HÍREK

Szijjártó egyedüli EU-s külügyminiszterként ült le tárgyalni az orosz diplomácia vezetőjével New Yorkban

A magyar külgazdasági és külügyminiszter sajnálja, hogy nem indultak meg a megbeszélések az ENSZ közgyűlésén.

Link másolása

Szijjártó Péter egyedüli EU-s külügyminiszterként tárgyalt Szergej Lavrovval New Yorkban az ENSZ e heti közgyűlésén.

A minisztérium közleménye szerint a külgazdasági és külügyminiszter Lavrovnak elmondta, hogy Ukrajna szomszédjaként Magyarországon a háború minden egyes következménye szinte rögtön és rendkívül súlyosan megjelenik. Erre példaként hozta fel az elszabadult inflációt és a menekültáradatot.

Szijjártó szerint mindezekre a bajokra az egyetlen megoldás a béke lenne, ezért Magyarország minél előbb békét akar, ehhez pedig tárgyalásokra, párbeszédre van szükség.

"Az ENSZ Közgyűlése a legjobb lehetőséget kínálja, kínálta arra, hogy ezek a megbeszélések meginduljanak, azonban sajnálattal kell most már így a negyedik nap végén megállapítani, hogy ilyen megbeszélések nem voltak és valószínűleg már nem is lesznek a hátralévő napokban"

- fogalmazott Szijjártó, aki egyedüli EU-s külügyminiszterként találkozott az orosz diplomácia vezetőjével.

„Erre persze lehet, hogy most otthon majd főleg az ellenzéki képviselők, megmondóemberek vagy az ellenzéki sajtó képviselői azt mondják, hogy akkor én is minek találkoztam Szergej Lavrovval, de én azt gondolom, hogy a béke párbeszéd nélkül nem fog létrejönni. Hogyha az elkövetkezendő időszakban a békéről nem jönnek létre tárgyalások, akkor a világ még súlyosabb következményekkel fog szembesülni, amiket jó lenne megelőzi” - jelentette ki.

A miniszter az energetikai válságról beszélve figyelmeztetett, hogy orosz energiahordozók nélkül nem tudna működni a magyar gazdaság, az emberek nem tudnának fűteni, meleg vizet használni vagy éppen főzni.

"Ezt a tényt lehet szeretni vagy nem szeretni, attól ez még tény, fizikai törvényszerűség. A közép-európai infrastrukturális adottságok azt diktálják, hogy mind a kőolaj-, mind a földgázfelhasználás területén Oroszországnak rendkívül fontos szerepe van" - fogalmazott a miniszter.

Szijjártó azt mondta, hogy

a Gazprom továbbra is zavartalanul szállít hazánkba, valamint a szerződéses mennyiség feletti megállapodásnak köszönhetően minden nap az 5,8 millió köbméter plusz gázszállítást is teljesíti.

Szerinte a Török Áramlat gázvezeték mára a legmegbízhatóbb szállítási útvonallá vált Oroszország és Európa között, miközben az északi és nyugati irányokból már alig van ellátás.

"Magyarország felelős energiapolitikát folytat, nemzeti érdekünk azt diktálja, hogy Oroszországgal, a Gazprommal megbízható, kiszámítható együttműködést folytassunk, e nélkül ugyanis Magyarország ellátása nem állna biztos lábakon" - közölte.

Szijjártó Péter kitért a nukleáris együttműködésre is, és hangsúlyozta, hogy az új paksi reaktorblokkok 2030-as üzembe állításával Magyarország részben függetleníteni tudja magát azoktól a bizonytalanságoktól, áremelkedésektől, amelyek a nemzetközi energiapiacot jellemzik.

Üdvözölte, hogy korábbi szerződések alapján újabb fűtőelem szállítmány érkezett a paksi atomerőműbe Oroszországból, némiképp kerülőúton, Észak- és Nyugat-Európa érintésével, így a reaktorok működése a következő időszakra is garantált.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: