HÍREK
A Rovatból

Orbán: 7500-8000 lélegeztetőgépre lesz szükség a járvány tetőzésekor

A miniszterelnök még nem látja a fényt az alagút végén, szerinte a nagy megpróbáltatás, az igazi teszt még előttünk van.
MTI - szmo.hu
2020. április 10.



A mostani koronavírusjárvány-helyzetben a legerősebb fegyver továbbra is az önuralom, és ha az emberek tudnak egymástól elegendő távolságot tartani, akkor ez a fegyver működik - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott nagypénteki interjúban.

A kijárási korlátozás határozatlan időre történő meghosszabbításáról a kormányfő azt közölte:

nagyon eltérőek az állapotok a különböző településeken, ezeket nem lehet egy országos döntéssel szabályozni.

Ezért határoztak a kijárási korlátozások fenntartásáról úgy, hogy közben lehetőséget adnak a polgármestereknek, hogy ha helyben indokolt, további szigorításokat tehessenek.

A kijárási korlátozás meghosszabbításáról csütörtökön döntött a kormány, amit a miniszterelnök úgy kommentált: a csoportos felől haladunk a tömeges megbetegedések irányába, és azért várt ki, hátha szigorúbb intézkedést kell hozni a helyzet esetleges romlása miatt.

Igazából pénteken kellett volna dönteni, de mivel ez már munkaszüneti nap, nem lehetett tovább várni - közölte, megjegyezve: budapesti idősotthonokban történtek indokolták is ezt az óvatosságot.

Orbán Viktor a járványról szólva arról is beszélt, látja, hogy vannak olyan országok, amelyek már "kifelé kandikálnak", ő viszont

Magyarországon még nem látja "a fényt az alagút végén".

Magyarország szempontjából ugyanakkor Ausztriát "nagyméretű laboratóriumnak" nevezte, mert ott - az Olaszországhoz való közelség miatt - minden hamarabb történik meg, mint Magyarországon. Ezért figyelik, hogy az osztrákoknak melyik lépés vált be és melyik nem, és ezek értékelése után szabad itt esetleg hasonló járványügyi intézkedéseket hozni.

Pénteken is folytatódó kórházlátogatásairól a kormányfő azt mondta: az ösztöne azt súgja, hogy el kell mennie és tájékozódnia kell a kórházakban.

Amikor tömeges lesz a fertőzés - és mivel eddig ezt senki nem úszta meg, érdemes rá felkészülni -, akkor 7500-8000 olyan intenzív kórházi ágy és lélegeztetőgép is kellhet, amellyel az időseket el tudják látni. Békeidőben Magyarországon lélegeztetőkészülékből körülbelül 2000 van, ezt kell felfuttatni 8000-re úgy, hogy meglegyenek a gépeket kezelni képes orvosok, ápolók is

- tette hozzá.

Úgy értékelt:

a védekezést annyiban tekinti sikeresnek eddig, hogy lassították a járvány terjedését, és ezzel időt nyertek, de "a nagy megpróbáltatás, az igazi teszt az előttünk van".

A húsvétról, a családi összejövetelek elmaradásáról szólva Orbán Viktor azt mondta: meg kell próbálni elfogadni, hogy ez a húsvét más lesz, mint amilyenek a húsvétok lenni szoktak.

A miniszterelnök az ellenzékre is kitért, úgy fogalmazva, járvány idején sincs nagyon más a fejükben, mint hogy hogyan lehetne a kormányt gyengíteni, és hogyan tudnának kormányra kerülni.

Ez "egy szép ambíció, de egyelőre még egy idősotthon működtetésével sem tudnak megbirkózni" - jegyezte meg, azt javasolva nekik, hogy ott "gyakorlatozzanak", ahol felelősségük van például polgármesterként.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
8 halott aláírása szerepel majdnem 400 érvénytelen közt a Mi Hazánk jelöltjénél, feljelentették, de a választáson elindulhat
A Mi Hazánk józsefvárosi jelöltje, Kvacskay Károly leadott ívein a választási bizottság 396 érvénytelen ajánlást talált. A testület feljelentést tesz, de az 508 érvényes szignó miatt a jelöltet mégis nyilvántartásba vették.


Feltehetően halottak nevében is adtak le ajánlásokat a Mi Hazánk józsefvárosi jelöltjének, ezért a választási bizottság feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen. A jelöltet ugyanakkor – mivel az érvényes ajánlások száma elérte a küszöböt – mégis nyilvántartásba vették.

A Budapest 2-es számú országgyűlési egyéni választókerület választási bizottsága február 27-én, pénteken döntött a lépésről, miután a Mi Hazánk Mozgalom jelöltjének ívein feltűnően sok hibás vagy érvénytelen ajánlást találtak – írja a Telex. A párt jelöltje, Kvacskay Károly összesen 113 ajánlóívet adott le február 21. óta. Az ellenőrzés 508 érvényes és 396 érvénytelen aláírást állapított meg. Az érvénytelenek között nyolc olyan ajánlás szerepelt, amely esetében a rendszer „SZL-passzív” jelzést adott. Ez azt jelenti, hogy az érintett személy elhunyt, nem magyar állampolgár vagy egyéb okból nem rendelkezik szavazati joggal.

Mivel a törvény szerint 500 érvényes ajánlás elég az induláshoz, a bizottság regisztrálta Kvacskay jelöltségét, a nagyszámú szabálytalan aláírás miatt azonban büntetőeljárás indul.

A Mi Hazánk közleményben reagált, ebben azt írták, előre írásban figyelmeztették az összes tagukat és aktivistájukat, hogy aki bármilyen tisztességtelen eszközt használ, azt szigorúan büntetik. A párt szerint gyors belső vizsgálatuk kiderítette, hogy egy tagjuktól származtak az ominózus aláírások, aki a helyi jelölt tudta nélkül, négy évvel korábbi ajánlók adatait írhatta az ívekre saját feljegyzéseiből.

„A cselekedetet el is ismerte nekünk, ezért a mai napon ezt a tagunkat kizártuk” – közölte a párt. Hozzátették, hogy az érvénytelen ajánlások döntő részét eleve áthúzva adta le a jelölt, mert azok másik választókerületekhez tartoztak, és Budapesten a határok legutóbbi variálásával nehezen átlátható helyzet alakult ki a választók számára is.

Az elmúlt években több hasonló ügy is előfordult a magyar választásokon. 2018-ban Monoron több kis párt jelöltjeinél találtak halottakhoz köthető ajánlásokat. 2019-ben Zuglóban vizsgáltak „passzív” státuszú személyek nevére szóló ajánlásokat. 2022-ben Óbudán egy jelölt ajánlásai között 12 elhunyt személy neve is szerepelt, ami miatt nyomozás indult. 2024-ben pedig az ügyészség vádat emelt egy 2022-es jelölttel szemben hamis ajánlások miatt, aki 13 halott személy nevét is feltüntette az íveken.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Transparency: Bűncselekményt követhet el Orbán Viktor, ha nem tesz feljelentést az állítólagos ukrán fenyegetés miatt
Ligeti Miklós jogi igazgató szerint Orbán Viktort kétszeres feljelentési kötelezettség is terheli: egyrészt hivatalos személyként a törvény kötelezi erre, másrészt állam elleni bűncselekményeknél mindenkit terhel a feljelentési kötelezettség.


Bűncselekményt követhet el Orbán Viktor, ha nem tesz feljelentést az általa bejelentett ukrán fenyegetés miatt – erre a jogi következményre figyelmeztet Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója. A miniszterelnök február 25-én arról beszélt, hogy információi szerint az ukránok a hazai energiarendszer megzavarására készülnek, ezért készültséget rendelt el. Ha az információ valós, akkor azt büntetőeljárásban kell tisztázni.

„Ha igaz, amit állít, és nem egy politikai lózung, akkor az a ritkán előforduló állam elleni bűncselekmény, rombolás gyanúját kelti, ami a kritikus infrastruktúra körébe tartozó vagyonelemet az alkotmányos rend megzavarása céljából működésképtelenné tételével valósul meg” – fejtette ki Ligeti Miklós a 24.hu-nak.

A jogász szerint Orbán Viktort kétszeres feljelentési kötelezettség is terheli: egyrészt hivatalos személyként a törvény kötelezi erre, másrészt állam elleni bűncselekményeknél mindenkit terhel a feljelentési kötelezettség, aminek elmulasztását a törvény külön bünteti. Ha pedig a miniszterelnök nem tesz feljelentést, ellene kell büntetőeljárást indítani, amire az ügyészségnek van hatásköre.

A bejelentést követően a Magyar Honvédség február 27-én húsz helyszínen jelent meg, a következő hét elején pedig további negyvennél lesznek ott, hogy megvédjék a kritikus infrastrukturális létesítményeket. Nyomozásról egyelőre nincs hír; sem a Miniszterelnökségi Kabinetiroda, sem az Országos Rendőr-főkapitányság nem reagált arra a kérdésre, hogy tettek-e feljelentést az ügyben.

A kormányzati álláspont szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok értékelése alapján Ukrajna „további akciókra készül”, ezért indokolt a védelem megerősítése. Nemzetbiztonsági szakértők ugyanakkor az ukrán támadás valószínűségét kizárják, és legfeljebb orosz, hamis zászlós támadás lehetőségét tartják elképzelhetőnek.

A helyzet hátterében a Barátság kőolajvezeték körüli vita áll. A magyar és a szlovák kormány szerint Ukrajna politikai okokból tartja fenn az „olajblokádot”, míg az ukrán fél azt állítja, hogy a szállítások egy orosz dróntámadás okozta műszaki hiba miatt álltak le. Budapest a vita részeként jelezte, hogy blokkolni fog egy 90 milliárd eurós EU-hitelcsomagot Ukrajna számára, amíg az orosz olajszállítások nem indulnak újra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter üzent a Fidesznek, a választás után a rendőrség és az igazságszolgáltatás az utolsó választási bűncselekményt is fel fogja tárni
Magyar Péter a Vas megyei Uraiújfalun tartott kampányfórumán beszélt a választási visszaélésekről. A TISZA miniszterelnök-jelöltje kijelentette: „Lehet, hogy 2022-ben, vagy 2018-ban nem volt ennek következménye, de most lesz. Ezt tudom üzenni”.


A kistelepülések polgármestereinek is üzent Magyar Péter a 850 fős Vas megyei Uraiújfalun tartott pénteki kampányfórumán – írta a Telex. A Tisza Párt alelnöke a beszéde végén azt mondta, nem szeretne olyat hallani a következő hetekben, hogy a polgármesterek azzal fenyegetik az embereket, hogy nem kapnak tűzifát, nem vehetnek részt a közmunkában vagy elvesztik az önkormányzati munkájukat, ha nem a Fideszre szavaznak.

„Nem szeretnék olyat hallani, hogy választási csalást szerveznek, hogy önkormányzati forrásokat használhatnak fel fideszes politikusok, vagy éppen láncszavazást szerveznek, vagy fizetnek a szavazatokért”

– mondta Magyar, majd kijelentette: „Lehet, hogy 2022-ben, lehet, hogy 2018-ban nem volt ennek következménye, de most lesz. Ezt tudom üzenni”. Azt ígérte, a választás után a szabad és független nyomozó hatóság és igazságszolgáltatás az utolsó választási bűncselekményt is fel fogja tárni, történjen az Vas megyében vagy a határon túl. Hozzátette: „Mindenkinek azt tudom mondani, akit zsarolnak, fenyegetnek, hogy ne engedjen.”

Uraiújfalu a sárvári központú, Vas megye 2-es választókerületéhez tartozik, ahol 2022-ben a fideszes Ágh Péter a szavazatok 64,38 százalékával nyert. Akkor itt volt az egész országban a harmadik legnagyobb különbség a kormánypárti és az ellenzéki jelölt között. Magyar Péter ezzel kapcsolatban közölte: feltett szándéka, hogy Vas megye mind a három választókerületében a Tisza Párt jelöltjei nyerjenek. Abban egészen biztos, hogy a szombathelyi és a sárvári körzetben győzni fognak, és keményen dolgoznak azért, hogy a szentgotthárdi körzetet is megszerezzék.

Az EBESZ 2022-es jelentése szerint a választásokat „jól szervezték”, de „nem volt egyenlő versenyfeltétel” a kormányzati és kormánypárti erőforrások kampánybeli összemosódása, valamint a torz médiakörnyezet miatt. A Büntető Törvénykönyv szerint bűncselekménynek számít, ha valaki erőszakkal, fenyegetéssel vagy pénzzel befolyásolja a szavazókat, vagy meghamisítja a választás eredményét. A kormánypárti oldalon a választási csalás emlegetését az ellenzék részéről a várható vereség magyarázgatásának tartják. Orbán Viktor egy korábbi nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy Magyar Péter ezzel „vereségre készül”. Sulyok Tamás köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Június 7-től jön a bértranszparencia: a magyar cégek 75 százaléka és a dolgozók fele is irtózik tőle
Az EU bértranszparencia-irányelve a nemek közti, Magyarországon 17,8%-os bérszakadékot csökkentené. A cégeknek 2027-től jelenteniük kell a béradatokat, a toborzás pedig teljesen átalakul.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2026. február 27.



Június 7-ig kell a tagállamoknak, köztük Magyarországnak is átültetnie a nemzeti jogba az EU bértranszparencia-irányelvét, miközben a hazai cégek háromnegyede és a munkavállalók több mint fele sem támogatná, hogy a fizetések mindenki számára nyilvánosak legyenek. A szabályozás legfőbb célja, hogy a nők és a férfiak ugyanazért vagy azonos értékű munkáért azonos fizetést kapjanak. Az Eurostat adatai szerint 2023-ban az EU-ban a nemek közti bérszakadék átlagosan 12 százalék volt, Magyarországon pedig 17,8 százalék.

A Profession.hu és a PwC Magyarország kutatásából kiderült, hogy a cégek 15,5 százaléka egyáltalán nem hallott még a bértranszparencia-irányelvről, és csak minden tizedik van tisztában annak részleteivel.

„A cégek 75 százaléka azt mondta, hogy nem támogatná a bérek átláthatóságát: ennek elsődleges okaként tízből nyolc munkaadó a felmerülő feszültséget jelölte meg, 45 százalékuk a bérek megállapításának rugalmasságát félti, 38 százalékuk szerint pedig a béradatok nyilvánossága versenyhátrányt jelenthet a munkatársaik megtartásában. Meglepő, de a munkavállalók körében sem egyértelmű a támogatottság: 51 százalékuk ellenzi a bérek nyilvánosságát.

Ők elsősorban magánügyként tekintenek a fizetésekre, és az átláthatóság bevezetésével a rosszindulatú folyosói pletykáktól, romló munkahelyi légkörtől tartanak leginkább” – fogalmazott Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és termékfejlesztési szakértője.

A félelmek jelentős része azonban tévhiteken alapul, ugyanis a direktíva nem egyéni béreket kér számon, hanem objektív, átlátható bérstruktúrát. „A bérátláthatóság és a tájékoztatási kötelezettség nem azt jelenti, hogy közzé kell tenni név szerint a béreket. A bérek kapcsán a munkavállalóknak ahhoz lesz joguk, hogy tájékozódjanak arról, hogy az ő bérük hol helyezkedik el a velük egyenlő értékű munkát végző nők és férfiak átlagbéréhez képest, tehát egyéni béreket nem, csak összesített átlagokat fognak látni” – mondta Gönczi Gyöngyi, a PwC HR és szervezetfejlesztési tanácsadási csapat vezetője.

A szabályozás a toborzási folyamatot is átalakítja:

a cégek a jövőben nem kérdezhetnek rá a jelöltek aktuális vagy korábbi fizetésére, és még az állásinterjú előtt tájékoztatniuk kell őket az adott pozícióban elérhető bérsávokról. „Tapasztalataink szerint a fizetések feltüntetése átlagosan 20-25 százalékkal több jelentkezőt hozhat, de vannak olyan szektorok, ahol ez akár az 50-60 százalékot is eléri”

– emelte ki Tüzes Imre, a Profession.hu kereskedelmi igazgatója.

A felmérésből az is kiderült, hogy sok vállalat a fluktuációtól és az álláskeresés fellendülésétől tart. A szakértők szerint ez a folyamat megelőzhető a megfelelő munkavállalói edukációval, a bizonytalanság ugyanis gyakran az információhiányból fakad: minden tizedik munkavállaló szerint a bérezési rendszere összetett, és nem kapott elég tájékoztatást annak értelmezéséhez. A cégeknek sietniük kell, az első, nemek közti bérkülönbségről szóló jelentést ugyanis 2027. június 7-ig kell benyújtaniuk a legalább 150 főt foglalkoztatóknak, amihez már az idei év adatait is figyelembe kell venni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: