Magyar Péter: Már a teljes kormányzati propaganda kiköltözött a gátakra
Neszmély, Nyergesújfalu. Az árvízi védekezés első napja, amikor még se megafonosok, se katonák nem voltak a gáton, de több ezer civil már akkor is lelkesen dolgozott - kezdi szerda reggeli Facebook-bejegyzését Magyar Péter.
A Tisza Párt elnöke szerint azóta felébredt a kormány, és „kedden már néhány száz katona is megjelent a kritikus pontokon, a több tízezer civil mellett”. Magyar azt is hozzátette, talán holnapra már az önkéntes tartalékosokat is behívják.
- írta a bejegyzésben a politikus, utalva Orbán Viktor néhány napja közzétette videójára, amelyben Arnold Schwarzenegger látogattak el egy edzőterembe.
Magyar arról is beszámolt, hogy a TISZA önkéntesei szerdán is folytatják a „negyedik napja tartó megfeszített munkát”, immár több mint kétezren. A politikus megköszönte az önkéntesek munkáját, illetve a védekezésre felajánlott adományokat is.