Magyar Péter lapáttal a kezében kéri Orbán Viktort, hogy a strassbourgi vita helyett irányítsa személyesen az árvízi védekezést
Gumicsizmában, lapáttal a kezében jelentkezett be a Neszmély közeli töltésekről Magyar Péter. A pártelnök, miután megköszönte a Tisza Pártot támogatóknak az anyagi támogatást és a személyes részvételt az árvízi védekezésben, arra kérte a civileket, hogy ahol csak tudnak, segítsenek az árvízi védekezésben, mivel „a valaha volt egyik legnagyobb árvíz közeledik a Dunán”. A párt több száz szimpatizánsa már Neszmélyen és Dunaalmáson dolgozik, ahol a polgármester segítségét kérték az átjárók lezárásához, mert „csak Neszmélyen kilenc átjárót kell elzárni, különben házak kerülhetnek veszélybe.” Magyar szerint a 2013-as árvíz óta nem sikerült kiépíteni a szükséges mobilgát rendszert, ami megkönnyítené a védekezést.
– mondta Magyar, hozzátéve, hogy most minden dolgos kézre szükség van. Bár Strasbourgba is indulnának az EP-vitára, a párt elnöke azt tervezi, hogy elhalasztja útját, és inkább a védekezésben marad részt venni.
Magyar arra is felszólította a miniszterelnököt, hogy
Szerinte most a közös védekezés a legfontosabb, mert „ilyenkor nincs jobb és bal, csak magyar.”
A civileknek szóló felhívás szerint folyamatosan várják a jelentkezéseket az árví[email protected] e-mail címen, és mindenkit elirányítanak a legkritikusabb területekre.