HÍREK
A Rovatból

Megszólalt a nagybeteg Ferenc pápa, a kórházból üzent a híveknek

A katolikus egyházfő megköszönte az orvosok és egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját, és arra biztatott, hogy a rászorulók támogatása maradjon társadalmunk alapértéke.


Az embertársak iránti figyelemteljes szolgálat és gyengéd gondoskodás jelentőségét – hangsúlyozta Ferenc pápa a kórházból írt vasárnapi üzenetében, amelyet a Vatikán közölt.

A vasárnap déli Úrangyala-imádságot kísérő beszédében a katolikus egyházfő kijelentette:

„hosszan tartó kórházi tartózkodásom alatt én is megtapasztalom a figyelemteljes szolgálatot és a gondozás gyengédségét, elsősorban az orvosok és egészségügyi dolgozók részéről, akiknek szívből jövő köszönetet mondok.”

A pápa hozzátette, hogy a kórházból azokra gondol, akik más és más módon közel állnak a betegekhez, és a betegek számára „az Úr jelenlétét jelzik”.

Szükségünk van a „gyengédség csodájára”, amely a próbára tett emberek számára egy kis fényt hoz a fájdalom sötétségében – írta az egyházfő.

Ferenc pápa beszédét azokhoz az önkéntesekhez intézte, akik jubileumi zarándoklaton vettek részt a Vatikánban vasárnap. Huszonötezer olasz és külföldi szociális munkás, a Vöröskereszt, a katasztrófavédelem és más szervezetek önkéntesei lepték el a Szent Péter teret.

A pápa hangoztatta, hogy a piac logikája uralta mai társadalomban,

„ahol fennáll a veszély, hogy minden az érdek és a haszon kritériuma alá rendeltetik, az önkéntesség prófétai, és a remény jele, mivel a rászorulók iránti ellenszolgáltatás nélküli szolidaritás és szolgálat elsőbbségét képviseli.”

Az egyházfő ismételt köszönetet mondott mindazoknak, akik imájukkal fejezik ki neki közelségüket, valamint békét szorgalmazott a világ háború dúlta térségeiben.

Ez volt az egymás követő negyedik vasárnap, hogy Ferenc pápa nem olvasta fel személyesen beszédét, amelyet ismét szöveges változatban adtak ki.

Az önkénteseknek bemutatott misét a Szent Péter téren Michael Czerny bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődésért felelős dikasztérium prefektusa koncelebrálta a bíborosi testület más tagjaival együtt. A szabadtéri oltár fölé, a Szent Péter-bazilika központi lodzsájára kihelyezték Ferenc pápa stemmáját, amely az egyházfő jelenlétére utalt.

A misén felolvasták a pápa írta homíliát.

A Szentszék közlése szerint Pietro Parolin szentszéki államtitkár és helyettese, Edgar Pena Parra vasárnap felkereste a pápát, és "az egyházat és a világot érintő" folyó ügyekről egyeztettek. Az államtitkár minden héten meglátogatja az egyházfőt.

A szombat esti orvosi közlés szerint

Ferenc pápa állapota továbbra is stabil, és csütörtök óta csekély, de fokozatos javulást mutat. Az orvosok legközelebb hétfőn adnak ki közleményt.

Vasárnap este a Szent Péter téren Ferenc pápa felépüléséért mondott rózsafüzérimát José Tolentino Calaca de Mendonca bíboros vezeti, a Kulturális és Oktatási Dikasztérium prefektusa.

Hétfőtől a kúria bíborosai megkezdik a nagyböjti lelkigyakorlatot, amelynek helyszíne a vatikáni audienciaterem lesz. A Szentszék közlése szerint a rózsafüzérimát hétfőtől az audienciateremben tartják.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ursula von der Leyen kicselezné Trumpot: kiszervezi az Egyesült Államok mögül a világkereskedelmet
Az Európai Bizottság elnöke olyan egyezményeket kötött, amelyek csökkentik az unió függőségét az Egyesült Államoktól, és új piacokat nyitnak az európai vállalatok számára.


Amíg sokan Amerikára figyeltek és Donald Trump politikai intézkedéseire, addig Ursula von der Leyen és az Európai Unió az elmúlt hónapokban több jelentős kereskedelmi megállapodást is aláírt. A legnagyobb előrelépés a Dél-amerikai Közös Piaccal (Mercosur) kötött egyezség, amely új lehetőségeket biztosít az uniós export számára.

2023-ban az európai vállalatok 56 milliárd euró értékben exportáltak árukat és 28 milliárd euró értékben nyújtottak szolgáltatásokat a Mercosur tagországainak.

Az egyezményt a tagállamoknak még ratifikálniuk kell, de az EU vezetése bízik abban, hogy a szükséges garanciák megadásával hamarosan megindulhat a kereskedelem.

Az Európai Unió Indiával is felgyorsította a tárgyalásokat. Ursula von der Leyen február végén az Európai Bizottság teljes vezetésével utazott az országba, hogy elősegítse a szabadkereskedelmi megállapodás aláírását. A cél, hogy az év végéig megkössék az egyezményt, amely vámmentességet vagy kedvezményes tarifákat biztosítana számos termék számára.

Jelentős eredmény az EU és Szingapúr között létrejött első digitális kereskedelmi megállapodás is, amely a fogyasztóvédelmi és adatvédelmi szabályok szigorítását célozza. Mexikóval is sikerült kibővíteni a korábbi egyezményt, amely új lehetőségeket nyit az európai agrár- és élelmiszeripari termelők számára.

Kanada is Brüsszel felé fordult, miután az Egyesült Államok vámintézkedésekkel fenyegette. Justin Trudeau kanadai miniszterelnök február elején tárgyalásokat kezdett az Európai Unióval, amelyek várhatóan nyárra lezárulnak

– írja a CBC.

Kína és az Európai Unió között szintén új tárgyalások kezdődhetnek. Bár az Európai Bizottság tavaly büntetővámokat vetett ki a kínai elektromos autókra, most a felek a gazdasági kapcsolatok javításáról egyeztetnek. A South China Morning Post szerint Maroš Šefčovič, az EU kereskedelmi biztosa március végén Pekingbe utazik, ahol Vang Ventao kínai kereskedelmi miniszterrel folytat megbeszéléseket. A tárgyalások középpontjában az ipari túlkapacitások kezelése és az európai vállalatok piacra jutásának elősegítése áll.

Az Európai Bizottság emellett folyamatosan dolgozik az uniós gazdaság versenyképességének javításán. Január végén Ursula von der Leyen bemutatta a Versenyképességi Iránytűt, amely a gazdaságfejlesztés irányvonalait határozza meg. Azóta több mint tíz új szabályozás született, köztük a Tiszta Ipari Megállapodás és az omnibusz szabálycsökkentési tervezet.

Az Európai Tanács legutóbbi ülésén pedig elfogadták az EU új védelmi finanszírozási reformját, amely akár 800 milliárd euróval támogathatja a katonai kiadásokat.

Az Európai Unió a következő hónapokban sem áll meg, ugyanis március végén új tőkepiaci uniós javaslat és munkaerőpiaci reformok érkeznek. Közben folyamatosan zajlanak az egyeztetések az EU hétéves költségvetésének átalakításáról is, amely 2028-tól jelentős változásokat hozhat az uniós támogatási rendszerben. Az Európai Bizottság továbbra is tárgyal az Egyesült Államokkal, miközben igyekszik megerősíteni az unió kereskedelmi kapcsolatait más gazdaságokkal is.

(via Portfolio)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Irén néni egy a több millió nyugdíjas közül, napi 1000 forint jut az étkezésére, a joghurt és a meggybefőtt számára luxus
A Tisza Párt politikusa meglátogatta Irén nénit, aki elmondta, mennyi nyugdíjat kap, és abból milyen nehezen tud megélni. Magyar szerint Irén néninek idén mindössze alig 3 ezer forinttal nőtt a nyugdíja, miközben Orbán Viktor a saját fizetését 750 ezer forinttal emelte meg.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. március 09.



Magyar Péter vasárnap délelőtt közzétett egy videót Facebook-oldalán. Posztjában a Tisza Párt politikusa azt írta:

„Irén néni egy a több millió nyugdíjas közül. Napi 1000 forint jut az étkezésére. A joghurt és a meggybefőtt számára luxusnak számít. A márciusi nyugdíj megérkezte előtt 5 nappal kevesebb, mint 3000 forintja maradt.”

Magyar Péter állítása szerint Irén néni egész életében keményen dolgozott, de Orbán Viktor 15 éves kormányzása alatt a nyaralás, a csokoládé vagy akár a meghibásodott háztartási gépek javítása is elérhetetlen luxus számára. A Tisza Párt politikusa hozzátette: Irén néninek idén mindössze alig 3 ezer forinttal nőtt a nyugdíja, ami még mindig a létminimum alatt van. Eközben a miniszterelnök a saját fizetését 750 ezer forinttal emelte meg, így havi 7,2 millió forintot vihet haza – miközben egy 12 milliárdból épült uradalmi birtokon él – írta.

Magyar kiemelte bejegyzésében, hogy „Irén néni napi étkezése: reggel egy pohár tej, ebédre egy üres leves, vagy egy főzelék a legolcsóbb párizsival, délután egy banán, este pedig zabpehely. Eközben Orbán családja a magyarok pénzén tízmilliárdos repülőkön utazza körbe a világot, tízmilliós ruhákban nevetnek az arcunkba, és közben a maradék nemzeti vagyont (pályaudvarokat, kastélyokat és kórházakat) is megpróbálják széthordani. Nekik csak térkép e táj…”

„Ne hagyjuk, hogy Orbán és a 40 rabló nevessen a nyugdíjas honfitársainkon! Segítsünk együtt Irén néninek és minden nyugdíjasnak, hogy biztonságban és méltó módon tölthessék a családjuk körében az idős korukat”

– zárta bejegyzését Magyar.

Oszd meg! Irén néni egy a több millió nyugdíjas közül. Napi 1000 forint jut az étkezésére. A joghurt és a meggybefőtt számára luxusnak számít. A márciusi nyugdíj megérkezte előtt 5 nappal kevesebb, mint 3000 forintja maradt.

Az egész életét végigdolgozta. Orbán Viktor kormányzásának 15 évében Irén néni nyaralásról, csokoládéról és az egymás után elromló háztartási eszközök megjavításáról nem is álmodhat.

Alig 3 ezer forinttal emelkedett idén a nyugdíja, továbbra is a létminimum alatt él, miközben Orbán a saját fizetését 750 ezer forinttal emelte és havi 7,2 millió forintot visz haza a 12 milliárdból felhúzott uradalmi birtokra.

Irén néni napi étkezése: reggel egy pohár tej, ebédre egy üres leves, vagy egy főzelék a legolcsóbb párizsival, délután egy banán, este pedig zabpehely.

Eközben Orbán családja a magyarok pénzén tízmilliárdos repülőkön utazza körbe a világot, tízmilliós ruhákban nevetnek az arcunkba és közben a maradék nemzeti vagyont (pályaudvarokat, kastélyokat és kórházakat) is megpróbálják széthordani. Nekik csak térkép e táj…

Ne hagyjuk, hogy Orbán és a 40 rabló nevessen a nyugdíjas honfitársainkon! Segítsünk együtt Irén néninek és minden nyugdíjasnak, hogy biztonságban és méltó módon tölthessék a családjuk körében az idős korukat.

Nézz az anyádra, nézz az apádra, gondolj a hazádra, szavazz a TISZA-ra! ❤️??

Közzétette: Péter Magyar – 2025. március 9., vasárnap

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Heil Viktor Orbán” – skandálták a feminista tüntetők egy nőnapi megmozduláson Párizsban
Több ezren tüntettek Párizsban szombaton a nemzetközi nőnap alkalmából. A demonstráción a Femen feminista mozgalom is részt vett, harminc aktivistájuk félmeztelenül vonult fel.


A La Parisien beszámolója szerint a résztvevők testükre amerikai, európai és orosz zászlók mintáit festették, valamint horogkereszteket is viseltek – írja a Telex. A tüntetésen jobboldali politikusok neveit skandálták, többek között

„Heil Donald Trump”, „Heil Vlagyimir Putyin”, „Heil Elon Musk”, „Heil Viktor Orbán”, „Heil Giorgia Meloni” és „Heil Marine Le Pen” felkiáltások is elhangzottak.

A feminista szervezet az akcióval az általuk „fasiszta járványként” említett politikai tendenciák ellen tiltakozott. A március 8-i felvonulásra mintegy 120 ezren érkeztek Párizsba, és országszerte 250 ezren vettek részt a megmozdulásokon. A demonstrációt ötven szervezet, egyesület és szakszervezet is támogatta, a megmozdulásokat több mint száz városban tartották meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos: Néhány pottyantós mobilvécé jelenti az ország egyik legforgalmasabb vasúti pályaudvarának a mosdóját Kelenföldön
Az országgyűlési képviselő szerint Kelenföld vasútállomáson nincs és nem is lesz mosdó. Hadházy úgy hiszi, a munka elég komótosan halad, a „pótlás” pedig ótvar megoldás.


Hadházy Ákos országgyűlési képviselő vasárnap délelőtt Facebook-posztjában azt írta, hogy „lehet fokozni: tizenkét napja ez a néhány pottyantós mobilvécé jelenti az ország egyik legforgalmasabb vasúti pályaudvarának a mosdóját Kelenföldön…”

A képviselő szerint a pályaudvaron továbbra sincs és nem is lesz mosdó – sem balkáni, sem másmilyen. A rozsdaminiszter által meghirdetett Nemzeti Vasútvécé Program ugyanis a kelenföldi buszpályaudvar apró vécéjével indult, és szó sincs arról, hogy a vasúti pályaudvar is kapna ilyet, ahogyan fűtött várótermet sem – írta.

Hadházy szerint

„a munka elég komótosan halad, a »pótlás« pedig ótvar megoldás.”

Hozzátette: „Egy normális országban, vagy ahol a közlekedési miniszter használt már életében tömegközlekedést, egy kulturált mosdó konténert tettek volna le. Persze egy normális országban nem is tartana eddig egy ekkora pályaudvart kiszolgáló egyetlen apró mosdó csempéjének kicserélése.”

„Mondjuk egy normális országban nem Rogánnak építettek volna a Várba új csicsás palotát, hanem a kelenföldi pályaudvarra új vécét, fűtött várótermet, a peronokra pedig szélvédett várókat”

– írta posztja végén az országgyűlési képviselő.

Lehet fokozni: tizenkét napja ez a néhány pottyantós mobilvécé jelenti az ország egyik legforgalmasabb vasúti...

Közzétette: Hadházy Ákos – 2025. március 9., vasárnap


Link másolása
KÖVESS MINKET: