SZEMPONT
A Rovatból

„Sosem érezhetjük magunkat biztonságban” - rettegnek az afgán nők a hatalomra törő, erőszakoskodó táliboktól

Közel egymillió afgán menekült el otthonról az elmúlt hónapokban a tálib offenzíva miatt. Többségükben nők és gyerekek.


Miután áprilisban Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy az amerikai csapatok szeptember 11-ig kivonulnak Afganisztánból, az afgánokat máris rettegés fogta el. Az amerikai haderő kivonása ugyanis nagyobb teret adhat a táliboknak a hatalomgyakorlásra, akik már így is ellenőrzésük alatt tartják a kisebb városokat és falvakat. Sokan már tavasszal attól tartottak, hogy újra a totalitárius iszlám állam rendszere tér vissza az országban.

A radikálisok pedig úgy tűnik, betartják, amit ígértek: vissza akarják szerezni a hatalmat. Májusban offenzívát indítottak a kormányerők ellen, kihasználva, hogy az Egyesült Államok vezette nemzetközi haderő megkezdte a kivonulást az országból. Azóta nagy területeket vontak uralmuk alá, kiszorítva az ellenállást alig tanúsító kormányerőket.

Az elmúlt napokban számos várost elfoglaltak, és a kilenc északi tartomány közül már hétnek a székhelyét ellenőrzik. A kormányerők kezén csak Balh tartomány központja, Mazari-Saríf, illetve Farjáb tartomány székhelye, Maimana maradt.

Egy magas rangú uniós tisztségviselő keddi közlése szerint a radikális iszlamisták immár Afganisztán területének mintegy 65 százalékát ellenőrzik.

A Reuters brit hírügynökségnek egy neve elhallgatását kérő amerikai védelmi tisztségviselő az amerikai hírszerzés adataira hivatkozva azt mondta:

a tálibok 30 napon belül körbezárhatják a fővárost, Kabult, és akár 90 napon belül el is foglalhatják.

Egy nyugati diplomáciai forrás szerint a Kabulba vezető utakat már elárasztották az erőszak elől menekülő civilek. Főleg a nők félhetnek, leginkább attól, hogy ha a tálibok átveszik az uralmat, ugyanolyan sanyarú sors vár rájuk, mint korábban. A radikális iszlamisták ugyanis főként a nők lehetőségeit korlátozták, amikor hatalmon voltak, például megtiltották, hogy iskolába járjanak és tanuljanak, és nem dolgozhattak az otthonukon kívül.

A 22 éves Fatima július 13-án a golyózápor elől bujkált otthonában, amikor a tálibok összecsaptak a kormányerőkkel a falujában. Nemcsak a saját életét féltette, hanem a szíve alatt hordott babájáét is, ugyanis hét hónapos terhes. Attól tartott, hogy ha életben is marad, a tálibok átveszik a településük irányítását, őt pedig más fiatal nőkkel együtt magukkal viszik a radikálisok által őrzött területekre.

"Hallottunk olyan esetekről, hogy a tálibok megölték a fiatal férfiakat, a családjukban lévő lányokat és fiatal nőket pedig megerőszakolták"

- mondta a Guardiannek.

Sajnos beigazolódtak Fatima félelmei. Amikor a tálibok megjelentek a faluban, magukkal akartak vinni egy fiatal lányt, aki ezt úgy akadályozta meg, hogy leugrott a háza tetejéről és öngyilkos lett.

A fiatal nő azt is elmesélte, hogy a tálib harcosok egyszerűen bementek a házakba és azt követelték a nőktől, hogy főzzenek nekik és mossák ki a ruhájukat.

Fatima tudta, hogy ilyen körülmények között nincs maradása a faluban, ezért amikor a radikális iszlamisták elfoglalták a Ghazni tartomány nyugati részén található Malisztán körzetet, elmenekült otthonról a családjával. Gyalog indultak útnak, egy egész napot és egy éjszakát mentek a hegyekben, mire elérték Ghazni városát, ahol a normál ár háromszorosát fizették ki egy sofőrnek, hogy elvigye őket Kabulba. Elmondása szerint nem ők voltak az egyedüliek, akik a menekülés mellett döntöttek: 50-60 család hagyta el a falujukat, csak az idősek maradtak, akik abban reménykednek, hogy meg tudják védeni a tulajdonukat.

Fatimáék csak egy család a több tízezer ember közül, akik a fővárosban keresnek menedéket, a számuk pedig minden nap egyre csak nő. Az Afganisztáni Független Emberi Jogi Bizottság szerint közel egymillió afgán menekült el otthonról az elmúlt hónapokban, többségük, nagyjából 70 százalékuk nők és gyerekek.

"Nem volt sok mindenünk, de legalább volt tető a fejünk felett. Most viszont az egész életemet pár ruhával telepakolt táska jelenti"

- mondta Shukria Ghafoori, aki beteg férjével és két lányukkal hagyta el az otthonát.

Ő volt a kenyérkereső a családban, amióta férjét súlyos asztmával diagnosztizálták. Az ország második legnagyobb városában, Kandahárban éltek, végül Herátban kötöttek ki. Az elmúlt hetekben egy helyi lakosnál húzták meg magukat, de most onnan is menniük kell, mert Herátban is kritikus a helyzet. Most egy mecsetben találtak ideiglenes menedéket.

"Már belefáradtam a háborúba, a menekülésbe, abba, hogy sosem érezhetjük magunkat biztonságban. Meddig kell még futnunk?"

- fakadt ki a nő.

A 38 éves Ziagul az éjszaka közepén menekült el hat másik nővel Bámijánból Kabulba. Elmondása szerint náluk sok családból csak a nőket és a lányokat küldték el biztonságosabb helyre, mert őket féltik a legjobban. Ziagul maga is meg van győződve róla, hogy a tálibok a gyengébbik nem képviselőit háborús fegyverként használják, ahogy az 1990-es években is tették.

"Amikor anno megtámadták Bámijánt, akkor is nőket erőszakoltak. Ez a félelem mindig is bennünk marad. Ezért menekülünk el, hogy ez ne történhessen meg még egyszer"

- mondta.

Hasonlóan nyilatkozott egy 60 éves nő, Rahima is, aki szintén emlékszik még arra, mit műveltek a nőkkel a tálibok a 90-es években. Éppen ezért nem rest minél több lányt és fiatal nőt befogadni kabuli otthonába, amely az elmúlt hetekben meg is telt menekülőkkel. Ő maga is menekült régen, ezért pontosan tudja, milyen az, amikor biztonságos helyet kell keresni. A hatgyermekes asszony viszont már nem a saját, hanem a lányai életét félti leginkább.

"Aggódom a lányaim sorsa miatt. Életem során sosem tapasztaltam meg a békét, és attól tartok, hogy a lányaim sem fogják ismerni"

- mondta.

Ali Amiri afgán szociológus szerint jogosak az afgán nők félelmei, hiszen a tálibok most sokak szerint még erőszakosabbak és brutálisabbak, mint a 90-es években. Akkoriban még nem is volt a nőkben ilyen félelem, hiszen nem tudták, mire számítsanak. Akkor a tálibokat még úgy ismerték, mint egy ismeretlen csoport extrém ideológiákkal. Most viszont már sokkal többen lehet tudni róluk. Arról, hogyan bánnak a nőkkel, mi az álláspontjuk az oktatással, a munkával vagy az emberi jogokkal kapcsolatban, és éppen ez az, ami most nagyobb félelmet kelt az emberekben, mint korábban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a vagyonkimentésről: A NER-lovagok nem szaladgálnak bőröndökkel a határon
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint a NER-vagyonok visszaszerzése egy hosszú és bonyolult jogi folyamat lesz. Úgy látja, a nemzetközi szinten tartott vagyonok felkutatása nem hónapok, hanem évek kérdése.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. május 02.



Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő egy bejegyzésében árnyalja a „vagyonkimentésről” szóló közbeszédet, amelynek már a nyitánya is egyértelművé teszi az álláspontját: „A NER pénz nem fut. A NER vagyon fel lett építve.”

Úgy látja, a jelenlegi diskurzus túlságosan leegyszerűsíti a helyzetet. „Az elmúlt napokban azt látom, hogy egyre többen beszélnek úgy »vagyonkimentésről«, mintha az egy hirtelen, kapkodó mozdulat lenne” – írja, hozzátéve, hogy ez a kép félrevezető.

Kifejti, hogy ezek a vagyonok nem pillanatok alatt jöttek létre, és nem egyetlen helyen tárolják őket. Szerinte egy ilyen mértékű vagyon felépítése évekig tartó, sokszínű folyamat.

„Mit jelent ez? Azt, hogy: több országban van jelen, több eszközben van tartva, cégeken, alapokon, befektetéseken keresztül működik”.

Tarjányi hangsúlyozza, ez a nagy vagyonok általános működési módja. A szakértő szerint a legnagyobb félreértés a folyamat jellegét övezi. Azt állítja, a kommunikáció gyakran azt a benyomást kelti, mintha a NER-hez köthető személyek készpénzzel teli táskákkal menekülnének. „Ez nem a valóság” – szögezi le.

Úgy látja, a pénz nem tűnik el, hanem a pénzügyi rendszeren belül mozog. „Átrendeződik. Átkerül. Átstrukturálják.” Rámutat, hogy a globális pénzügyi rendszerben léteznek olyan szolgáltatók, különösen a Közel-Keleten, Ázsiában vagy Latin-Amerikában, amelyek éppen az ilyen helyzetekre specializálódtak, amikor a tulajdonosok biztonságos helyet keresnek a vagyonuknak.

A kulcskérdés szerinte nem az, hogy van-e pénzmozgás, hanem az, hogy ezt hogyan értelmezzük: pánikreakcióként, vagy egy olyan rendszer előre megtervezett lépéseként, amelynek mindig is volt forgatókönyve a vészhelyzetekre.

Ezzel kapcsolatban a sajtó felelősségét is felveti: „Kevesebb hangulatkeltés és nagyobb pontosság kellene a médiában…”

Tarjányi szerint a jövőbeli kormány feladata rendkívül nehéz lesz. Óva int attól, hogy bárki könnyűnek állítsa be ezt a folyamatot.

„Az új kormánynak a vagyonok visszaszerzése hosszú menet lesz. Évek!!!”

Végül a jogállami garanciákra hívja fel a figyelmet. „Ha valaki – legyen az személy vagy cég – bizonyítani tudja, hogy jogszerűen rendelkezett a pénzzel, akkor az államnak vissza kell adnia azt.” A szakértő szerint ilyen esetekben a zárolásokat fel kell oldani, sőt, az államnak akár kártérítési felelőssége is felmerülhet. „Egyszóval ez kemény munka lesz…” – zárja gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András: Orbán helyében inkább azon aggódnék, hogy mi lesz, amikor végre megnyitják a Kónya-féle kegyelmi aktákat
A politikus Facebook-posztban bírálta Orbán Viktort az Európai Bíróság ítélete után. Fekete-Győr szerint "a magyarok már átléptek a maffiaállamán, és legfeljebb csak szánalommal figyelik a kapálózását”.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. május 03.



Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom alapítója a közösségi oldalán fejtette ki véleményét az Európai Unió Bíróság magyar „gyermekvédelmi” törvénnyel kapcsolatos ítéletéről és a leköszönő kormányfő arra adott reakcióiról. A politikus szerint szórakoztató figyelni a bukott miniszterelnök utolsó erőfeszítéseit. Úgy véli, a közvéleményt már egyáltalán nem érdekli, mit tesz vagy nem tesz a leköszönő kormány.

Fekete-Győr azt állítja,

a volt kormányfő „már a múlt embere, aki a saját összeomlott kártyavárának a romjain próbálja elhitetni magáról, hogy még mindig ő osztja a lapokat”.

A politikus szerint hiába levelezget Sulyok Tamás köztársasági elnökkel, mert „a valóságban a magyarok már átléptek a maffiaállamán, és legfeljebb csak szánalommal figyelik a kapálózását”.

Levelezgethet Sulyok Tamással hajnaltól napestig, de a valóságban a magyarok már átléptek a maffiaállamán, és legfeljebb csak szánalommal figyelik a kapálózását.

A poszt írója szerint a korábbi kormány tizenhat éven keresztül próbálta megosztani a társadalmat „mesterségesen generált, »gyermekvédelminek« hazudott aljas uszítással”, és ezzel ártatlan embereket állított célkeresztbe. Fekete-Győr úgy látja, „ennek az undorító kirekesztősdinek vetett véget április 12-én a magyarok elsöprő többsége”.

Felidézte, hogy

a vitatott jogszabály „puszta politikai haszonszerzésből, a leghitványabb módon egy kalap alá vették a pedofil bűnözőket a meleg honfitársainkkal”.

Állítása szerint most, hogy az Európai Bíróság is kimondta az ítéletét, „végleg lerántotta a leplet erről az államilag szervezett, homofób megbélyegzésről”, Orbán Viktor még mindig egy „genderpropaganda nevű ócska fantommal viaskodva” igyekszik eljátszani a nemzetmentő szabadságharcost.

Fekete-Győr szerint ma már egyértelmű társadalmi akarat van egy olyan Magyarországra, „amely nem a megosztásra és a kirekesztésre, hanem az emberi méltóságra, az egyéni szabadság megkérdőjelezhetetlen tiszteletére, a magánélet szentségére és az európai szolidaritásra épül”.

A politikus a „most felálló rendszerváltó parlament” felelősségének nevezte, hogy a következő hónapokban törölje el a „putyini kottából átvett propagandatörvényeket”. Ezzel együtt egy olyan új gyermekvédelmi törvényt kell alkotni, amely szerinte „nem ártatlan kisebbségeket bélyegez meg, hanem tényleges védelmet nyújt a valódi szexuális ragadozókkal szemben”.

Innen is üzenem a bukott miniszterelnöknek: a helyében én mélységesen befognám a számat, és inkább azon aggódnék, hogy mi lesz, amikor a következő hónapokban végre megnyitják a Kónya-féle kegyelmi aktákat!

Végül Fekete-Győr azt írta, nem akarja megzavarni a volt miniszterelnököt a „politikai önfelszámolásban”, és nyugodtan írogathatja tovább „az értelmetlen leveleit a saját kis bukott bábjainak”. Azt tanácsolta neki, egy dolgot azonban jobb, ha az eszébe vés: „a történelem és a szabad Magyarország már túllépett rajta, a politikusbűnözők korszakának végérvényesen leáldozott!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Hankó Balázs nem emlékezett rá, pontosan miért adott 500 milliót egy két héttel azelőtt létrejött cégnek
A miniszter az Egyenes Beszédben próbált válaszolni arra, hogyan kerülhetett 17 milliárd forint Fideszhez köthető szervezetekhez és előadókhoz a választások előtt a Nemzeti Kulturális Alapból. Hankó szerint a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok melletti kiállás döntött.


Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában reagált a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körüli pénzosztási botrányra. A miniszter szerint az eljárás jogszerű volt, a döntések pedig ízlésbeli kérdések, amelyek a hazaszeretetet és a magyar büszkeséget erősítő kultúrát hivatottak támogatni.

A beszélgetés elején Hankó Balázs kifejtette, hogy az NKA ideiglenes kollégiumát, amely a vitatott támogatásokat kiosztotta, maga a Nemzeti Kulturális Alap bizottsága hozta létre a korábbi évekből megmaradt, az ötöslottó bevételeiből származó „tartalék” szétosztására. Azt állította, hogy a testület tagjai, köztük saját minisztériumának munkatársai, több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, így „az ő kulturális rálátásuk megalapozott”.

Rónai Egon műsorvezető felvetésére, miszerint a testület egyik tagja, Ughy Attila szerint lényegében csak jóváhagyták az eléjük tett javaslatokat, a miniszter nem reagált érdemben. A tárcavezető elmondta, hogy az elmúlt másfél évben összesen mintegy 17 milliárd forintot osztottak szét közel 1100 nyertes pályázó között.

Amikor a műsorvezető felhozta, hogy Kis Grófo és Dopeman is úgy kapott 5-5 millió forintot, hogy állításuk szerint felhívták őket, hogy pályázzanak, a miniszter azzal hárított: „Hát ha nem tudott volna róla, akkor nem nyújtotta volna be a pályázatot.”

A miniszteri keretből kiosztott százmilliós támogatásokkal kapcsolatban Hankó Balázs több ponton is bizonytalannak tűnt. Amikor Rónai Egon Fásy Ádám lánya, Fásy Zsüli 101 milliós támogatásáról kérdezte, a miniszter először egy Munkácsy-kiállításra emlékezett, majd javított, mondván:

„A magyar kultúráról szóló, többrészes dokumentumfilm készítése” volt a cél. A Mága Zoltán fotósához köthető, alig egy héttel a támogatás elnyerése előtt bejegyzett cégnek juttatott félmilliárd forintról azt mondta, az egy országos koncertsorozatot finanszíroz.

Arra a felvetésre, hogy egy frissen alapított, múlt nélküli cégnek hozomra adtak ekkora összeget, úgy reagált: „Nézzük meg, hogy milyen kulturális tartalmat fog biztosítani.”

Hasonlóan kitérő választ adott a szintén újonnan alapított, egy Fidesz-alkalmazott tulajdonában álló Part Event Magyarország 450 milliós támogatására is, mindössze annyit közölt, a cég által szervezett koncertek egy része már lezajlott. A miniszter azzal védekezett, hogy a döntéseket nem a cégek múltja, hanem a benyújtott pályázatok tartalma alapján hozzák meg.

„Lehet, hogy ön cég alapján dönt – vagy lehet, hogy mások cég alapján döntenek –, én a kulturális tartalom alapján hozom meg a döntést” – mondta.

Amikor Rónai Egon megkérdezte, hogy mi volt ez a kulturális tartalom, Hankó azt válaszolta: „A kulturális tartalom, mint, hogy végigbeszéltük, az adott koncertek, események, amelyeket a miniszteri keret esetén a felterjesztések tartalmaztak”.

„Szóval nem emlékszik rá, hogy mire adta?” - jött a kérdés.

„Tulajdonképpen a miniszteri keret esetében meghatározott szakmai konzultációt követően az adott kulturális tartalom kerül támogatásra, és ennek megfelelően a születnek maga döntések” - válaszolta a miniszter, Azt nem volt hajlandó elárulni, kikkel konzultál szakmailag, többszöri visszakérdezésre is csak annyit mondott, hogy a kollégáival.

Az érintett Fidesz-alkalmazott épp az, akinek a lakásában sajtóértesülések szerint a Magyarországra menekült lengyel igazságügyi miniszter-helyettes lakik, aki ellen hazájában büntetőeljárás folyik. De Hankó szerint ennek semmi köze a támogatáshoz.

A miniszter a botrány hatására bejelentette, hogy a Nemzeti Kulturális Alap bizottságától részletes beszámolót kért, és kezdeményezte, hogy mind az 1100 támogatott nyújtson be egy időközi pénzügyi és szakmai beszámolót.

Amikor a műsorvezető szembesítette azzal, hogy az Edda egyetlen Aréna-koncertre 150 millió forintot kapott, ami a piaci árakat messze meghaladja, a miniszter azzal érvelt, hogy egy Kossuth-díjas előadóművészről van szó, akinek „a magyar kultúrában jelentős volt a hozzáadott értéke”. A fővárosi független társulatok ehhez képest összesen kaptak 1,3 milliárd forintot. Hankó Balázs szerint a függetlenek támogatása a tavalyi 800 millióhoz képest így is emelkedett.

A miniszter a politikai részrehajlás vádját azzal utasította vissza, hogy a kulturális döntések ízlésbeli kérdések. Szerinte a támogatási politikát egyértelmű elvek vezérlik.

„Akik a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok mellett állnak, az alapvető döntési elv kell, hogy legyen a kulturális döntések során – legalábbis mi ezt az elvet követjük.”

Arra a kérdésre, hogy létezik-e olyan magyar kultúra, amely nem a hazaszeretet mellett áll ki, igennel felelt.

Van olyan kultúra, amely magyar nyelven szól, de nem a magyar hazaszeretet mellett áll ki.

Hozzátette, a kormány feladata az, hogy a nemzeti büszkeséget erősítő alkotásokat támogassa. „Az ember érti és érzi azt, hogy a hazáját szereti, és nekünk büszke magyarokként kell azt a kultúrát támogatni, amely ezt a büszkeségünket erősíti meg” – fogalmazott.

A beszélgetés végén Hankó Balázs megerősítette, hogy a parlamentben az Oktatási Bizottság alelnöke lesz. Védelmébe vette az egyetemi modellváltást, mondván, annak eredményeként megduplázódott a világ legjobb 5 százalékába tartozó magyar egyetemek száma. „6 egyetemünk volt a világ legjobb 5 százalékában; most úgy adom át, hogy 12 egyetemünk van a világ legjobb 5 százalékában” – jelentette ki. Az SZFE-n és a MOME-n zajló tiltakozásokat azzal magyarázta, hogy a művészeti területeken mindig vannak „ízlések közötti viták”.

A teljes interjú

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Vidéki Prókátor: A csontvázhullás megkezdődéséhez és az Orbán-párt népszerűségének bezuhanásához még az új kormány megalakulására sem volt szükség
Vidéki Prókátor egy friss posztban fejtette ki, hogy a választás utáni események, mint a Hankó-ügy, igazolják a korábbi forgatókönyvét. Szerinte a Fidesz népszerűségének bezuhanása már az új kormány megalakulása és az elszámoltatás megkezdése előtt beindult.


Vidéki Prókátor egy friss bejegyzésben vette sorra, hogy a választás utáni események, köztük a Medián egyik felmérése és a Hankó-ügy, az ő korábbi elméletét látszanak igazolni. A szerző szerint a történések „alátámasztani látszanak a kétlépcsős rendszerváltással kapcsolatos, választást megelőzően közzétett elméletem megalapozottságát és megvalósíthatóságát”.

Ennek a forgatókönyvnek az volt a lényege, hogy amennyiben a Tisza Párt nem szerez kétharmados többséget, a kormányváltást követően „rövid időn belül olyan mennyiségű csontváz fog kiesni a szekrényből”, hogy a Fidesz támogatottsága bezuhan. Úgy vélte, „ennek, meg a propaganda letekerésének köszönhetően az Orbán-párt népszerűsége nagy valószínűséggel levihető azon szint alá, mely a 2/3-os többség megakadályozásához szükséges”. A poszt írója szerint a második fázisban már könnyen elérhető lett volna a cél. „Ha pedig ez bekövetkezik, akkor a második lépcsőben, egy időközi választás révén már létrehozható az alkotmányozó többség.”

„Szerencsére azonban úgy alakult, hogy a gyakorlatban nem szükséges kipróbálni az elmélet megvalósíthatóságát” – írja a szerző.

Meglátása szerint a Fidesz népszerűségének csökkenése és a kellemetlen ügyek napvilágra kerülése már a kormányváltás előtt megindult.

„Amúgy ma már az is megállapítható, hogy a csontvázhullás megkezdődéséhez és az Orbán-párt népszerűségének bezuhanásához még az új kormány megalakulására és az új kormány intézkedéseire sem volt szükség”

– állítja.

A bejegyzést egy kérdéssel zárja, amely a jövőbeli kormányzati lépések lehetséges hatásaira utal: „MI lesz itt akkor, ha az új kormány elkezdi a munkát, elzárja a propaganda és a NER gazdasági hátországának közpénzcsapjait, nyilvánosságra hozza az Orbán-rendszer idején elkövetett bűnöket és nekiáll az elszámoltatásnak?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk