Sok turista inkább Prágába vagy Krakkóba mehet majd Budapest helyett az Airbnb betiltása miatt
Mint arról korábban írtunk, a VI. kerületi Airbnb-népszavazáson a betiltás mellett döntöttek a helyiek. Ennek azonban nem csak Terézvárosban lehet következménye.
A 24.hu készített egy hosszú anyagot a témában. A cikk emlékeztet rá, hogy az Airbnb-s lakásokban megszálló turisták többet költenek a helyi vendéglátásban és kiskereskedelemben a szállodák vendégeihez képest. Így a kisvállalkozások és a bennük dolgozók sem járnak majd jól a tiltással.
Hanti Gergely, a bnbinfo.hu szerkesztője szerint a turizmusra ez erős negatív hatást gyakorolna, ráadásul kutatások szerint az Airbnb-be érkezők nem szállodákba mennének, hanem másik célpontot választanának maguknak. Egy német vagy egy francia turista – aki Budapesten lakásban szállt volna meg – inkább elmegy Prágába vagy Krakkóba, ha nálunk csak szállodába lehet jönni.
Hanti szerint a nemzetközi példák azt mutatják, hogy egyedül a szállodák lehetnek a nyertesei a rövid távú lakáskiadás megszűnésének.
– mondta a lapnak Hanti Gergely.
Kassay Tamás turisztikai szakértő, a Spabook blog szerzője is nyilatkozott a lapnak. Abban egyetért Hantival, hogy az Airbnb-s lakásokban megszálló turisták köre nem azonos a szállodába járókéval.
– mondta a turisztikai szakértő.
A teljes cikket itt lehet elolvasni!