HÍREK
Andrij Szibiha szerint Magyarország barátságtalan lépéseket tesz Ukrajnával szemben. Zelenszkij felháborodott, és vizsgálatot rendelt el az ügy hátteréről.
HÍREK
Fegyir Sándor arról beszélt, hogy a magyar társadalom támogatása kézzelfogható segítséget ad Ukrajnának. Példaként civilek által küldött drónokat is említett.
HÍREK
A Válasz Online szerint Németh Norbert püspök szeretett volna lenni, de elöljárói nem támogatták. Ezután a külügyminiszter egy fontos diplomáciai posztra nevezte ki.
HÍREK
Ezúttal a kárpátaljai magyar templom felgyújtásának ügyében. Szerinte az esetért egyértelműen az ukrán állam felelős, de bírálta az Európai Uniót és a civil szervezeteket is.
HÍREK
A diplomáciai kapcsolat szintje hivatalosan is leértékelődött. A magyar kormány szerint ez átmeneti helyzet, és továbbra is nyitottak a párbeszédre.
HÍREK
Kijev szerint ezek a trükkök sértőek a magyar népre nézve, amely sokat tett Ukrajnáért. A plakátkampány mögött szerintük politikai játszma áll.
HÍREK
A külügyminiszter azokra akadt ki, akik elítélték Magyarországot a gyülekezési törvény szigorításáért, amivel többek között a Pride-felvonulást is betiltanák.
HÍREK
A politikus támogatásáról biztosította Milorad Dodikot és bírálta a Nyugat boszniai szerepét. Željko Komšić emiatt bekérette a magyar nagykövetet, és magyarázatot kért a kijelentésekre.
HÍREK
Kocsi Máté a távozó amerikai nagykövetnek: Úgy beszállt a politikába, mint Vágási Feri az internetbe
A Fidesz frakcióvezetője a Facebookon búcsúztatta David Pressmant. Szerinte ő szervezte össze mindazt, amit a romjain váladékozó bal- és liberális oldal korábban képtelen volt.
HÍREK
A szlovákiai ellenzék szerint a kormánynak ki kellene kérnie magának, hogy a magyar nagykövet olyan atlaszt adott ajándékba, amelynek történelmi részei Nagy-Magyarországot idézik.
HÍREK
A Romanowski-ügy áll a háttérben. Az amúgy is fagyos lengyel–magyar kapcsolat még tovább hűlt. A nagykövet mellett Orbán Viktort sem hívták meg az eseményre.
HÍREK
Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek menedékjogának ügyében feszült egymásnak a lengyel és a magyar kormány.
HÍREK
A NATO-tagállamok magyarországi nagykövetei és katonai attaséi a budapesti amerikai nagykövetségen ültek össze, hogy beszélgessenek Orbán Viktor gazdasági semlegességi tervéről.
HÍREK
Megjelentek a köztársasági elnök határozatai hétfő este. Szijjártó Péter előterjesztésére hat nagykövetet nevezett ki az államfő.
HÍREK
Julia Gross és Jonathan Lacôte közösen aggodalmukat fejezték ki Magyarország közös védelmi elkötelezettségével kapcsolatban.
HÍREK
Az amerikai nagykövet a magyar kampányt is figyelte, szerinte hazudtak a NATO-ról a kormánypárti politikusok.
HÍREK
A ráckeresztúri repülőszerencsétlenség egyik halálos áldozata a volt szingapúri nagykövet. 19 éves utasával együtt vesztette életét a szerencsétlenségben.
Népszerű
Ajánljuk