Menczer Tamás ismét megszólalt Magyar Péterről: „Óhatatlan, hogy néhány szarházi is bekeveredik közénk”
Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója egy születésnapi bejegyzésben osztott meg kemény kritikákat Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről. A politikus szerint Magyar Péter mögött brüsszeli erők állnak, és élesen bírálta korábbi tevékenységét is.
A fideszes politikus a közösségi oldalán osztott meg egy videót, egy „születésnapi ajándékot” Magyar Péternek, melyhez azt írta:
A posztban a politikus egy videórészletet is közzétett az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának egyik januári epizódjából, amelyben élesen bírálta az ellenzéki politikust.
A videóban arról beszélt, hogy Magyar Péter mögött ugyanazok az erők állnak, amelyek korábban a Fidesz ellen dolgoztak. Hangsúlyozta, hogy a kormánypártnak még rengeteg tennivalója van, de „ezeket mi fogjuk megoldani”, nem pedig „egy olyan ember, aki soha életében nem segített senkinek, csak saját magának, meg esetleg még az öccsének, mint ahogyan ezt már a saját alelnöke is elmondta”.
A kommunikációs igazgató kritikái Magyar Péter korábbi munkájára is kiterjedtek. Utalt arra, hogy a Tisza Párt elnöke a Diákhitel Központnál betöltött pozíciójában „csak a sajátjainak tolta ki a lét”. Menczer szerint az ellenzéki politikus „nem más, mint egy pitiáner bankár”. Hozzátette: „Akkor helyesebben jártunk volna el, hogyha ettől az embertől sokkal előbb megszabadulunk. Még helyesebben jártunk volna el, hogyha soha nem tölt be semmilyen tisztséget.”
A videóban arra is reagált, hogy Magyar Péter korábban a Fideszt és a kormányt szolgálta. „Egy nagy közösség vagyunk, tizenötödik éve kormányzunk, és adjuk a kormánytöbbséget a parlamentben. Nagy közösség vagyunk. Sajnos óhatatlan, hogy néhány sz*rházi is bekeveredik közénk. Én abban bízom, hogy kevés ilyen van, és a feladata a közösségemnek az, hogy ezeket lökjük is ki magunktól. Nekem meg szóvivőként feladatom az, hogy az ilyenekkel szemben a közösségemet megvédjem és meg is fogom tenni” - mondta Menczer Tamás a videó végén.
VIDEÓ: Menczer Tamás