HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor: Megsemmisítettük az LMBTQ-propagandát, lelepleztük az ellenfeleink szándékát

A miniszterelnök egy nemzetközi konzervatív konferencia keretein belül elemezte saját és pártja sikereinek titkát.


Orbán Viktor elárulta a siker receptjét: szerinte Magyarország azért is válhatott a konzervatív és keresztény értékek bástyájává Európában,

mert felismerte az ellenfelei szándékát, és még időben megsemmisítette az LMBTQ-propagandát.

Valamint túljárt a baloldal eszén is.

A miniszterelnök a Konzervatív Politikai Akció Konferencia budapesti rendezvényén mondott beszédet, ahová sajtóhírek szerint Donald Trumpot is hívták, de ő nem jött el.

A miniszterelnök ezen kívül beszélt a 80-as évek sikereiről, amikor le tudták győzni az akkori kommunista rendszert, bár azt elismerte, hogy a baloldal a liberálisokkal összefogva két vállra fektette őket a 90-es években. Ugyanakkor 1998-tól 2002-ig tartó sikereik után ellenfeleik bebizonyították alkalmatlanságukat: etnikai alapú gyilkosságok történtek hazánkban, a gazdaságot lenullázták, az ország a csőd szélére került.

Orbán Viktor a 2010 utáni időszakról és ötödik kormányáról azt mondta:

„kiválóan kormányoztunk, ennyi év után ennyi szerénytelenséget talán megengedhetek magamnak”.

A Telex tudósítása szerint a kormányfő megosztotta a sikerének receptjét a közönséggel, amit tizenkét pontban határozott meg:

  • Csak a saját szabályok alapján lehet játszani, és nem lehet elfogadni a mások által kiszabott utat, és nem szabad, hogy eltántorítson, ha „kígyót, békát kiáltanak ránk”.
  • A második fontos pont Orbán szerint a nemzeti konzervativizmus elve a politikában, köztük a családok és egyházak támogatása. A miniszterelnök szerint a családokra, emberekre kell hallgatni, ők pedig azt mondták, „Viktor, építsd fel azt a kerítést”, így három hónap múlva állt a határzár, mondta.
  • A harmadik pont a „nemzeti érdek a külpolitikában”, de ez Orbán szerint nem mindig könnyű, mert a külpolitika nehéz világ, például épp egy háború zajlik a szomszédban. Orbán az orosz agresszort elítéli, Ukrajnát segíti, „miközben tudjuk, hogy Magyarországot nem Ukrajna védi meg, micsoda csacsiság ez. Magyarországot a NATO védi meg”, mondta.
  • „Legyen médiánk”, ez a negyedik pont. „A progresszív baloldal őrültségeit csak így lehet bemutatni” Orbán szerint, sőt, azt mondta, akik ezeket a riportereket az egyetemeken tanították, már azok is progresszív baloldaliak. A miniszterelnök szerint a pártpolitikának és a médiának el kellene válnia egymástól.
  • „Leplezd le az ellenfeleid szándékát", ötödik pont. Orbán szerint tabudöntögetőnek kell lenni – amilyen például szerinte Donald Trump –, itt Magyarországon Orbánék pedig már azelőtt leleplezik a baloldalt, mielőtt ők egyáltalán cselekednének. Így tettek például az „LMBTQ-propagandával, ami nálunk még új dolog, de már most megsemmisítettük". Orbán szerint a baloldal támadta a Fidesz-kormány propaganda elleni terveit, például a népszavazásukat, de ők leleplezték a baloldalt, akik így védekezésre kényszerültek.
  • Hatodik pont a „gazdasági racionalitás”, hogy munka alapú társadalmat hoztak létre, mert az emberek dolgozni akarnak.
  • „Ne szorulj ki a szélére”, hetedik pont. Orbán szerint semmi különbség sincs a szélsőjobbról induló tudománytagadás és az LMBTQ-csoportok biológia tagadása között, és ha valaki rájuk hallgat, kiszorulhat a szélére, és így szavazatokat veszíthet.
  • „Minden nap olvassunk” a nyolcadik pont, vagyis „a book a day, keeps the defeat away”, mondta Orbán, ami szabad fordításban azt jelenti, hogy a napi egy könyvvel el lehet kerülni a vereséget.
  • „Legyen hited, mert a hit hiánya veszélyes”, ez a kilencedik pont. Orbán szerint ha valaki nem hiszi, hogy egyszer majd végelszámolás lesz Isten előtt, akkor úgy érzi, bármit megtehet. „Én hallgattam Ézsaiás prófétára”, mondta.
  • „Keress barátokat”, tizedik pont. „Ha a politikában boldogulni akarunk, soha ne azt nézzük, miben nem értünk egyet a másikkal, hanem keressük a közös pontokat”, mondta Orbánt, majd példaként a Vatikánt hozta fel, aki szerinte az egyik legerősebb szövetségese Magyarországnak: ugyanazt gondolják például arról, hogy az apa férfi, anya nő, közben meg nem értenek egyet az illegális migráció kérdésében, mégis tudnak együtt dolgozni.
  • „Építs közösségeket”, tizenegyedik pont. Nincs konzervatív siker működő közösség nélkül, és “minél több a közösség, annál több voksot kapunk”, mondta Orbán az utolsó pontként.
Az RTL Híradó beszámolója a konzervatív konferenciáról

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Így gyülekeznek az emberek a Bazilika előtt, innen indulnak Magyar Péterrel Nagyváradra gyalog
Egy kisebb tömeg várta Magyar Pétert, aki mellett Ruszin-Szendi Romolusz is feltűnt.


Már gyülekeznek az emberek a Bazilika előtti téren. Magyar Péter hétfőn jelentette be, hogy legújabb akciójában Nagyváradig sétál majd közösen a szimpatizánsaival.

„Szerdán elindulok és egymillió lépést teszek meg egy magyar nemzeti lobogóval a békéért és a magyar nemzet egységéért” - fogalmazott a TISZA Párt elnöke.

A menet szerdán 11.30-kor indul a Bazilikától a mintegy 300 km-re lévő Nagyváradra.

11 óra környékén már jó egy kisebb tömeg ácsorgott az indulás helyszínén, az emberek között pedig Ruszin-Szendi Romolusz is feltűnt.

Magyar Péter azután jelentette be ezt az akciót, hogy Orbán Viktor május 9-én a Tihanyi Apátságban a korábban magyarellenes megnyilvánulásaival ismertséget szerző, szélsőjobboldali román elnökjelölt, George Simion szavait idézte egyetértően: „most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje.” Hozzátette, „biztosítjuk Románia népét és jövendő elnökét, hogy mi az összefogás és az együttműködés talaján állunk, ezért semmilyen elszigetelést, politikai retorziót nem fogunk támogatni Romániával és annak vezetőivel szemben.” Simion azonnal megköszönte a szavakat: „Köszönöm a nagyszerű üzenetet, Orbán Viktor! Meg kell nyernünk a harcot! Együtt!” - írta.

Azóta erdélyi magyar értelmiségiek, politikusok és történészek sorra szólaltak meg – közülük többen párhuzamot vontak az őszödi beszéddel, mások szerint Orbán ezzel nyíltan beavatkozott a román választásba, méghozzá egy szélsőséges, Nyugat-ellenes, magyarellenes politikus javára.

A TISZA Párt elnöke hazaárulással vádolta Orbán Viktort, majd bejelentette, hogy szerdán gyalog indul Erdélybe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kiderült, miért vásárol földet Orbán Ráhel 320 millióért Somogyban
A miniszterelnök legidősebb lánya összesen 120 hektárnyi területet vásárolna meg. A földek között főként szántók találhatók, de legelők és erdők is szerepelnek.


Mezőgazdasági és erdészeti gazdálkodás céljából vásárolna földeket Orbán Ráhel Somogy vármegye déli részén, és a beruházásban kifejezetten figyelnének a fenntarthatóságra és a regionális adottságokra is – derült ki a BDPST Koncept Telexnek küldött válaszából.

Mint azt nemrég mi is megírtuk: Orbán Ráhel Somogy megyében vásárolna földet, mintegy 320 millió forintért. Az adásvételi szerződés áprilisban született, és egy pénteken megjelent hirdetmény szerint összesen 120 hektárnyi területet érint. A földek között főként szántók találhatók, de legelők és erdők is szerepelnek a dokumentumban.

Most viszont az is kiderült, hogy miért vásárol földeket a miniszterelnök legidősebb lánya.

„A Somogy vármegyében Orbán Ráhel által megvalósítani tervezett földvásárlások célja, hogy a területeken a hatályos földforgalmi szabályozásnak megfelelve – a haszonbérleti jogviszonnyal érintett területeken a fennálló haszonbérleti jogviszony megszűnését követően – a lehető legfenntarthatóbb módon, a regionális adottságokhoz illeszkedően valósuljon meg mezőgazdasági, illetve erdészeti gazdálkodás, hozzájárulva az ágazat modernizálásához, a térség gazdaságának fejlődéséhez és a munkahelyteremtéshez”

- közölte BDPST Koncept.

Orbán Ráhelt egyébként 2021-ben jegyezték be földművesként, ami lehetővé teszi számára a földvásárlást. Ugyanakkor mivel budapesti lakos, a helyi gazdák elővásárlási joggal élhetnek. A kifüggesztés szerint erre 2025. június 10-ig van lehetőségük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Így próbálják megbüntetni azokat, akik elmesélik például A dinasztia történetét” – megszólalt a Direkt36 a tavaszi nagytakarítás-törvényről
Szerintük a kormány ezzel minden korábbinál durvább támadást fog intézni a független szerkesztőségek jelentős része és számos civil szervezet ellen.


Ahogy arról korábban írtunk, kedden, az éj leple alatt Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője benyújtotta a parlamentnek A közélet átláthatóságáról című törvényjavaslatot.

A törvényjavaslat szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal bármilyen olyan szervezetet listára tehet és megbüntethet, amelyik külföldről kapott pénzt. A listára került szervezetek nem gyűjthetnek többé 1 százalékos felajánlásokat. Minden támogatóról és támogatásról teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatot kell kérniük, amiben az szerepel, hogy a pénz nem külföldről származik. Ha kiderül, hogy a szervezet mégis külföldi pénzt fogadott el, a pénzmosás elleni hatóság a támogatás 25-szörösét szabhatja ki bírságként, amit 15 napon belül be kell fizetni. Az így befolyt összegek, valamint a megszüntetett szervezetek teljes vagyona a Nemzeti Együttműködési Alaphoz kerülnek.

A hírre már reagált a Direkt36 is, akik az egyik legtöbbet támadott szervezet. Azt írják: „Múlt éjjel a Fidesz beterjesztett egy törvényjavaslatot, amely – elfogadása esetén - minden korábbinál durvább támadást fog intézni a független szerkesztőségek jelentős része és számos civil szervezet ellen.”

A kormány célja szerintük kettős.

„Ez a törvényjavaslat egyrészt a bosszúról szól. Így próbálják megbüntetni azokat, akik elmesélik például A dinasztia történetét, feltárják többek között az MNB-alapítványtól eltűnt százmilliárdok ügyét, vagy éppen hírt adnak arról, amikor elnöki kegyelmet kap egy pedofil bűncselekményben érintett elítélt.”

„Közben azonban az igazi célpont nem mi, újságírók vagyunk. A kormány ezzel a lépéssel azt akarja elérni, hogy ti ne értesülhessetek ezekről az ügyekről. Azt akarják, hogy csak a propaganda által sulykolt hazugságokat halljátok. Azt akarják, hogy a magyar választók ne tudjanak szabadon, a saját érdeklődésüknek megfelelően tájékozódni és döntéseket hozni” – teszik hozzá.

A jövőre nézve ettől függetlenül azt ígérték: „De azt már most meg tudjuk ígérni, hogy még elszántabban fogjuk végezni a munkánkat, mint eddig.”

A teljes cikket ITT lehet elolvasni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videó: Lázár János füttyögve próbált szóhoz jutni, miután a fideszes lopásokról kérdezték
Arról beszélt az elégedetlen egybegyűlteknek, hogy ha valóban ellopták volna a pénzt, nem tudnák kifizetni a 13. havi nyugdíjakat.


Szentendrén tartott utcafórumot – népszerű nevén Lázárinfót – az építési és közlekedési miniszter. Lázár János a szokásos témákkal – Ukrajna, Tisza Párt, Brüsszel – érkezett, de ezúttal is kapott kritikát a közönség soraiból.

Már az esemény elején többen bekiabálták, hogy „Ellopták az összes pénzt!”, amire maga a miniszter is reagált. Szerinte ha tényleg ellopták volna a pénzt, akkor nem lenne 13. havi nyugdíj, „és nem dupláztuk volna meg az ország vagyonát”.

Mivel a tömeg erre az állításra sem akart csitulni, és a miniszternek is lett volna még mondanivalója, egy pontot Lázár János egy klasszikus testnevelőtanáros füttyszóval próbált rendet tenni.

Erről videófelvétel is készült:

A politikus egyébként megígérte a H5-ös HÉV leromlott vonalának felújítását, és a környéket érintő utak fejlesztését is. Ezen kívül „meglepetést” ígért a nemzetbiztonsági bizottság ülése után, a „luxizással” kapcsolatban pedig elmondta, hogy képtelenség, hogy az országban forgalomban lévő mind a 600 Ferrari fideszesek tulajdonában legyen.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: