„Reméljük, hogy a békefolyamat megfúrására irányuló minden nyílt és leplezett kísérlet sikertelen marad” – Szijjártó Péter felhívta az orosz külügyminisztert az alaszkai csúcstalálkozó után
Szijjártó Péter a Facebookon számolt be arról, hogy telefonon egyeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. A magyar külgazdasági és külügyminiszter azt írta:
A miniszter hozzátette: „Elmondtam azt is, hogy mi nagyra értékeljük a csúcstalálkozó létrejöttét, hiszen történelmi tapasztalataink világosak:
Szijjártó azt is kiemelte: „Azt pedig reméljük, hogy az Alaszkában elindult békefolyamat megfúrására irányuló minden nyílt és leplezett kísérlet sikertelen marad.”
Ahogy arról részletesen írtunk, Donald Trump és Vlagyimir Putyin pénteken Alaszkában találkozott. Bár nem született megállapodás az orosz–ukrán háború lezárásáról, a sajtótájékoztató alapján Putyin elérte, amiért érkezett, de cserébe nem adott semmit. A találkozó így is mérsékelte az orosz elnök nyugati elszigeteltségét. Putyin a háború kirobbantója helyett a megoldásban fontos partnerként jelent meg, akinek megfelelő tárgyalópartnere nem Ukrajna, nem az EU és nem a NATO európai tagjai, hanem az Egyesült Államok.
(via Telex)