HÍREK

Meghalt Őrsy László

A világjáró jezsuita szerzetes 103 éves volt.


Április 3-án, 103 éves korában elhunyt Őrsy László jezsuita szerzetes, kánonjogász és egyetemi tanár. A Magyar Kurír beszámolója szerint egy New York melletti idősotthonban érte a halál.

Őrsy László 1921-ben született a Fejér megyei Pusztaegresen. Középiskolai tanulmányait a székesfehérvári ciszterci gimnáziumban végezte, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen jogot hallgatott. 1943-ban belépett a Jézus Társaságába, és Zugligetben kezdte meg a szerzetesi életet. A második világháború idején Szegeden filozófiát tanult, majd 1946-ban elhagyta az országot, hogy Rómában folytassa tanulmányait. Itt filozófiai licenciátust szerzett, majd teológiát tanult, amit végül a belgiumi Leuvenben fejezett be.

Pappá szentelése után a walesi Saint Asaphban fejezte be a jezsuita képzés utolsó szakaszát, a terciát. Ezt követően Londonban szolgált, majd a Pápai Gergely Egyetemen kánonjogi doktorátust szerzett. Oxfordban civil jogi mesterfokozatot kapott. 1961 és 1966 között a Gergely Egyetemen tanított kánonjogot.

Emellett tagja volt az Angol Kollégiumnak, és Francis William Markall érsek tanácsadójaként részt vett a második vatikáni zsinaton.

1967-ben az Egyesült Államokba költözött. Oktatott a washingtoni Katolikus Egyetemen, a Fordham Egyetemen, majd a Georgetownon, ahol professor emeritusként hosszú éveken át tartott kurzusokat. Emellett más egyetemeken is rendszeresen oktatott.

Bár életének nagy részét Amerikában töltötte, gyakran hazalátogatott Magyarországra, ahol továbbra is aktívan jelen volt a tudományos életben.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lázár János: Nem olyan régen Magyar Péter még Mészáros Lőrinc seggéből nyalta ki a tíz fillért
Menczer Tamás a hagyományok kedvéért leelmebetegezte a Tisza elnökét, de a miniszter is többször odaszúrt neki a két politikus pátyi fórumán.


Közös „Lázárinfót” tartott Pátyon az esemény névadója, Lázár János és a Fidesz kommunikációs vezetője, Menczer Tamás. Bár a Fidesz éppen gőzerővel promótálja a népszavazásnak is minősített kérdését Ukrajna Európai Unióhoz csatlakozásáról, az eseményen a környék (Menczer választási körzete) fejlesztéseiről és Magyar Péterről is több szó esett.

Lázár többek között azt mondta: „A köztársasági elnök és Magyar Péter volt felesége egy pedofilsegítőnek kegyelmet adott”, anélkül, hogy kiejtette volna az akkor kormánytag (igazságügyi miniszter) Varga Judit nevét, behozva viszont a történetbe az akkor közéleti szerepet még nem vállaló Magyar Pétert.

Később is visszatért a Tisza Párt elnökére, amikor egy Mészáros Lőrincet említő lakossági hozzászólás kapcsán megjegyezte:

„Nem olyan régen Magyar Péter még Mészáros Lőrinc seggéből nyalta ki a tíz fillért”.

Azt is felemlegette, hogy az ő fórumaikon lehet kérdezni, míg Magyar Péterén nem. Természetesen Magyart megemlítette Menczer Tamás is, aki egy régi viccet idézett fel aktualizálva: „Peti az orvosnál. Doktor úr, elmehetek? Nem, elmebeteg!” Később a beszélgetés vége felé is „gyakorló elmebetegnek” nevezte Magyar Pétert.

Az eseményen ugyan a két politikus kapott néhány kritikusabb kérdést, de nem történt olyan atrocitás, mint amilyen a Tisza Párt aktivistáival az elmúlt hetekben, és a Magyar Péter által vizionált beépített fideszes provokátorok sem jelentek meg.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Meghalt Schulcz József
Újhartyán polgármestere súlyos betegséggel küzdött. 51 éves volt.


51 éves korában meghalt Schulcz József, Újhartyán polgármestere – tudatta a Pest megyei város Facebook-oldalán.

Mint írták:

„Polgármester úr, bár sokáig nem adta fel, és küzdött az életéért, végül nem tudta legyőzni a betegséget.”

Hozzátették: „a közösség számára mindvégig elkötelezetten dolgozott, a város fejlődése és jóléte érdekében. A családja és a közösség számára pótolhatatlan veszteség.”

Schulcz József 2006-ban függetlenként a település élére, 2014 óta pedig minden választáson a Fidesz-KDNP jelöltjeként tudott győzni.

A néhai polgármester temetéséről később adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Most autóval támadtak a Tisza Párt egyik pultjára Rakamazon
Egy idősebb hölgy igyekezett elütni az aktivisták egy kisasztalát, mérsékelt sikerrel. Ugyanakkor utána meglehetősen rossz történelmi időket idézően fenyegette meg a pultozókat.


Folytatódnak az atrocitások a Tisza Párt aktivistái ellen. Ezúttal Rakamazról mutatott egy videót Magyar Péter. A felvételen egy idősebb hölgy egy két Suzukival próbálja – nem kimondottan nagy sebességgel – eltolni a párt standját, pontosabban csak annak kisasztalát.

Az aktivisták neki is szegezik a kérdést, hogy el akarja-e ütni őket, de az autóból kiszállva ő ezt tagadja. Ugyanakkor Magyar Péter is megjegyzi, hogy

„a nő a náci időket idéző módon jelezte, hogy szappant készítene a TISZA önkénteséből”.

„Mi kell még, hogy megszólaljon Orbán Viktor és elnézést kérjen, amiért a poloskázó beszédével kiszabadította az erőszak szellemét a palackból? Miniszterelnök úr, hívja vissza a janicsárjait az utcákról! Fejezze be, hogy miközben a békéről papol, magyart a magyar ellen uszít!” – írja a posztjában a Tisza elnöke.

Hozzátette: „A magyar emberek a Nemzet Hangja népszavazáson arról is dönthetnek, hogy a fideszes gyűlöletkeltést és erőszakot választják, vagy a békét a Tiszával.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Még nem is dolgoztam, de már iszom...” – Magyar Péter ásót és pálinkáspoharat ragadott Hajdúsámsonban
A Tisza Párt elnöke megkóstolta a „népakarat desztillátumát”, amit direkt a tiszteletére palackoztak, majd a helyeiknek segített a föld megművelésében.


„Néhány vidám pillanat Hajdúsámsonban” – írta legújabb videója mellé Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke a Hajdú-Bihar megyei Hajdúsámsonban járt, ahol helyiekkel együtt ásta a földeket.

Hamarosan megjelent azonban egy helyi férfi, aki direkt erre az alkalomra palackozott itókát vitt a politikusnak, aki meg is jegyezte:

„Még nem is dolgoztam, de már iszom...”.

A felvételek tanúsága szerint erős lehetett az ital, amit Tisza logós palackból kínáltak neki, és amelyre azt volt írva: „Sámson ereje – Tisztán, mint a Tisza, erősen, mint a pálinka. Hajdúsámsoni különkiadás, a népakarat desztillátuma”.

Ezután ásót ragadott, és segített a helyieknek a földet művelni, időnként szóba elegyedve velük mezőgazdasági kérdésekről. Azt is megígértette a sámsoniakkal, hogy küldenek majd képet a megnőtt uborkákról.

A videó végén természetesen promózták a Tisza Párt Nemzet Hangja nevű, időnként „népszavazásnak” is titulált konzultációját is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: