HÍREK
A Rovatból

Jogerős ítélet: Schmidt Mária alapítványának színt kell vallania a közpénzekről

Tóth Bertalan MSZP-s politikus perelte be a történész alapítványát, mert nem akarták kiadni a szerződéseiket. A Fővárosi Ítélőtábla döntése viszont kötelezi őket erre, miután másodfokon is elvesztették a pert.


Hiába fellebbezett Schmidt Mária alapítványa, a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint ki kell adniuk a vagyonfelhasználásuk keretében kötött valamennyi szerződés lényeges adatát. Ez az MSZP frakcióvezetőjének posztjából derült ki.

„Schmidt Mária ezt benézte! A Németország megszűnését vizionáló történész asszony alapítványa ugyanis hiába fellebbezett, a Fővárosi Ítélőtábla ítélete szerint ki kell adniuk a vagyonfelhasználásuk keretében kötött valamennyi szerződés lényeges adatát”

– írta közösségi oldalán Tóth Bertalan.

Az ügy eredetileg úgy indult, hogy a Magyar Hang egy konkrét szerződés adatait kérte ki az alapítványtól, de Schmidt Mária ezt arra hivatkozva tagadta meg, hogy az újság szerinte külföldről is kap pénzt, ezért a válaszadás „hazánk szuverenitása szempontjából aggályos”.

Ekkor lépett az ügybe Tóth Bertalan, aki kikérte az alapítvány összes gazdálkodására vonatkozó adatot. Az alapítvány bírósághoz fordult, hogy ne kelljen kiadnia a dokumentumokat. Első fokon a bíróság 15 napos határidőt szabott az adatok elektronikus megküldésére úgy, hogy csak a személyes adatokat takarhatják ki.

Schmidt Máriáék fellebbeztek, de másodfokon is elvesztették a pert.

A Fővárosi Ítélőtábla indoklása szerint a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány nem tudott megjelölni olyan konkrét döntést, aminek az előkészítésére hivatkozva megtagadhatná az adatszolgáltatást.

Ugyancsak megalapozatlannak találták azt az érvelést, hogy a kuratóriumi döntések megküldése elegendő lett volna.

Az ítélet arra is felhívta a figyelmet, hogy az alaptörvény értelmében „mindenkinek joga van a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez.”

Schmidt Máriáéknak tehát ki kell adniuk az alapítvány gazdálkodására vonatkozó dokumentumokat. Tóth Bertalan azt ígérte, hogy ha megérkeznek, közzéteszi valamennyit. A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány kuratóriumának elnöke Lánczi András, tagja Schmidt Mária. Az alapítvány adta ki a napokban Áder János korábbi államfőnek A haza minden előtt című könyvét.

(Via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Szakértők: Bűncselekmény, hogy Orbán hozzáfért a gyöngyösi tüntetők priuszához, de az is, ha csak nyilvánosan blöffölt erről
Rejtély, honnan szerezte a Fidesz a titkos aktákat, de a 24.hu szerint elképzelhető, hogy a rendőrségi arcfelismerőt is bevetették. Kádár András Kristóf szerint a bűnügyi adat különleges védelmet élvez, és annak a jogosulatlan vagy céltól eltérő kezelése, nyilvánosságra hozatala bűncselekmény.


Kormánytól független jogász szakértők szerint Lázár János, Orbán Viktor és más Fidesz-politikusok, illetve a kormánypárti sajtó olyan érzékeny személyes adatokat hozhattak nyilvánosságra a gyöngyösi roma tüntetőkről, amelyek jogszerűen nem kerülhettek volna hozzájuk - írja a 24.hu.

A szakértők álláspontja szerint ezen bűnügyi személyes adatok megszerzése és közlése törvénysértő, amennyiben azok valósak. Ha pedig az adatok nem felelnek meg a valóságnak, akkor szerintük rágalmazás valósulhatott meg.

Horváth Lóránt, az Ügyvédkör elnöke a lappal közölte, hogy a miniszterelnöknek nincs olyan jogköre, amely feljogosítaná őt arra, hogy bárkiről, így akár tüntetőkről tegyen nyilvánosan büntetett előéletre vonatkozó állításokat. „Nem rendelkezik olyan jogkörrel a miniszterelnök, mely feljogosítaná őt arra, hogy akár tüntetőkről, akár bárki másról nyilvánosan büntetett előéletre vonatkozó állításokat tegyen – akár általánosságban, akár konkrét bűncselekmények megjelölésével” – mondta a szakértő.

Orbán Viktor egy hatvani gyűlésen hozta szóba Lázár János gyöngyösi fórumát, amelyet a miniszter korábbi, cigányokkal kapcsolatos kijelentései miatt tiltakozók zavartak meg. A miniszterelnök a demonstrálókra utalva azt mondta: „Emberölés, rablás, lopás, kényszerítés, szexuális erőszak. Ez van a priuszukban, akiket a Tisza odaküldött a fideszesekre Gyöngyösön. […]

Ezért utána is mentem, hogy mi a helyzet. Megnéztem, hogy mégis kikhez volt szerencsénk” - mondta Orbán.

Ezt megelőzően Lázár János Facebook-oldalán jelent meg egy videó, amelyben elhomályosított arcokhoz monogramokat és bűncselekménylistákat társítottak, azt sugallva, hogy a tüntetők erőszakos bűnözők.

A jogi szakértők szerint a miniszterelnök kijelentéseiből az következhet, hogy személyekhez köthető bűnügyi adatokat ismert meg és közölt. Horváth Lóránt elmagyarázta, hogy a priusz és a konkrét bűncselekményekre vonatkozó információk a személyes adatok legerősebben védett körébe tartoznak.

Ezen adatok kezelésére és megismerésére állítása szerint kizárólag törvényben meghatározott szervek jogosultak, szigorú célhoz kötöttség mellett. A szakértő hozzátette, hogy a kormányfő kaphat ugyan összefoglaló jellegű tájékoztatásokat, de „ezek nem tartalmazhatnak személyekhez köthető bűnügyi személyes adatokat.”

Ez azt jelenti, hogy a szakértői vélemény alapján sem Orbán Viktor, sem a Fidesz nem juthatott volna hozzá jogszerűen ezekhez az adatokhoz, és ha mégis megszerezte, akkor sem hozhatta volna nyilvánosságra.

A cikk szerint az is kérdéses, hogy Lázár János hozzájuthatott-e az adatokhoz; erre elviekben akkor lenne lehetőség, ha sértettként feljelentést tesz, de a szakértők szerint ez a folyamat a fórum és a videó megjelenése között aligha zajlott le. Ráadásul, hangsúlyozzák, még ebben az esetben sem tehette volna közzé azokat.

Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke a Lázár-videóval kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az érintettek a környezetük számára beazonosíthatók lehetnek. „Hiába vannak elhomályosítva az arcok, és hiába közöltek csak monogramokat, ezeknek az embereknek a közvetlen környezete számára – akik ismerik őket a településről vagy a rendezvényről – az érintettek beazonosíthatók” – mondta. A szakember hangsúlyozta:

„a bűnügyi adat különleges védelmet élvez, és annak a jogosulatlan vagy céltól eltérő kezelése, nyilvánosságra hozatala bűncselekmény.”

A jogász szerint egy másik, szintén jogsértő eset, ha az információk nem valósak, mert ekkor a rágalmazás bűncselekménye, illetve az egyenlő bánásmód törvénye szerinti zaklatás is felmerülhet a roma közösséggel szemben. Hozzátette, valószínűleg sosem fog kiderülni, hogy a videóban szereplő állítások igazak-e, mert ezek nem nyilvános adatok.

Kádár András Kristóf szerint az esetnek a véleménynyilvánítás szabadságára nézve is van egy dermesztő üzenete.

„Van ennek egy olyan dermesztő üzenete, hogyha elmegyek és tiltakozom a kormány politikája, egy kormányzati szereplő valamely kijelentése ellen, akkor arra kell számítanom, hogy velem kapcsolatban szenzitív adatok vagy rágalmak fognak napvilágot látni” – magyarázta. Úgy fogalmazott:

„Ez elfogadhatatlan demokráciában, mert a véleménynyilvánítás, az alapjog, és nem lehet így levadászni azokat, akik élni kívánnak vele”.

A cikk felidézi, hogy Lázár János esetében nemrég történt hasonló, amikor egy őt Csepelen kérdező nő meztelen képét felhasználva posztolt a közösségi médiában. A jogász szerint a két eset annyiban hasonló, hogy személyes lejáratás indul valaki ellen, mert olyasmit mondott, ami a kormánynak nem tetszik.

A cikk szerint nem lehet tudni, hogyan keletkeztek a Fidesz által nyilvánosságra hozott adatok, és azt sem, hogy valódiak-e. Felmerül a lehetősége,

hogy rendőrségi arcfelismerő rendszereket használtak, de a szakértők szerint az adatok nyilvánosságra hozatala még ebben az esetben is jogszerűtlen lett volna. A lap megkereste az ügyben az érintett hatóságokat és a Fideszt is.

Ennek az ügynek is az az előzménye, hogy Lázár János egy balatonalmádi fórumon a magyar cigányságról azt mondta: „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót, mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák, akkor fel kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti. Ez a valóság”.

A miniszter kijelentései tiltakozást váltottak ki, később bocsánatot kért, majd Gyöngyösön tiltakozók zavarták meg a fórumát. A gyöngyösi fórum egyik roma résztvevője, Sipos Katalin az RTL-nek azt mondta, megalázónak tartja, hogy a miniszterelnök bűnözőknek nevezte őket. Állítása szerint ő sosem követett el bűncselekményt, ezért jogi lépésekre készül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Úgy látszik, mindenkit hülyének néz Fekete Dávid” – a győri polgármester szerint így próbálják kimagyarázni az 1,7 milliárdos hiányt
Pintér Bence a Fidesz-frakcióvezető által felügyelt Győr-Szol Zrt.-t bírálta a vitatott elszámolás miatt. A cég szerint a főkönyvi nyilvántartásuk igazolja a pénz meglétét, a polgármester szerint viszont ez nem valós fedezet.


„Hol a pénz?” – ezzel a kérdéssel élesedett ki kedd reggelre a politikai csata Győrben, miután a város polgármestere, Pintér Bence bejelentette, hogy legalább 1,7 milliárd forint hiányozhat az egyik legnagyobb önkormányzati cég, a Győr-Szol Zrt. által kezelt lakáskasszából. Az ügyben feljelentést tett, miközben az érintett cég szerint minden forint a helyén van, és semmilyen szabálytalanság nem történt.

A vita azután robbant ki, hogy Pintér Bence egy videóban arról beszélt, a könyvelés és a valóság között óriási a szakadék. Állítása szerint, míg a főkönyvi nyilvántartás alapján a lakáskasszában 2,1 milliárd forintnak kellene lennie, addig a cég legfrissebb, 2025. harmadik negyedéves beszámolója szerint a bankszámlán mindössze 304 millió forint volt.

A Győr-Szol Zrt. közleményben reagált a vádakra. Ebben azt írták, a velük kötött szerződés

„nem írja elő elkülönített bankszámla vagy bankbetét fenntartását, kizárólag elkülönített nyilvántartást és havi, teljes körű, főkönyvi elszámolási kötelezettséget”.

Hozzátették, a szerződés alapján a bevételek és kiadások elszámolása az önkormányzat és a cég között pénzmozgás nélkül történik, így szerintük nem sérült semmilyen kötelezettség, és az ingatlanokkal kapcsolatos feladatellátásra a pénzügyi fedezet is biztosított.

A polgármester a cég közleményére egy Facebook-posztban vágott vissza, vette észre a 24.hu. Pintér Bence szerint a főkönyvi nyilvántartás csupán egy virtuális szám, ami nem egyenlő a ténylegesen meglévő pénzzel.

„Úgy látszik, mindenkit hülyének néz Fekete Dávid és a Győr-Szol Zrt. Azzal próbálják meggyőzni a győrieket arról, hogy mégsem tűnt el 1,7 milliárd forint a városi lakáskasszából, hogy közzétették, mennyi pénznek kellene meglennie”

– írta a városvezető, aki szerint nem elég egy cetlit kiragasztani a hűtőre a tartozásról, annak a pénznek fizikailag is meg kell lennie.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elhatárolódnak a Magyar Pétert lefejezéssel fenyegető férfitól a bajótiak
Kovács János, a CIKÖSZ képviselője egy videóban fenyegette meg a Tisza Párt elnökét Bajóton. Az önkormányzat elhatárolódott, Magyar Péter pedig feljelentést tesz a hatóságoknál.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 03.



Lefejezéssel fenyegették meg Magyar Pétert egy Bajóton készült videóban, a település vezetése pedig még kedden nyilvánosan elhatárolódott az elhangzottaktól. A Tisza Párt elnöke feljelentést tesz az ügyben, a kormánypárt helyi jelöltje pedig elutasította az erőszakot.

Magyar Péter kedden osztott meg egy videót, amelyben Kovács János, a Cigány Közösségek Szövetségének nemzetiségi képviselője azt üzente neki, hogy nem kíváncsiak rá Bajóton, és ha „még egyszer kijön, akkor le lesz fejezve”. Magyar Péter a bejegyzésében úgy kommentálta a felvételt, hogy Erős Gábor fideszes képviselőjelölt egyik bajóti embere fenyegette meg.

Bajót község önkormányzatának képviselő-testülete a Facebookon reagált a történtekre, hangsúlyozva a település békés jellegét – írta a 24.hu. A közlemény szerint „Bajóton évszázadok óta békésen él egymás mellett a roma és a magyar lakosság.” Hozzáteszik: „Településünk egy békés közösség, ahol soha, senkit hátrányos megkülönböztetés sem vallási, sem politikai, sem pedig nemzetiségi alapon soha nem ért! Nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem is fog!” - írták, majd hozzátették:

„Éppen ezért szeretnénk a szóban forgó videóban elhangzottaktól a leghatározottabban elhatárolódni… Az ott elhangzottakat mélységesen elítéljük!”

Magyar Péter a fenyegetést a kormányoldal gyűlöletkampányának következményeként értékelte. „Erős Gábor fideszes képviselőjelölt, bajóti embere, Kovács János már lefejezne… Ide vezet Orbán Viktorék totális gyűlöletkampánya” – fogalmazott, majd bejelentette, hogy jogi lépéseket tesz. „A mai napon feljelentem Erős Gábor fideszes képviselőjelölt és Sztojka Attila emberét, aki lefejezéssel fenyegetett. A szintén megfenyegetett civilek is így tesznek” – közölte.

Erős Gábor, a Fidesz Komárom-Esztergom vármegyei jelöltje elhatárolódott a videóban elhangzottaktól, és tagadta, hogy bármi köze lenne a fenyegetőző férfihez. Rövid üzenetében azt írta: „A gyűlölet nem pálya.”

A fenyegető videót eredetileg vasárnap töltötték fel a Facebookra, de később törölték. A felvételt Magyar Péter osztotta meg újra kedden. A videóban a megszólaló férfi a Fidesz és a Cigány Közösségek Szövetsége melletti elkötelezettségéről is beszél.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Zelenszkij az orosz rakétatámadás után: A tárgyalócsapatunk munkáját ennek megfelelően módosítjuk
Kedd hajnalban több száz rakéta és drón csapott le Ukrajna energetikai infrastruktúrájára. Az ukrán elnök a támadás miatt módosította a küldöttség mandátumát a szerdán kezdődő béketárgyalások előtt.


Miközben mínusz 20 Celsius-fokos hideg bénítja Ukrajnát, az eddigi egyik legnagyobb, rekord mennyiségű ballisztikus rakétát és drónt felvonultató orosz támadás érte az országot kedd hajnalban, egy nappal azelőtt, hogy a felek Abu-Dzabiban ismét tárgyalóasztalhoz ülnének. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a csapásokra reagálva bejelentette, hogy módosítják az ukrán küldöttség mandátumát, írja a The Guardian.

Az ukrán hadsereg közlése szerint Oroszország 32 ballisztikus rakétát, 28 cirkálórakétát, 11 egyéb, ballisztikus típusú fegyvert és mintegy 450 drónt lőtt ki ukrán városokra. A támadások elsődleges célpontja az energiarendszer volt, Kijevben, Harkivban, Dnyipróban, Vinnicjában, Odesszában és Zaporizzsjában is súlyos károk keletkeztek. A csapások következtében többen megsérültek, és országszerte tömeges áram- és távhőkiesések nehezítik az életet a fagyos időben. Csak a fővárosban több mint ezer épület maradt fűtés nélkül.

Az elnök szerint Moszkva a diplomáciai erőfeszítések komolyan vétele helyett választotta a támadást, ezért Kijev megváltoztatja a tárgyalási stratégiáját.

„A tárgyalócsapatunk munkáját ennek megfelelően módosítjuk”

– jelentette ki Volodimir Zelenszkij hivatalos Telegram-csatornáján közzétett bejegyzésében. A módosított mandátummal utazó ukrán küldöttség a tervek szerint február 4-én és 5-én egyeztet az orosz féllel Abu-Dzabiban, amerikai közvetítéssel.

Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint a kedd hajnali akció „válaszcsapás” volt korábbi ukrán támadásokra. A támadások előzménye egy rövid, informális „energetikai szünet” volt. Donald Trump amerikai elnök korábban azt közölte, hogy „személyesen kértem Putyint, hogy egy hétig ne lőjenek Kijevre” a rendkívüli hideg miatt. A Kreml később jelezte, hogy a tűzszünet csupán vasárnapig volt érvényben.

A Kijevben tartózkodó Mark Rutte NATO-főtitkár elítélte a támadást.

„Az ilyen orosz támadások nem jeleznek komoly szándékot a békére”

– fogalmazott az ukrán parlamentben. A politikai üzeneteken túl konkrét katonai segítséget is bejelentettek: Svédország és Dánia közösen vásárol Ukrajna számára TRIDON Mk2 típusú légvédelmi rendszereket 2,6 milliárd svéd korona, azaz átszámítva körülbelül 93,6 milliárd forint értékben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk