Orbán Viktor államtitkárának nem fér a fejébe, korábbi katonai, egyházi és sportvezetők hogyan állhatnak Magyar Péter mellé
Nagy János szerint a korábbi vezetők egy olyan ember mellé álltak, aki agresszív, és elárult mindent, ami fontos: a családját, a barátait, a politikai közösségét.
Nagy János, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, Orbán Viktor közvetlen munkatársa alkotott véleményt azokról a korábbi vezetőkről, akik a TISZA Párt hétvégi kongresszusán Magyar Péter mellé álltak. „Tudják egyáltalán, hogy kihez csatlakoztak? Tudják, ki ez az ember?” – tette fel a kérdést Nagy a közösségi oldalán.
Nagy János Tisza István képe előtt állva, egy kávéscsészével a kezében állt bele Magyar Péterbe, illetve a pártjához csatlakozó Ruszin-Szendi Romulusz korábbi honvédségi vezérkari főnökbe, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi elnökébe, Kulcsár Krisztiánba és Tarr Zoltán református lelkészbe, a Tisza EP-képviselőjébe.
„Gondolkodom a Tiszán. Nem fér a fejembe, korábbi katonai, egyházi és sportvezetők hogyan állhatnak egy olyan agresszív ember mellé, aki elárult mindent, ami valaha fontos volt neki: a családjait, a barátait, a politikai közösségét”
– fogalmazott Orbán államtitkára, utalva Magyar Péterre. „Sértettségből? Hatalomvágyból?” De azt sem tudják, hogy kihez csatlakoztak – tette hozzá. Majd azzal zárta mondandóját, hogy „lelkük rajta”.
Ahogy már hírt adtunk róla, a kormány, illetve a Fidesz részéről többen is kritizálták a Tisza kongresszusán felszólaló korábbi vezetőket.
Nagy János, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, Orbán Viktor közvetlen munkatársa alkotott véleményt azokról a korábbi vezetőkről, akik a TISZA Párt hétvégi kongresszusán Magyar Péter mellé álltak. „Tudják egyáltalán, hogy kihez csatlakoztak? Tudják, ki ez az ember?” – tette fel a kérdést Nagy a közösségi oldalán.
Nagy János Tisza István képe előtt állva, egy kávéscsészével a kezében állt bele Magyar Péterbe, illetve a pártjához csatlakozó Ruszin-Szendi Romulusz korábbi honvédségi vezérkari főnökbe, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi elnökébe, Kulcsár Krisztiánba és Tarr Zoltán református lelkészbe, a Tisza EP-képviselőjébe.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A szervezők a demonstráció meghirdetésekor azt írták: „Itt az idő, hogy közösen kiálljunk egy jobb egészségügyért! Minden magyar ember érdeke, hogy megfelelő ellátást kapjon, ha beteg lesz. Hogy ne kelljen hónapokat vagy éveket várni egy életmentő műtétre. Hogy a szakdolgozók és az orvosok ne hagyják el tömegesen az országot. Mert az egészség nem lehet kiváltság – az alapvető emberi jog!”
Ilyen volt a tüntetés az egészségügyért: best of fotók a Kossuth téri tömegről és felszólalókról
Rengetegen vettek részt a megmozduláson, ahol megszólalt a szakszervezet mellett Tapasztó Orsolya, Hábetler András és Gryllus Dorka, de üzent Gálvölgyi János is.
Szombat délután a Kossuth térre hívták a szervezők mindazokat, akik kiállnak a magyar egészségügyben dolgozók mellett és hallatni akarják hangjukat a jobb hazai egézségügyi ellátásért.
Szombat délután a Kossuth térre hívták a szervezők mindazokat, akik kiállnak a magyar egészségügyben dolgozók mellett és hallatni akarják hangjukat a jobb hazai egézségügyi ellátásért.
Visszatérhet a Kata, és az uniós pénzek is megérkeznek – Orbán Viktor és miniszterei nagy bejelentéseket tettek a gazdasági évnyitón
Az MKIK elnöke felvetette, hogy a katások újra számlázhassanak cégeknek, de az adót a vállalatok fizetnék. A kormány az élelmiszerárak csökkentéséről is tárgyal. A miniszterelnök közölte: az uniós pénzek meg fognak érkezni Magyarországra.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitót tartott szombaton a Puskás Arénában, ahol Orbán Viktor miniszterelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Nagy Elek, az MKIK elnöke is felszólalt. Az eseményen szó esett a gazdaság helyzetéről, az infláció alakulásáról, a bérek növekedéséről és az adózás lehetséges változásairól.
Nagy Elek beszédében kiemelte, hogy a kamarát egy tudásalapú szervezetté szeretné fejleszteni, amely segíti a vállalkozásokat a digitalizáció és a mesterséges intelligencia kihívásai között eligazodni. Szerinte az MI fontos szerepet játszhat a kis- és középvállalkozások működésében, ezért elengedhetetlen, hogy minél hamarabb megtanulják annak használatát.
A kataadózás kérdése is szóba került, Nagy Elek felvetette, hogy elképzelhető egy olyan változtatás, amely lehetővé tenné a katások számára, hogy újra számlázhassanak cégeknek, de az adót ebben az esetben a megrendelő fizetné meg.
Nagy Márton szerint 2024 a gazdasági fordulat éve lehet, ugyanakkor az amerikai gazdasági intézkedések hatással vannak a világgazdaságra. Megjegyezte, hogy a vámintézkedések nem az import drágítását célozzák, hanem arra ösztönzik a vállalatokat, hogy az Egyesült Államokba települjenek.
A magyar gazdaság helyzetéről szólva elmondta, hogy a vendéglátás és a repülőtéri forgalom rekordokat döntött januárban, a lakáspiac és az autópiac is élénk. Hangsúlyozta, hogy az inflációs hatások és a béremelések kiegyenlítették egymást, így három év alatt a reálbérek 8,7 százalékkal nőttek.
A kormány egyeztetéseket folytat a nagyobb élelmiszerláncokkal az árak csökkentéséről.
Nagy Márton elmondta, hogy a hat legnagyobb lánc közül ketten már tettek ígéretet az árak mérséklésére, négy azonban még nem.
Varga Mihály szerint a világ több nagy gazdasági térsége is kihívásokkal néz szembe, és az európai gazdaság az elmúlt hatvan év egyik leggyengébb eredményét mutatja. Az inflációval kapcsolatban kiemelte, hogy „a világpiaci ár drágulásakor a kereskedők gyorsan árat emelnek, visszafelé ez már nem igaz”. Példaként említette, hogy bár a cukor világpiaci ára jelentősen csökkent, ez a hazai árakban nem tükröződik.
A GDP-adatok alapján úgy látja, hogy a magyar gazdaság növekedésnek indult, és jó esély van arra, hogy visszatérjen az élénkebb gazdasági pályára.
Orbán Viktor beszédében a munkahelyteremtést nevezte az egyik legfontosabb feladatnak. Elmondta, hogy
jelenleg körülbelül 300 ezer magyar állampolgár van, aki munkába állítható, és ehhez képzésekre is szükség lesz.
A miniszterelnök Brüsszelben folytatott tárgyalásairól is beszélt. Kiemelte, hogy „jó oka volt” az Ukrajnával kapcsolatos uniós döntés megvétózására, mivel az szerinte arról szól, hogy „még több fegyvert és pénzt kell küldeni az országba”.
Megjegyezte, hogy a háború három éve alatt a magyar gazdaság 20 milliárd eurót vesztett, és Magyarország érdekelt abban, hogy a konfliktus minél előbb véget érjen.
Orbán Viktor szerint
Magyarország stratégiai szövetséget épít ki az Egyesült Államokkal, és egy gazdasági együttműködési csomag is készül, amely segítheti a magyar gazdaságot. Hozzátette, hogy szerinte a vámháború elkerülhetetlen.
A miniszterelnök szerint az Európai Unió célja Ukrajna gazdasági támogatása és gyorsított csatlakoztatása, de úgy látja, hogy ez jelentős kockázatokat hordozhat az uniós gazdaságra nézve.
Végezetül buzdította az iparkamara tagjait a véleménynyilvánító szavazáson való részvételre, és kijelentette, hogy „minden uniós pénz meg fog érkezni Magyarországra”.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitót tartott szombaton a Puskás Arénában, ahol Orbán Viktor miniszterelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Nagy Elek, az MKIK elnöke is felszólalt. Az eseményen szó esett a gazdaság helyzetéről, az infláció alakulásáról, a bérek növekedéséről és az adózás lehetséges változásairól.
Nagy Elek beszédében kiemelte, hogy a kamarát egy tudásalapú szervezetté szeretné fejleszteni, amely segíti a vállalkozásokat a digitalizáció és a mesterséges intelligencia kihívásai között eligazodni. Szerinte az MI fontos szerepet játszhat a kis- és középvállalkozások működésében, ezért elengedhetetlen, hogy minél hamarabb megtanulják annak használatát.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára a szombati tüntetésen tartott beszédében hangsúlyozta, hogy az egészség óriási érték, és ezt sokan csak akkor ismerik fel, amikor már elvesztették – írja a Telex. Szerinte az egészségügyet ennek megfelelően kell kezelni, és azt szeretné, ha a társadalom és a döntéshozók is így tekintenének rá. Hozzátette, hogy a reformok akár 15-20 évig is eltarthatnak, és fontos lenne, hogy ezeket politikai viták nélkül vigyék végig.
Az eseményen felolvasták Gálvölgyi János levelét is. A színész kemény szavakkal kritizálta az egészségügyi rendszert, ugyanakkor elismerően szólt az orvosok és az ápolók munkájáról.
Azt kívánja, hogy végre olyan ellátást kapjunk a pénzünkért, amit megérdemelnénk
– írta a színész. Szerinte a kórházak és a mentőszolgálat állapota nem megfelelő, és támogatását fejezte ki a Magyar Orvosi Kamara munkája iránt.