KULT

Pókok! Pókok mindenütt! Tud-e újat mutatni a francia horror az arachnofóbiásoknak?

A Pókok egy tökéletes cím, remekül összevágott előzetessel. De vajon mit tud Sébastien Vanicek 2023-as kisköltségvetésű, egyhelyszínes kamarahorrorja?


Hát, sajnos el kell keserítsek mindenkit. Semmi extrát. Miközben néztem ezt a műremeket, gondoltam, hogy ez bizony egy elsőrendezős film. Annyira érezni, amikor valaki tapasztalat nélkül kezd el jeleneteket összerakni, és valami működik, sok dolog pedig nagyon nem.

Tudom, mindenkinek indulnia kell valahonnan és ha ilyen szempontból nézzük a dolgokat, alapvetően nincs szégyellnivalója Sébastien Vaniceknek.

Korrekt egyhelyszínes, kamarahorror. Ámde, semmi kiemelkedő nincs benne, ami miatt emlékezni fogunk rá miután elhagyjuk a vetítőtermet. Nincs emlékezetes elhalálozás, különleges szörnyeteg vagy nagy csavar, esetleg hatalmas katarzis. Sőt, néha kimondottan irritáló a kamerakezelés és a felesleges világépítés. A film túl hosszú és rossz a ritmusa.

Történetünk szerint Kaleb (Théo Christine) vásárol egy érdekes sivatagi pókot egyik barátjától, aki a feketepiacról szerzi be az áruit. Ezt utána hazaviszi egy tizensokemeletes panelóriásba, ahol szerény körülmények között lakik húgával, Manonnal (Lisa Nyarko).

Miután Kaleb nagy hüllő- és ízeltlábú-rajongó, a pókot ügyesen, szakszerűen egy cipősdobozba helyezi, ahonnan az rendje és módja szerint megszökik, és nem egyszerűen szaporodik, hanem elárasztja ivadékaival a házat.

Így az egész épületblokk és az ott élők élete veszélybe kerül. A testvérek viszonya közel sem felhőtlen, Kaleb ragaszkodik a szülői lakáshoz, még édesanyja halála után hosszú idővel is, Manon pedig fel akarja újítani, és eladni a lerobbant otthont. Az egész épületben többen is „menekülnek” a rossz körülményektől, Kaleb egyik szomszédja, anyja helyett anyja Claudia (Marie-Philoméne Nga) is éppen a költözés kellős közepén van.

Manon áthívja barátait, Kaleb korábbi legjobb barátját Jordyt (Finnegan Oldfield) és barátnőjét Lilát (Sofia Lesaffre). Illetve velük lóg mindenki kedvenc vicces mellékszereplője, aki azért van, hogy oldja a feszültséget, Mathys (Jérôme Niel). Ekkor persze a pókok irreálisan gyorsan elszaporodnak, és megtizedelik a lakókat. A káosz közepette megtudjuk a kis csapatban lévő konfliktusok, elromlott viszonyok okait.

A rendőrség karantént von a ház köré, mert elsőre nem tudják, mi történik pontosan a lakókomplexumban.

Maradjunk annyiban, hogy a francia rendőrség döntései épp olyan buták, mint a tizenéves főszereplőinké. Emellett legalább annyira aggasztó a rendőrségi erőszak, mint a pókinvázió. Azzal, hogy lezárják az egész épületet, persze megteremtik az egyhelyszínes, klausztrofób légkört, amit a történet megkíván.

Ekkor jött egy kellemes meglepetés, az alapvetően lassú, de jó felvezetést egy igen erős, feszültséggel fűszerezett rész követte. A film első órája, még ha csigatempóban is közlekedik, úgy-ahogy működik.

Amikor még kicsik a pókok, izgalmas a történet, és mintha még igazi ízeltlábúakat is használtak volna, vagy akkor még működtek a speciális effektek, nem tudom biztosra mondani.

Azonban, amikor ténylegesen beindul az akció, teljesen szétesik az egész. A narratíva hirtelen tempót vált, és fejetlenül rohangálnak szereplőink a helyszínek között, miközben CGI pókok ugrálnak rájuk, és rángatják a kamerát.

Amellett, hogy a kamerakezelés folyamatosan pörög, mint egy Guy Ritchie-produkcióban, és sokszor követhetetlenül kapkodják a kamerát, az egész „katasztrófa” magyarázata is röhejes, mitől nőnek a féltenyérnyi pókok kisebb hűtő méretűvé.

A vizuális effektek finoman szólva se tökéletesek, inkább idegen lényeknek tűnnek a pókok, mint tényleges állatoknak.

Valószínűleg a rángatással próbálják rejtegetni a látványvilág gyengeségeségeit, a katarzis pedig egy gyengébb tévéfilm minőségűre sikeredett. Látszik, hogy a stáb próbálkozott, a színkeveréssel, a világítással igyekeztek játszani, és sok az alienes utalás is.

Érezni, hogy szerettek a produkción dolgozni, de nem tudom tiszta szívemből ajánlani. Még úgy sem, hogy a színészek mindent megtesznek. Néha kicsit túl sok a sikoltozás és a szenvedés, de ha ezt kell csinálni, akkor bizony ők beleadnak 100%-ot.

Főszereplőnk azonkívül, hogy elsőre nagyon antipatikusnak tűnik, hiszen az egész az ő hibája, remek.

Ügyesen megírt horror-főszereplő, csak hát túl sokat köszönhetnek neki a pókok. Az a sok haláleset, mind-mind az ő hibája, így nem tudtam neki drukkolni, még akkor sem, ha Théo Christine tényleg nagyon jó színész.

Ebben a műfajban sajnos már nagyon nehéz újat mutatni. Nem lehetetlen, de kellett volna valami, amivel kitűnnek a tömegből. Ugyan a pókos „katasztrófa” horrorzsánere nem egy túlszaturált alműfaj, de a Pókok nem annyira vicces, mint az Óriáspókok és nem is annyira emlékezetes, mint az Arachnofóbia.

Nem elég véres, hogy komolyan lehessen venni, nem egy olyan realista pókinváziót mutat be, mint amit elvárnánk tőle az előzetesek után.

Egyszerűen jellegtelen, és nem azt hozza, mint amit ígért. Néha már azt hittem arctámadók jönnek a Nyolcadik utas, a Halálból, mint igazi ízeltlábúak. Nagyon sajnálom, mert a film első fele tényleg tudott hátborzongó lenni, és undorítónak indult, de a második etap teljesen elveszi az egész élét.

A zene főleg francia popszámokból áll, ami jól áll a közegnek, a feszültséggel teli részeknél atmoszférikusak a pók „kattogások”, aztán az ijesztgetős jeleneteknél inkább lecsavarják a háttérzajt, így nagyobbat ugrik a néző. Kitalálható ki fog meghalni, és ki fogja túlélni az egészet, honnan fognak ugrani a pókok, és mi az, ami csak félrevezetés.

A történet botorság, a karakterek rettenetesen buták, a tisztességes színészek nem tudták megmenteni a középszertől.

Mivel egy francia, félig Netflix-pénzből forgatott produkcióról van szó, ezért én inkább azt mondom mindenkinek, várjon, míg a film felkerül a streamingóriás kínálatába. Ez elkerülhetetlen lesz, az ilyen projektek a mozipremier után pár héttel/hónappal mindig eljutnak a streaming-szolgáltató katalógusáig. Nem éri meg a mozijegy árát a Pókok!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Az év legjobban titkolt sci-fije? – Visszatért az Invázió, és te valószínűleg még mindig nem hallottál róla
Két évet ugrott az időben az AppleTV sorozata. A világ megmenekült? Az Invázió harmadik évadának nyitánya bebizonyítja: az idegenekkel a rémálom még csak most kezdődik. Hősök támadnak fel, titkok szivárognak ki, és minden pillanatban ott lappang a kérdés: tényleg vége van a fenyegetésnek? Dehogy van, itt a harmadik évad…
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. augusztus 24.



A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:

ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.

Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.

Az első két szezon nagy erénye a több szálon futó történet volt: egy közel-keleti háborúban rekedt katona, egy japán űrmérnök személyes tragédiája, egy iráni-amerikai család menekülése és egy csapat bajban rekedt diák mind-mind más perspektívából tapasztalta meg az idegenek pusztítását, más-más kontinensen. Ahogy teltek az epizódok, a mozaikdarabok fokozatosan összeálltak, és egyre világosabbá vált, hogy az emberi sorsok közötti látszólag apró döntések globális következményekkel járhatnak.

A második évad végén egy igazi cliffhanger zárta le a történetet: két szereplő kézen fogva lépett be az idegenek anyahajójába, majd vágás, sötét, és vége az évadnak.

A harmadik szezon első része azonban rögtön keresztülhúzza a néző várakozásait. Az évadzáró katarzisa után ugyanis nem folytatódik a történet: két évet ugrunk előre az időben. Az anyahajó lezuhant, a fenyegetés papíron megszűnt, és a világ lassan próbál visszatérni a normalitásba. A hősi halottak között emlegetik Trevante Cole őrmestert (Shamier Anderson) és a fiatal Caspar Morrow-t (Billy Barratt). Csakhogy rögtön az epizód elején kiderül, nem minden az, aminek látszik: Trevante megjelenik egy térkapuban, és semmire sem emlékszik az elmúlt két évből. Innen indul újra a történet, a bizonytalanság, a katonai titkolózás és az emberi bizalmatlanság szorításában.

A forgatókönyv egyik legerősebb húzása, hogy nem próbál hosszan magyarázni, hanem szinte azonnal visszaránt a bizonytalanságba. Ismeretlen gravitációs anomáliák, eltűnő emberek, félrevezető hírszerzési jelentések – minden azt sugallja, hogy az idegenek inváziójának még messze nincs vége. Trevante és a közben felnőtté vált Jamila (India Brown) újra központi figurákká lépnek elő. Jamila bűntudattal küszködik Caspar halála miatt, ám kettejük találkozása újra beindítja az események láncolatát. Amikor katonák támadnak rájuk, menekülni kényszerülnek, és világossá válik, hogy ismét nem számíthatnak senkire – legfeljebb egymásra.

Érdekes módon a nyitány inkább szűkíti, mintsem tágítja a fókuszt.

Nem látjuk egyszerre a régi kedvenceket, a szálak nem futnak párhuzamosan. Aneesha Malik (Golshifteh Farahani) és Clark Evens (Enver Gjokaj) egyelőre még csak az előzetesekből sejthetők, de bizonyosan visszatérnek majd. Más karakterek sorsa kérdéses: Monty (Paddy Holland) újra felbukkanása sok rajongónak örömet okozna, míg Mitsuki (Shioli Kutsuna) halála talán véglegesnek tűnt a második szezonzáróban, bár az Invázió világában soha semmi sem biztos.

Az új évad első epizódja ugyan nem robban be olyan látványos erővel, mint ahogy a második évad fináléja lezárult, de ez nem is áll szándékában. Inkább felépíti az új status quót, miközben lassan, csepegtetve adja a jeleket: a veszély nem múlt el, sőt, valami sokkal komplexebb játszma van kibontakozóban. A katonai erők bizalmatlansága, a titkolózó hírszerzés, és az, hogy még a saját hősüket sem hajlandóak elfogadni, finoman reflektál a hatalom és az egyén konfliktusára. Ez a politikai árnyalat talán eddig is jelen volt a sorozatban, de most még hangsúlyosabbá válhat.

Az idegenek ábrázolása továbbra is különleges. Nem a hollywoodi sablonokra épít, nincsenek klasszikus „szürke kis emberkék” vagy túlzó CGI-szörnyek.

A lények furcsa, folyamatosan fejlődő fiziológiája egyszerre idegen és félelmetes emberi szemmel nézve. Eközben a tudományos magyarázatok ugyan sokszor sántítanak, mégis képesek megőrizni a hitelesség látszatát. Ez a balansz tartja a sorozatot a tudományos fantasztikum keretein belül, anélkül, hogy saját paródiájába fordulna. Nagy kár, hogy vizuálisan a lények gyengébbek, mint a 2025-ben elvárt színvonal.

Az Invázió harmadik évadának nyitánya tehát nem ad mindenre választ, és nem is akar azonnal sokkolni. Ehelyett egy lassan kibontakozó új krízis alapjait fekteti le. A karakterdrámákra koncentrál, ahogy eddig is, miközben apró jelekkel és rejtélyekkel teremt feszültséget. Ez a tempó talán frusztráló lehet azoknak, akik pörgős akciót keresnek, ám a sorozatot mindig is a lassabb építkezés jellemezte.

Összességében az évadnyitó ígéretesen folytatja a történetet: nem szakít a sorozat eddigi filozófiájával, miszerint a világ sorsa hétköznapi emberek apró döntésein múlik. Nem tökéletes, vannak vontatott részei, és az időugrás elsőre kicsit kizökkentheti a nézőt, de mindez hozzájárul a rejtélyhez. Egy biztos, aki hajlandó türelmesen követni a mozaikdarabokból épülő narratívát, annak ismét jutalom lesz a kitartás. Az Invázió továbbra is az egyik legkülönlegesebb idegenes sorozat az elmúlt években – talán tényleg a legjobb, amiről még nem hallottál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Kalmár Tibor
A Rádió Bézs osztotta meg a szomorú hírt, megható sorokkal búcsúzva tőle. Kalmár több mint száznyolcvan tévéműsort rendezett.


93 éves korában elhunyt Kalmár Tibor, Jászai Mari-díjas rendező és érdemes művész. A hírt a Rádió Bézs közölte, ahol megható sorokkal emlékeztek rá.

A Facebookon azt írták: a szórakoztatás nagymestere csak 93 éves volt. Hozzátették, hogy cselekvési kedve, szelleme és humora nem volt korhoz köthető.

„Kalmár a Valahol Európában című filmben "csak" epizódszereplő volt. Ott azt kérdezte tőle a gyerekfőszereplő Kuksi, hogy "Még mindig verik őket?" Mire ő azt válaszolta, hogy "tudja a rosseb". Ezen aztán mindenki nevetett. Mi most nem nevetünk. Meghalt Kalmár Tibor, akiről mindenki azt hitte, hogy 120 évig él majd, aki több mint száznyolcvan egész estés tévéműsort rendezett, aki legnagyobbakkal dolgozott. Korai volt. Mulattattam és mulattam volt az egyik könyvének a címe. Reméljük Kalmár Tibor jól szórakozott. A közönsége egészen biztosan” – fogalmaztak a bejegyzésben.

A Szeretlek Magyarország 2018-ban készített interjút a népszerű szerző-rendezővel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Gyökössy Zsolt
A legendás tévérendező 96 éves volt. Többek között a Szeszélyes évszakok és az MTV-n sugárzott Gálvölgyi-show-k is az ő nevéhez fűződtek.


Augusztus 21-én, 96 éves korában elhunyt Gyökössy Zsolt színházi- és televíziórendező. A szomorú hírt az IdőJel Kiadó osztotta meg a Facebookon.

Nevéhez fűződik a legendás Szeszélyes évszakok, de rengeteg más színházi és televíziós produkcióban is maradandót alkotott. Nemrég még Sztárok-Sztorik című könyvét mutatta be, amelyben pályájának emlékeit gyűjtötte össze.

„Még fél éve sincs, hogy a Jókai Szalonban együtt ünnepelhettük kötetének bemutatóját – lám, a Fennvaló még megadta neki azt a nagyszerű ajándékot, hogy ebben a maga nemében páratlan emlékezés-gyűjteményben mintegy tisztelegve nemcsak előttünk, de Előtte is felvonulhattak különleges rendezői, televíziós pályájának jólismert művészei – Antal Imrétől Máthé Erzsiig, Dörner Györgytől Latinovits Zoltánig, Alfonzótól és Bodrogi Gyulától Kabos Lászlóig és tovább. Mindnyájuk munkatársa volt – a velük megélt élményeket, a közös munka sok közös történetét örökre emlékezetes módon osztotta meg közönségével e kiadónk által útjára bocsájtott, feledhetetlen könyvében” – írta a kiadó.

Gyökössy Zsolt 1929. június 8-án született Körösladányban. 1952-ben szerezte meg rendezői diplomáját, és közel tíz éven át több magyar nagyváros színházában dolgozott. Rendezett prózai és zenés darabokat, operetteket, operát és daljátékokat is.

Budapesten a Tarka Színpad, majd a Kamara Varieté művészeti vezetőjeként tevékenykedett több mint egy évtizeden át. Később a Magyar Televízióban folytatta munkáját, ahol a főszerkesztőség vezető rendezője lett.

A Szeszélyes évszakok mellett olyan műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Fejezetek a cirkuszlexikonból, a Gálvölgyi-show, a szilveszteri műsorok, a Kató néni kabaréja, a Hogy volt! Hogy volt?, a Sportolók a porondon és az Antal-show.


Link másolása
KÖVESS MINKET: