HÍREK
A Rovatból

Oktatási nemzeti kerekasztal összehívását kezdeményezi a Pedagógusok Szakszervezete

Szerintük jelenleg átláthatatlan, hogy a kormány kivel és miről akar egyeztetni.

Link másolása

Oktatási nemzeti kerekasztal összehívását kezdeményezik - írják Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a közleményében.

A PSZ – a tiltakozók közös álláspontjával megegyezően – úgy gondolja, hogy az oktatás nemzeti ügy, a hosszú évek alatt kialakult súlyos válságát csak nemzeti egyetértéssel lehet megoldani. Ezért

a PSZ azt kéri a kormánytól, hogy azonnal kezdeményezze egy oktatási nemzeti kerekasztal létrejöttét az oktatás összes szereplőjének részvételével, arra hívja meg a szakszervezetek, a szakmai és civil szervezetek, a diákok és a szülők képviselőit

- írják.

A PSZ szerint átláthatatlan, hogy kivel és miről akar egyeztetni a kormány (példa erre, hogy az államtitkárság fővárosi gimnáziumok igazgatóit hívta meg, a hétvégi kormányülésen pedig részt vett a köznevelésért felelős államtitkár és a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is, miközben erről nem tájékoztatták a közvéleményt).

A PSZ korábban kormánybiztos kinevezését kérte az oktatás problémáinak megoldására, de ezt sem teljesítette a miniszterelnök, holott már régen nem a pedagógusok bérharcáról van szó.

„A PSZ a sztrájkbizottság tagjaként továbbra is egyeztet a sztrájkkövetelésekről a kormány képviselőjével, de most a nyilvános, az átlátható és a széles körű szakmai egyeztetésnek jött el az ideje. A 2022/23-as tanév első fele a tiltakozásokkal telt el. A folytatást sem kerülheti el a kormány, ha nem tekinti partnernek azokat, akik éppen az oktatás reformjáért küzdenek”

- áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Publicus: Magyar Péter pártja már a parlamenti választáson is lehagyná a DK-t
Ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, csak a Fidesz-KDNP, a TISZA Párt és a DK jutna be a parlamentbe. Eközben még a fideszesek 19 százaléka is elégedetlen azzal, ahogy az országban mennek a dolgok.

Link másolása

Ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, az összes megkérdezett 24, a biztos szavazók 33, a biztos szavazó pártválasztók csoportjának pedig a 42 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP pártszövetségre – derült ki a Publicus Intézet Népszava számára készített reprezentatív kutatásából. A felmérés azt is mutatja, hogy

Magyar Péter pártja, a TISZA Párt mindegyik kategóriában a második helyen áll: az összes megkérdezett körében 14, a biztos szavazók között 16, a biztos szavazó pártválasztók között pedig 20 százalékon van.

A TISZA Párttól alig lemaradva a DK következik, 12, 15, illetve a biztos szavazó pártválasztóknál 18 százalékkal.

A többi párt az öt százalékos bejutási küszöböt sem éri el: a biztos szavazó pártválasztók csoportjában az MSZP és a Mi Hazánk Mozgalom 4, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Momentum egyaránt 3, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd pedig 1 százalékot érne el.

„Magyar Péter pártja emellett láthatóan az ellenzéki összefogás szavazói közül csípett le néhány százalékot, és a Momentum, a Mi Hazánk és az MKKP hívei közül csábított át néhány százalékpontnyit”

– mondta lapunknak Pulai András, a Publicus igazgatója. Eközben a korábbi nagyjából 40 százalékról 34 százalékra csökkent a párt nélküliek aránya, valamint 18 százaléknyian vannak, akik elmennének ugyan szavazni, de még nem tudják, kire.

A felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók 65 százaléka elégedetlen azzal, ahogy az országban mennek a dolgok – közöttük a fideszesek 19 százalékával.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbánról: nem olyan ostobák, hogy megöljenek, akkor forradalom törne ki
Magyar talán minden eddiginél többet árult el arról, mit gondol Orbán Viktorról, vagy az ukrajnai háborúról. Kiderült: nem célja börtönbe juttatni Orbánt és úgy érzi, Oroszországgal szemben sem politizálhat.

Link másolása

Két cikkben is foglalkozik a Rzeczpospolita című lengyel lap Magyar Péterrel, aki – mint a 444.hu szemléjéből kiderül – szokatlanul nyíltan beszélt Orbán Viktorról és az ukrajnai háborúról is.

„Orbán Viktor 2000 embert állított rám. Az ügynökeit. De nem olyan ostobák, hogy megöljenek. Akkor forradalom törne ki Magyarországon”

Idézik például azt, amit Magyar akkor mondott, amikor jelenlegi helyzetéről és a miniszterelnökhöz fűződő viszonyáról kérdezték. Emellett az is kiderült, hogy a TISZA Párt elnöke nem csak a negatív példát látja Orbánban:

„Az 1998-as Orbánhoz szeretnék visszatérni, azokhoz az időkhöz, amikor a gazdaság remekül fejlődött, és semmi sem fenyegette a demokráciát.”

A közelgő EP-választásról Magyar azt mondta, szerinte Orbán már tudja, hogy elveszítette az emberek bizalmát, noha a választási eredménynek ezt még igazolnia kell. Majd azzal folytatta:

„Meglátjuk, mi lesz a jelenlegi ellenzékkel, ami véleményem szerint az Orbán által kiépített rendszer része volt, a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc szocialistái mindenképpen.”

Amikor megkérdezték, hogy szerinte Orbánnak börtönbe kellene-e mennie, úgy válaszolt, hogy nem rajta fog múlni, noha nem ez a célja:

„Orbán okos. Nem hiszem, hogy elkövetett volna bármi törvénytelenséget. Könnyedén meg tud változtatni bármilyen törvényt, egy nap alatt. A célom nem az, hogy börtönbe zárassam, hanem hogy olyan rendszerváltást érjek el, hogy az igazságszolgáltatás újra függetlenné váljon, és dönthessen Orbán sorsáról. Ma ez teljesen a Fidesztől függ.”

A riportcikk mellett az újság interjút is közölt Magyar Péterrel, mely ezzel a címmel jelent meg:

„Magyar Péter: Senki sem segített a magyaroknak. Miért kéne most segítenünk az ukránoknak?”

Magyar leszögezte, hogy ha hatalomra kerülne, Magyarország nem küldene fegyvereket Ukrajnának. Ezt a magyar kisebbség védelmével, illetve történelmi eseményekkel indokolta. Magyar ezek után arról beszélt, hogy a tíz éven át tartó fideszes „agymosás” miatt nem folytathat nyíltan oroszellenes politikát:

„Ha elkezdenék rosszakat mondani Oroszországról, azonnal elveszíteném minden támogatottságomat.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szóról szóra ugyanazt a felszólalást mondta el a parlamentben a fideszes Halász János
Csak a nyakkendő különbözött a március 19-i és az április 29-i napirend előtti felszólalásban. Az elmondott szöveg betűről betűre megegyezett.

Link másolása

Hadházy Ákos számolt be a Facebook-oldalán arról, hogy a fideszes képviselő alig több mint egy hónap különbséggel ugyanazt a felszólalást mondta el.

A független képviselő szerint csak a nyakkendő különbözött a március 19-i és április 29-i napirend előtti felszólalás alkalmával, de az elmondott szöveg betűről betűre megegyezett.

Hadházy szerint „a kétszer elmondott beszéd mindent megmutat a magyar parlamentarizmusról és persze a propagandáról is”.

"A nagy kérdés, hogy miért asszisztálnak még mindig ehhez az ellenzéki pártok, és miért csodálkoznak azon, hogy az emiatt kiábrándult tömegek biankó csekket adnak egy olyan új pártnak, amely ugyanazt mondja, mint ők, csak még nem kompromittálta magát"

– tette hozzá Hadházy.

(via 24.hu)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Karinthy vagy Babits között választhattak a magyarból érettségizők hétfőn
A középszinten érettségizők egy 500-800 szavas műértelmezés és egy témakifejtő esszé közül választhattak, amivel maximum 60 pontot lehetett szerezni.

Link másolása

Karinthy Frigyes Az olasz fagylaltos című novelláját kellett elemezniük a magyarérettségi második részében a középszinten vizsgázó diákoknak. Akik nem a műelemzést választottak, azoknak Babits Mihály költészetéről kell egy általános témakifejtő esszét írniuk – írta meg a hvg.hu.

A diákok két és fél órát kaptak az esszé megírására.

A középszinten érettségizők egy 500-800 szavas műértelmezés és egy témakifejtő esszé közül választhattak, amivel maximum 60 pontot lehetett szerezni.

Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme ebben az esetben 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.

Link másolása
KÖVESS MINKET: