HÍREK
A Rovatból

Megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél – azt kérik, senki ne menjen a védművekre

Már észleltek buzgárokat, csurgásokat a védműveken, de azonnal beavatkoztak. Az osztrák olvadás lassíthatja az ár levonulását.


Megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél, Nagybajcsnál pedig csütörtökön napközben várják 855 centiméter körül az áradó folyó tetőzését – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Siklós Gabriella a műsorban azt mondta, hogy az említett területeken szerda éjszaka a szakemberek már észleltek buzgárokat, csurgásokat a védműveken, de az azonnali beavatkozásnak köszönhetően a töltések tartanak.

Hozzátette, hogy a védművek a Dunakanyarban már elkészültek, s a szóvivő reményei szerint már a fővárosi szakaszokon is készen állnak. Kisoroszit körbezárta a víz, és a számítások szerint akár egy hétig tarthat ez a helyzet – közölte.

Siklós Gabriella azt kérte, hogy most senki ne menjen a védművekre csak azért, hogy megnézze az árvizet: a töltéseknél ugyanis dolgoznak, a védműveket nem szabad pluszsúllyal leterhelni, a helyzet könnyen és gyorsan veszélyessé válhat.

A szóvivő elmondta azt is, hogy egyelőre nem lehet tudni, hogy hány napig lesz másod-, illetve harmadfokú árvízvédelmi készültség.

Siklós Gabriella az M1 csütörtök reggeli műsorában elmondta azt is, hogy a védművek egyelőre jól bírják a terhelést, és nagyon fontosnak nevezte, hogy a szakemberek a nap 24 órájában figyelik a töltéseket, s ha gond van, akkor beavatkoznak.

Kérdésre közölte azt is, hogy jelentős csapadék a vízgyűjtő területeken nem várható, de az ausztriai olvadás egyértelműen lassítja az ár levonulását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
„Éhes disznó makkal álmodik” – Magyar Péter így reagált arra, hogy a teljes kormánypárti sajtó a férfiasságával van elfoglalva egy napja
Talán először fordult elő a magyar médiatörténetben, hogy egy hírműsor főműsoridőben egy politikus péniszéről értekezzen, hosszan.


Bizarr interpretációt kapott Magyar Péter és Orbán Viktor európai parlamenti felszólalása, annak elő- és utóélete a kormányhoz közeli sajtóban és a közösségi médiában.

Számos megafonos influenszer mellett posztban Deutsch Tamás, publicisztikában Bayer Zsolt, videóban a Megafon, cikkekben a Mandiner, a Ripost és hasonló termékek, míg esti, főműsoridős hírműsorban(!) a Tények is komolyan foglalkozott azzal, hogy Magyar és Orbán kézfogása előtt

vajon Magyar Péter tényleg a péniszét fogta-e meg a nadrágján keresztül.

Igaz, a sztori kicsit körbeért, hisz Deák Dániel megafonos influenszerként is komoly érdeklődést mutatott Magyar Péter matatása iránt, míg a Tényekben már mint ezzel kapcsolatos szakértő nyilvánult meg.

A közélet erre fogékony részét tehát immár több mint 12 órája meglehetősen mélyen Magyar Péter férfiassága foglalkoztatja, ami mellett maga az érintett (vagy inkább a feltételezett érintő) sem ment el szó nélkül. A Tisza Párt elnöke reggeli, Orbán Viktor beszédére reagáló Facebook-posztjában üzent a fent említett matatáskutatóknak. Mint írta:

„Orbán Viktor mai rádióbeli szeánszának minden pontján villogott a hazugságvizsgáló gép. Eközben a miniszterelnök szellemi/erkölcsi hátországát jelentő Bayer Zsolt-Megafon-TV2-Deutsch Tamás négyes fogat övön aluli mélységekbe süllyedt (éhes disznó makkal álmodik).”

Posztja végén még azt is hozzátette: „A TISZA Párt nem süllyed le a Fidesz, Bede Zsolt, a Megafon és Bayer Zsolt szintjére. Mi továbbra is a magyar emberek életét befolyásoló problémákról és az azokra adható megoldási javaslatokról fogunk beszélni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter: Mi nem vagyunk egy „jawohl”-nemzet, oké?
A külügyminiszter szerint egy német újságíró tiszteletlen volt – nem vele, hanem Magyarországgal szemben. Nem is volt rest kiosztani azzal kapcsolatban, hogy hogyan kellett volna viselkednie.


Alaposan felbőszítette egy újságíró Szijjártó Pétert, de kivételesen nem egy magyar kollégánkról volt szó. A német közszolgálati ZDF televízió riportere kérdezte azzal kapcsolatban, hogy a külgazdasági és külügyminiszter Szentpéterváron járt egy energetikai fórumon.

Szijjártó maga posztolta a beszélgetést, ami a következőképp hangzott:

Újságíró: Értelmezhetjük úgy itt a részvételét, mint egy újabb magyar provokáció Brüsszel felé? Vagy mi a részvételének az oka?

Szijjártó Péter: Nem, ne tegye. Inkább próbáljon meg viselkedni. Próbáljon meg tisztelettudó és udvarias módon viselkedni Magyarország felé, jó? Ez az első, és próbáljon meg kísérletet tenni a dolgok megértésére. Rendben? És aztán próbáljon meg nem tiszteletlen lenni az országgal szemben. Miféle provokációról beszél, Milyen provokációról?

Újságíró: Megpróbál...?

Szijjártó Péter: Ez egy szuverén jog. Ez a szuverén joga egy országnak, hogy eldöntse, milyen rendezvényen vesznek részt a miniszterei, vagy milyenen nem. Mi nem vagyunk egy "jawohl" nemzet, oké? Szóval nem diktálhatnak nekünk. Senki sem. Sem a német kormány, sem a zöldek Németországban. Rendben?

Audiovizuálisan ez így nézett ki:

A 444 emlékeztet arra, hogy a külügyminiszter nem először használja a történelmileg rosszabb időket is felismerő jawohl (magyarul igenis) kifejezést Németországgal kapcsolatban:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A Magyar Posta a világ 20 legjobb postája közé került
Nincs jobb posta manapság a V4 országokban a Magyar Postánál. Nemrég egy díjjal is elismerték a teljesítményüket.


Az Egyetemes Postaegyesület (UPU) megalapításának 150. évfordulója alkalmából nyilvánosságra hozta a világ postáinak fejlettségi szintje alapján összeállított éves listáját. A Magyar Posta a tavalyi 33. helyezés után idén a 20. helyre került a rangsorban, írja az MTI a Magyar Posta csütörtöki közleménye alapján.

A Postai világnapon Bernben tartott éves ünnepi ülésen Balczó Barnabás elnök-vezérigazgató a "Rising Star" nevű díjat vette át, amely a fejlettségi listán legnagyobbat előre lépő posta elismerése. Ezzel az eredménnyel a Magyar Posta a V4 országok közül is a legelőkelőbb helyre ugrott.

A 192 országot tagjai között számláló Egyetemes Postaegyesület (UPU) minden évben egységes mérőszámok alapján értékeli az egyes országok postáinak fejlődését, és méri, hogy az adott nemzeti posta mennyiben járul hozzá országa nemzetgazdaságának teljesítményéhez.

A nemzetközi rangsor összeállítása olyan, egymással összevethető adatokon alapul, mint

a postai szolgáltatások sebessége és kiszámíthatósága, nemzetközi elérése és szerepe a nemzetközi kereskedelemben, azaz az adott postai szolgáltató hány országba és mekkora mennyiségű küldeményt képes továbbítani.

Értékelési szempont továbbá a postai szolgáltatások üzleti modelljének eredményessége, és nem utolsó sorban az adott postai szolgáltatónak a társadalmi, gazdasági és technológiai kihívásokhoz való alkalmazkodóképessége.

A Magyar Posta ezzel az elismeréssel egy újabb mérföldkőhöz érkezett azon az úton, hogy teljesítse a vele szemben támasztott tulajdonosi elvárást, miszerint a XXI. századi ügyféligényekhez alkalmazkodó, arra hatékonyan reagáló, ügyfélközpontú, digitális és fenntartható postává fejlődjön, olvasható a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán Viktor mai, rádióbeli szeánszának minden pontján villogott a hazugságvizsgáló gép
Szerinte a miniszterelnök állításai semmiben nem állták meg a helyüket a Tisza Párttal és a személyével kapcsolatban, de nem kívánnak a Megafon és Bayer Zsolt szintjére leereszkedni.


Orbán Viktor péntek reggeli magyar rádiós beszélgetése kapcsán éles kritikát fogalmazott meg Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke. A politikus a Facebook-oldalán azt írta: a miniszterelnök minden állításánál „villogott a hazugságvizsgáló gép”. Magyar különösen arra hívta fel a figyelmet, hogy a miniszterelnök a legfrissebb közvélemény-kutatási eredmények ismeretében most először említette meg a Tisza Párt nevét.

„A csillagokat is lehazudta az égről”

– reagált Magyar Péter Orbán kijelentéseire. Az ellenzéki politikus szerint Orbán „DK-Tisza szövetségről hadovált”, miközben – Magyar Péter állítása szerint – ők az Orbán-Gyurcsány korszak lezárásán dolgoznak.

„Az sem igaz, hogy kívülről akarjuk megdönteni a magyar kormányt” – hangsúlyozta a pártelnök, hozzátéve, hogy „az Orbán-kormányt a magyar emberek millióival összefogva itthon fogjuk leváltani”.

Magyar Péter szerint a Tisza Párt nem támogatná az illegális migrációt, sőt, kiáll a szigorú határvédelem és a déli határkerítés fenntartása mellett. Ezzel szemben bírálta a kormányt, amiért „Orbánék kiengedtek a börtönből 2000 embercsempészt, letelepedési kötvényekkel üzletelnek, és titokban migránstábort építenének Vitnyéden”. Hozzátette: a kormány évente hatvanezer gazdasági migránst hoz be az országba.

A politikus arról is beszélt, hogy a Tisza Párt békét akar, és ellenzi az ukrajnai fegyverszállításokat. Emlékeztetett arra is, hogy „mi vittünk humanitárius segítséget a lebombázott kijevi gyerekkórházhoz, amely támadást Orbán a mai napig el sem ítélt”. Magyar szerint a Fidesz eközben „magyar katonákat küld a polgárháborús Csádba, fegyver-, lőszer- és harckocsi gyárat építtet”, amely szerinte háborús helyzetben lehet igazán jövedelmező.

Orbán Viktor azon kijelentésére, miszerint a Fidesz az egyetlen párt, amely megvédi a családokat, Magyar Péter így reagált: „A valóság az, hogy a Fidesz ugyan családbarátnak hazudja magát, de 2008 óta nem emelték a családi pótlékot, magára hagyták a családokat az általuk is generált Európa-rekorder inflációval, brutálisan megemelték az energiaárakat, sorra zárják be a vidéki szülészeteket, és semmit nem tesznek az egészségügyi válsághelyzet megszüntetéséért.”

A politikus szerint a vidéki Magyarország kiürül, és egymillió magyar honfitársuk külföldön próbál boldogulni. „Soha ilyen kevés gyerek nem született hazánkban, és minden második magyar fiatal azon gondolkodik, hogy elhagyja a hazáját” – tette hozzá.

Magyar Péter végül kijelentette: „A lejtőn lefelé csúszó állampárt számára láthatóan nem maradt más, mint a hazugságcunami, a gyűlöletkeltés és az aljas, hazug lejárató propaganda.” A politikus szerint a Tisza Párt nem fog „lesüllyedni a Fidesz, Bede Zsolt, a Megafon és Bayer Zsolt szintjére”, és továbbra is a magyar emberek mindennapjait érintő problémákról, valamint azok megoldásáról kíván beszélni.

„A politikánk középpontjában az új, békés, igazságos, európai és élhető Magyarország megteremtése áll”

– zárta mondandóját.


Link másolása
KÖVESS MINKET: