érezték magukat, odavonzotta a legrosszabbat: a szörnyeket, a perverzeket, a bántalmazókat.”

Dobrev Klára szerint mindennek ki kell derülnie, és felelniük kell a „Zsolti bácsiknak” és azoknak is, akik segítették őket, akár a rendőrségen, akár egyházi intézményekben. „Nem maradhatnak titkok. És én addig nem nyugszom, amíg minden részlet napvilágra nem kerül.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk