Putyin egy oligarcha luxusjachtján bulizott, miközben a Wagner zsoldosai Moszkva felé tartottak
Aznap, amikor Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoshadsereg vezetője kirobbantotta a lázadást, Putyin éppen kedvenc népünnepélyének hódolt szülővárosában. Június 24-én tartották ugyanis Szentpétervárott a hagyományos Vörös Vitorlák Fesztiválját, amelyen a hajófelvonást látványos fényshow-val, tűzijátékkal fejezik be. Nemcsak a fiatalok rendeznek ilyenkor városszerte hatalmas bulikat, hanem részt vesz rajta az orosz közélet elitje, hivatalos személyek és oligarchák, a jachtokon pedig ömlik a pezsgő.
Nem volt ez másként az idén sem, június 24-én.
Vlagyimir Putyin egy fogadáson vett részt Jurij Kovalcsuk jachtján, akit az egyik legbefolyásosabb orosz oligarchának tartanak.
Erről Mihail Zigar, az utolsó független oroszországi tévécsatorna, a Dozsgy volt főszerkesztője írt a New York Times hasábjain.
A még mindig jó kapcsolatokkal rendelkező, de már külföldön élő orosz író-újságíró az elmúlt napokban számos Putyinhoz közelálló tisztségviselővel és oligarchával beszélt. Ők úgy gondolják,
Még mindig azt hiszi, hogy mindent a kezében tart, és hogy Prigozsin lázadása egyáltalán nem változtatott az ország politikai helyzetén. Ebben azonban Zigar szerint téved. Nemcsak a Putyin körüli légkör változott meg alapvetően, hanem egyre nő az igény a változásra – még az elnök körében is.
Zigar úgy gondolja, az elnök is nagy mértékben hibás azért, hogy az események kicsúsztak a kezéből. Mindenekelőtt azzal, hogy bátorította Prigozsint, hallgatólagosan engedélyezte neki, hogy széles körben toborozzon az ukrajnai háborúra (a zsoldosvezér elsősorban börtönökben keresett harcosokat, többnyire súlyos bűnökért elítéltek kaptak amnesztia-ígéretet, ha rövid kiképzés után harcba vonulnak), majd azt is, hogy egységei vezető pozíciót foglaljanak el a harcmezőn, különösen a Bahmutért vívott csatákban.
Ennek nemcsak katonai célja volt. Prigozsint Putyin kifejezetten azért emelte fel, hogy ellensúlyozza Szergej Sojgu védelmi minisztert és a hadsereg tábornokait, hogy ne válhassanak túl népszerűvé. Zihar szerint ezzel magyarázható, hogy amikor Prigozsin elkezdte ócsárolni a hadvezetést, az elnök nem tett semmit, hogy védence kirohanásait leállítsa.
Csakhogy ebből hamarosan problémák adódtak. Prigozsin, kihasználva fokozódó népszerűségét, egyre személyeskedőbb és sértőbb megjegyzéseket tett a nyilvánosság előtt Sojgura. Putyin komolyan akkor sem avatkozott közbe. Bár összehozta őket egy találkozóra idén februárban, az elnök hivatal egyik embere szerint nem foglalt állást az ügyben, abban reménykedett, hogy találkozó önmagában elég figyelmeztetés a nyilvános támadások leállítására. Prigozsin azonban nem vette a lapot, és tovább folytatta dörgedelmeit a katonai vezetők ellen.
A Kreml azonban továbbra is eltűrte tevékenységét. Ahogy nőtt a népszerűsége, még azt is megengedte magának, hogy egy volt védelmi miniszter-helyettest, Mihail Mizincevet nevezett ki a Wagner parancsnok-helyettesévé.
Ez is mutatta, hogy még a fegyveres erők körében is voltak mhívei. Putyin azonban nem lépett. Az elnök környezete szerint hónapokig nem is találkozott Prigozsinnal.
Ez a csend döntő hatásúvá vált. Június elején, amikor Sojgu azzal próbálta letörni az olyan magánmilíciák befolyását, mint a Wagner, hogy minden zsoldos írjon alá szerződést a hadsereggel, Prigozsin nem tudott kapcsolatba lépni az elnökkel, hogy ezzel szembeszállhasson. Ez az orosz bürokrácia nyelvén a kegyvesztettség biztos jele.
De a Kremlben nem fogadták, ezért belevágott az elvetélt felkelésbe.
A következmények azonnal láthatóvá váltak. Prigozsin politikai és katonai karrierje is végetért. Médiabirodalmát épp az a Kovalcsuk szerezheti meg, akinél Putyin június 24-én vendégeskedett. Ő maga pedig az életét sem érezheti biztonságban.
De Putyin számára is komollyá vált a helyzet. Bár a legutóbbi nyilatkozataival próbálta azt a látszatot kelteni, hogy ura a helyzetnek, de ennél sokkal több kellene, hogy a lázadást kitörölje az emberek emlékezetéből.
Annak ellenére, hogy Putyin kegyelmet ígért a lázadás résztvevőinek, Zigar szinte biztosra veszi, hogy jön az úgynevezett „hazafias táborral” szembeni megtorlás. Mindeddig azok a keményvonalasok, akik főleg a Telegram közösségi médiában nyilvánultak meg, és általában Prigozsin támogatóinak számítottak, bizonyos fokig büntetlenül bírálhatták a kormányt.
Várható, hogy elindul a tisztogatás, és ennek első áldozata valószínűleg Szregej Szurovikin tábornok, az ukrajnai orosz haderők volt parancsnoka lesz, aki állítólag tudott a készülő lázadásról.
De Putyin ezzel még aligha szerzi vissza a tekintélyét. A lázadás előtt az orosz társadalom nagy része, különösen az állami hivatalnokok, meg voltak győződve, hogy az elnök mindig jó döntéseket hoz, hogy sokkal ravaszabb, bölcsebb és jobban tájékozott, mint bárki. De a mostani események Putyint a lehető legrosszabb fényben tüntették fel: gyenge volt, habozott, képtelen volt úrrá lenni a helyzeten. Csak őt egyedül lehet okolni azért, ami történt, és ez korábban elképzelhetetlen lett volna.
Zigar szerint az uralkodó elit számos tagja előtt világossá vált, hogy Putyin hosszú idő után immár nem a stabilitás biztosítéka. A helyzet gyorsan változik és nehéz előrelátni, hogy mit hoz a jövő. De nem árt felkészülni arra az időre, ami Putyin után jön – és nemcsak az oroszoknak – írja a New York Times-ban megjelent véleménycikkében.
