HÍREK
A Rovatból

„Mától kezdve nincs többé Bosznia-Hercegovina” – jelentette ki Orbán Viktor szövetségese, a boszniai szerbek elítélt vezetője

Azt is hozzátette, hogy hajlandó a „végsőkig elmenni”, ami nem sok jót jelent a 30 évvel ezelőtti háború után egyébként is törékeny békében élő országban.


Ahogy arról korábban írtunk, Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke egyéves börtönbüntetést kapott, és hat évre eltiltották a közügyektől. Az ítélet után bejelentette, hogy a Szerb Köztársaság Nemzetgyűlése hamarosan megtiltja a bosznia-hercegovinai bíróság, az ügyészség, az országos hírszerző szolgálat és a Szervezett Bűnözés Elleni Ügynökség működését a szerb területeken.

A politikust 2023-ban vádolták meg, mert nem tartotta be a nemzetközi közösség főképviselőjének döntéseit. Bosznia-Hercegovina a daytoni békemegállapodás alapján két entitásból áll: a bosnyák és horvát többségű Bosznia-hercegovinai Föderációból, valamint a szerb többségű Szerb Köztársaságból. A nemzetközi közösség főképviselője törvényeket hozhat és hatályon kívül helyezhet. A boszniai szerbek 2021-ben közölték, hogy nem fogadják el Christian Schmidtet főképviselőként, mert kinevezését nem hagyta jóvá az ENSZ Biztonsági Tanácsa, míg elődeinél ez megtörtént.

Dodik az ítélet után közölte, hogy Aleksandar Vučić szerb elnököt is meghívja Banja Lukába, hogy Bosznia-Hercegovina jövőjéről tárgyaljanak.

„Mától kezdve nincs többé Bosznia-Hercegovina. Szükségem van az emberek támogatására, és a végsőkig el fogok menni”

– mondta.

Vučić már jelezte is támogatását. Dodik elárulta, hogy elsőként Vučić kereste meg őt az ítélet után, ezt követően Orbán Viktor is támogatásáról biztosította.

A magyar miniszterelnök szoros kapcsolatot ápol Dodikkal. Tavaly áprilisban megkapta a boszniai szerbek legmagasabb kitüntetését. A magyar kormány milliárdos fejlesztési projekteket indított Dodik közreműködésével, miközben az Egyesült Államok többször is szankciós listára tette őt korrupció és a daytoni békemegállapodás megszegése miatt. Dodik egyébként gyakori vendég Budapesten is, legutóbb múlt hétfőn találkozott Orbánnal a Karmelitában.

Az ítélet kihirdetése után Dodik nem jelent meg a bíróságon, de kijelentette: „Nincs ok az aggodalomra. Megtanultam kezelni a nehezebb helyzeteket is.”

Aleksandar Vučić szerb elnök rendkívüli nemzetbiztonsági tanácsülést hívott össze, majd Banja Lukába utazott, ahol a döntést „szégyenletesnek, törvénytelennek és antidemokratikusnak” nevezte.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök a közösségi médiában így nyilatkozott:

„A politikai boszorkányüldözés Dodik elnök ellen szomorú példája a jogrendszer fegyverként való használatának egy demokratikusan megválasztott vezető ellen.”

A boszniai ügyészség eredetileg a maximálisan kiszabható öt év börtönbüntetést kérte Dodikra, valamint tíz évre való eltiltását a közhivataloktól.

A bíróság döntése tovább növelte a feszültséget Bosznia-Hercegovinában, ahol a ’90-es évek háborúja óta törékeny a politikai stabilitás. A boszniai Szerb Köztársaság parlamentje várhatóan szavazni fog arról, hogy elutasítja a bírósági eljárásokat, és megtiltja a központi boszniai jogi intézmények működését a szerb ellenőrzésű területeken.

Az Európai Unió boszniai missziója felszólította a politikai szereplőket, hogy tartózkodjanak a provokatív és megosztó retorikától, valamint cselekedetektől.

(AP News, 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Eszkalálódik a vámháború: Trump a megtorló vámok miatti megtorló vámokkal fenyegeti Kanadát
Pedig még nincs 24 órája, hogy a vámokat bevezették. Igaz, azóta Ontario állam vezetője már viszontvámokkal reagált.


Immár nem kérdés, hogy valódi vámháború alakult ki az Egyesült Államok és Kanada között. A Portfolio.hu beszámolt róla, hogy a Kanada Ontario állama 25 százalékos vámot vet ki az általa három amerikai államba, köztük New Yorkba küldött áramra. Doug Ford tartományi vezető megfogalmazása szerint ez megtolás Donald Trump vámjaira, amiket kedd éjféltől vezetett be a szomszédos országgal (és Mexikóval) szemben.

Ugyancsak a gazdasági portál ír ugyanakkor arról, hogy nem sokáig váratott magára Donald Trump válasza sem. Az amerikai elnök Truth Social nevű saját közösségimédia-oldalán azt írta:

„Kérem, magyarázzák el Trudeau kanadai kormányzónak, hogy amikor megtorló vámot vet ki az USA-ra, a mi kölcsönös vámunk azonnal megemelkedik ugyanilyen mértékben!”

A fő üzenethez képest apróság, de egyelőre nem világos, hogy Trump Kanada miniszterelnökét miért nevezte bejegyzésében "kormányzónak".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Sötétbe borulhat az USA egy része a vámháború miatt – Kanada egyik állama az áramszállítás lekapcsolásával fenyeget
Korábban a kanadai miniszterelnök is „nagy butaságnak“ nevezte az amerikai vámokat az ország áruira. Vámot már az északi szomszéd is bevezetett az onnan érkező áramra.


Kanada és az Egyesült Államok között egyre feszültebb a viszony a vámháború miatt. Ontario tartomány miniszterelnöke, Doug Ford azt mondta, készen áll arra, hogy szigorú lépéseket tegyen, ha Donald Trump amerikai elnök nem vonja vissza a Kanadát sújtó vámokat.

Ford figyelmeztette New York, Michigan és Minnesota állam törvényhozóit, hogy Ontario akár 25 százalékos pótdíjat is kivethet az Egyesült Államokba irányuló villamosenergiára, sőt, ha a vámháború folytatódik, teljesen megszakíthatják az áramexportot.

Ontario jelenleg mintegy 1,5 millió amerikai fogyasztót lát el árammal.

A tartományi miniszterelnök arra kérte az érintett államok törvényhozóit, hogy gyakoroljanak nyomást Trumpra. „Különben azt kockáztatják, hogy sötétben hagyják a saját választóikat” – mondta.

Ontario kormánya már lépett is az ügyben: megtiltották az amerikai vállalatoknak, hogy részt vegyenek a tartományi infrastrukturális projektekben. Emellett visszamondták a 100 millió dolláros szerződést Elon Musk Starlink vállalatával.

Ford szerint az amerikai cégek „most több tízmilliárd dollárnyi bevételtől esnek el, és csak Trump elnököt hibáztathatják ezért”.

Donald Trump 25 százalékos vámot vetett ki a mexikói és kanadai termékekre, az új szabály március 4-től lép hatályba. Kanada válaszul több tízmilliárd dollár értékű amerikai terméket vámol meg, és tartományi szinten további szigorításokat is bevezethet. A kanadai kormány közleménye szerint a vámok mindaddig érvényben maradnak, amíg az Egyesült Államok vissza nem vonja a saját intézkedéseit.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök szintén élesen bírálta Trump döntését. „Nagy butaságnak” nevezte az amerikai vámokat, és azt mondta, hogy Trump célja Kanada gazdaságának meggyengítése. „Először is, ez soha nem fog megtörténni. Kanada pedig soha nem lesz az 51. állam” – jelentette ki Trudeau.

(via  CBC News, Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
20 fok feletti tavaszi napok jönnek – mutatjuk, meddig tart a jó idő
Szerdán is örülhetünk a kellemes időjárásnak, a következő napok pedig még jobbnak ígérkeznek. Hamarosan azonban újra előkerülhetnek a télikabátok.


Szerdán is marad az elmúlt napok napos, kellemesen meleg, száraz időjárása, a legtöbb helyen jelentősebb szél nélkül – sőt, a levegő hőmérséklete a következő napokban fokról fokra emelkedni is fog.

Szerdán napközben 13-17 fok közé emelkedik a hőmérséklet – írja az Időkép.hu, ami a következő napokra is igazi tavaszt ígér.

Csütörtökre tovább melegszik az idő, délután már elérjük a 14-20 fokot, míg hajnalban gyenge fagy még előfordulhat, északkeleten -2, -4 fok is lehet. Marad a napos, csapadékmentes idő. Északnyugaton feltámadhat a délnyugati szél.

Pénteken igazi tavaszi időben lesz részünk 15-21 fokos maximumokkal, sok napsütéssel, igaz, már felhők, elsősorban fátyolfelhők is lehetnek az égen. Csapadék továbbra sem várható. Északnyugaton helyenként élénk lehet a déli-délkeleti szél.

Szombaton marad a száraz, túlnyomóan napos-fátyolfelhős idő 15-21 fokos csúcsértékekkel. Vasárnap sem várható nagy változás, a napsütést azonban már többfelé zavarhatják fátyolfelhők. Kissé feltámad a szél, élénk, akár erős lökések is előfordulhatnak, délután 16-21 fok várható.

Az előrejelzések szerint komolyabb változás az időjárásban jövő kedd környékén várható: akkor csapadékosabb, szeles idő tör be hazánkba, esőkre, záporokra számíthatunk. A napközbeni hőmérséklet sem lesz kegyes hozzánk: eleinte 12-14, később már csak 10 fokos napi maximumokkal számolhatunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elrabolta és kisemmizte saját nagymamáját – egy év után, 30 kilósan találták meg Éva nénit
A Blikk által feltárt történet rámutat, hogy az idős, kiszolgáltatott emberek nem csak az unokázós csalóktól, de sokszor saját családtagjaiktól sincsenek biztonságban.


Elképesztő családi drámáról számolt be a Blikk.

Egy éve kezdődött a rémálom Gábor és felesége, Szilvia számára, amikor az idős Éva néni nyomtalanul eltűnt. A 88 éves asszony korábban egyedül élt zuglói lakásában, fia és menye rendszeresen látogatta, semmi nem utalt arra, hogy baj történhet. Ám kiderült, hogy Gábor előző házasságából született lánya bizalmába férkőzött az idős asszonynak. Kezdetben csak kisebb összegeket kért kölcsön, majd elérte, hogy Éva néni a nevére írja a lakását. Azt mondta neki, hogy ezt bármikor vissza lehet csinálni.

Az idős asszony sokáig nem szólt erről fiának és menyének, de végül egy bevásárlásnál derült ki számára, hogy a bankkártyája sem a sajátja többé. Ekkor mesélt el mindent a családnak, akik megpróbálták visszaszerezni a lakást és a pénzügyi ügyeket rendbe tenni.

„Megpróbáltunk mindent visszacsinálni, de már a személyijét sem találtuk meg, hogy a banki ügyeket helyre tegyük”

– mondta Szilvia. Kiderült, hogy az unoka egy közös bankszámlát is nyitott az anyósa nevére, ahova Éva néni nyugdíja érkezett, majd azonnal továbbutalta magának.

Később Gábor és Szilvia tudomást szerzett az ügyről. Másnap a férfi újra meg akarta látogatni az édesanyját, de nem nyitott ajtót. Attól tartott, hogy rosszul lett, ezért értesítette a mentőket, a rendőröket és a tűzoltókat, akik végül bejutottak a lakásba. Az asszonynak azonban nyoma sem volt. Hiába próbálták hívni, nem vette fel a telefont. Később visszahívta a rendőröket, és azt mondta nekik, hogy unokája és egy ismerős elvitte wellnessezni.

A család nem tudta eltűntként bejelenteni, mert az asszony jelentkezett. Közben feljelentést tettek személyi szabadság megsértése miatt, és eljárást kezdeményeztek, hogy gondnokság alá helyezzék Éva nénit. A tárgyalásokon sokáig csak Gábor és Szilvia jelent meg, mígnem a negyedik alkalommal a rendőrség felszólítására az unoka is megjelent, és ekkor mondta ki a bíróságon, hogy Éva néni kórházban van.

„Mondtam a férjemnek, hogy azonnal induljunk érte, mert holnapra onnan is eltüntetik” – mesélte Szilvia.

Egy budapesti kórház belgyógyászatán találták meg az idős asszonyt, aki csupán 30 kilóra fogyott.

A zárójelentésből tudták meg, hogy egy lakásban találták meg, a földön fekve, és egy héttel később került kórházba.

Éva néni azóta biztonságban van fiánál és menyénél. „Az első néhány napban még voltak rémálmai és rengeteget eszik, mint akit éheztettek, de már ki tudtunk menni vele sétálni, s egyre jobban van.” A rendőrség továbbra is nyomoz az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: