KÉK HÍREK
A Rovatból

Egy másik lányt is molesztálhattak Kiss Lászlóék

A bírósági ítéletből az derül ki, hogy 1960 végén odaúsztak hozzá a medencében és fogdosni kezdték. Fegyelmi ügy lett belőle.


Nem először erőszakoskodott Kiss László, amikor 1961 nyarán a margitszigeti sportuszodában egy lakásban két másik társával, Lantos Lászlóval és Várszegi Lajossal együtt megerőszakoltak egy fiatal lányt. A múlt héten a kamera elé álló, és megszólaló Takáts Zsuzsanna szintén úgy tudta, hogy voltak más áldozatok is.

A Blikk és a Népszabadság is megírta: a nemi erőszak elsőfokú ítéletéből az derül ki, hogy volt egy másik erőszakos cselekménye is Kissnek, mégpedig 1960 végén, ami miatt a Magyar Úszószövetség három hónapra felfüggesztette.

Rendőrségi ügy végül nem lett az esetből, de a szövetség elnöksége 1961 január 26-tól április 26-ig mindennemű sporttevékenységtől és az uszodák látogatásától is eltiltotta Kisst. Az ok: 1960. december 30-án szexre akart kényszeríteni két társával együtt egy 18 éves lányt a margitszigeti úszómedencében.

A Népszabadság közzétett bírósági dokumentumok szerint „magatartásuk elkövetésénél felhasználták azt a körülményt, hogy a sportuszoda külső medencéje felett a meleg víz párája oly sűrű ködöt képez, hogy a vízben alig lehet pár méternyire tájékozódni."

Az iratokból egyelőre nem derült ki, hogy kik voltak az akkori tettestársak.

KL1

A lap szerint ugyanakkor Lantos Lászlónak és Várszegi Lajosnak nem volt fegyelmi ügye a tárgyalás előtt, Kissnek azonban igen. Az úszó „a fegyelmi eljárás során javulást ígért és így egész eljárása egyszerű fegyelmivel elintézést nyert, noha az F. Marianna sérelmére elkövetett nemi közösülés bűntettének kísérletét követte el" – fogalmazott a bíróság a lap szerint. Kiss, mint harmadrendű vádlott büntetése ezért lett három év szabadságvesztés. Ebből húsz hónapot ült le végül Kiss.

"
Kiss László és még két sporttársa a sportuszoda szabad részé­ben körülfogták F. Marianna 18. életévében lévő lányt, akit nyomban fogdosni kezdtek minden testrészén, így lábát, melleit és nemi szervét is megfogták, bár részletesen nem volt tisztázható, hogy a három úszó közül a fogdosásban kinek milyen szerepe volt.

- idézi a Népszabadság.

fbu

Letakarták Kiss nevét az uszodánál - Fotó: Facebook

„Kijelentették, hogy csak akkor engedik el, ha X. Y. megígéri, hogy Kiss Lászlóval és két társával közösülni fog.”

Ekkor járt arra az úszómester, akinek a jelenléte később döntőnek bizonyult.

„F. Mariannát szorongatott helyzetéből csak az mentette meg, hogy az arra haladó úszómesternek odakiáltott, de Kiss és társai a víz alá nyomták. ” – folytatja a lap az idézetet.

„A három fiú egyike még víz alatti közösülést is ajánlott. Az úszómester megjelenésére a három sportoló, így Kiss ­László is elúsztak a lány közeléből, aki bejelentette az esetet a sportuszoda igazgatóságának, a szorongatott helyzetet részben az úszómester is igazolta.”

kisslaszlo1

Takáts Zsuzsanna is beszélt arról, hogy voltak más áldozatok is:

"
Szerintem kevesebbet ültek börtönben, mint megérdemelték volna

- mondta az RTL Klub Fókusz Plusz című műsorában.

– A rendőrség talált több lányt is, akivel szintén erőszakoskodtak. Ezek a fiatalemberek napi szinten ezzel szórakoztak, kaptak is érte fegyelmit. Ha nem lettek volna élsportolók, több évre ítélték volna őket - ezeket a mondatokat erősítik meg a Blikk által közölt információk is.

Kiss Lászlóról április elején írta meg a privatkopo.hu internetes portál, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt. 1962 februárjában ítélték el, de 1963-ban már harmadik lett 200 méter pillangón az úszó országos bajnokságon.

A szövetségi kapitány azt állította, koncepciós per áldozata lett. A botrány kipattanásakor az úszószövetség Kiss László mellé állt, támogatták, bizalmat szavaztak neki. Kiss közben lemondott Lemondott a százhalombattai önkormányzat tiszteletbeli alpolgármesteri címéről, majd szövetségi kapitányi tisztjéről is. A százhalombattai sportuszoda nevét sem változtatták meg. A héten, feltehetően szerdán valószínűleg ülést tart az önkormányzat, ahol megfoszthatják díszpolgári címétől Kisst, és az uszoda sem viselheti a nevét tovább.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Hülyeséget csináltam, megöltem anyámat” – megrázó részletek a gárdonyi családi tragédiáról
A 81 éves asszonyt álmában támadhatta meg a fia, aki ezután öngyilkos lett. A gyilkos testvére sokkoló részleteket osztott meg a családi tragédiáról a Blikknek.


Wawra-László Beáta vasárnap hajnalban kapott egy üzenetet a testvérétől a Facebookon, amelyben ez állt: „hülyeséget csináltam, megöltem anyámat”. A nő azonnal útnak indult Ausztriából, de először nem hitte el, hogy igaz lehet az, amit olvasott. Amikor Gárdonyba ért, a rendőrök nem engedték be a házba, csak akkor léphetett be édesanyja szobájába, amikor a holttestet már elszállították. Ott sokkoló látvány fogadta: az ágy párnái és a matrac is csupa vér volt.

A helyiek jóravaló férfinak ismerték L. Csabát, aki teniszedzőként dolgozott, és segített az édesanyjának a vendégházak kiadásában, írta a Blikk. Egyik szomszédja, Szendrei Katalin arról beszélt, hogy a férfi az utóbbi időben nagyon kimerült volt, ezért az anyja még mentőt is hívott hozzá. Kórházba vitték, de az orvosok nem találtak problémát az eredményeivel.

Csaba mégis arról beszélt, hogy rákos sejt emészti, és tele van kiütéssel, holott a szomszéd szerint semmi nem látszott rajta. Többször öngyilkossággal is fenyegetőzött.

A férfi végül a tragédia után a közeli vasúti átkelőnél a vonat elé vetette magát. A rendőrök a helyszínen fémdetektorral keresték azt az eszközt, amellyel édesanyját agyonverhette.

Egy másik szomszéd, Turi Imre a lapnak elmondta, hogy Zsuzsának több ingatlana is volt, amelyeket rendszeresen kiadott. Hozzátette,

féltette őt, mert sok idegent látott vendégül, de arra senki sem számított, hogy a fia követ el ellene ilyen szörnyűséget.

Beáta arról is beszélt, hogy a testvérének nem volt diagnosztizált pszichés betegsége, de nemrég egy vírust találtak a szervezetében, amelyről Csaba úgy hitte, gyógyíthatatlan. Emiatt fájdalmai voltak, egyre rosszabb állapotba került, és altatóval sem tudott aludni. A nő elmondása szerint a testvére gyakran szidta az édesanyjukat, és az örökség kérdése is nagy nyomást jelentett számára.

Az édesapjuk korábban meghalt, most pedig Beátának kell intéznie édesanyja és a testvére temetését. Mellette már csak a 19 éves fia és súlyos betegségben szenvedő, ápolásra szoruló külföldi párja maradt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:

„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”

A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.

A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.

R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.

Renner így fogalmazott a történtek után:

„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET: