Radnai Márk: Azzal altatnak mindenkit, hogy épp újraszervezik a Fideszt, miközben menekülnek az országból?
A Tisza Párt alelnöke szerint a NER-elit tagjai menekítik a vagyonukat az országból, de jelezte, hogy ezzel nem kerülhetik el a felelősségre vonást. Kijelentette, hogy a „maffia-államnak vége” és az elszámoltatás elkerülhetetlen.
„Az Orbán-körhöz tartozó strómanok elkezdték kimenekíteni a vagyonukat” – írta Radnai Márk a Facebook-oldalán a The Guardian cikkére reagálva. Mi is beszámoltunk róla, hogy a brit lap szerint Bécsből olyan magánrepülőgépek szállnak fel folyamatosan, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják külföldre. Azt írták, Orbán Viktor belső körének legalább három tagja már megkezdte a vagyonkimentést. Célpontjaik között Szaúd-Arábia, Omán és az Egyesült Arab Emírségek szerepelnek, míg mások Ausztrália és Szingapúr felé kacsintgatnak.
A Tisza Párt alelnöke a G7 hétfői cikkét is megemlíti, mely szerint 2024 végén 29 NER-es milliárdoshoz köthető vállalat pénztárában és bankszámláin összesen több mint 1000 milliárd forintnyi azonnal mozdítható vagyon pihent.
Radnai Márk szerint a közelmúltban is történtek gyanús pénzmozgások, és állítása szerint „a napokban tízmilliárdos utalások indultak el, majd a NAV több, Rogán Antal köréhez köthető tranzakciót pénzmosás gyanújával felfüggesztett, amit a NAV sem tagadott, és a hírek szerint Mészáros Lőrinc családja is Dubajba készül.” Mindezekről hétvégén Magyar Péter, a Tisza elnöke is beszélt.
„És közben Orbán Viktor visszaadja a mandátumát... Azzal altatnak mindenkit, hogy épp újraszervezik a Fideszt, miközben menekülnek az országból?
A Tisza alelnöke szerint a felelősségre vonás elkerülhetetlen. Úgy véli, az érintettek is tudatában vannak a helyzetnek:
„Nem leszünk többet következmények nélküli ország. Most, hogy a maffia-államnak vége, ők is tudják, hogy mi következik. És bizony be fog következni. Az igazságszolgáltatás nem áll meg a határnál.”
„Az Orbán-körhöz tartozó strómanok elkezdték kimenekíteni a vagyonukat” – írta Radnai Márk a Facebook-oldalán a The Guardian cikkére reagálva. Mi is beszámoltunk róla, hogy a brit lap szerint Bécsből olyan magánrepülőgépek szállnak fel folyamatosan, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják külföldre. Azt írták, Orbán Viktor belső körének legalább három tagja már megkezdte a vagyonkimentést. Célpontjaik között Szaúd-Arábia, Omán és az Egyesült Arab Emírségek szerepelnek, míg mások Ausztrália és Szingapúr felé kacsintgatnak.
A Tisza Párt alelnöke a G7 hétfői cikkét is megemlíti, mely szerint 2024 végén 29 NER-es milliárdoshoz köthető vállalat pénztárában és bankszámláin összesen több mint 1000 milliárd forintnyi azonnal mozdítható vagyon pihent.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„K**va anyád, Németh Balázs” – balul sült el a fideszes képviselő bejelentkezése
Németh Balázs épp parlamenti képviselői szerepéről beszélt egy utcai videóban, amikor egy járókelő trágár szavakkal illette. A Fidesz-frakció szóvivője a szerint pont az ilyen emberek ellen kell majd dolgozniuk.
Egy járókelő szakította félbe Németh Balázs hétfői videós bejelentkezését, amelyben a politikus arról beszélt, hogy „Az a megtiszteltetés ért, hogy parlamenti képviselő lehetek a következő ciklusban” – mondta Németh, majd hozzátette, hogy a Fidesz–KDNP frakciójának egyik szóvivői posztját is betölti.
A felvételen ekkor egy férfi hangja hallatszott, aki azt kiabálta: „Kurva anyád, Németh Balázs!”.
A fideszes politikus azonnal reagált a bekiabálásra.
„Na, az ilyen emberek ellen kell majd dolgoznunk, akik most itt gyűlöletet keltenek, anyáznak, trágárkodnak itt az utcán.”
Videóját azzal zárta, hogy meg szeretnék akadályozni, hogy a „tiszás többség visszafordíthatatlan károkat” okozzon, valamint céljuk a Fidesz megújítása és az ország irányításának visszavétele.
Németh Balázs az áprilisi országgyűlési választáson a budapesti 13-as számú egyéni választókerületben indult, ahol a szavazatok 27,65 százalékát szerezte meg, így jelentős különbséggel alulmaradt a tiszás Müller Annával szemben, aki 60,81 százalékos eredménnyel nyert mandátumot.
A politikus korábban a közmédiánál dolgozott híradósként. 2025 márciusa óta a Fidesz-frakció szóvivőjeként tevékenykedik.
Németh Balázsnak nem ez az első érdekes közterületi videója.
Tavaly novemberben, a Tisza Párt telefonos alkalmazásához köthető adatkezelési botrány idején egy újpalotai lakóház elől jelentkezett be, ahol elmondása szerint az egyik érintett aktivista lakott.
Akkor úgy fogalmazott, hogy az érintettről „tudhatja mindenki a nevét, telefonszámát, emailcímét és egyéb személyes adatait”.
Majd már a 2026-os választási kampányban kihelyezett egy postaládát, ahová a környék fejlesztésére vonatkozó javaslatokat várt, viszont valaki ehelyett kutyaszarral töltötte meg a piros dobozt.
Egy járókelő szakította félbe Németh Balázs hétfői videós bejelentkezését, amelyben a politikus arról beszélt, hogy „Az a megtiszteltetés ért, hogy parlamenti képviselő lehetek a következő ciklusban” – mondta Németh, majd hozzátette, hogy a Fidesz–KDNP frakciójának egyik szóvivői posztját is betölti.
A felvételen ekkor egy férfi hangja hallatszott, aki azt kiabálta: „Kurva anyád, Németh Balázs!”.
A fideszes politikus azonnal reagált a bekiabálásra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rendőrségi eljárás indult a vagyonkimenekítésekkel kapcsolatban
A rendőrség egy Facebook-kommentben erősítette meg, hogy nyomoznak a „vagyonkimenekítéssel” összefüggésben. A szokatlan nyilvános közlés Fekete-Győr András országos rendőrfőkapitánynak írt nyílt levelére érkezett.
„A »vagyonkimenekítéssel« összefüggésben folyik eljárás” – ezt a rendőrség közölte hétfőn este egy Facebook-kommentben, miután Fekete-Győr András nyílt levélben vonta kérdőre Balogh János országos rendőrfőkapitányt a NER-vagyonok külföldre menekítésével kapcsolatos hírek miatt.
A Momentum korábbi elnöke hétfőn a Facebookon tette fel a kérdést a rendőrfőkapitánynak:
„Kényelmesen ül a székében? Nem zavartatja magát, hogy épp egy ország szeme láttára lapátolják ki külföldre a nemzeti vagyont?”
Fekete-Győr a posztjában a Guardian vasárnapi cikkére hivatkozott, amely szerint Orbán Viktor köre sietve menekíti vagyonát az Egyesült Államokba és más országokba, és ehhez Bécsből rendszeresen szállnak fel magánrepülőgépek.
A politikus azt is megemlítette, hogy információi szerint „a különböző állami intézményekben ipari szinten pörögnek az iratmegsemmisítők”.
A rendőrség két órával később reagált a poszt alatt, és a folyamatban lévő eljárás megerősítése mellett arra kérte Fekete-Győrt, hogy az állításait alátámasztó bizonyítékokat ossza meg velük is
Szombaton Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője már figyelmeztette a befektetőket, hogy Orbán Viktorhoz köthető szereplők vagyonokat mozgatnak külföldre, és felszólította a hatóságokat a menekülő oligarchacsaládok feltartóztatására.
Egy nappal később, vasárnap pedig a The Guardian brit lap több forrásra hivatkozva azt írta, a NER-hez köthető vagyonokat magángépekkel viszik Bécsből a Közel-Keletre és ázsiai pénzügyi központokba.
Magyar Péter hétfő este arra kérte a NAV vezetőjét, hogy tegyen rendőrségi feljelentést pénzmosás gyanúja miatt, mert olyan híreket kapott, hogy egyes NER-oligarchák számláit zárolhatták ezen bűncselekmény gyanúja miatt.
„A »vagyonkimenekítéssel« összefüggésben folyik eljárás” – ezt a rendőrség közölte hétfőn este egy Facebook-kommentben, miután Fekete-Győr András nyílt levélben vonta kérdőre Balogh János országos rendőrfőkapitányt a NER-vagyonok külföldre menekítésével kapcsolatos hírek miatt.
A Momentum korábbi elnöke hétfőn a Facebookon tette fel a kérdést a rendőrfőkapitánynak:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagy Márton a reptéren burgerezett, de nem tudni, hová utazott
Olvasói fotó készült a Liszt Ferenc repülőtéren hamburgerező, leköszönő nemzetgazdasági miniszterről. A Gulyáságyú Média kérdezte a tárcát az utazásról, nem kaptak választ.
A ferihegyi repülőtér várójában, egy hamburger fölött fotózták le múlt csütörtökön Nagy Márton leköszönő nemzetgazdasági minisztert. A Gulyáságyú Média, amely az olvasói fotót közölte, megkereste a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy megtudja, hová és mennyi időre utazik a tárcavezető, és ki helyettesíti, de a lap szerint a tárca nem válaszolt a kérdésekre.
Az utazás alig egy héttel azután történt, hogy Nagy Márton bejelentette visszavonulását a közélettől, és hivatalos Facebook-oldalát is törölték.
A minisztérium hallgatása miatt egyelőre nem tudni, hogy a leköszönő miniszter magán- vagy hivatalos úton utazott-e, ahogy azt sem, hogy az átadás-átvétel idejére ki látja el a feladatait - legalábbis, ha még nem érkezett haza.
A Gulyáságyú Média cikkében megjegyzi, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium a megkeresésük figyelmen kívül hagyásával „nem szakította meg a tizenhat éves hagyományt”.
A ferihegyi repülőtér várójában, egy hamburger fölött fotózták le múlt csütörtökön Nagy Márton leköszönő nemzetgazdasági minisztert. A Gulyáságyú Média, amely az olvasói fotót közölte, megkereste a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy megtudja, hová és mennyi időre utazik a tárcavezető, és ki helyettesíti, de a lap szerint a tárca nem válaszolt a kérdésekre.
Az utazás alig egy héttel azután történt, hogy Nagy Márton bejelentette visszavonulását a közélettől, és hivatalos Facebook-oldalát is törölték.
A minisztérium hallgatása miatt egyelőre nem tudni, hogy a leköszönő miniszter magán- vagy hivatalos úton utazott-e, ahogy azt sem, hogy az átadás-átvétel idejére ki látja el a feladatait - legalábbis, ha még nem érkezett haza.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Ne merjék kiutalni” – A volt vezérkari főnök üzent Balásy 3 milliárdos megbízása miatt
Ruszin-Szendi Romulusz a kifizetések leállítására szólította fel az illetékeseket Balásy Gyula cégeinek honvédségi szerződése ügyében. A több mint hárommilliárd forintos megbízást imázsfilmek készítésére kötötték közvetlenül a választások előtt.
Keményen üzent Ruszin-Szendi Romulusz, a volt vezérkari főnök Balásy Gyula cégeinek utolsó pillanatban megszerzett, több mint hárommilliárd forintos honvédségi megbízása miatt. A politikus arra a hvg.hu által feltárt ügyre reagált, amely szerint a kormányzati kampányokból ismert vállalkozó két cége, a New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. közvetlenül a választások előtt, április elsején kötött szerződést a honvédséggel.
A megbízás értelmében a cégeknek olyan imázsfilmeket kell készíteniük, amelyek a katonai pályát népszerűsítik. Ruszin-Szendi szerint azonban ez nem marketing, hanem fosztogatás, és felszólította az érintetteket a kifizetések leállítására.
„Ne merjék kiutalni, ne merjék lehívni! Figyelmeztetjük a kifizetésekért felelős tisztviselőket és a cégvezetőket: a magyar emberek felhatalmazása lejárt” – írta Facebook-oldalán a leendő honvédelmi miniszter.
A politikus szerint a katonáknak nem milliárdos imázsfilmekre, hanem modern felszerelésre, méltó illetményre és jobb munkakörülményekre van szükségük.
A jövőbeni elszámoltatást is kilátásba helyezte. „Minden egyes forintot, amit most, az utolsó pillanatban próbálnak kitalicskázni a közösből, tüzetesen át fogunk vizsgálni és senki nem kerülheti el a felelősségre vonást” – fogalmazott. Hozzátette, téved, aki azt hiszi, hogy 2030-ig szóló szerződések mögé bújva elkerülheti a felelősségre vonást.
Ruszin-Szendi szerint a Balásy Gyula cégeihez köthető, a kritikusok által gyakran gyűlöletkampányoknak nevezett megbízások és a folyamatban lévő nyomozások árnyékában ez a szerződés különösen aggályos.
„A Magyar Honvédség nem a Fidesz-kampány pénzeszsákja, és nem a baráti kör magánpénztára.”
„A rendőrségi nyomozások és a 336 milliárdos megbízási gyanú árnyékában ez az utolsó szerződés már nemcsak erkölcsileg, hanem jogilag is tarthatatlan” – jelentette ki a politikus.