SZEMPONT
A Rovatból

Óriásit szív, aki ma építkezésre adja a fejét

Az építőipar szinte minden területén nagy a baj.
Fődi Kitti írása az Abcúgon, Fotók: Pixabay - szmo.hu
2017. november 16.


Link másolása

Az építőiparban óriási a szakemberhiány, hónapokat kell várni a kőművesekre, de ha el is kezdik a munkálatokat, folyamatosak a fennakadások. A vállalkozók nem találnak munkaerőt, mert nem tudnak versenyezni a külföldi fizetésekkel. Az OKJ-s képzések is pocsékak.

Az egésznek a végén pedig ott vannak a megrendelők, akiknek maguknak is szakemberré kell válniuk, ha fel akarják újítani a házukat. A szakértő szerint 15 évig még nem is fog változni semmi.

Az építőiparnak szinte minden szegmensén baj van, hiába van rengeteg munka és magasabb fizetés, mindenki a szakképzett emberek hiányát nyögi. Az utóbbi időben fellendült az iparág, ezért most még jobban megérezzük azt, hogy nincsenek szakemberek, de nem csak a megrendelők, hanem a vállalkozók is cipelik ezt a terhet. Aki ennek ellenére mégis úgy dönt, hogy a szakmában szeretne dolgozni, és elvégez egy tanfolyamot, az elavult eszközök és tanítási módszerek miatt úgy kerül be az iparba, hogy még egy kéményt sem tud önállóan felépíteni.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke, Koji László szerint azért állt elő ez a helyzet, mert 2008 és 2013 között 80 ezer foglalkoztatott nem kellett az iparágnak, annyira nem voltak beruházások.

Ráadásul akkoriban népszerű sem volt a szakma (bár még most se kifejezetten az), mert egy szakmunkás csak az átlagbér 70 százalékát kereshette meg nehéz fizikai munkával. Most viszont folyamatosak az állami megrendelések, kell a munkaerő, de nincs, mert nagyjából 20-25 ezer magyar építőipari szakmunkás külföldön dolgozik. Koji László szerint őket haza sem lehet csábítani, mert Magyarországon nem tudnak annyit – körülbelül nettó 300 ezer forintot – keresni, mint kint.

„A következő tizenöt évben sem lesz elegendő munkás, mert ahhoz már látnunk kellene, hogy többen jelentkeznek a képzésekre. Ezzel a problémával együtt kell élni”

– magyarázza Koji László.

Az iskolák sem termelnek elegendő szakmunkást, ráadásul az ÉVOSZ elnöke úgy látja, hogy nagyon rossz az oktatás színvonala, vagy nincsenek felszerelések, vagy elavultak, ami egy komoly probléma egy ilyen erősen gyakorlatorientált szakmánál.

Selmeczky Nándor egy OKJ-s tanfolyamon végzett magasépítő technikusként. Családja polikarbonáttal foglalkozik, ezért hasznosnak gondolták a tanfolyamot. A kétéves képzés az elején kicsit gagyinak tűnt, felesleges elméleti órákkal töltötték ki a tanrendet, például művészettörténettel. De a fontosabb tantárgyakat, amik tényleg kellenek is egy építkezésen, mint például a statika vagy az építéstechnika, azokat nagyon elő sem vették az első évben vagy csak minimális óraszámban.

„A legnagyobb munkánk az első évben egy rózsaablak volt, amit számítógéppel szerkesztettünk meg. Ez volt a csúcs”

– meséli a huszonéves fiú.

A második évre azonban a tanárok is rájöttek, hogy a sok elméletezés a gyakorlat kárára ment, ezért egy év alatt megpróbálták lenyomni 4 évnyi középiskolai anyagot. A tanárok kezüket-lábukat törték, hogy mindent meg tudjanak tanítani. A statikából negyed éven keresztül csak pótoltak, mert a tanár szerint az első évben heti öt órára lett volna szükség egy óra helyett. A feszített tempó miatt viszont, ha valaki hiányzott egy hetet az órákról, akkor gyakorlatilag esélye sem volt felzárkózni.

A gyakorlati órákat is gyorsan pörgették, volt egy órájuk, ahol földmérést tanultak, de mivel egyáltalán nem volt rá idő, ezért csak belepillantottak a műszerbe és, aki nem ismerte korábbról, nagyjából csak jelentés nélküli vonalakat látott.

A vizsgán Nándornak egy kéményt kellett építenie, de azt is egy elavult módszerrel, mert az iskolának nem voltak meg a szükséges eszközei a modernebbhez. De nem csak kéményt nem tudnának építeni az OKJ-ról kikerültek, hanem nagyjából semmit se.

„Ezzel a tudással maximum segédmunkásnak mehetnék, de csak azért, mert vannak régebbről tapasztalataim.

Ha csak beestem volna az órára, akkor még segédmunkásnak sem. Van papírom arról, hogy felhúzhatok egy családi házat, de messze érzem magam ettől az egésztől” – mondja Nándor.

A fiatal férfi külföldre azért nem menne, mert oda túl kevésnek érzi ezt a tudását, de az osztályukból volt, aki nem maradt Magyarországon.

Koji László szerint az, hogy felkészületlenül kerülnek ki a képzésből a diákok, még önmagában nem lenne akkora probléma, hiszen minden szakmában a munka során kell megszerezni a tapasztalatokat. Nagyobb baj az, hogy Magyarországon rengeteg a kis- és magánvállalkozás, amelyek nem vállalják az újak betanítását. A megoldás az lenne, ha létrehoznának üzemközi képzőhelyeket, ahol a diákokat nem segédmunkásokká, hanem valódi szakemberekké képeznék.

A vállalkozók is folyamatosan küzdenek a képzetlen munkásokkal, ráadásul azokból is kevés van. Szél István szegedi építőipari vállalkozó régóta űzi a kőműves szakmát, 10 emberrel dolgozik együtt, őket is ismerősök segítségével szerezte, de 20-ra lenne szüksége.

„Nem találok nemhogy normális, de semmilyen embert. Még a hülyék is kimentek külföldre, és maradtak a leghülyébbek”

– mondja István.

István, ha ránéz a fiatal szakmunkásokra, akkor azt érzi, hogy képtelenek lesznek az ő nyugdíját előteremteni, mert ezekkel a munkásokkal az a legnagyobb baj, hogy nem is igazán akarják csinálni a munkát. Némelyiknek úgy kell szólni, hogy ne csak álljon, hanem csináljon is valamit az építkezésen.

István vállalja azt, hogy ha valaki odakerül hozzá segédmunkásként, és nem ért a szakmához, akkor betanítja. Egy homlokzatot szigetelni például bárki meg tud tanulni egy hónap alatt, de ahhoz, hogy egy mindenhez értő jó kőműves legyen, 3-4 év is kell.7

„Volt egy olyan emberem, aki már 10 éve nálam dolgozott, de most kiment külföldre, hiába emeltem a fizetésén. Sajnálom, de nem tudok versenyezni a külföldi fizetéssel” – magyarázza István.

István vállalkozása annyira le van terhelve, hogy ha most, november közepén jelentkezne hozzá egy megrendelő, hogy szeretne felhúzni egy családi házat, akkor leghamarabb márciusban tudnák elkezdeni lealapozni, de hogy a tényleges kőműves munka mikor kezdődhetne, azt nem tudja.

Mindennek az alján pedig ott vannak azok az emberek, akik felújításra vagy házépítésre adják a fejüket, és szintén érzékelik azt a problémát, hogy kevés a munkás, és aki van, az se ért igazán hozzá.

Pál Bence szülei budapesti lakásukat szerették volna felújítani két és fél évvel ezelőtt, és a munkálatok azóta is tartanak, mert az építési vállalkozó hol eltűnik, hol megjelenik. Bence azt mondja, hogy néha eljön, és csinál valamit, de folyamatosan csúsznak a munkálatok. Eredetileg fél évet szántak a felújításra.

De nem csak a vállalkozó, hanem az emberei is megbízhatatlanok. Másfél évvel ezelőtt felhívta a vállalkozó, hogy eltűnt az egyik munkása, a családja sem találja sehol, viszont nála van a lakás kulcsa. Bence elment a lakáshoz, hogy a saját kulcsával kinyissa nekik az ajtót, és ott találta az elveszett munkást, aki a problémái elől menekült a felújítandó lakásba pihenni.

A munkálatokba is folyamatosan hiba csúszott, a mozaikozást el sem vállalták, mert nem tudták volna – Bence szerint nem akarták – megcsinálni úgy, ahogy kérték.

Általában a felújításoknál mindig nagy probléma, hogy ki engedi be a munkást, kapjon-e kulcsot vagy ne. Bence szülei eleinte amellett döntöttek, hogy ne kapjanak, de Bence nem mindig tudott elmenni kinyitni az ajtót. Az ablakos minden áron reggel 8-ra akart menni, ezért Bence szülei kénytelenek voltak hajnalban vidékről felutazni, hogy kinyissák az ajtót, csakhogy a munkás nem jött el. Amikor ezt szóvá tették, akkor a fejükhöz vágta, hogy ő tesz nekik szívességet, miközben Bence szülei fizettek a munkájáért.

Csoba Lászlóné Judit a kulcsprobléma elkerülése miatt otthon maradt a munkásokkal Szabolcsban, de a férjét rendszeresen haza kell rángatnia a munkahelyéről, mert a munkások nem értenek semmihez, a vállalkozó meg csak kirakja őket a ház előtt.

„A férjemnek szoktam szólni, hogy jöjjön haza, és mondja meg a munkásoknak, hogy mit csináljanak. A fürdőszoba csempézésénél reggel, délben és este is haza kellett jönnie, hogy ellenőrizze, hogy jól állították-e be a vízszintmérőt” – meséli Judit.

Ráadásul Juditnak és a férjének még egy szerszámot is meg kellett venniük a saját pénzükön, mert a munkásoknak valamiért nem volt.

De nemcsak a szerszám miatt kellett plusz költségbe verniük magukat, a vállalkozó a cseréprendelést is elszúrta, de mivel aláíratták a papírt, hogy ilyen esetben ez az ő felelősségük, ezért még egyszer ki kellett fizetni az új cserepek árát.

„Arra jöttünk rá, hogy nekünk is szakembernek kell lennünk, mielőtt aláírunk valamit” – mondja Judit.

Azt a következtetést is le kellett vonniuk, hogy a mai állapotok miatt nem szabad vállalkozókat megbízni, csakis generál kivitelezőt, ami ugyan kétszer annyiba kerül és fél évet-évet is kell akár rájuk várni, de sokkal megbízhatóbbak.

Juditék augusztus óta zsákokban laknak, a munkálatok folyamatosan csúsznak, de még reménykednek abban, hogy a karácsonyt már normális körülmények között tölthetik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter Kocsis Mátéról: Nem sok időt tölt munkával, délutánonként pezsgőzik és borozik
Az országjárásra induló politikus szerint a Fidesz frakcióvezetője nem mondott igazat arról, hogy 8 millió forintos fizetése lett volna egy állami vállalatnál.

Link másolása

„Napjainak a nagy részét, főleg a délutánokat pezsgőzéssel és borozással tölti a Várban, különböző haveri cégeknél és éttermekben”

– mondta Magyar Péter a Telexnek Gyulán. A Fidesz frakcióvezetője egy nappal korábban azt mondta: szerinte Magyar Péter államközeli megbízásait a volt felesége, Varga Judit intézhette, hiszen Magyar nem a végzettségének megfelelő megbízásokat kapott a kormánytól.

Magyar szerint Kocsis nem mondott igazat azzal, hogy neki 8 millió forint lett volna a fizetése.

„Én arra emlékszem, hogy amikor a jogi egyetemre jártunk, és Gulyás Gergellyel relatíve könnyen vettük a jogi egyetemet, akkor Kocsis Mátét leginkább kocsmákban lehetett látni, valamint a MIÉP-nél, aminek az ifjúsági tagozatát vezette. És hát nagy nehezen tudta csak letenni a vizsgáit, nem is tudom, hogy van-e egyébként szakvizsgája, valószínűleg arra már nem mert elmenni” - mondta a lapnak országjárása első állomásán a Tisza Párt politikusa.

Szerinte Kocsis csak megijedhetett attól, amit mondott, vagyis hogy Magyar Pétert a felesége pozíciója miatt nevezték ki állami cégek vezetésébe, azzal hivatali visszaéléssel vádolta a kormányt és a saját kollégáit. Magyar emiatt egyébként várja is, hogy Kocsis kijelentései miatt valaki feljelentse a kormányt hivatali visszaélésért, és az ügyészség ezt kivizsgálja.

„Én ezt sose tagadtam. Nyilván Kocsis Máté letagadja, de a Fideszre nagyon is jellemző a nepotizmus, a feudalizmus, helyi szinten vagy máshol is. De ennek fogunk véget vetni.”

Magyar azt is elmondta Kocsisról, hogy a fideszes politikus nem tölt sok időt munkával, a pezsgőzések és borozások idején nem is nehéz megtalálni a Lovarda környékén vagy a Batthyány Lajos Alapítvány felújított kastélyánál. A kastély díszterme Magyar Péter szerint „úgy néz ki, mint egy angol klub. Ott szoktak az urak ingyen fogyasztani. Kocsis szerintem többet tartózkodik ott, mint az irodájában.”

A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni:

A Fidesz frakcióvezetője ezt a választ küldte a megjelentekre:

"Csúnya, alaptalan dolgokat állít rólam PszichoPeti, de jobban jártam, mint a felesége, mert engem csak szóban bántalmaz. Csak elő ne kerüljön a nadrágszíj"

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Csernus: Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk
Ügyesek voltunk, mert megmaradtunk, magyarul beszélhetünk. De az ügyességből egy ponton megalkuvás lett.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Csernus Imre az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának legutóbbi adásában lesújtó képet festett társadalmunk lelkiállapotáról. „Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk” – mondta a pszichiáter, akinek az elkövetkező hetekben jelenik meg legújabb könyve A magyar címmel.

A szakember úgy látja, hogy egy gyönyörű országban élünk, minden lehetőségünk meglenne arra, hogy jól érezzünk magunkat, de erre azért nem vagyunk képesek, mert érzelmileg nem vállalunk felelősséget, nem viselkedünk felnőttként. Ebből az önbecsapásból és gyávaságból fakad szerinte rengeteg egészségügyi problémája az embereknek.

Ebből a szempontból egy beteg nemzet vagyunk.

– mondta.

Közéleti állapotaink kapcsán elmondta, hogy azért vagyunk képtelenek a politikusainkon számonkérni az ígéreteiket, mert akkor egyúttal azzal is szembe kellene néznünk, hogy a saját ígéreteinek sem tartjuk be valójában.

Önmagunkkal viszont nem akarunk konfrontálódni.

A felelősségvállalás hiánya, a nem felnőtt viselkedés kialakít egy „öntudatlan populációt”, akikkel szemben viszont működik az „oszd meg és uralkodj” technikája.

Csernus arról is beszélt, hogy bár számtalan sportágban sikerült a történelem során a döntőig küzdeni magát a magyar csapatoknak, ám gyakran, váratlanul elbuktunk. Szerinte mindennek az az oka, hogy előre félünk a vereségtől, ez a félelem pedig megbénít minket.

A pszichiáter úgy látja, hogy akkor lehet belőlünk sikeres nemzet, ha bátrak leszünk, elkezdünk hinni magunkban, ha az érzelmeinkért is felelősséget vállalunk, de merünk beszélni a gyengeségeinkről, hiányosságainkról is. Mindez szerinte az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú, mert ezeket a rossz mintákat adjuk tovább gyermekeinknek.

A teljes beszélgetést ITT tudod megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET: