HÍREK
A Rovatból

Már az ötödik bíró foglalkozik az MSZP-s Simon Gábor ügyével, de ítélet még mindig nem született

Simon Gábor pere lassan egy évtizede húzódik. A költségvetési csalással vádolt politikus tárgyalásán eddig egyik bíró sem jutott el az ítélethirdetésig.


Simon Gábor, volt MSZP-s politikus 11 éve bukott le, miután kiderült, hogy két külföldi bankszámlán összesen 270 millió forintnyi valutát tartott, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. Egyesek szerint kenőpénzről lehetett szó, mások az MSZP titkos tartalékát sejtették mögötte. Simon Gábor azonban mindvégig kitartott amellett, hogy a pénz legális forrásból származik, de azt sosem árulta el, honnan érkezett.

Az ügy 2014 tavaszán, az országgyűlési választások előtt robbant ki, és komoly csapást mért az MSZP-re. Simont előzetes letartóztatásba helyezték, később pedig bűnügyi felügyelet alá került az otthonában. Az ügyészség 2016-ban nyújtotta be a vádiratot, amiben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, valamint más bűncselekményekkel vádolta meg. Mindezért pedig börtönbüntetést javasoltak.

A tárgyalás 2016-ban indult, de 2020-ban újra kellett kezdeni, ekkor cserélődött először a bíró. Azóta kétszer váltották a tárgyalást vezető bírót, de ítélet még mindig nem született. 2023-ban dr. Tóth Erzsébet vette át az ügyet, aki a Völner–Schadl korrupciós ügyet is tárgyalta. Az utolsó tárgyalási nap tavaly májusban volt, majd októberben elmaradt a vádbeszéd, mert a a Blikk értesülései szerint ekkor hunyt el a vádlott édesanyja.

A Blikk úgy tudja, most ismét bírócsere történt, és a következő tárgyalást dr. Szappanos Réka vezeti majd. A lap megkereste a Fővárosi Törvényszéket, hogy miért cserélték le ismét a bírót. A szóvivő, Szabó József Tamás azt mondta

„A munkateher egyenletes elosztása miatt kellett meghozni ezeket a döntéseket, hogy arányosabban legyenek a bíráink leterhelve, ez volt a fő oka.”

Hozzátette: arra is akadt példa, hogy a tárgyalást vezető kollégájuk pályázott egy magasabb szintű beosztásra, amit el is nyert, neki ezért kellett leadnia ezt az ügyet.

A Fővárosi Törvényszék szóvivője azt is elmondta, hogy remélhetőleg még tavasszal kitűzik az új tárgyalási napot, és akár még idén megszülethet az ítélet. Az eddig lefolytatott bizonyítási cselekményeket, meghallgatásokat csak abban az esetben ismétlik meg, ha ehhez valamelyik fél ragaszkodik.

Simon Gábor védője, dr. Nagy István a Blikktől értesült az újabb bírócseréről.

„Én erre nem látok elfogadható magyarázatot. Lassan egy évtizede folyik a tárgyalás ítélet nélkül... Az én praxisomban büntetőügyben erre nem volt példa, de az is lehet, hogy hazai rekord”

– mondta az ügyvéd. Szerinte a vádlott bűnösségének megállapításához bizonyítani kellene, hogy a pénz abban az évben keletkezett jövedelemként. „Ezt ugyanis semmi nem támasztja alá” – jelentette ki.

A Blikk korábbi MSZP-s politikusokat is megkérdezett, tartják-e a kapcsolatot Simon Gáborral. Mesterházy Attila azt mondta, hogy az ügy kirobbanása óta nem beszélt vele. „Egyszer egy étteremben néhány méterre tőlem ült le egy asztalhoz, s úgy voltam vele, ha rám néz, köszönök. Ám ez nem történt meg, kerülte a tekintetemet, s úgy érzem, van is miért” – árulta el. Szekeres Imre is azt nyilatkozta, hogy Simon maga szakította meg a kapcsolatot a párttal. „Ha találkozom egy vele kapcsolatos újsághírrel, elolvasom, de nem kísérem figyelemmel a perét. Szerintem mindenki vállalja a felelősséget, azért, amit tett” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Képgaléria: Így gyülekeztek az emberek Magyar Péter győri beszéde előtt
A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” –  írta Magyar Péter elnök.


Politikai erődemonstráció helyszíne Győr szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnök és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is rendezvényt tart, alig másfél kilométerre egymástól. A két eseményt teljesen eltérő módon szervezik: míg a miniszterelnök egy zárt körű, csak regisztráltaknak szóló gyűlésen vett részt az Olimpiai Sportparkban, addig Magyar Péter délután tart nyilvános fórumot a Bécsi kapu téren.

Ahogy már írtunk róla, az előkészületek látványosra sikerültek. A Tisza Párt rendezvényhelyszínét a környező lámpaoszlopokra és egy erkélyre telepített kamerákkal szerelték fel

A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” –  írta korábban Magyar Péter elnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Itt nézheted élőben Magyar Péter beszédét
A Tisza Párt rendezvényéről sem maradnak le azok, akik nem tudtak elutazni Győrbe. Már elkezdődött az élő közvetítés.


Magyar Péter győri beszédét a Kontroll YouTube-csatornáján élőben közvetítik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Győrben: Kitől fél, miniszterelnök úr? A mélyszegénységben élő gyerekektől?
A Tisza Párt elnöke szerint „mi magyarok gyászoljuk az elmúlt húsz évet, az elszalasztott lehetőséget, Orbán Viktor lett a mi gyászhuszárunk”.


Tanács Zoltán és Forsthoffer Ágnes után megérkezett a párt elnöke, Magyar Péter is a színpadra a Tisza Párt győri nagygyűlésén. Az elnököt beszéde elején egy férfi a tömegből hazaárulózta. Magyart ez nem zavarta meg, többször is azt mondta: „Köszöntjük a digitális harcost!”

„Nézzetek körbe, mi vagyunk a többség. A csendes, békés, de nagyon határozott többség” – kezdte Magyar Péter. - Önként jöttek, „szívvel, lélekkel a szabad Magyarországért, a gyerekeink és unokáink biztonságos és szebb jövőjéért. Itt vagyunk Győrben, ennek a csodálatos városnak ezen gyönyörű terén együtt, dacolva a hideggel és az egyre elkeseredettebb digitális harcosokkal, mosolyogva a tegnap felszerelt kamerákba. Nem bújunk kordonok mögé, mint a Fidesz, és nem előre megszervezett közönség előtt lépünk színpadra.

A politikus a folytatásban többször is feltette a kérdést: kitől fél, miniszterelnök úr? A mélyszegénységben élő éhező gyerekektől? Az ápolóktól? A vasutasoktól? Az utasoktól?

- sorolta azokat a társadalmi rétegeket, akik véleménye szerint nem lehetnek elégedettek a mostani helyzetükkel.

„A fekete a gyász színe. Mi magyarok gyászoljuk az elmúlt húsz évet, az elszalasztott lehetőséget, Orbán Viktor lett a mi gyászhuszárunk" - fogalmazott Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Nem mindegy?” – válaszolta Orbán Viktor, amikor megkérdezték a DPK-gyűlésen, meddig tart a szankciómentesség
A miniszterelnök szerint nincs időkorlát, bármeddig jöhet az olcsó orosz olaj és gáz, ebben maradtak Trumppal. Az amerikaiak viszont egy évről beszélnek.


Egyetlen kérdéssel és egy kézmozdulattal hessegette el a magyar-amerikai szankciómentességi alku körüli legkínosabb ellentmondást Orbán Viktor.

„Nem mindegy?”

– reagált a miniszterelnök szombaton Győrben arra a kérdésre, hogy a Donald Trumppal kötött, orosz energiahordozókra vonatkozó megállapodásban hivatalosan milyen időtartam szerepel majd. A Digitális Polgári Körök országjárásának első állomásán a kormányfő hozzátette: a mentesség addig tart, „amíg az amerikai elnök így akarja”, ezért szerinte az „időlimit nélküli”, írja a Telex.

Ez az álláspont napok óta éles ellentétben áll azzal, amit Washingtonban kommunikálnak. A Fehér Ház és az amerikai külügyminiszter, Marco Rubio is több csatornán jelezte, hogy a mentesség egy évre szól. „Az olaj- és gázvezetékek esetében ez egyéves meghosszabbítás” – mondta az amerikai külügyminiszter, ezzel cáfolva a magyar kormány által kommunikált időkorlát nélküli egyezséget.

A miniszterelnök már péntek reggel a Kossuth Rádióban is utalt arra, hogy a megállapodást nem egy formális szerződésnek, hanem személyes egyezségnek tekinti. „Aki fölül van, annak a szava számít… Tehát ez egy személyfüggő megállapodás, ami mögött két vezető személyes megállapodása van” – mondta.

A washingtoni alku részleteiről amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva több nemzetközi médium is beszámolt. Eszerint a mentességért cserébe Magyarország komoly vállalásokat tett: mintegy 600 millió dollár (kb. 210 milliárd forint) értékben vásárol amerikai cseppfolyósított földgázt, a Westinghouse pedig 114 millió dolláros (kb. 40 milliárd forint) szerződés keretében szállít nukleáris fűtőelemeket a paksi atomerőmű számára 2028-tól. A csomag része egy szándéknyilatkozat is kis moduláris reaktorok fejlesztéséről, aminek keretösszege elérheti a 20 milliárd dollárt, valamint előrehaladott tárgyalások folynak HIMARS-rakétarendszerek beszerzéséről is.

Orbán beszélt egy „pénzügyi védőpajzsról” is, ami szerinte spekulatív pénzügyi támadások ellen védené Magyarországot. Ennek kerete a miniszterelnök szerint 10-20 milliárd dollár is lehet, de a mechanizmus pontos működéséről amerikai részről egyelőre nem közöltek részleteket.

A megállapodás tétje hatalmas, mivel Magyarország energiaellátása továbbra is jelentősen függ Oroszországtól. 2024-es adatok szerint a felhasznált földgáz 74 százaléka, míg a kőolaj 86 százaléka érkezett Oroszországból, főként a mentességgel érintett Török Áramlat és Barátság kőolajvezetékeken keresztül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk