SZEMPONT
A Rovatból

Polyák Gábor: „Úgy tűnik, az Európai Unió hatékony fogást talált az Orbán-rendszeren”

Az ELTE kommunikációs tanszékét és a Mérték Médiaelemző Műhelyt is vezető szakember szerint Orbán Viktor elvesztette a nagyon áhított szuverenitását, és nemcsak az egyetemi kuratóriumok ügyében hátrálhat meg.
Fischer Gábor - szmo.hu
2023. január 15.



Január 9-én bombaként robbant a hír, hogy az Európai Unió kizárja az Erasmus+ programból, továbbá a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból azokat a magyar egyetemeket, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek, és amelyek kuratóriumában kormánypárti politikusok is szép számmal bekerültek. A kuratóriumok tagjait 2021-ben kétharmados törvénnyel nevezték ki, és a tagok megbízatása élethosszig szól. „Micsoda dolog ez, hogy a magyar fiatalokon akarnak bosszút állni Brüsszelben” - reagált a hírre Orbán Viktor, Gulyás Gergely azonban azt is jelezte, ha az Európai Bizottság kéri, a kormány nyitott rá, hogy a politikusokat kivegyék a kuratóriumokból. Polyák Gábor január 10-én azt írta a Facebookon, a fideszes miniszterek eltávolítása önmagában nem old meg semmit. Az ELTE kommunikációs tanszékét és a Mérték Médiaelemző Műhelyt vezető szakembert, aki tavaly részt vett az ellenzék kormányprogramjának összeállításában is, arról kérdeztük, miért gondolja így.

– Mennyire érhették váratlanul a kormányt az unió oldaláról érkező közalapítvány-kritikák?

– Amit most kifogásolnak, az már az SZFE-nél is megvolt, sőt, már a Corvinus Alapítvány is pontosan ilyen formában működik, és az már egy régebbi történet. Már a Corvinus kapcsán is nagyon-nagyon sokan elmondtuk, hogy ez így semmit nem garantál, nem tart fenn semmiféle autonómiát az egyetemek működésével kapcsolatban. Tehát a magyar kormány az összes kritikával tisztában lehetett már 2021 januárjában, amikor ráborította ezt a modellt az egész magyar felsőoktatásra.

- Ráborította?

- Igen, 2021. január 1-én még senki számára sem volt világos, hogy a nagy magyar egyetemek két kivétellel alapítványi fenntartásba kerülnek, január végére ez mégis megtörtént.

Tehát ez egy teljesen ad hoc, mindenféle előkészítés nélkül végigvitt folyamat volt 2021 első hónapjában.

Akkor, amikor egyrészt vizsgaidőszak volt, tehát az egyetemisták egyébként sem voltak Szegeden, Debrecenben vagy Pécsen, másrészt Covid volt, tehát még a gyülekezési lehetőségek is meglehetősen korlátozottak voltak. Nem volt lehetőség rá, hogy elinduljon egy komolyabb tiltakozási hullám. És azt is láttuk addigra már, hogy az SZFE ügyében hiába volt egy nagyon hosszú és nagyon kiterjedt tiltakozás, egyáltalán semmilyen módon nem reagált rá a kormány.

– Ugyanakkor azzal érvelnek, hogy az egyetemi szenátusok maguk fogadták el az átalakulást.

– Meg kell, hogy védjem az egyetemi döntéshozókat, mert ez akkor nem egy lehetőségként volt felkínálva. Nyilván így volt megfogalmazva. De amikor egy pisztolyt tartanak az ember fejéhez, és megkérdezik, hogy szeretné-e átadni a kasszakulcsot, akkor bármilyen udvariasan is teszik fel a kérdést, nincs valódi lehetőség a mérlegelésre.

Pontosan ez történt, ott volt a pisztoly a fejeknél. Aláírattak egy biankó csekket minden magyar egyetemmel, hogy fogadják el ezt a modellváltást.

Bemondott a kormány egy nagy blöfföt, hogy micsoda elképesztő EU-s pénzeket fog majd ezekbe az alapítványokba belepumpálni, amiről aztán néhány hónap múlva kiderült, hogy nem így lesz, de ha nem írták volna alá ezt a biankó csekket az egyetemi szenátusok, akkor egészen biztos, hogy nagyon komoly megszorítások vártak volna rájuk. Tehát nem voltak valódi döntési helyzetben.

– Biztos nem lett volna lehetőség a tiltakozásra? Annyira fontos volt a pénz, hogy ezért önként belesétáltak ebbe a csapdába?

– Nem tudom teljesen felmenteni a kollégáimat, de ami történt, azt leginkább úgy hívják, hogy zsarolás. Tehát azt a levágott lófejet azért beküldték az összes kollégám ágyába.

– És mi volt a „máskülönben”?

– Meg kell nézni az ELTE-t, meg kell nézni az ELTE épületeit, meg kell nézni a fizetéseket az ELTE-n, amely megtartotta az autonómiáját. A felsőoktatásban dolgozó oktatók, kutatók egy nemzetközi versenypályán kell, hogy megállják a helyüket. Ahol mondjuk egy holland doktorandusz hallgató 23 évesen kap egy Ferrarit, ott nekem talicskával kell versenyeznem. Ugyanott kell publikálnom, ugyanazokon a konferenciákon kell megjelennem, kifizetnem a repülőjegyet, satöbbi.

Ez nem más, mint kiéheztetés, ez jellemezte a magyar felsőoktatás finanszírozását az egész Fidesz-kormány alatt.

Mindez 2012-13-ban kezdődött, amikor egy brutális forrásmegvonás volt, gyakorlatilag kivégezték a magyar felsőoktatást.

– Akkor sem nagyon voltak tiltakozások...

– Voltak, ha visszakeresi, akkor indult a Hallgatói Hálózat, az Oktatói Hálózat. Ez volt az első komolyabb megmozdulás az egyetemek kapcsán. De valóban nem voltak elég erősek. Nem voltak nagy sztrájkok, még annyi sem történt, amennyi most a közoktatásban. Persze az is igaz, hogy ez egy még kisebb szféra, illetve bizonyos értelemben bonyolultabb. Itt mindenkinek olyan egyéni életstratégiái vannak, hogy tulajdonképpen az egyetemi állásuk mellett valahogy elboldogulnak ilyen-olyan piacokon.

A szolidaritás, az összefogás lehetősége még sokkal-sokkal kisebb, mint a közoktatásban.

Amit egyébként most én magam is nagyra tartok azért, mert képes megmozdulni. De azért lássuk be, hogy a mostani tiltakozási hullám is csak egy elenyésző kisebbségét mozgatta meg a közoktatásban dolgozó tanároknak. Az SZFE kapcsán az ország összes egyetemi városában komoly tüntetések voltak, szolidárisak voltak a diákok, és néhány oktató. De az oktató kollégáim többsége alapvetően csendes típus sajnos, és ezt nem akarom pozitív színben feltüntetni. Amikor megtörténtek ezek a beavatkozások, akkor azért mindig elmondtuk okosan, a diákok meg elmondták hangosan, hogy ez baromira nem lesz jó. Csak közben a talicskánk kereke elkopott, a COVID miatt eleve szétesettek voltak ezek az intézmények, megszűntek a közvetlen emberi kapcsolatok. Nagyon rossz időszaka volt az oktatási rendszereknek.

– Amik létrejöttek, azok tulajdonképpen most magán vagy állami egyetemek?

– Ez egy hibrid modell. Nem jöttek létre valódi magánegyetemek, amelyek saját gazdálkodási felelősséggel maguk gondoskodnak a bevételeikről, és úgy alakíthatják az oktatói összetételüket, az oktatási portfóliójukat, hogy az leginkább versenyképes legyen. A közalapítványok lényegében teljes egészében állami finanszírozásból működnek.

Ez azt is jelenti, hogy továbbra is megmaradt a kijárásos rendszer, ami korábban is jellemző volt.

Az az alapítvány, és az az egyetem, ahol csókosok ülnek, nyilván nem fog tiltakozni egy miniszter kinevezése ellen. Ebben a rendszerben az az egyetemek érdeke, hogy minél erősebb, tűzközeli emberek üljenek a kuratóriumban, mert a kijárásos rendszerben nekik van esélyük forrásokat, jó pozíciókat szerezni, gyorsan keresztülvinni ügyeket.

– Vagyis tulajdonképpen maradtak államiak ezek az egyetemek?

- Bár közpénzből működnek, ugyanakkor nem is klasszikus értelemben vett állami egyetemek, mert az alapítvány kuratóriuma totális autonómiát kapott, szemben magukkal az egyetemekkel, amelyektől viszont megvonták az autonómiát. Az alapítványban a kinevezett emberek maguk dönthetnek az egyetemet érintő összes kérdésről, ebbe senki nem szólhat bele, és életük végéig ott ülhetnek, nem lehet őket visszahívni. Ráadásul ezek kétharmados törvényekkel fixált struktúrák. Tehát

valójában egy nagyon-nagyon széles kompetenciával rendelkező testület, ami akármit csinál, nincs ember, aki rajta ezt számonkérje.

Nem gondolhatta senki komolyan, hogy ettől bármi pozitívum beáll az egyetemek működésében. Ennek az egész alapítványi modellnek nincs semmi értelme. Azt is látni kell, hogy amikor a kuratóriumot kinevezték, akkor nem mondta meg a kormány, hogy meddig tart a kuratóriumok döntéshozatali kompetenciája, és hol kezdődik a szenátusé, vagy pontosan mi a rektor dolga. Van, ahol maradtak kancellárok, akiknek a megjelenése önmagukban is egy brutális autonómiamegvonást jelentett 2013-ban. De van, ahol nem maradtak. A Corvinuson pedig még egy elnöke is van az egyetemnek. Senki nem tudja, hogy ezek a pozíciók pontosan mit jelentenek.

Azt látjuk, hogy 2013-tól, a kancellárok megjelenése óta a kormány szándékosan nem tisztázza azt, hogy kinek meddig tart a játszótere. Az a célja, hogy belső konfliktusokat teremtsen.

Ezek a belső konfliktusok folyamatos átszervezésekhez vezetnek, rengeteg erőforrást elvisznek, nagyon megnehezítik a döntéshozatalt. És erre most rátelepültek olyan kuratóriumok, melyekben a tagok többsége akkor találkozott utoljára egyetemmel, amikor elvégezte és átvette a diplomáját. Soha életében semmilyen döntést nem kellett hoznia. Lehet, hogy még egy cég működésével kapcsolatban sem. Nincs menedzsment-tudása, és a felsőoktatási rendszerrel kapcsolatban sincs tudása. Viszont kapott egy olyan pozíciót, ami szükségszerűen együtt jár egy nagy mellénnyel. Én már nem Pécsen dolgozom, de

láttam, hogy micsoda elképesztő arca van ezeknek a kurátoroknak.

Irodát követelnek maguknak, adminisztrációt. Lesz tehát egy nagyon-nagyon drága plusz döntéshozatali szint, miközben ők maguk nem termelnek, nem gondoskodnak arról, hogy az egyetem pluszpénzhez jusson, hiszen ugyanúgy a kormánytól várják a támogatást, ugyanúgy a kormány felé próbálnak meg lojálisak lenni, és kiszolgálni az ottani politikai igényeket. Nulla valódi felelősség, ugyanakkor elképesztően nagy mellény, és elképesztően drága működési mód. Ha látott már valaha egyetem által aláírt szerződést, azon eddig is volt tíz aláírás, most lett rajta harminc. Semmi könnyítés, semmi jobbítás nem történt, csak elképesztő mértékben tovább növelték az egyébként is elviselhetetlen bürokráciát.

- Tehát minden rosszabb lett, mint volt?

- A 90-es évekhez képest most olyan elképesztő mélységben vagyunk, amiről senki nem gondolta volna, hogy elérhető. És nyilván ez nem a szakadék alja, ezeknek a szakadékoknak soha sincs alja. Amit az Alkotmánybíróság a '90-es években, 2000-es években, 2010 előtt mondott az egyetemi autonómiáról, annak már semmi nyoma nincs ezekben az intézményekben, azt teljesen elvonták. És hát a rendszer, az egész Fidesz-rendszer lényege, hogy mindenki függjön, mindenki legyen kiszolgáltatott, mindenki keresse a Vezénylő Tábornok kegyeit, és aki ebben jeleskedik, az kap a morzsákból, aki nem jeleskedik, az nem kap.

A Fidesz felismerte, hogy a magyar társadalom és a magyar értelmiség is egészen jól elvan ezzel a kijárós, kegyosztós rendszerrel. Esze ágában nem volt nagy társadalmi attitűd változásokat előidézni, inkább kihasználta a gyengeségeinket.

Abban igaza van, hogy miért nem tiltakoztak ennél hangosabban, de az a helyzet, hogy a magyar társadalom, és a magyar társadalom elitje, értelmisége olyan üzeneteket kapott a rendszerváltás után is, hogy ne nagyon ugráljon, és akkor legalább lesz egy-két tanácsadói megbízása, egy kicsivel több finanszírozása hallgatónként. De ha ugrálsz, akkor mindig rálépnek a lábadra.

Nem tanultunk meg kiállni a saját jogainkért, megfogalmazni a saját érdekeinket. Több a konfliktus egyetemeken belül, mint az egyetemek és a kormány között. Ez is egészen döbbenetes, hogy azok a hiányok, azok a problémák, amiket a magyar kormány okoz, nem a magyar kormányon csapódnak le, hanem egyes egyetemi karokon vagy egyetemi oktatókon, miközben nem az ő saruk az, hogy mondjuk a bölcsészképzésben nincs elegendő finanszírozás. De a kollégák nem a bölcsészkarokat védik meg a kormánnyal szemben, hanem egymással kerülnek konfliktusba, mert nem termelnek elég pénzt. Tehát nagyon-nagyon rosszak a konfliktuskezelési stratégiáink, és a politikához való viszonyunk.

– De mit lehet ezzel kezdeni?

– Egyrészt meg kell szüntetni ezt az egész alapítványi modellt, mert ez egyetemi autonómia szempontjából és a gazdasági közvagyon szempontjából is egy döbbenetesen gonosz és megszorító rendszer. Másrészt vissza kell menni ahhoz a ponthoz, hogy a magyar felsőoktatás nem volt rendben már az alapítványi modell előtt sem. Rosszak voltak a vezetési struktúrák, rosszak voltak a motivációs rendszerek, gyenge volt a pályázati teljesítmény, tehát nagyon-nagyon sok gondja van a magyar felsőoktatásnak.

De nem politikai szándékok mentén kell ezeket megoldani, hanem végig kell gondolni, hogyan lehetne egy jobb felsőoktatást csinálni. Ez a gondolat, ez a kérdés teljesen hiányzott az alapítványi átalakításból.

Nem számított, hogy ettől jobb lesz-e a felsőoktatás, csak az számított, hogy szorosabb lesz-e a politikai kontroll. Az hibátlanul teljesült.

– Ön az imént azt mondta, hogy borzasztó rossz a lobbiereje és az érdekérvényesítő képessége a társadalomnak. Akkor reálisan van arra esély, hogy most felálljanak, összefogjanak a közoktatás helyzete miatt tiltakozókkal, és sikerüljön a kormányt meghátrálásra kényszeríteni?

– Hát ez költői kérdés volt. Ha létre is jönne egy ilyen összefogás, akkor sem remegne meg a kormány, mert magasról tesznek erre a két szférára. Ha az ápolónők is csatlakoznának, Orbán már egy picit összehúzná a szemöldökét, de ezek még mindig egy ügyhöz kapcsolódó tiltakozások. A diáktüntetéseken nem mondják ki azt, hogy ezeket a problémákat nem lehet orvosolni az Orbán-rendszer keretein belül, mert az Orbán-rendszer lelke az, hogy eltapossa a kritikus gondolkodást. Ehelyett azt mondják, hogy legyen ez, meg legyen az, de egyébként őket a rendszer, mint olyan, nem érdekli. Pedig ha a mondjuk a katásokkal összefogtak volna a tanárok, velük a kukások, és sorolhatnám, tehát az összes olyan csoport, amely érdeksérelmeket szenvedett el, akkor talán sikerülhetne valami. De amíg az összes tiltakozó akció csak a saját ügyének valamilyen rapid megoldásáért áll ki, és nem mondja ki, hogy ezek a rapid megoldások legfeljebb sebtapaszok lesznek a nagyon mélyre vágott sebeken, addig a rendszert semmi nem veszélyezteti.

Ugyanakkor azt is látjuk, hogy az a pénz, amit az Európai Unió ígér és jelen pillanatban visszatart, mindennél nagyobb erővel rendelkezik. Úgy tűnik, az Európai Unió hatékony fogást talált az Orbán-rendszeren.

Egy olyan pillanatban, amikor elképesztően súlyos gazdasági helyzetben van az ország, el tudom képzelni, hogy bár a kommunikáció szintjén Orbán Viktor mindig nyerni fog, és amit mond, azt a szavazói mindig készségesen el fogják hinni neki, de akár jelentős strukturális átalakításokat is ki tud kényszeríteni az Unió. Persze csak akkor, ha megérti, hogy mit jelent például az alapítványok működési módja, és nem elégszik meg látszatmegoldásokkal, azzal, hogy Varga Judit, megy, Csányi Sándor marad.

– Gulyás Gergely azt mondta, ha kell, akkor kiveszik a politikusokat a közalapítványokból.

– Igen, azért ez nem az a harcos retorika, amit megszoktunk. Most egy olyan pillanat van, amikor sajnos megint nem a mi kezünkben van az erő. Továbbra sem érzem a kollégáimon, hogy a felsőoktatásban dolgozók tömegesen fognak majd megmozdulni. De ott van az Európai Unió, amelyre rá vagyunk jelen pillanatban szorulva, és igazából azt csinál velünk pillanatnyilag, amit akar.

Orbán Viktor elvesztette a nagyon áhított szuverenitását, ki van szolgáltatva az Uniónak, annyira, mint amennyire még sosem volt.

A nagy kérdés az, hogy az Európai Unió ezt tudja-e arra használni, hogy ebből az országból legalább nyomokban egy normális országot farag.

– Nem fenyeget mindez azzal, hogy Orbán Viktor közben átbillenti a közhangulatot az Európai Unió ellen?

– Ha ezt akarná csinálni, akkor Gulyás Gergely nem azt mondta volna, hogy na jó, ha a Bizottság azt akarja, hogy a politikusok menjenek, akkor menni fognak. Ez most nem az a pillanat, amikor a kurucos mentalitásnak helye van. Az ország gazdaságilag sokkal rosszabb állapotban van, mint amit el tudunk képzelni. Nagyon rossz gazdaságpolitikai döntéseket hozott az Orbán-kormány az elmúlt években. Ebből a helyzetből nem tud magától kimászni, jelen pillanatban nem számíthat Oroszországra, és ha kilépnénk az Európai Unióból, akkor már Kínának sem lennénk érdekesek. Miért lenne egy 9,5 milliós ország Kína számára önmagában érdekes, ha nem jelent kiskaput a közel 450 milliós Európai Unió felé?

– És ez Orbán Viktort befolyásolja?

– Abszolút.

– Miért?

– Mert ő addig van hatalmon, amíg a Kádár-rendszert idézi. A Kádár-rendszer egy közepesen langyos, kvázi jólétet tudott teremteni. Itt a nyilas diktatúrán kívül, meg Rákosin kívül klasszikus diktatúrák nem voltak, és azok sem voltak hosszú életűek. A konszolidációt Kádár is úgy csinálta meg, hogy egy békés és valamiféle módon élhető, már-már szélesebb rétegek számára elérhető jólétet teremtett. Orbán is ugyanezt a kádári logikát követte, és amíg azt mondhatja, hogy

ha egyébként csendben vagytok, akkor jönni fog például a rezsicsökkentés,

addig van oka abban bízni, hogy nincs olyan politikai üzenet, amivel meg lehetne fogni. Ez egy második Kádár-rendszer, és a Kádár-rendszerek sorsa az, hogy amint a gazdasági látszat-jólétet elveszíti, a támogatottsága is azonnal erodálódik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Csepeli György: Hasonló a helyzet 1956 őszéhez, amikor Rákosi már megbukott, Gerő Ernő fenyegetődzött, miközben a velük szemben álló Nagy Imre csillaga emelkedőben volt
A professzor szerint a megfélemlítés kis falvakban működhet, de a városokban nem ér célt. A politikai ügyek mögött szerinte más cél is lehet.


Csepeli György szociálpszichológus a Népszavának adott interjúban arról beszélt, hogy

a megfélemlítés csak korlátozottan lehet eredményes.

Úgy véli, ez leginkább kis településeken hatásos, ott, ahol az emberek közvetlen megélhetése kerülhet veszélybe, de a városokban szerinte nem működik.

A szakember szerint a hatalom különféle közvetett eszközökkel élhet. Példaként említette Molnár Áron színész esetét, akinek a közösségi médiás tevékenysége alapján küldött felszólítást a NAV.

Csepeli szerint azok is fenyegetve érezhetik magukat, akik állami, önkormányzati vagy egyházi intézményekben dolgoznak.

A civil szervezeteket és az önkormányzatokat pénzmegvonással lehet befolyásolni, de a rendőrség és az ügyészség is szerepet kaphat, ahogyan azt a Magyar Péter és Dobrev Klára ellen indult ügyek is mutatják. Csepeli úgy látja, a már ismert megfélemlítési módszerek gyakoribbá válhatnak, mert enélkül a hatalom attól tarthatna, hogy gyengének látszik.

Szerinte a fenyegetések célja elsősorban az, hogy a kormány hívei úgy érezzék, a hatalom kézben tartja az irányítást.

Úgy fogalmazott: „Hasonló a helyzet 1956 őszéhez, amikor Rákosi Mátyás már megbukott, Gerő Ernő fenyegetődzött, miközben a velük szemben álló Nagy Imre csillaga emelkedőben volt.”

A Szőlő utcai javítóintézet ügye kapcsán kilátásba helyezett „megtorlás” sem egy átgondolt stratégia része – véli Csepeli –, inkább a kormánypárti szavazóknak szóló üzenet.

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt nem tartja hatékony eszköznek.

A professzor szerint a fenyegetés akkor ér célt, ha azt, akit meg akarnak félemlíteni, valóban el is éri.

A Budapest és Pécs Pride példája alapján úgy látja, ezek a fenyegetések hatástalanok maradtak,

és ezt a sajtó és a közösségi média is egyértelművé tette azok számára, akik nem voltak jelen.

Csepeli úgy gondolja, hogy a 2026-os választások közeledtével bizonytalan hatósági vezetők inkább kivárnak. Ez viszont növeli azok kockázatát, akik ellenállnak.

A professzor korábban arról is beszélt, hogy „a tudatlan tömeg hiszékeny, a bolondok hajóján a konteó olyan, mint baktériumnak a húsleves.”

Akkor azt mondta, az iskolarendszer jelenleg nem készít fel a hamis állítások felismerésére.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán: Varga Judit visszatérésének lebegtetése arra jó, hogy provokálják Magyar Pétert
Az elemző nem tartja valószínűnek, hogy tényleg politikai pozícióba is helyeznék a kegyelmi botrányba belebukott volt igazságügyi minisztert, mert annak nagy kockázatai lennének a Fideszre nézve is, amely ráadásul ismét a gyermekvédelmi ügyekkel küzd.


Gulyás Gergely a jövő héten találkozik Varga Judittal, hogy személyesen kérdezze meg tőle, mit gondol a visszatéréséről. A miniszter ezt a Kormányinfón árulta el. A Fideszben egyre többen beszélnek arról, hogy terveik vannak a kegyelmi botrányba belebukott volt igazságügyi miniszterrel, akiről Orbán Viktor a nyáron azt mondta, ritkán bukkan fel olyan született tehetség, mint ő, és 4-8 év múlva képes lett volna az országot vezetni. „Juditban miniszterelnöki képességek voltak” - fogalmazott a kormányfő. Magyar Péter Varga Judit esetleges visszatérésének hírére úgy reagált, nincs beleszólása abba, hogy „a Fidesz kivel, milyen felállásban akarja elveszíteni a választást jövőre”, de azt tudja, hogy „Varga pontosan érzi, mi a három gyermekünk érdeke”.

Miért próbálja a Fidesz visszahozni Varga Juditot, kockáztatva azt, hogy újra reflektorfénybe kerül a kegyelmi botrány? És mennyit árthattak a pártnak az elmúlt hetek gyermekvédelemmel kapcsolatos botrányai: a bizonyíték nélküli Zsolti bácsizás, és a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójával kapcsolatos rengeteg megválaszolatlan kérdés? Somogyi Zoltán szociológussal beszélgettünk.

– Mennyi az esélye Varga Judit visszatérésének?

– Most úgy érzem, hogy inkább nem merik meglépni, mint igen, de provokációnak simán jó. Ugyanis abban a pillanatban, ahogy Varga komoly politikai szereplővé válna, olyan kérdéseket tenne fel neki a magyar nyilvánosság, amelyek Magyar Pétertől függetlenül a kormány számára kellemetlenek. Mi van a végrehajtókkal, a végrehajtói kamara maffiaszerű működésével? Hogyan adtak át döntéseket az államtitkárnak, és milyen módon vettek részt benne? Mi a helyzet a Pegazus-szoftverrel, a lehallgatott magánemberekkel szembeni állami jogsértéssel? És ott van a kegyelmi ügy maga: miért írta alá? Ezeket a kérdéseket a Fidesznek nem érdeke kinyitni.

– Az miért érdeke, hogy Varga Juditról, mint visszatérőről beszéljenek?

– Arra jó, hogy provokálják Magyar Pétert ezzel a dologgal: a volt felesége hiteles állításokat tehet Magyar Péter személyiségével kapcsolatban.

Varga, még ha nem is kerül vissza semmilyen pozícióba sem, jelenlétével tud Magyar Péterről beszélni.

Ha visszalépne egy hivatalos politikai pozícióba, akkor újságírók fogják kérdezni nap mint nap.

– A minden bizonyítékot nélkülöző „Zsolti bácsi” történet talán kezd elcsendesedni, de magának a Szőlő utcai ügynek is sok tisztázatlan pontja van. Sokat veszíthet ezzel a Fidesz?

– Ez a téma a magyar társadalom számára elfogadhatatlan, függetlenül attól, hogy jobbról vagy balról nézik: a gyermekekkel szembeni szexuális abúzust a legtöbben nagyon egyértelműen elítélik. Ha ez egy állami intézményrendszerhez kötődhet, ahol az állam felelős a gyerekekért, és esetleg kormányzati politikusokhoz is, az a kormány számára felmérhetetlenül veszélyes. Láttuk a parlamentben, hogy Semjén Zsolt azért állt fel, mert Simicskó István a Fidesz és a KDNP nevében nem védte meg eléggé őt. A kormánypártiak igyekeznek a lehető legtávolabbra tolni maguktól az ügyet; később olyan radikális nyilatkozatok is elhangzottak, amelyekkel igyekeztek maximális távolságot tartani: halálbüntetésről, négyrét vágásról, kasztrálásról beszéltek.

Ennek a gyermekvédelmi ügynek valószínűleg jóval nagyobb a látenciája: nem tudjuk, ki mikor áll elő új tanúval vagy információval.

Ez az ügy nem egy egyszerűen lezárható történet, bármikor egy új információ újra aktualitást adhat neki.

– Múlt vasárnap megszólalt a Kossuth téri tüntetésen Látó János is, de semmi konkrétumot nem mondott az üggyel kapcsolatban.

– Látó János szerepe egyelőre mellékszál, ha fontos elemként került is be a képbe. A lényeg az, mennyire áttekinthető a gyermekvédelmi intézményrendszer. Amíg nem átlátható, addig a kormánypártiaknak nincs olyan pozíciójuk, amiből hitelesen tudnák cáfolni az ellenzék vádjait.

Ha az ellenzék hitelesen mondhatja, hogy a gyermekvédelem nincs biztonságos kezekben, akkor abból sok igaztalan pletyka és vád is elindulhat.

Miközben mindezeket tények is erősítik: tudható, hogy az intézményrendszerből egyes államilag gondozott lányok később, az intézményen belülről szervezett prostitúcióban végezték.

– A héten Jámbor András megpróbálta megemeltetni a napi 1500 forintos fejkvótát, amit a gyermekotthonokban élő gyerekek étkeztetésére forditanak, 4500 forintra. A fideszes képviselők nem szóltak hozzá, hanem leszavazták az egészet. Később a kormánypárt saját ötletként hozta vissza.

– Igen, másnap be is hozták a saját javaslatukat...

– De addig az erről készített 23 perces videó egy nap alatt hatalmas nézettséget ért el.

– A Fidesz sosem fogad el ellenzéki javaslatokat, nehogy az ellenzék kampányolhasson velük. A kormánypárt eddig sem engedett az ellenzéknek olyan ügyet, amivel az ellenzék kampányolhatna. Inkább ők viszik át a javaslatot, csak az úgy lassabb, hiszen reaktív. Azonban ebben az ügyben korábban, Magyar Péter megerősödése óta bármikor léphettek volna, hiszen látható probléma volt.

Az emberek számára sokkal érzékenyebb a gyermekbántalmazás kérdése, mint például egy késés a közlekedésben,

és erre lett volna a kormánypártnak több, mint egy éve, hogy változtasson a helyzeten.

– A Tisza Párt mintha távolabb tartaná magát a témától...

– Igen, mert van saját témája. Viszont lehalkította ez a téma egy időre „a Tisza adót akar emelni” kampányt, ami jót tesz nekik.

– Két hete Závecz Tibor azt mondta, október 23 körül láthatunk méréseket arról, kitől mit vitt, vagy mit hozott például a Zsolti bácsi ügy.

– Az aktuális mérések persze érdekelnek minket, elemzőket, de az embereket talán kevésbé. Sokkal inkább az számít, hogy október 23-án ki hány embert visz az utcára. Az lesz a mennyiségi verseny: Magyar Péter rendezvényein hányan vannak, és Orbán Viktor rendezvényein hányan.

– Orbán Viktornak most nincs szerencséje október 23-ával: az Európai Tanács ülése miatt fél napot nem lesz itt. Ez hátrány lehet?

– Az a fél-, vagy egy óra számít, amikor ő beszél, és az valószínűleg belefér a napba. De a legfontosabb most tényleg az lesz, hogy ki milyen mennyiségben tudja a sajátjait az utcára vinni, hogy ezzel megmutassa az erejét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Farkas András: A Tisza és a Fidesz nyugdíjtervei nagyjából ugyanannyiba kerülnek, de az igazságtalanságokat csak az egyik orvosolná
A Tisza terveivel jobban járnának a szegényebb nyugdíjasok, a 14. havi nyugdíjnak viszont óriási politikai húzóereje van. A baj az, hogy a nyugdíjrendszer 2035-re már így is fenntarthatatlanná válik, pedig az unióban nálunk költik a legkevesebbet nyugdíjakra.


Fél évvel a választások előtt a kampányígéretek elérték a nyugdíjasokat is. Nem lebecsülendő választói tömb, sokan vannak, el is dönthetik a választást. A Tisza párt által kidolgozott rendszerben az átlag alatti nyugdíjasokra koncentrálnak leginkább, legalább részben próbálják reparálni a nyugdíjrendszer igazságtalanságait. A Fidesz erre reagálva bejelentette, hogy ők bevezetnék a 14. havi nyugdíjat.

Mindkét javaslat nagyjából 600 milliárd forintba kerülne, kérdés melyik a vonzóbb a szavazóknak. És persze, hogy miből lesz minderre pénz, főleg hossútávon, a magyar nyugdíjrendszer ugyanis jelenleg is a fenntarthatatlanság felé halad, amit 2035-re, vagyis alig tíz éven belül el is ér, ha semmi sem változik. Farkas András nyugdíjszakértővel beszélgettünk.

– Ha a Tisza és a Fidesz nyugdíjasoknak tett ígéreteit nézzük, melyiknek mi az előnye és hátránya, mennyire megvalósíthatóak?

– Mindegyik megvalósítható, és a nyugdíjasok mindegyiknek örülnének. Attól függ, mennyi pénzt sikerül előteremteni ezekre az intézkedésekre. A TISZA Párt javaslatában a legfontosabb elem, hogy ne lehessen 120 ezer forintnál kisebb öregségi nyugdíjat kifizetni. Ez nagyon sok embernek segítene: jelenleg körülbelül 186 ezer ember kap 120 ezer forint alatti nyugdíjat. A 120 és 140 ezer forint közötti sávban lévőknek speciális plusz emelést adnának, a többieknek maradna a rendes inflációkövető emelés, távlati ígérettel, hogy kormányra kerülés esetén felülvizsgálnák a nyugdíjemelés eljárását is. Emellett minden nyugdíjas, aki 250 ezer forintnál kisebb nyugdíjat kap, 200 ezer forint értékű SZÉP-kártyát kapna, a 250 és 500 ezer forint közötti nyugdíjaknál pedig 100 ezer forintos SZÉP-kártya járna. Van több kisebb, kevesebb embert érintő javaslat is, például az ápolási díjak megduplázása. A lényeg viszont:

ha összeadjuk a TISZA javaslatait, nagyjából annyiba kerülnek, mint egy tizennegyedik havi nyugdíj.

Amikor először írtam a TISZA javaslatairól, megkérdeztem az olvasóimat, miért nem inkább a 14. havi nyugdíjat javasolják, amelynek egyszerűbb és erősebb a politikai húzóereje. Ezt a Fidesz felismerte, és bedobta: legyen 14. havi nyugdíj. Korábban ellenzékből is próbálkoztak ezzel, tehát nem idegen tőlük ez az eszköz. A 14. havi nyugdíj esetén három kulcskérdés van. Az első: be tudjuk-e építeni rendszeres elemként a nyugdíjrendszerbe, tehát minden évben járna-e. Ha igen, jön a második probléma: minden évben meg kell találni körülbelül 600 milliárd forintot, és ez az összeg az inflációval nőne. A harmadik: ha egyszerűen lemásoljuk a 13. havit, akkor a nyugdíjrendszer feszültségein nem enyhítünk, legfeljebb a nyomást csökkentjük, mert nem nyúlunk hozzá érdemi elemekhez. Ez önmagában nem ér fel egy nyugdíjreformmal.

– Lehet másképpen is bevezetni a 14. havi nyugdíjat?

– Például úgy, ahogy a lengyelek, ahol pár éve van 14. havi juttatás, és azt a mindenkori átlagnyugdíjnak megfelelő, egységes összegben fizetik. Tehát nem a saját nyugdíj összegével azonos a pluszhavi juttatás, mint a 13. havinál, hanem fix összeg. Ha Magyarországon egységesen, mondjuk 250 ezer forintban állapítanánk meg, mivel nagyjából ennyi most az átlagnyugdíj, és 2,4 millió jogosulttal számolunk, az 600 milliárd forintba kerülne. Ugyanannyiba, mintha „átmásolnánk” a 13. havit a 14. havira, viszont

sok méltányossági problémát kezelne, mert minden olyan nyugdíjas, aki 250 ezer forintnál kisebb nyugdíjat kap, és ez a nyugdíjasok kétharmada, jól járna, és arányosabbnak érezné a rendszert.

A magasabb nyugdíjúak sem járnának rosszul, hiszen ők is plusz 250 ezer forintot kapnának. Tehát lehet úgy is adni a 14. havi nyugdíjat, hogy a rendszer méltánytalanságai enyhüljenek, és ne sértse a magasabb nyugdíjjal rendelkezőket sem. Ha ezeket sikerül megoldani, akkor a 14. havi nyugdíj rövid távon pozitív intézkedésként jelenhet meg. Hosszú távon viszont minden járulékfedezet nélküli plusz juttatás a finanszírozási gondokat növeli.

Már most is az a fő probléma, hogy a magyar nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatósága nagyjából 2035-ig látszik biztosítottnak.

Ha pedig ráteszünk évi 600 milliárdos költségvetési igényt, a fenntarthatósági gondok korábban jelentkeznek.

– A hogyanról egyelőre Lázár János is csak annyit mondott, hogy dolgoznak rajta...

– „Keményen dolgoznak.” Ezen valójában nem kell sokat dolgozni: valószínűleg a felső vezetés döntésére várnak.

Ha az lesz a döntés, hogy a 13. havit másolják, az érdemben nem segít a nyugdíjasokon, de óriási politikai húzóereje lesz, ezt nem szabad elfelejteni.

Ahogy a 13. havi is nagyot szólt 2022-ben, amikor először egész havi összegben, a választások előtt két hónappal bevezették. Most is választások előtt állunk. Ha be akarják vezetni, akkor azt 2026 márciusáig van értelme kifizetni. De ahogy mondtam, az igazán támogatható megoldás az lenne, ha a szegényebb nyugdíjasok többet kapnának, mint a magasabb nyugdíjúak.

– Honnan lehet pénzt előteremteni erre?

– A TISZA bejelentette, hogy hatalomra kerülés esetén újra megnyitnák az uniós pénzcsapokat, ami nagy összeget hozhat, belendítheti a növekedést, és ha beindul a gazdaság, lesz pénz sok mindenre. Ez logikus felvetés. A Fidesz esetében, mivel náluk van a költségvetés, és azt írnak bele, ami a politikai céljaiknak megfelel, egy jövő márciusi 14. havi nyugdíj 600 milliárdos igényét simán beírhatják; legfeljebb nő a költségvetési hiány, amivel majd a választások után foglalkoznak.

Összességében Magyarország költi a legkevesebbet nyugdíjakra az Unióban.

A magyar GDP 7,45 százaléka a nyugdíjköltségvetés. Ebből az öregségi nyugdíjakra, azaz a klasszikus nyugdíjakra, a Nők40-re és a hozzátartozói ellátásokra körülbelül 6,5 százalék jut. Ez messze a legalacsonyabb uniós arány, miközben az átlag 10,9 százalék. A 7,45 és a 10,9 százalék közötti különbség jelenleg nagyjából 3000 milliárd forintnyi mozgásteret jelezne, ha az lenne a politikai szándék, hogy legalább az uniós átlagot elérjük. Van mozgástér, de ez politikai prioritás kérdése. A döntéshozóknak viszont meg kell tervezniük, hogy mely területekről csoportosítanak át, hogy a nyugdíjakra többet fordíthassanak.

– A 2022-es választáson a Fidesz inkább egyszeri intézkedéseket jelentett be, például az adóelengedést. Az is megterhelte a költségvetést. Ha most a 14. havi nyugdíjat jelentik be, azt nemcsak 2026-ban, hanem 2027-ben, 2028-ban is ki kell fizetni.

– 2022-ben a 13. havi nyugdíjat vezették be teljes összegben, ami azóta is jár. Ugyanilyen terhelést jelentene most pluszban a 14. havi. Ha a 14. havi 600 milliárd forintja túl sok, azt lehet „szeletelni”, többféle formában bevezetni és kommunikálni. Ilyenkor nagyobb politikai-kommunikációs kötéltánc kell, de kisebb összegű pluszjuttatást is lehet pozitívan eladni. Nem tudjuk, mit terveznek, majd kiderül. Szerintem 600 milliárd forint előteremthető a költségvetésből, mert ez 2,4 millió szavazót érint azonnal kedvezően. Képzelje el:

2026 januárban 3,6 százalékkal emelik a nyugdíjakat (ez szerepel a költségvetési törvényben), utána februárban kifizetik a 13. havit, márciusban pedig jöhetne egy 14. havi bármilyen formában.

Ez erős, gyors egymásutánban érkező pluszjuttatás-sorozat, ami sok, még bizonytalan nyugdíjast gondolkodóba ejthet.

– Ez feladja a leckét a TISZA-nak: az ő rendszerük szofisztikáltabb, de a 14. havi nyugdíj sokkal könnyebben kommunikálható, erősebb húzóerejű.

– Nem is értem, a TISZA miért nem ezt dobta be, hiszen egyszerűbb. Most már nem mondhatják, hogy ők is 14. havit akarnak; ragaszkodniuk kell az egyébként okos javaslatcsomaghoz. Erősen kell hangsúlyozni, hogy ez sok szegény nyugdíjasnak tartósan segít, nem csak egyszeri pluszhavi ellátmány.

Ha például 120 ezerre emelnék a minimálnyugdíjat, az minden hónapban segítene a kisnyugdíjasokon, és a mélyszegénységből is „kiszedi” a nyugdíjasok egy részét, nagyjából egyhatodát.

Ők vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben. Ha ezt kommunikálják, lehet esélyük, mert nagyjából ugyanannyit költenének rá, mint egy 14. havira. Érdemi eltérés költségoldalon nincs. A feladat: hogyan lehet egy nagyon egyszerű és bizonyítottan erős politikai húzóerejű pluszhavi nyugdíjjal szemben érvényesíteni egy szofisztikáltabb, átgondoltabb javaslatcsomagot. Nehéz játék lesz.

– Mennyire esik latba egy ilyen nyugdíjígéret a választásoknál?

– A 2022-es tapasztalat az, hogy erőteljesen számított. Tizenöt éve a nyugdíjas társadalom kétharmada baloldali szavazó volt. Most körülbelül 25–30 százalék lehet TISZA-szavazó, a többi fideszes. A baloldaliak pedig szinte eltűntek, mert nincs baloldali párt. A friss mérések mutathatják a pontos arányokat, de 2022-ben erőteljesen nőtt a Fidesz támogatottsága az idősek körében, és bár azóta ebbe már beleharapott a TISZA, a 25–30 százalék azonban még mindig csak a fele annak, mint amennyi a Fideszé. Ha ezt most megdobják a 14. havi nyugdíj ígéretével, nagyon komoly feladat lesz a TISZA számára az idősek körében fordítani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Másfél-két éve az az állami gyerekvédelem válasza: fogalmuk sincs, hány kisbaba él kórházban” - a TASZ szerint ez égbekiáltó, petíciót indítottak
A gyerekvédelem lényegében összeomlott - mondja a Társaság a Szabadságjogokért szakértője. Hiába próbálnak információkhoz jutni a kórházi rácsos ágyakban élő babákról, akiket ráadásul sokszor szerintük valódi ok nélkül nem engednek a családjukhoz.


Petíciót indított a TASZ a kórházakban élő kisbabák, ügye miatt. Szerintük „a felelős állami szervek semmi érdemi lépést nem tesznek értük, már két éve tétlenül nézik ezeknek a gyermekeknek a tragédiáját.” Nemrég az váltott ki országos botrányt, hogy a Házon kívül bemutatott egy ápoló párt, akik 8 hónapja hiába próbálnak örökbefogadni egy kisfiút, aki három éve él a kórházban.

Bár a kormány tavaly olyan szabályozást fogadott el, ami gyorsítja a kórházban hagyott csecsemők örökbefogadását, ez csak azokra vonatkozik, akikért a szülők hat héten belül nem jelentkeznek. A TASZ szerint azonban a kisbabák jó részéről nem mondtak le a szüleik, szeretnék őket hazavinni, de ezt a gyámhatóság akadályozza, miközben nevelőszülőből is kevés van, így a gyerekek csapdába kerülnek. A civil szervezet azt is évek óta hiába próbálja megtudni az állami szervektől, egyáltalán hány kisbaba él ilyen körülmények között. Boros Ilonával, a civil szervezet jogászával beszélgettünk.

– Miért indították el a petíciót?

– A gyerekvédelmi szakmai körökben már másfél éve köztudott tény, sőt a sajtó is többször megírta, hogy több száz kisbaba él kórházban, családjából kiemelve, de elhelyezés nélkül. A jogszerű gyakorlat az lenne, hogy a kiemelt babák azonnal nevelőszülőhöz kerüljenek, de mára már nincs elég nevelőszülő, a rendszer telített, elfogytak az emberek, így

a gyerekek kórházakban várakoznak, hogy egyszer talán lesz számukra hely. Ez egyértelmű jele annak, hogy az állami gyerekvédelmi szakellátás összeomlott.

Ezért indítottuk el ezt a kampányt, amely tegnap vált nyilvánossá online petíció formájában.

– Azt írják a petícióban, nincsen semmilyen összesítés arról, hány gyermek él gyermekvédelmi ellátás nélkül, kórházakban. Ez hogyan lehetséges?

– Ez teljesen abszurd, nagyon is jogos a kérdés. A Belügyminisztérium, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium, amelyhez ismeretlen okból az örökbefogadási ügyek is tartoznak, mind felelős ezért. Emellett létezik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, valamint az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat központi szerve is. Mindegyiknek tudnia kellene, hány gyerek, hol és miért van kórházban, miért van kiemelve a családjából.Ehhez képest semmilyen adatigénylésre nem válaszolnak, azt mondják, nincs adatuk. Ez lehetetlen, hiszen a területi gyermekvédelmi szakszolgálatok rendszeresen jelentenek számukra arról, hány gyerek vár kórházban elhelyezésre.

Biztosak vagyunk benne, hogy az adat létezik, csak nem adják ki. Jogilag is nonszensz, hogy másfél-két éve az az állami gyerekvédelem válasza: fogalmuk sincs, hány kisbaba van így kórházban.

Pedig az ő felelősségük lenne tudniuk mindenkiről, intézkedniük, és elhelyezniük ezeket a gyerekeket. Teljesen abszurd, hogy nem adnak erről adatokat. Ezért a sorozatosan elutasított adatigényléseink utány most pert indítunk az állami szervek ellen, hogy kötelezzük őket a válaszadásra.

– Nem lehet, hogy egyszerűen nem is gyűjtenek ilyen adatot, tehát nem titkolják, csak valóban nincs ilyen nyilvántartás?

– Akár így, akár úgy, mindkettő szégyen. Ha nem gyűjtenek adatot arról, ami az ő felelősségük, az éppoly felháborító, mintha gyűjtenék, de eltitkolnák. Másfél éve 300 babáról beszéltünk, ma talán 600-ról, vagy 1600-ról, senki sem tudja. Több száz kisbaba fekszik kórházi ágyban, várva, hogy valaki végre magához ölelje. Ez égbekiáltó.

– Van egy történet, amit önök leírtak: tavaly decemberben egy kislányt azért nem engedtek haza a szüleivel, mert mindkét szülő enyhe testi fogyatékossággal élt. Ez volt az indok?

– Igen.

– Jogosan lehet ilyennel indokolni, hogy egy gyermeket elszakítsanak a szüleitől?

– Természetesen nem. Ezt a történetet részletesen is leírtuk a blogunkon, képekkel együtt. Látszik a képen, ami a gyerekszobában készült, hogy a szülők felkészültek, szeretettel várták a kisbabát, berendezték a szobáját, a kiságy fölé kirakták már előre a kislányuk nevét is. Semmilyen negatívum nem merült fel a szülők kapcsán, csak annyi, hogy

az apának látásproblémája, az anyának csípőproblémája van, amitől kissé biceg. Ennyi volt az indok. Én vittem az ügyet, így láttam a jogi iratokat: más kifogás nem szerepelt.

Nyilvánvalóan jogsértő volt az eljárás, de szerencsére két héten belül, a jogi fellépésünk hatására, a gyámhivatal visszavonta a döntést, és visszaadta a gyereket a szülőknek. Sajnos sok más esetben nem tudunk ilyen gyorsan segíteni, és sok száz kisbaba szülei nem fordulnak hozzánk, így nem tudunk róluk. Az eddig ismert ügyek alapján viszont biztos, hogy rengeteg gyermeket teljesen indokolatlanul emelnek ki.

– Hogyan kerül egy gyerek a gyámhatóság látókörébe?

– Tipikusan a védőnő, és gyakran a családgondozó is találkozik a családdal a terhesgondozás során. Ha bármilyen nehézség, például szegénység, munkahelyi probléma, gyereknevelési gond felmerül, a védőnő vagy a gyermekjóléti szolgálat jelzést tesz a gyámhivatal felé. Ez számunkra, budapesti, magas társadalmi osztályhoz tartozó szülőként talán kevésbé ismerős, de a vidéki, főleg hátrányos helyzetű, roma családoknál mindennapos. A jelzésben szerepel, hogy a gyermek születése mikorra várható, így a gyámhivatal gyakran már előre tudja, mikor születik a baba, és előre jelzi a kórháznak, hogy a gyereket nem engedik haza.

– A szülőket is előre értesítik?

– Igen, de ez nem hivatalos értesítés, inkább folyamatos fenyegetés. A várandósság kilenc hónapját gyakran végigkíséri az a mondat, hogy „ha így marad ez vagy az, nem engedik haza a gyereket”. A család próbál változtatni: munkát keresnek, kifestenek, igyekeznek, de az anyagi lehetőségeiket, körülményeiket nem tudják egyik napról a másikra megváltoztatni.

Így aztán rettegéssel telik a várandósság. Majd megszülik a gyereket, reménykednek, hogy nem lesz baj, de a kórházban közlik velük, hogy a kisbaba marad.

Ilyenkor teljesen eszköztelenek: ha tiltakoznak, az az „együttműködés hiányának” számít, és végül biztonsági őr vezeti ki őket, ha megpróbálnának ellenállni a hatósági döntésnek.

Ismert emberek, akik szintén aláírták a nyílt levelet:

Ábel Anita, Árvai Anita (Veganeeta), Ascher Tamás, Bányainé Mészáros Judi, Borbély Alexandra, Bödőcs Tibor, Cseke Eszter és S. Takács András, Csepelyi Adrienn, Dániel András, Dankó Dániel, Döbrösi Laura, Fancsikai Eszter, Fehér Gábor, Fiala Borcsa, Fluor Tomi, , Geszti Péter, Grecsó Krisztián, Gryllus Dorka, Harcsa Veronika, Hegyi Barbara, Hien, Jakab Juli, Jónás Vera, Karafiáth Orsolya, Kemény Zsófi, Keresztes Tamás, Kondor Domonkos, Kovács Patrícia, Kovalcsik Krisztina, Krajnyik Cintia, László Panna, Linczényi Márkó, Marge, Máté Gábor, Mehringer Marci, Mihalik Enikő, Mihályfi Máté, Molnár-Szilágyi Szilvia, Nyáry Luca, Olasz Renátó, Ónodi Eszter, Palágyi Máté, Pintér Béla,Pongor Barka, Puskás Peti, Rainer-Micsinyei Nóra, Rea Milla, Reisz Gábor, Rév Marcell, Rujder Vivien, Schmidt Sára, Seres Samu, Simon Márton, Steiner Kristóf, Szabó Hédi, Szabó Simon, Szentesi Éva, Szűcs Levente, Tapasztó Orsi, Tatár Csilla, Tenki Dalma, Tisza Kata, Tóth Ágnes, Url Izabell, Vágvölgyi Lilian, Varga Lívius, Visnyei Barbi, Vogel Adrienn

– Ilyenkor nem gondolják át, hogy mi a kisebb kár, ha a gyerek hazamegy egy szegény otthonba, mint ha kórházban marad?

– De, ezt a jogi nyelvezet is „mérlegelésnek” hívja, valóban ezt kellene számba vennie a hatóságnak, hogy mi a gyermek valódi érdeke: szegény, de szerető család, vagy a rideg kórházi környezet. De sajnos nem ez történik.

– Az alapján, amit mond, ez nem egyedi szakmai hiba, hanem egy kialakult, országos gyakorlatnak tűnik. Mit lehet ezzel szemben tenni?

– Mi tíz éve kiemelten foglalkozunk ezekkel az ügyekkel. Minden beérkező esetet megvizsgálunk, és ha jogilag is védhető a szülő álláspontja, tehát például szegénység miatt emelték ki a gyereket, gyakran vállaljuk a képviseletet. Több tucat pert nyertünk már, mert ezek az eljárások jogsértők. De mire a jogi folyamat véget ér, hónapok, néha évek telnek el. Addig a gyerek és a szülő el van szakítva egymástól, ami örökre nyomot hagy.

Ezért indítottunk kampányt most is, ahogy 2016-ban is: hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy ez így nem mehet tovább.

Minden ügyben először mérlegelni kellene, hogy a gyermeknek nem jobb-e mégis a családban maradni, akár a nagyszülőnél, nagynéninél, ha a szülő nem alkalmas. Ehelyett kórházban, magányosan vegetálnak.

– Van valamilyen következménye, ha egy gyámügyes ennyire fontos dologban téved?

– Indítottunk olyan pereket, ahol kártérítést követeltünk a jogsértő döntések után. Sajnos a bíróságok gyakorlata szerint, ha a gyámhivatal formailag helyesen járt el, tehát vizsgálatot tartott és leírta a döntés indokait, akkor nem tekintik kártérítésre okot adó hibának a „mérlegelési tévedést”. A gyámhatóságoknál nem egy ember hibázik, hanem több száz hasonló döntés születik havonta. Ez rendszerszintű probléma. Mi azon dolgozunk, hogy ez megváltozzon.

– Mit jelent az, hogy nincs elég nevelőszülő. Ki lehet nevelőszülő?

– A nevelőszülővé válásnak megvan a jogi protokollja. Nevelőszülői hálózatot tarthat fenn az állam, egyház vagy civil szervezet. A legismertebb a civil fenntartó valószínűleg az SOS Gyermekfalvak hálózata. Az állam feladata lenne, hogy ha azt látja, hogy évek óta csökken a nevelőszülők száma, miközben nő a kiemelt gyerekeké, akkor képzésekkel és toborzással pótolja a hiányt. Ehhez anyagi megbecsülés kellene, de ma a nevelőszülők alulfizetettek. Ráadásul sokukat áthelyezték az állami rendszerből egyházi fenntartásba, gyakran választási lehetőség nélkül, ami sokakat elriasztott. Bár az egyházi hálózatok tagadják, hogy a templomba járás vagy hittan kötelező lenne, de a nevelőszülők beszámolói szerint erősen elvárják. Aki nem jár például templomba, az hátrányt szenved. Ez is oka annak, hogy sokan elhagyják a pályát. A másik probléma, hogy

Magyarországon soha nem képeztek kifejezetten olyan nevelőszülőket, akik traumatizált, bántalmazott vagy pszichés problémákkal küzdő, ahogy mondják: „speciális, vagy kettős szükségletű” gyerekekkel tudnának dolgozni.

Pedig egyre több ilyen gyerek van, tavaly 200-300 olyan esetről tudni, ahol speciális nevelőszülőre lenne szükség, de nincs egyetlen egy sem.

– Közben úgy tűnik, minden negyedévre jut egy eset, ahol nevelőszülő bántalmaz gyereket.

– Ez sajnos természetes következmény. Ahogy csökken a megbecsülés, úgy fogynak azok, akik hivatástudatból vállalják a nevelőszülőséget. Maradnak, akiknek ez az egyetlen megélhetési lehetőség, így a színvonal is csökken. Ezért aztán a fenntartók is egyre alacsonyabb követelményeket támasztanak, mert nincs kit felvenni. Ugyanez igaz a gyerekotthonokban dolgozókra is: ma már semmilyen képesítés nem kell ahhoz, hogy valaki nevelő legyen. Sokszor 8 általánost végzett emberek gondoznak traumatizált gyerekeket. Az államnak vissza kellene építenie a képzési, ellenőrzési és szupervíziós rendszert.

– Mi kellene ahhoz, hogy ez ne így legyen?

– Az államnak, elsősorban a Belügyminisztériumnak és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak újra kellene gondolnia az egész rendszert. Olyan toborzási és képzési programra lenne szükség, amely megfelelő anyagi és szakmai támogatást nyújt a nevelőszülői hálózatoknak, és nem priorizálja az egyházakat sem. A nevelőszülőknek szupervízióra, tanácsadóra, anyagi megbecsülésre, a rájuk bízott traumatizált gyerekeknek pedig pszichológusra, gyógypedagógusra, egyéb szakemberekre lenne szükségük. Ha ezek adottak lennének, biztos vagyok benne, hogy sokkal többen jelentkeznének nevelőszülőnek.

– És mit kellene változtatni a gyámhatóság hozzáállásán?

– A gyámhatóság a kormányhivatal része, fölötte a főispán és végső soron a Belügyminisztérium áll. Felülről kellene szakmai szemléletváltást indítani. Ha felülről jönne egy olyan új szemlélet, amely a gyermekek és családok alapjogait helyezi a középpontban, hangsúlyozza például, hogy

a szegénység nem lehet indok a gyermek kiemelésére,

és ez az elvárás megjelenne a szakmai irányelvekben, az lecsorogna a helyi gyámhivatalok szintjére is. Egy járási ügyintéző azt csinálja, amit körülötte a hivatalban csinálnak, és amit a felettese mond. Ha más lenne a vezetői szemlélet, akkor ahhoz igazodna a helyi gyakorlat is.

– Mekkora bajban van a gyerekvédelem jelenleg Magyarországon?

– A mi álláspontunk szerint lényegében összeomlott. Az alapellátás, és a szakellátás is. Nehéz megmondani, mikor mondjuk ki, hogy „most omlott össze”, de az a pillanat, amikor több száz kisbaba fekszik kórházban, mert nincs hova elhelyezni őket, az már az összeomlás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: