HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter feljelenti az őt és civileket is lefejezéssel fenyegető férfit

A pártelnök Facebookon jelentette be, hogy jogi lépéseket tesznek Kovács Jánossal szemben, aki egy videóban azt mondta, hogy Magyar Péter "le lesz fejezve. Ezt így, nyíltan ki merem mondani".


Magyar Péter bejelentette, hogy feljelenti Erős Gábor fideszes képviselőjelölt emberét, aki őt és a Tisza civil aktivistáit lefeejezéssel fenyegette meg. A pártelnök a Facebook-on azt írta:

"A mai napon feljelentem Erős Gábor fideszes képviselőjelölt és Sztojka Attila emberét, aki lefejezéssel fenyegetett. A szintén megfenyegetett civilek is így tesznek"

- írja Magyar Péter.

Korábban a Szeretlek Magyarország is beszámolt arról, hogy Magyar Péter halálos fenyegetést kapott. Korábbi bejegyzése szerint

„Erős Gábor fideszes képviselőjelölt, bajóti embere, Kovács János már lefejezne… Ide vezet Orbán Viktorék totális gyűlöletkampánya.”

A Tisza Párt elnöke azt állítja, a fenyegető videót vasárnap töltötte fel, majd törölte „a Fidesz helyi erős embere, a fideszes CIKöSZ nemzetiségi képviselője”. Magyar Péter szerint a felvételen nemcsak őt, hanem helyi civileket is megfenyegettek.

Kovács János a következőt mondja a videóban:

„azt üzenem Magyar Péternek, hogy ide Bajótra ne jöjjön ki. Nem vagyunk rá kiváncsiak, és ha mégegyszer kijön, akkor le lesz fejezve. Ezt így, nyíltan ki merem mondani. Itt a cigányokkal ki fogunk menni, és innen el lesz zavarva a ge*ibe. A Sinkó Anikóval együtt. Mert a Sinkó Anikó hozta be ide a Tiszát.” - mondta Kovács a videóban, ami a közlés után gyorsan lekerült oldaláról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Havazás: Pesten sem rózsás a helyzet, de Buda szinte lehetetlen vállalkozás autóval
Senki sem tudja, melyik sávban halad épp, az autók pedig össze-vissza csúszkálnak. Az újabb havazás ismét nehéz helyzetet teremtett a sofőröknek Budapesten.


„Budapest nem készült fel a havazásra” – állapította meg riporterünk, aki kedden autóval próbált eljutni a Keleti pályaudvar környékétől Buda hegyvidéki területeire. Úgy tapasztalta, hogy az utak jelentős részén a sofőröknek fogalma sincs, hogy melyik sávban haladnak éppen, annyira latyakos az aszfalt.

„Ezek az utak - ha nem is járhatatlanok -, de nem a mindennapi közlekedést szolgálják”

– állapította meg a Széll Kálmán tér környékén.

A Szent János Kórház környékén szinte minden autós csúszkált, az egyik mögötte haladó taxi pedig egyszerűen lecsúszott az útról, így riporterünk is feladata a környék további feltérképezését.

A havazás miatt elesett Budapestről készült videónkat itt lehet megnézni:

@szeretlekmagyarorszag.hu #budapest #havazás #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
MSZP: Wellnessre, villákra és Fidesz-közeli cégekhez vándoroltak a milliárdok Schmidt Mária alapítványától
A kiperelt listán egy 800 milliós tétel is szerepel, de csak annyi áll mellette: magánszemély. Hogy kik és miért kapták a pénzt, az egyelőre teljes rejtély.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 03.



Az MSZP keddi közleményében arról írt, hogy szerintük mire költötte a közpénzmilliárdokat a Schmidt Máriához köthető Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány. A párt azt állítja, hogy az adatok egy általuk indított és megnyert per eredményeként váltak nyilvánossá.

A közlemény szerint „kiderült, hogy a Schmidt Máriához köthető alapítvány szerződései alapján mely cégek, szervezetek és magánszemélyek kapták tőlük a legtöbb közpénzt az elmúlt években. A súlyos milliárdokra rúgó kifizetésekre azért derülhetett fény, mert az MSZP frakcióvezetője, Tóth Bertalan pert nyert az alapítvánnyal szemben, és a bíróság kötelezte az adatok kiadására.” A párt szerint így vált ismertté, hogy a wellnesses pedagógusképzéseket szervező Prekog Alfa Szolgáltató és Tanácsadó Kft. és a villafelújításokat végző Market Építő Zrt. is kiváltságos helyzetben volt.

A szocialisták azt írják, a kiperelt dokumentumok a 2021 és 2025 közötti időszak szerződéseit tartalmazzák, és a pénzek legnagyobb része kommunikációs, rendezvényszervezési, média- és építőipari feladatokra ment el. Úgy látják, a szerződések összképe „nem elszigetelt tételeket mutat, hanem egy rendszeresen működő pénzelosztási gyakorlatot”.

Az MSZP közleménye szerint a legtöbb pénzt, mintegy 1,8 milliárd forintot a Prekog Alfa Szolgáltató és Tanácsadó Kft. kapta képzési és oktatásszervezési feladatokra. A cég vezetőivel kapcsolatban megjegyzik, hogy az elmúlt években Fidesz-közeli megbízások révén váltak ismertté, többek között azzal, hogy

„a NER-hez, a Fideszhez vagy a kormányzati holdudvarhoz kapcsolódó tulajdonosok három-, négycsillagos wellnesshoteleiben tartottak pedagógus-továbbképzéseket”.

Azt is hozzáteszik, hogy a cég és az alapítvány kapcsolata, valamint a közbeszerzések miatt az Integritás Hatóság vizsgálatot indított, és korábban NAV-eljárásról is jelentek meg hírek.

A kulturális és rendezvényszervezési feladatok közül a párt szerint a Hybrid Art Management Művészeti és Szolgáltató Kft. kapta a legtöbb pénzt, összesen mintegy 2,3 milliárd forintot országos vándorkiállításokra és emlékéves rendezvényekre. Az építőipari megbízásoknál a Market Építő Zrt.-t említik, amelynek tulajdonosa Garancsi István. Az MSZP szerint a cég mintegy 2,2 milliárd forintért újította fel az alapítványnak ingyenesen átadott két budai ingatlant. A kommunikációs feladatokra a New Land Media Reklám Kft. és a Lounge Design Kft. kapott megbízásokat, megközelítőleg 1,2 milliárd forint értékben.

A közleményben azt írják,

„külön kérdéseket vet fel, hogy a dokumentumokban »magánszemély« megjelöléssel több mint 800 millió forint szerepel. Ezek jellemzően havi rendszerességgel, hosszabb időn át futó kifizetések, amelyeknél a nyilvánosság számára nem derül ki, pontosan kik kapták a pénzt és milyen feladatokra.”

Az MSZP álláspontja szerint „közpénzt csak közcélra lehet felhasználni, és ami közpénz, annak az útja nyilvános”. A párt elfogadhatatlannak tartja, hogy milliárdos közpénzfelhasználásról csak peres eljárás után derüljenek ki adatok, vagy hogy kifizetések „magánszemély” megjelöléssel ellenőrizhetetlenné váljanak.

Az ügy előzményeiről itt írtunk:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szakértők: Bűncselekmény, hogy Orbán hozzáfért a gyöngyösi tüntetők priuszához, de az is, ha csak nyilvánosan blöffölt erről
Rejtély, honnan szerezte a Fidesz a titkos aktákat, de a 24.hu szerint elképzelhető, hogy a rendőrségi arcfelismerőt is bevetették. Kádár András Kristóf szerint a bűnügyi adat különleges védelmet élvez, és annak a jogosulatlan vagy céltól eltérő kezelése, nyilvánosságra hozatala bűncselekmény.


Kormánytól független jogász szakértők szerint Lázár János, Orbán Viktor és más Fidesz-politikusok, illetve a kormánypárti sajtó olyan érzékeny személyes adatokat hozhattak nyilvánosságra a gyöngyösi roma tüntetőkről, amelyek jogszerűen nem kerülhettek volna hozzájuk - írja a 24.hu.

A szakértők álláspontja szerint ezen bűnügyi személyes adatok megszerzése és közlése törvénysértő, amennyiben azok valósak. Ha pedig az adatok nem felelnek meg a valóságnak, akkor szerintük rágalmazás valósulhatott meg.

Horváth Lóránt, az Ügyvédkör elnöke a lappal közölte, hogy a miniszterelnöknek nincs olyan jogköre, amely feljogosítaná őt arra, hogy bárkiről, így akár tüntetőkről tegyen nyilvánosan büntetett előéletre vonatkozó állításokat. „Nem rendelkezik olyan jogkörrel a miniszterelnök, mely feljogosítaná őt arra, hogy akár tüntetőkről, akár bárki másról nyilvánosan büntetett előéletre vonatkozó állításokat tegyen – akár általánosságban, akár konkrét bűncselekmények megjelölésével” – mondta a szakértő.

Orbán Viktor egy hatvani gyűlésen hozta szóba Lázár János gyöngyösi fórumát, amelyet a miniszter korábbi, cigányokkal kapcsolatos kijelentései miatt tiltakozók zavartak meg. A miniszterelnök a demonstrálókra utalva azt mondta: „Emberölés, rablás, lopás, kényszerítés, szexuális erőszak. Ez van a priuszukban, akiket a Tisza odaküldött a fideszesekre Gyöngyösön. […]

Ezért utána is mentem, hogy mi a helyzet. Megnéztem, hogy mégis kikhez volt szerencsénk” - mondta Orbán.

Ezt megelőzően Lázár János Facebook-oldalán jelent meg egy videó, amelyben elhomályosított arcokhoz monogramokat és bűncselekménylistákat társítottak, azt sugallva, hogy a tüntetők erőszakos bűnözők.

A jogi szakértők szerint a miniszterelnök kijelentéseiből az következhet, hogy személyekhez köthető bűnügyi adatokat ismert meg és közölt. Horváth Lóránt elmagyarázta, hogy a priusz és a konkrét bűncselekményekre vonatkozó információk a személyes adatok legerősebben védett körébe tartoznak.

Ezen adatok kezelésére és megismerésére állítása szerint kizárólag törvényben meghatározott szervek jogosultak, szigorú célhoz kötöttség mellett. A szakértő hozzátette, hogy a kormányfő kaphat ugyan összefoglaló jellegű tájékoztatásokat, de „ezek nem tartalmazhatnak személyekhez köthető bűnügyi személyes adatokat.”

Ez azt jelenti, hogy a szakértői vélemény alapján sem Orbán Viktor, sem a Fidesz nem juthatott volna hozzá jogszerűen ezekhez az adatokhoz, és ha mégis megszerezte, akkor sem hozhatta volna nyilvánosságra.

A cikk szerint az is kérdéses, hogy Lázár János hozzájuthatott-e az adatokhoz; erre elviekben akkor lenne lehetőség, ha sértettként feljelentést tesz, de a szakértők szerint ez a folyamat a fórum és a videó megjelenése között aligha zajlott le. Ráadásul, hangsúlyozzák, még ebben az esetben sem tehette volna közzé azokat.

Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke a Lázár-videóval kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az érintettek a környezetük számára beazonosíthatók lehetnek. „Hiába vannak elhomályosítva az arcok, és hiába közöltek csak monogramokat, ezeknek az embereknek a közvetlen környezete számára – akik ismerik őket a településről vagy a rendezvényről – az érintettek beazonosíthatók” – mondta. A szakember hangsúlyozta:

„a bűnügyi adat különleges védelmet élvez, és annak a jogosulatlan vagy céltól eltérő kezelése, nyilvánosságra hozatala bűncselekmény.”

A jogász szerint egy másik, szintén jogsértő eset, ha az információk nem valósak, mert ekkor a rágalmazás bűncselekménye, illetve az egyenlő bánásmód törvénye szerinti zaklatás is felmerülhet a roma közösséggel szemben. Hozzátette, valószínűleg sosem fog kiderülni, hogy a videóban szereplő állítások igazak-e, mert ezek nem nyilvános adatok.

Kádár András Kristóf szerint az esetnek a véleménynyilvánítás szabadságára nézve is van egy dermesztő üzenete.

„Van ennek egy olyan dermesztő üzenete, hogyha elmegyek és tiltakozom a kormány politikája, egy kormányzati szereplő valamely kijelentése ellen, akkor arra kell számítanom, hogy velem kapcsolatban szenzitív adatok vagy rágalmak fognak napvilágot látni” – magyarázta. Úgy fogalmazott:

„Ez elfogadhatatlan demokráciában, mert a véleménynyilvánítás, az alapjog, és nem lehet így levadászni azokat, akik élni kívánnak vele”.

A cikk felidézi, hogy Lázár János esetében nemrég történt hasonló, amikor egy őt Csepelen kérdező nő meztelen képét felhasználva posztolt a közösségi médiában. A jogász szerint a két eset annyiban hasonló, hogy személyes lejáratás indul valaki ellen, mert olyasmit mondott, ami a kormánynak nem tetszik.

A cikk szerint nem lehet tudni, hogyan keletkeztek a Fidesz által nyilvánosságra hozott adatok, és azt sem, hogy valódiak-e. Felmerül a lehetősége,

hogy rendőrségi arcfelismerő rendszereket használtak, de a szakértők szerint az adatok nyilvánosságra hozatala még ebben az esetben is jogszerűtlen lett volna. A lap megkereste az ügyben az érintett hatóságokat és a Fideszt is.

Ennek az ügynek is az az előzménye, hogy Lázár János egy balatonalmádi fórumon a magyar cigányságról azt mondta: „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót, mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák, akkor fel kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti. Ez a valóság”.

A miniszter kijelentései tiltakozást váltottak ki, később bocsánatot kért, majd Gyöngyösön tiltakozók zavarták meg a fórumát. A gyöngyösi fórum egyik roma résztvevője, Sipos Katalin az RTL-nek azt mondta, megalázónak tartja, hogy a miniszterelnök bűnözőknek nevezte őket. Állítása szerint ő sosem követett el bűncselekményt, ezért jogi lépésekre készül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Úgy látszik, mindenkit hülyének néz Fekete Dávid” – a győri polgármester szerint így próbálják kimagyarázni az 1,7 milliárdos hiányt
Pintér Bence a Fidesz-frakcióvezető által felügyelt Győr-Szol Zrt.-t bírálta a vitatott elszámolás miatt. A cég szerint a főkönyvi nyilvántartásuk igazolja a pénz meglétét, a polgármester szerint viszont ez nem valós fedezet.


„Hol a pénz?” – ezzel a kérdéssel élesedett ki kedd reggelre a politikai csata Győrben, miután a város polgármestere, Pintér Bence bejelentette, hogy legalább 1,7 milliárd forint hiányozhat az egyik legnagyobb önkormányzati cég, a Győr-Szol Zrt. által kezelt lakáskasszából. Az ügyben feljelentést tett, miközben az érintett cég szerint minden forint a helyén van, és semmilyen szabálytalanság nem történt.

A vita azután robbant ki, hogy Pintér Bence egy videóban arról beszélt, a könyvelés és a valóság között óriási a szakadék. Állítása szerint, míg a főkönyvi nyilvántartás alapján a lakáskasszában 2,1 milliárd forintnak kellene lennie, addig a cég legfrissebb, 2025. harmadik negyedéves beszámolója szerint a bankszámlán mindössze 304 millió forint volt.

A Győr-Szol Zrt. közleményben reagált a vádakra. Ebben azt írták, a velük kötött szerződés

„nem írja elő elkülönített bankszámla vagy bankbetét fenntartását, kizárólag elkülönített nyilvántartást és havi, teljes körű, főkönyvi elszámolási kötelezettséget”.

Hozzátették, a szerződés alapján a bevételek és kiadások elszámolása az önkormányzat és a cég között pénzmozgás nélkül történik, így szerintük nem sérült semmilyen kötelezettség, és az ingatlanokkal kapcsolatos feladatellátásra a pénzügyi fedezet is biztosított.

A polgármester a cég közleményére egy Facebook-posztban vágott vissza, vette észre a 24.hu. Pintér Bence szerint a főkönyvi nyilvántartás csupán egy virtuális szám, ami nem egyenlő a ténylegesen meglévő pénzzel.

„Úgy látszik, mindenkit hülyének néz Fekete Dávid és a Győr-Szol Zrt. Azzal próbálják meggyőzni a győrieket arról, hogy mégsem tűnt el 1,7 milliárd forint a városi lakáskasszából, hogy közzétették, mennyi pénznek kellene meglennie”

– írta a városvezető, aki szerint nem elég egy cetlit kiragasztani a hűtőre a tartozásról, annak a pénznek fizikailag is meg kell lennie.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk