HÍREK
A Rovatból

Nagy-Britanniában a héten kezdődik a koronavírus elleni oltóanyag emberi tesztelése

Két egyetem is dolgozik a vakcinán, és a kormány minden támogatást megad hozzá. A héten az oltóanyag próbaidőszaka kezdődik - közölték.
MTI - szmo.hu
2020. április 21.



Oltóanyagot fejlesztett ki az Oxfordi Egyetem az új típusú koronavírus ellen, a vakcina emberi tesztelése a héten kezdődik - jelentette be kedden a brit egészségügyi miniszter.

Matt Hancock a Downing Streeten tartott szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatón elmondta, hogy az oltóanyagot csütörtöktől kezdik kipróbálni önkéntes jelentkezőkön.

Új oltóanyagok kidolgozása rendszerint éveket vesz igénybe, ám ezúttal néhány hónap alatt sikerült kifejleszteni a Covid-19 járványt okozó SARS-CoV-2 koronavírus elleni vakcinát.

Hancock nem tett utalást arra, hogy az oltás mikortól lesz tömegesen alkalmazható, csak annyit mondott, a héten az oltóanyag próbaidőszaka kezdődik.

Elmondta: az Oxfordi Egyetem mellett az egyik neves londoni kutatóegyetem, az Imperial College London is dolgozik a vakcina kifejlesztésén.

Az egészségügyi miniszter közölte: a két egyetemnek a kormány 42,5 millió fontot (több mint 17 milliárd forintot) juttat a klinikai próbák finanszírozására.

Hancock szerint a brit kormány meggyőződése, hogy az oltás a legjobb eszköz a koronavírus leküzdésére.

Közölte, hogy a két egyetem vakcinafejlesztési programja ígéretes és gyors ütemben halad, és ehhez a kormány minden lehetséges támogatást megad.

"Annak, hogy mi lehetünk az első ország a világon, amelyik sikeres oltóanyagot fejleszt ki, olyan óriási előnyei vannak, hogy én ezért hajlandó vagyok mindent megadni"

- fogalmazott keddi sajtótájékoztatóján a brit egészségügyi miniszter.

A kedden ismertetett legújabb statisztika szerint az elmúlt 24 órában a brit hatóságokhoz 823 olyan halálesetről érkezett bejelentés, amelyet a Covid-19 járvány okozott. Egy nappal korábban a brit kórházak 449, két napja 596, három napja 888 koronavírus-fertőzött beteg haláláról számoltak be. A nagy-britanniai adatok rendszeres közlésének kezdete óta az egy napon belüli halálesetek eddigi legmagasabb száma 980 volt; ezt március 9-én rögzítették. Azóta jelentős napi ingadozásokkal, de a hosszabb távú gráfok görbéjét nézve stabilizálódott, illetve csökkent a napi halálozási szám. A hétfőn ismertetett 449 haláleset a halálozások számának legalacsonyabb napi növekedése volt az utóbbi két hétben.

A brit egészségügyi minisztérium keddi tájékoztatása szerint Nagy-Britanniában eddig 17.337-en haltak meg a Covid-19 betegségben. Az ismertetés szerint a szűréssel újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma egy nap alatt 4301-gyel emelkedett. Egy nappal korábban 4676, két napja 5850, három nappal ezelőtt 5526 új fertőzésről számoltak be a brit hatóságok. A kedden jelentett 4301 fős legutóbbi napi esetszám-emelkedés hetek óta a legalacsonyabb.

Nagy-Britanniában keddig 535.342 szűrővizsgálatot végeztek és 129.044 emberről állapították meg, hogy megfertőződött az új koronavírussal.

Boris Johnson miniszterelnök, aki szintén átesett a Covid-19 betegségen és három napig intenzív osztályon is kezelték, továbbra is Chequersben, a brit kormányfők angliai pihenőhelyén lábadozik, és hivatalosan még nem állt munkába. A Downing Street szóvivőjének tájékoztatása szerint azonban kedden már telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel. A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint Johnson és Trump egyetértett abban, hogy összehangolt nemzetközi lépéseket kell tenni a Covid-19 járvány ellen, bevonva a hét vezető ipari hatalom (G7) csoportját is, amelynek jelenleg az Egyesült Államok az elnöke.

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lázár János bocsánatot kért, miután volt olyan vonat, amelynek utasait órákig nem tudták elszállítani a nyílt sínpályáról a keddi vihar után
A közlekedési miniszter azt is közölte, hogy az ország nyugati részén fokozatosan visszatér az eredeti forgalmi rend, a keleti országrészben viszont most lépnek a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába.


Friss információkat osztott meg a kárelhárításról és a vonatközlekedés helyreállításáról Lázár János a Facebook-oldalán.

„Az ország nyugati részén fokozatosan visszatérünk az eredeti forgalmi rendhez (még a súlyosan sérült észak-balatoni vonalon is elindulunk, igaz, csak dízelmozdonnyal, mert a felsővezeték helyreállításához több idő kell), a keleti országrészben viszont most léptünk a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába, miután tegnap délután Debrecen térségében okozott jelentős károkat az orkán

– közölte a közlekedési miniszter, aki hozzátette: a MÁV-csoport munkatársai teljes gőzzel dolgoznak a helyreállításon.

„Északkelet-Magyarországon minden vasutas és volános szakember szolgálatot teljesít, aki behívható volt. Akadt olyan is, aki a szabadságát megszakítva csatlakozott a károkat elhárító, illetve a rendkívüli forgalmi rendet biztosító kollégákhoz” – jegyezte meg, majd megköszönte a segítséget mindenkinek.

„Sajnos a Debrecen térségi vihar olyan erejű volt, hogy akadt vonat, amelynek az utasait csak órák múltán tudtuk mentesítő járattal, illetve pótlóbusszal elszállítani a nyílt sínpályáról. Az érintett utasoktól bocsánatot kérek: nem a MÁV-csoport munkatársain múlt, hogy nem tudtak előbb a segítségükre sietni, út- és pályaakadályok, illetve a telekommunikáció átmeneti összeomlása is nehezítette a dolgukat”

– fogalmazott Lázár.

Kiemelte, hogy a mai napra is várható viharos szél, így ma is okozhat problémát a fák sínekre vagy felsővezetékekre dőlése.

„Nem vagyunk még túl a nehezén, különösen a keleti országrészben, de küzdünk az elemekkel!

Minden utasunk megértését és türelmét kérem!” – zárta a posztot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Mára odáig jutott Rogán Antal szennymédiája, hogy a gyerekeimmel közös nyaralásomon részegen üvöltöztem a strandon és alkoholos befolyásoltság alatt vezettem
A Tisza Párt vezetője közölte, hogy az összes „szennyoldalt” feljelenti és sajtó-helyreigazítási pert indít ellenük. Ismét kilátásba helyezte a kormányváltás utáni felelősségre vonásokat is.


„Mára odáig jutott Rogán Antal szennymédiája, hogy én a gyerekeimmel közös nyaralásomon részegen üvöltöztem a strandon és alkoholos befolyásoltság alatt vezettem, miközben a gyerekeim a kocsiban ültek. Azok a gyerekeim, akikről eddig azt hazudták, hogy nem állnak velem szóba” - írta szerdai posztjában Magyar Péter.

A Tisza Párt vezetője közölte, hogy az összes „szennyoldalt” feljelenti és sajtó-helyreigazítási pert indít ellenük.

„De az igazi megoldás nyilván a rendszerváltás lesz, amikor ezek a propaganda kiadványok azonnal eltűnnek a piacról és a sajtó a valóságról, például az orbáni maffia bűneiről fog írni, vagy éppen a TISZA-kormány döntéseit fogja kritizálni. És nem Rogán Antal, vagy éppen Orbán Viktor nyaralásáról fog hazudni, hanem a politikai tetteiket fogja górcső alá venni”

– zárta posztját Magyar.

Mint azt mi is megírtuk: a Tisza Párt vezetője nemrég Olaszországba ment nyaralni a gyermekeivel és új párjával. A nyaralásáról több paparazzofotó is készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nyomtatott újságot indít a Tisza Párt - kéthetente érkezik majd a Tiszta Hang
A Fidesz vidéki fölényét ellensúlyoznák a kiadvánnyal, amelyet 3155 településre juttatnak el. A lap terjesztését önkéntesek végzik majd.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Tiszta Hang néven országos újságot indít a Tisza Párt, amelynek célja, hogy elérje a falvakban élő választókat is. A párt erről egy, a feliratkozóinak küldött levélben számolt be, írja a Telex.

A levélben az áll, hogy

a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint egyedül a falvakban nem előzik meg a Fideszt, ezért indítják el a „rendszerváltás országos újságját”.

A kiadvány kéthetente jelenik majd meg, egymillió példányban. Az újságot önkéntesek fogják eljuttatni az ország mind a 3155 településére.

A párt támogatók segítségére is számít az elindulásban. Az első rendelést vasárnapig lehet leadni.

A Medián június közepén megjelent legutóbbi kutatása szerint Magyar Péter pártja 15 százalékponttal vezet a biztos szavazók körében a Fidesz előtt. A teljes szavazókorú népességet nézve pedig a Tisza 10 százalékpontos előnyre tett szert.

A felmérésből a lakóhely szerinti különbségek is kirajzolódnak: a nagyobb városokban és különösen Budapesten erősebb a Tisza, míg a kistelepüléseken a Fidesznek egy százalékpontos előnye van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Még mindig nem szabadulunk teljesen a viharoktól – éjjelre még van piros riasztás, szerdán is lehet szélvihar, jégeső
Kedden délután az ország nagy részén már csak egyes fokozatú a készültség, de bizonyos területeken nem múlt el a zivatarveszély. Helyenként szerdáig kitart az ítéletidő.


Bár az ország jelentős részén elvonulóban az ítéletidő, a HungaroMet összefoglalója alapján egyelőre nem nyugodhatunk meg - különösen azok, akik az ország déli és keleti részein, valamint a Tiszántúlon élnek. Ezekben a régiókban a kedd délutáni órák során még előfordulhatnak komoly zivatarok.

A meteorológusok szerint akár 90–100 km/h-s széllökések, 2 centiméternél nagyobb jégdarabok és 30 milliméternél is több csapadék hullhat egy-egy vihar alkalmával.

A legnagyobb eséllyel délutántól alakulnak ki heves zivatarok a Dél-Dunántúlon, az Alföldön és a Tiszántúlon - írja honlapján a meteorológiai szolgáltató. A HungaroMet szerint nem kizárt, hogy a zivatarok az Alföld térségében összeszerveződnek és zivatarrendszerré alakulnak.

Ez azt jelenti, hogy egy nagyobb területen is okozhatnak károkat, különösen az erős szél miatt.

Az előrejelzések szerint nem kizárt, hogy a keleti és délkeleti határvidéken a heves zivatarokhoz akár 110 km/h-t meghaladó szélrohamok társulhatnak. Ilyen erősségű szél már élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztethet, és ha romlanak a körülmények, még kiadhatnak piros riasztást ezekre a területekre (jelenleg másodfokú, narancssárga riasztás van rájuk érvényben).

Az esti órákra az ország nagy részén csillapodik a zivatartevékenység, viszont északon és északkeleten még éjszaka is számítani lehet villámlással kísért záporokra, ezért Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére szinte teljes egészében, míg Hajdú-Biharra annak északi részén marad érvényben a piros riasztás.

A szerdai nap sem ígérkezik teljesen nyugodtnak: a reggeli és délelőtti óráktól főleg az északnyugati és középső országrészben lehetnek erős, 60–75 km/h-s széllökések. A meteorológusok azt jósolják, hogy napközben az északkeleti megyékben alakulhatnak ki újabb zivatarok, amelyeket 20–25 mm csapadék és kisebb jég (2 cm-nél kisebb) kísérhet, ezt követően viszont elvonulni látszik az ítéletidő és csütörtök-péntekre már nem adtak ki riasztást.

A HungaroMet szerint a viharok pontos helye és időpontja egyelőre bizonytalan, ezért érdemes rendszeresen figyelni a friss előrejelzéseket és riasztásokat. Ha zivatar közeledik, húzódjunk biztonságos helyre, és ne tartózkodjunk a szabad ég alatt - javasolja a szolgáltató.


Link másolása
KÖVESS MINKET: