KULT
A Rovatból

Pókok! Pókok mindenütt! Tud-e újat mutatni a francia horror az arachnofóbiásoknak?

A Pókok egy tökéletes cím, remekül összevágott előzetessel. De vajon mit tud Sébastien Vanicek 2023-as kisköltségvetésű, egyhelyszínes kamarahorrorja?


Hát, sajnos el kell keserítsek mindenkit. Semmi extrát. Miközben néztem ezt a műremeket, gondoltam, hogy ez bizony egy elsőrendezős film. Annyira érezni, amikor valaki tapasztalat nélkül kezd el jeleneteket összerakni, és valami működik, sok dolog pedig nagyon nem.

Tudom, mindenkinek indulnia kell valahonnan és ha ilyen szempontból nézzük a dolgokat, alapvetően nincs szégyellnivalója Sébastien Vaniceknek.

Korrekt egyhelyszínes, kamarahorror. Ámde, semmi kiemelkedő nincs benne, ami miatt emlékezni fogunk rá miután elhagyjuk a vetítőtermet. Nincs emlékezetes elhalálozás, különleges szörnyeteg vagy nagy csavar, esetleg hatalmas katarzis. Sőt, néha kimondottan irritáló a kamerakezelés és a felesleges világépítés. A film túl hosszú és rossz a ritmusa.

Történetünk szerint Kaleb (Théo Christine) vásárol egy érdekes sivatagi pókot egyik barátjától, aki a feketepiacról szerzi be az áruit. Ezt utána hazaviszi egy tizensokemeletes panelóriásba, ahol szerény körülmények között lakik húgával, Manonnal (Lisa Nyarko).

Miután Kaleb nagy hüllő- és ízeltlábú-rajongó, a pókot ügyesen, szakszerűen egy cipősdobozba helyezi, ahonnan az rendje és módja szerint megszökik, és nem egyszerűen szaporodik, hanem elárasztja ivadékaival a házat.

Így az egész épületblokk és az ott élők élete veszélybe kerül. A testvérek viszonya közel sem felhőtlen, Kaleb ragaszkodik a szülői lakáshoz, még édesanyja halála után hosszú idővel is, Manon pedig fel akarja újítani, és eladni a lerobbant otthont. Az egész épületben többen is „menekülnek” a rossz körülményektől, Kaleb egyik szomszédja, anyja helyett anyja Claudia (Marie-Philoméne Nga) is éppen a költözés kellős közepén van.

Manon áthívja barátait, Kaleb korábbi legjobb barátját Jordyt (Finnegan Oldfield) és barátnőjét Lilát (Sofia Lesaffre). Illetve velük lóg mindenki kedvenc vicces mellékszereplője, aki azért van, hogy oldja a feszültséget, Mathys (Jérôme Niel). Ekkor persze a pókok irreálisan gyorsan elszaporodnak, és megtizedelik a lakókat. A káosz közepette megtudjuk a kis csapatban lévő konfliktusok, elromlott viszonyok okait.

A rendőrség karantént von a ház köré, mert elsőre nem tudják, mi történik pontosan a lakókomplexumban.

Maradjunk annyiban, hogy a francia rendőrség döntései épp olyan buták, mint a tizenéves főszereplőinké. Emellett legalább annyira aggasztó a rendőrségi erőszak, mint a pókinvázió. Azzal, hogy lezárják az egész épületet, persze megteremtik az egyhelyszínes, klausztrofób légkört, amit a történet megkíván.

Ekkor jött egy kellemes meglepetés, az alapvetően lassú, de jó felvezetést egy igen erős, feszültséggel fűszerezett rész követte. A film első órája, még ha csigatempóban is közlekedik, úgy-ahogy működik.

Amikor még kicsik a pókok, izgalmas a történet, és mintha még igazi ízeltlábúakat is használtak volna, vagy akkor még működtek a speciális effektek, nem tudom biztosra mondani.

Azonban, amikor ténylegesen beindul az akció, teljesen szétesik az egész. A narratíva hirtelen tempót vált, és fejetlenül rohangálnak szereplőink a helyszínek között, miközben CGI pókok ugrálnak rájuk, és rángatják a kamerát.

Amellett, hogy a kamerakezelés folyamatosan pörög, mint egy Guy Ritchie-produkcióban, és sokszor követhetetlenül kapkodják a kamerát, az egész „katasztrófa” magyarázata is röhejes, mitől nőnek a féltenyérnyi pókok kisebb hűtő méretűvé.

A vizuális effektek finoman szólva se tökéletesek, inkább idegen lényeknek tűnnek a pókok, mint tényleges állatoknak.

Valószínűleg a rángatással próbálják rejtegetni a látványvilág gyengeségeségeit, a katarzis pedig egy gyengébb tévéfilm minőségűre sikeredett. Látszik, hogy a stáb próbálkozott, a színkeveréssel, a világítással igyekeztek játszani, és sok az alienes utalás is.

Érezni, hogy szerettek a produkción dolgozni, de nem tudom tiszta szívemből ajánlani. Még úgy sem, hogy a színészek mindent megtesznek. Néha kicsit túl sok a sikoltozás és a szenvedés, de ha ezt kell csinálni, akkor bizony ők beleadnak 100%-ot.

Főszereplőnk azonkívül, hogy elsőre nagyon antipatikusnak tűnik, hiszen az egész az ő hibája, remek.

Ügyesen megírt horror-főszereplő, csak hát túl sokat köszönhetnek neki a pókok. Az a sok haláleset, mind-mind az ő hibája, így nem tudtam neki drukkolni, még akkor sem, ha Théo Christine tényleg nagyon jó színész.

Ebben a műfajban sajnos már nagyon nehéz újat mutatni. Nem lehetetlen, de kellett volna valami, amivel kitűnnek a tömegből. Ugyan a pókos „katasztrófa” horrorzsánere nem egy túlszaturált alműfaj, de a Pókok nem annyira vicces, mint az Óriáspókok és nem is annyira emlékezetes, mint az Arachnofóbia.

Nem elég véres, hogy komolyan lehessen venni, nem egy olyan realista pókinváziót mutat be, mint amit elvárnánk tőle az előzetesek után.

Egyszerűen jellegtelen, és nem azt hozza, mint amit ígért. Néha már azt hittem arctámadók jönnek a Nyolcadik utas, a Halálból, mint igazi ízeltlábúak. Nagyon sajnálom, mert a film első fele tényleg tudott hátborzongó lenni, és undorítónak indult, de a második etap teljesen elveszi az egész élét.

A zene főleg francia popszámokból áll, ami jól áll a közegnek, a feszültséggel teli részeknél atmoszférikusak a pók „kattogások”, aztán az ijesztgetős jeleneteknél inkább lecsavarják a háttérzajt, így nagyobbat ugrik a néző. Kitalálható ki fog meghalni, és ki fogja túlélni az egészet, honnan fognak ugrani a pókok, és mi az, ami csak félrevezetés.

A történet botorság, a karakterek rettenetesen buták, a tisztességes színészek nem tudták megmenteni a középszertől.

Mivel egy francia, félig Netflix-pénzből forgatott produkcióról van szó, ezért én inkább azt mondom mindenkinek, várjon, míg a film felkerül a streamingóriás kínálatába. Ez elkerülhetetlen lesz, az ilyen projektek a mozipremier után pár héttel/hónappal mindig eljutnak a streaming-szolgáltató katalógusáig. Nem éri meg a mozijegy árát a Pókok!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Sorra érkeznek a gratulációk a friss Nobel-díjas Krasznahorkainak: Karácsony, Orbán is posztolt
Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter szűkszavúan gratulált. Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.


Nyáry Krisztián elsőként reagált a Facebookon, és az Aprómunka egy palotáért című műből idézett egy hosszabb részletet:

(…) a művészet, ennyit még én is tudok, az nem az anyagi vagy szellemi tárgyakban megjelenő báj, a nagy szart, már bocsánat, a művészet, az nem valami tárgyban van, az nem esztétikai kijelentés, nem valami message, nincs message, meg egyáltalán, a művészet az csak kapcsolatban van a szépséggel, de nem azonos vele, és főleg nem korlátozódik a bájra, sőt, a maga rendkívüli módján elüldözi azt, tehát nem a könyvben, a szoborban, a festményben, a táncban, a zenében kell keresni, mivel nem is kell keresni, hisz azonnal felismerhető, ha ott van (…)

Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter a bejelentés idején még a magyar felsőoktatásról posztolt, negyedórával később már szűkszavúan gratulált.

Rövidesen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is megszólalt: „Krasznahorkai Lászlónál tökéletes, nagyon is kiérdemelt helyen van” a díj.

Közel negyven perc elteltével Orbán Viktor miniszterelnök is nyilvánosan gratulált, Magyarország büszkeségének, és egyben az első gyulai Nobel-díjasnak nevezve az írót.

Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.

A Svéd Akadémia csütörtökön közölte, hogy idén Krasznahorkai László veheti át az elismerést.

A fogadóirodák az utóbbi napokban második legesélyesebb „jelöltként” jegyezték Krasznahorkait; az esélyek alapján olyan neveket előzött meg, mint Murakami Haruki, Salman Rushdie vagy Thomas Pynchon.

Az írót korábban Kossuth-díjjal, Nemzetközi Man Booker-díjjal, valamint számos hazai és külföldi elismeréssel tüntették ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Így ír a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról a világsajtó: Végtelennek tűnő mondatok, könyörtelen intenzitás
A legnevesebb médiumok is beszámoltak arról, hogy Kertész Imre után ismét magyar író nyerte az irodalmi Nobel-díjat. A BBC, a Guardian vagy a CNN is fő helyen hozta a hírt.


Mint megírtuk, csütörtök délután kiderült, hogy 2025-ben magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia közleményében megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.

A hírről természetesen a világ legnevesebb médiumai is beszámoltak online felületükön. A BBC azt hangsúlyozza, hogy Krasznahorkai Kertész Imre után a második magyar szerző, aki elnyerte ezt a rangos díjat. Megemlítik, hogy öt regényt írt, melyek közül kettőt emeltek ki: az 1985-ben kiadott Sátántangót, amelyből 1994-ben hétórás fekete-fehér film is készült Tarr Béla rendezésében; illetve a 2021-es Herscht 07769 című kötetet, amelyet nagyszerű kortárs német regényként jellemeztek a kritikusok.

A Guardian arról is ír, hogy Krasznahorkai számos más neves irodalmi díjat is elnyert már, köztük a Nemzeti Könyvdíjat (2019-ben), amely az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb irodalmi díja, vagy a Nemzetközi Man Booker irodalmi díjat (2015-ben). Cikkük szerint a magyar szerző hosszú körmondatairól és "könyörtelen intenzitásáról" ismert, amely miatt a kritikusok Gogolhoz, Melville-hez és Kafkához hasonlítják. Azt is megemlítik, hogy Krasznahorkai karrierjét nagyban meghatározták az utazások is, hiszen a világ számos helyén járt: élt Németországban, Kelet-Ázsiában és az Egyesült Államokban is.

A CNN azt az érdekességet említette meg, hogy

amikor még Krasznahorkai műveiből csupán néhányat fordítottak le angol nyelvre, James Wood irodalomkritikus szerint ezek a kötetek olyanok voltak, mint a "ritka pénznemek".

Ebben a cikkben is szerepel, hogy Krasznahorkait a hosszú, kígyózó mondatok jellemzik, amelyek eredménye Szirtes György műfordító szerint „az elbeszélés lassú lávafolyama”.

A New York Times felidézte, a magyar szerző 2014-ben azt nyilatkozta a lapnak, hogy egy „abszolút eredeti” stílust próbált kialakítani:

„El akartam távolodni irodalmi őseimtől, nem szerettem volna Kafka, Dosztojevszkij vagy Faulkner valamiféle új verziója lenni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: