Nemcsak a világot, bennünket is teljesen megváltoztat a negyedik ipari forradalom
"A negyedik ipari forradalom minket változtat meg, nem azt, amit csinálunk" - nyitotta egy elég erős kijelentéssel a Telekom fórumát Frankó-Csuba Dea, a Spark Institute alapítója. Szerinte először nyílik rá lehetőség, hogy a biológiai, digitális és fizikai rendszereket összeolvasszuk. Például olyan szintetikus bőrt fejlesszünk, amivel távoli tárgyakat megfogva úgy érezzük, mintha épp ott lennénk. Vagy belenyúljuk az emberi DNS-be.
A kérdés csak az: mire használjuk ezeket a szédítő lehetőségeket? Hogyan tudunk olyan problémákat megoldani, amitől jobb lesz embernek lenni?
A Telekom fórumának első előadója sorba vette az eddigi ipari forradalmakat: a gépek forradalmát, az elektromosság forradalmát, és az internet, valamint a mobilkommunikáció jelentette forradalmat. Szemléletes ábrán mutatta be, hogy a változások egyre gyorsabbak: a nyomtatás kora óta az innovációs minta exponenciálisan gyorsul, és ma már olyan sebességgel követik egymást az áttörések, hogy az igazi kérdés az: képesek leszünk-e ezekhez kellő gyorsasággal alkalmazkodni.
A Google nemrég bejelentett kvantumszámítógépe például 200 másodperc alatt old meg egy olyan problémát, amihez egy hagyományos számítógépnek 10 ezer évre lett volna szüksége. A gyorsulás szédítő távlatokat nyit, és komoly kihívás elé állít mindenkit.
Az emberi agy ugyanis nemigen változott az elmúlt 50 ezer évben.
Korábban volt idő evolúciósan hosszászokni az átalakulásokhoz, most viszont folyamatosan tanulnunk kell, nincs idő tapasztalatokat szerezni. Az van belénk kódolva, hogy várjuk meg, amíg valaki megmondja a jó megoldást. De most senki sincs, aki megmondja, merre van az előre, mire tanítsuk a gyerekeket. Most mindenkinek magának kell egy új tudást létrehoznia a rengeteg elérhető információból, magának kell eldöntenie, mi igaz, és mi nem, és kitalálnia, hogyan állhat helyt. Vagyis felelősséget kell vállalnunk.
Meskó Bertalan orvosi jövőkutató, a The Medical Futurist Institue vezetője szerint az egyik legfontosabb kérdés az,
a technológia mellé kialakul-e a technológiai intelligenciánk?
Milyen viszonyt alakítunk ki a technológiával? Hogyan reagálunk rá érzelmileg?
Ehhez a kórházakat hozza példaként, amiket szerinte hiába pakolunk tele szuperszenzorokkal és mesterséges intelligenciával, semmi sem lesz jobb, ha az orvosokat és a betegeket nem vonják mindebbe bele. A kórházakban emberek dolgoznak. Lesz, aki idegenkedik a technológiától, lesz, aki fél tőle.
Ha viszont sikerül megmutatni, mindez mire jó, ha a technológia segítségével egyenlőbb viszony alakulhat ki a betegek és az orvosok között, ha a betegeket engedik hozzáférni a saját adataikhoz, és rádöbbennek, hogy van választási lehetőségük, akkor teljesen átalakulhat az egészségügy.
Meskó az első mesterséges hasnyámirígy történetét hozta fel példaként. Ez öt éve készült el, összekötötték a vércukormérőt és az inzulinpumpát, és egy algoritmus adagolta az inzulint, amikor a vércukorszint alapján szükség volt rá. Csakhogy a betegek látták, hogy még évek kellenek a piacra kerüléshez szükséges szabályozás megalkotásához, és utána is nagyon drága lesz. Mit csináltak? Mivel tudták, hogy van választási lehetőségük, barkácsmódszerrel létrehozták a saját verziójukat, a felhőben tárolták a hozzá szükséges algoritmust, ahol mindenki hozzáfért, és 5 ezren elkezdték használni, mert senki sem akart az éjszaka közepén meghalni.
