Pókok! Pókok mindenütt! Tud-e újat mutatni a francia horror az arachnofóbiásoknak?
Hát, sajnos el kell keserítsek mindenkit. Semmi extrát. Miközben néztem ezt a műremeket, gondoltam, hogy ez bizony egy elsőrendezős film. Annyira érezni, amikor valaki tapasztalat nélkül kezd el jeleneteket összerakni, és valami működik, sok dolog pedig nagyon nem.
Korrekt egyhelyszínes, kamarahorror. Ámde, semmi kiemelkedő nincs benne, ami miatt emlékezni fogunk rá miután elhagyjuk a vetítőtermet. Nincs emlékezetes elhalálozás, különleges szörnyeteg vagy nagy csavar, esetleg hatalmas katarzis. Sőt, néha kimondottan irritáló a kamerakezelés és a felesleges világépítés. A film túl hosszú és rossz a ritmusa.
Történetünk szerint Kaleb (Théo Christine) vásárol egy érdekes sivatagi pókot egyik barátjától, aki a feketepiacról szerzi be az áruit. Ezt utána hazaviszi egy tizensokemeletes panelóriásba, ahol szerény körülmények között lakik húgával, Manonnal (Lisa Nyarko).
Így az egész épületblokk és az ott élők élete veszélybe kerül. A testvérek viszonya közel sem felhőtlen, Kaleb ragaszkodik a szülői lakáshoz, még édesanyja halála után hosszú idővel is, Manon pedig fel akarja újítani, és eladni a lerobbant otthont. Az egész épületben többen is „menekülnek” a rossz körülményektől, Kaleb egyik szomszédja, anyja helyett anyja Claudia (Marie-Philoméne Nga) is éppen a költözés kellős közepén van.
Manon áthívja barátait, Kaleb korábbi legjobb barátját Jordyt (Finnegan Oldfield) és barátnőjét Lilát (Sofia Lesaffre). Illetve velük lóg mindenki kedvenc vicces mellékszereplője, aki azért van, hogy oldja a feszültséget, Mathys (Jérôme Niel). Ekkor persze a pókok irreálisan gyorsan elszaporodnak, és megtizedelik a lakókat. A káosz közepette megtudjuk a kis csapatban lévő konfliktusok, elromlott viszonyok okait.
Maradjunk annyiban, hogy a francia rendőrség döntései épp olyan buták, mint a tizenéves főszereplőinké. Emellett legalább annyira aggasztó a rendőrségi erőszak, mint a pókinvázió. Azzal, hogy lezárják az egész épületet, persze megteremtik az egyhelyszínes, klausztrofób légkört, amit a történet megkíván.
Ekkor jött egy kellemes meglepetés, az alapvetően lassú, de jó felvezetést egy igen erős, feszültséggel fűszerezett rész követte. A film első órája, még ha csigatempóban is közlekedik, úgy-ahogy működik.
Azonban, amikor ténylegesen beindul az akció, teljesen szétesik az egész. A narratíva hirtelen tempót vált, és fejetlenül rohangálnak szereplőink a helyszínek között, miközben CGI pókok ugrálnak rájuk, és rángatják a kamerát.
Amellett, hogy a kamerakezelés folyamatosan pörög, mint egy Guy Ritchie-produkcióban, és sokszor követhetetlenül kapkodják a kamerát, az egész „katasztrófa” magyarázata is röhejes, mitől nőnek a féltenyérnyi pókok kisebb hűtő méretűvé.
Valószínűleg a rángatással próbálják rejtegetni a látványvilág gyengeségeségeit, a katarzis pedig egy gyengébb tévéfilm minőségűre sikeredett. Látszik, hogy a stáb próbálkozott, a színkeveréssel, a világítással igyekeztek játszani, és sok az alienes utalás is.
Érezni, hogy szerettek a produkción dolgozni, de nem tudom tiszta szívemből ajánlani. Még úgy sem, hogy a színészek mindent megtesznek. Néha kicsit túl sok a sikoltozás és a szenvedés, de ha ezt kell csinálni, akkor bizony ők beleadnak 100%-ot.
Ügyesen megírt horror-főszereplő, csak hát túl sokat köszönhetnek neki a pókok. Az a sok haláleset, mind-mind az ő hibája, így nem tudtam neki drukkolni, még akkor sem, ha Théo Christine tényleg nagyon jó színész.
Ebben a műfajban sajnos már nagyon nehéz újat mutatni. Nem lehetetlen, de kellett volna valami, amivel kitűnnek a tömegből. Ugyan a pókos „katasztrófa” horrorzsánere nem egy túlszaturált alműfaj, de a Pókok nem annyira vicces, mint az Óriáspókok és nem is annyira emlékezetes, mint az Arachnofóbia.
Egyszerűen jellegtelen, és nem azt hozza, mint amit ígért. Néha már azt hittem arctámadók jönnek a Nyolcadik utas, a Halálból, mint igazi ízeltlábúak. Nagyon sajnálom, mert a film első fele tényleg tudott hátborzongó lenni, és undorítónak indult, de a második etap teljesen elveszi az egész élét.
A zene főleg francia popszámokból áll, ami jól áll a közegnek, a feszültséggel teli részeknél atmoszférikusak a pók „kattogások”, aztán az ijesztgetős jeleneteknél inkább lecsavarják a háttérzajt, így nagyobbat ugrik a néző. Kitalálható ki fog meghalni, és ki fogja túlélni az egészet, honnan fognak ugrani a pókok, és mi az, ami csak félrevezetés.
Mivel egy francia, félig Netflix-pénzből forgatott produkcióról van szó, ezért én inkább azt mondom mindenkinek, várjon, míg a film felkerül a streamingóriás kínálatába. Ez elkerülhetetlen lesz, az ilyen projektek a mozipremier után pár héttel/hónappal mindig eljutnak a streaming-szolgáltató katalógusáig. Nem éri meg a mozijegy árát a Pókok!
