KULT
A Rovatból

Első sorban sakkoztak a koncerten a fiatalok - rájuk szabadult a népharag a közösségi médiában

Van magyarázata a virálissá vált videónak, amelyen néhány fiatal egy rapkoncert első sorában sakkozik. De jól kiborították vele az internet népét.


A New York-i rapper, MIKE nemrég Milánóban lépett fel, ahol különös jelenetet rögzítettek a közönség tagjai. A TikTok-videón az látható, hogy az első sorban egy fiatal sakkozni hívja a mellette állókat a koncert közben. A felvétel a népszerű Tool Moshpit mémre utal, amely szerint egy bizonyos metálegyüttes zenéje annyira összetett és okos, hogy a rajongók pogózás helyett inkább sakkozásban törnek ki.

A Tool Moshpit internetes mém a Tool nevű progresszív metálzenekar koncertjeit figurázza ki. A vicc lényege, hogy míg más metálzenekarok koncertjein vad, kaotikus pogózás (moshpit) zajlik, addig a Tool közönsége inkább elmélyülten, filozofikusan élvezi a zenét.

A mém legtöbbször úgy ábrázolja a Tool Moshpitet, hogy az emberek nyugodtan állnak, esetleg bonyolult kézmozdulatokat vagy számításokat végeznek, mintha matekórán lennének – utalva a zenekar elvileg komplex, matematikailag precíz ritmusaira és mély mondanivalójára.

Nem jött át a poén az internet népének

A fenti videó készítői a MIKE Moshpit felirattal egyértelművé tették, hogy a Tool Moshpit internetes poént idézik meg, de a rapper rajongói nem fogadták jól a tréfát. A videó gyorsan terjedt az X-en, és sokan élesen kritizálták érte a fiatalokat. A rossz visszhang miatt a videó készítője törölte a bejegyzést, és nyilvánosan bocsánatot kért – vette észre a Telex.

A 16 éves fiú a posztjában azt írja, hogy nem akart tiszteletlen lenni. Kiemelte, hogy nagy rajongója MIKE-nak, élvezte a koncertet, és úgy gondolta, hogy maga az előadó is értékelni fogja a performanszt. MIKE utólag közölte: bár nem szakította meg a koncertet a tiszteletlennek tűnő jelenet miatt, nagyon csodálkozott, hogy mi folyik itt, ezért a buli után rákérdezett a srácoknál a dologra.

A rapper végül is szórakoztatónak találta az olasz rajongók poénját, bár úgy gondolja, bizonyos alapvető tiszteletet mindenkinek meg kellene tartania, és fel kell ismerni azokat a helyzeteket, amikor nem illik poénkodni. Hozzátette, nem az ő dolga 16 éves gyerekeket kioktatni, ez a szüleik felelőssége.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Megbánta a szexvideóját, már csak hamis ékszereket visel, és kartonpapír-fóbiája van – 45 érdekesség a 45 éves Kim Kardashianról
Tanár akart lenni, nem szereti az alkoholt, imádja a méheket, félig nyitott szemmel alszik. Írjunk még ilyeneket? Írunk!


1. Apja, Robert Kardashian örmény származású volt, Helen (Arakelian) és Arthur Thomas Kardashain fia. Kim édesanyja, Kris Jenner pedig angol, skót, ír, német, holland és walesi ősökkel rendelkezik.

2. Kisgyerekként az volt az elsődleges életcélja, hogy tanár legyen.

3. 14 éves korában fényűző születésnapi partit rendeztek a tiszteletére Michael Jackson Neverland Ranch nevű birtokán.

4. Egy iskolába, a Buckley Schoolba járt az öccsével, Rob Kardashiannal, a nővérével, Kourtney Kardashiannal, valamint gyerekkori barátnőivel, Paris Hiltonnal és Nicole Richie-vel.

5. Paris Hiltont még korábbról ismeri, ők ketten még az óvodában ismerkedtek meg.

6. 1998-ban érettségizett a kaliforniai Bel Air-i Marymount High Schoolban.

7. Az amerikai állatjogi szervezet, a PETA 2010-ben a legrosszabbul öltözött embernek választotta, mivel állati eredetű szőrmeruhát viselt.

8. A szalagavatóján a szerelme, Michael Jackson unokaöccse, T.J. Jackson volt a partnere. Alig néhány héttel az O.J. Simpson-per lezárulta után T.J. édesanyját, DeeDee-t holtan találták egy úszómedencében. A tragikus esemény még közelebb hozta egymáshoz őket. Kim azóta is T.J.-t tartja az első igazi szerelmének.

9. Eddig háromszor volt házas: Damon Thomasszal 2000 és 2004 között, Kris Humphriesszal 2011 és 2013 között, illetve Kanye Westtel (jelenleg Ye néven ismert) 2014 és 2022 között. Utóbbihoz hét hónapos jegyesség után ment feleségül az olaszországi Firenze Fort di Belvederében. A barátnője, Lana Del Rey is fellépett a ceremónián.

10. Kim hithű keresztény, és egyszer kifejezte abbéli szándékát, hogy a barátaival Biblia-tanfolyamot indítson. Jár a vasárnapi istentiszteletekre, és sokat adakozik a templomának.

11. Bár bulizós lánynak tartják, valójában nem szereti az alkoholt.

12. 2010 óta krónikus pikkelysömörben szenved, ahogy az édesanyja, Kris is.

13. 2004-ben Brandy Norwood énekesnő stylistjaként dolgozott, később pedig a színésznő Lindsay Lohan személyi bevásárlója és stylistja lett.

14. Élete során olyan ismert férfiakkal jött össze többek között, mint Reggie Bush, Miles Austin, Ray J, Nick Cannon, Nick Lachey, Gabriel Aubry (Halle Berry lányának apja), 50 Cent, Usher, Cristiano Ronaldo, John Mayer vagy Pete Davidson.

15. Hatalmas rajongója Jennifer Lopeznek és a szintén örmény-amerikai énekesnő-színésznőnek, Chernek. Állítása szerint fiatalkorától kezdve Jennifer Lopez stílusát utánozta, és próbált olyan testalkatot összehozni magának, mint amilyen az övé.

16. 2016. október 2-án, a párizsi divathéten való részvétele alatt kirabolták őt a hotelben, ahol megszállt. Öt, rendőrnek öltözött személy hatolt be a szobájába, megkötözték, és bekötötték a száját, majd 10 millió dollár értékű ékszert loptak el tőle. Kim, akit betettek a kádba, fizikailag sértetlen maradt, és állítólag az életéért könyörgött. Sikerült kiszabadítania a kezét, és segítségért kiáltott. A tolvajok elmenekültek.

17. Kim beismerte, hogy a 2016-os incidens óta csak hamis ékszereket visel nyilvános helyeken. Emellett nem tart otthon sem valódi ékszereket.

18. Négy gyermeke született Kanye Westtől: 2013-ban North West nevű lánya, 2015-ben Saint West nevű fia, 2018-ban Chicago West nevű lánya és 2019-ben Psalm West nevű fia. Saint születése után az orvosok azt mondták Kimnek, hogy életveszélyes lenne számára egy újabb szülés, így Chicago és Psalm már béranya segítségével jöttek a világra.

319. Tinédzserként nagy rajongója volt Drew Barrymore-nak és a Spice Girlsnek is, gyakran öltözött be a kedvence, Posh Spice, azaz Victoria Beckham ruháiba.

20. Régebben konzervatív republikánusnak tartotta magát, de azóta átállt a demokraták oldalára.

21. A kedvenc filmjei az 1995-ös Spinédzserek és a 2004-es Szerelmünk lapjai.

22. Távoli unokatestvére Ellen Degeneresnek, Louisa May Alcott írónőnek, Ted Dansonnak, John Adams és John Quincy Adams elnököknek közös ősük, Thomas Gardner III révén. Edward Frost nevű ősén keresztül szintén távoli unokatestvére Jane Fondának, Henry Fondának, George W. és George H. W. Bush elnököknek, illetve Liv Tylernek és Steven Tylernek. Edmund Rice nevű ősén keresztül távoli rokona Calvin Coolidge elnöknek, Matt Damonnak, az író Edgar Rice Burroughs-nak, valamint Lucille Ball és Elisabeth Shue színésznőknek. Hugh Mason nevű ősén keresztül pedig távoli unokatestvére Kate Uptonnak, Carole Lombardnak és az író Tennessee Williamsnek.

23. 2009-ben Arany Málna-díjra jelölték a legrosszabb női mellékszereplő kategóriában a Katasztrófafilm című borzalmas vígjátékban nyújtott alakításáért. Ő azonban nem sértődött meg ezen, sőt, hízelgőnek találta. „Már a jelölés is megtiszteltetés! LOL!” – írta egy bejegyzésében.

24. 2010-ben a Maxim magazin a legszexibb nőket soroló Hot 100 Women nevű listáján a 9. helyet szerezte meg.

25. 2017 végén carpalis alagút szindrómát diagnosztizáltak nála.

26. A kedvenc zenei előadói között szerepel Jennifer Lopezen és Cheren kívül Alicia Keys, Usher, Taylor Swift, Lady Gaga és Beyoncé.

27. Ő volt a világ történelmének legjobban kereső valóságshow-sztárja. A Forbes szerint csak a 2016-os bevétele 51 millió dollár volt, amely interjúdíjakból, a ruhakollekciójából, a parfümértékesítéséből, a tévés szerepléseiből és a filmszerepeiből állt össze. Azóta megelőzte őt a húga, Kylie Jenner.

28. A kedvenc tévéműsorai a Szex és New York, a The Oprah Winfrey Show és Bűnügyi akták.

29. A kedvenc szupermodelljei Cindy Crawford és Linda Evangelista.

30. A kedvenc könyvei Mitch Albomtól a Keddi beszélgetések életről és halálról, valamint Rick Warrentől a Céltudatos élet.

31. Keresztneve, a Kimberly egy angol név, amelynek jelentése „a királyi erdő fájából”.

32. Sokan kritizálták azért, mivel 2023 májusában átverekedte magát az amerikai forgatókönyvírók sztrájkja alatt a tüntetők egy csoportján, hogy leforgathassa a jeleneteit az Amerikai Horror Story című sorozatban.

33. Hat piercingje van: egy a köldökén, egy a jobb fülében és négy a bal fülében.

34. Egykor azzal vádolták, hogy ő maga „hívta magára” a lesifotósokat, de Kim ezt tagadta. Azt azonban beismerte, olyan előfordult, hogy szándékosan ment el bizonyos helyekre, amelyekről tudta, hogy fotósok lesznek ott.

35. Megbánta a szexvideóját, amit akkori pasijával, Ray J-jel készített, és amely nem sokkal később „közkincs” lett az interneten. „Ezzel kell élnem az életem hátralévő részében. Ez olyasvalami, ami folyamatosan a fejem felett lóg. Valószínűleg az egyetlen dolog, amiről azt kívánom, bárcsak ne létezne. Ha törölhetnék valamit az életemben elkövetett hülyeségeimből, akkor valószínűleg ez lenne az” – mondta erről.

36. Sokan nem tudják róla (vagy nem vették észre), de van egy szeplő a jobb szemgolyóján.

37. Annak, aki főzni szeretne neki, ügyelnie kell arra, hogy a menüben ne legyen koriander, mustár, paprika, kék sajt vagy vörösbársony-torta, ezeket ugyanis ki nem állhatja.

38. Óriási rajongója Elizabeth Taylornak. A színésznő halála után Kim 65 000 dollárt költött ékszerekre Taylor hagyatékának aukcióján, sőt, majdnem megvette a házát is.

39. Amellett, hogy retteg a striáktól, még kartonpapír-fóbiája is van. Például utálja a starbucksos poharak kartonhüvelyét, és ha valaki leveszi azt neki, még a szobát is el kell hagynia, annyira gyűlöli a hangját. „Számomra olyan, mintha körmök kaparnának egy táblán. Utálom a kartont.”

40. A hétköznapi emberekkel ellentétben Kim egyáltalán nem fél a méhektől, sőt, fiatalabb korában sokszor meg is fogta őket, és játszott velük. És soha nem csípték meg. A pókoktól viszont irtózik.

41. Saját bevallása szerint félig nyitott szemmel szokott aludni, ez pedig a frászt hozza az emberekre.

42. Bár 20 éves korában még ejtőernyőzött, ma már azonban fél a magasságtól.

43. Kimet sokan, sokszor vádolták azzal, hogy a testének kvázi minden porcikája átesett már valamilyen plasztikai műtéten, ő maga azt mondta, hogy néhány botoxkezelésen kívül semmiféle szépészeti beavatkozása nem volt.

44. Állítása szerint csak ötnaponta szokta megmosni a haját, mert szerinte így marad egészséges állapotban.

45. Hogy távol maradjon a lesifotósoktól, 2017-ben Kim meglepte a férjét, Kanye Westet a születésnapján egy saját, kibérelt szigettel a Bahamákon. 2020-ban, a 40. születésnapjára Kim szintén bérelt egy szigetet a barátai és a családja számára, ahol bálnákat figyeltek, kajakoztak, és filmeket néztek a tengerparton. A rajongói azonban nem voltak elégedettek a drága születésnapi bulival, mivel az a 2020-as Covid-világjárvány kellős közepén került megrendezésre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Meghalt a Limp Bizkit alapító basszusgitárosa
Sam Rivers 48 éves volt. A zenekar nem közölte a basszusgitáros halálának okát.


48 éves korában elhunyt Sam Rivers, a Limp Bizkit alapító basszusgitárosa, írja a BBC. A zenekar jelentette be a tragédiát, a halál okát nem közölték.

Sam Rivers 1994-ben csatlakozott Fred Durst, John Otto és DJ Lethal mellé, amikor megalapították a Limp Bizkitet. A nu metal korszak egyik meghatározó formációjának basszusgitárosaként a 2000-ben megjelent, világsikert hozó Chocolate Starfish and the Hot Dog Flavored Water album idején kapta meg a Gibson legjobb basszusgitárosnak járó díját.

A zenekar közlése szerint Rivers személyisége és játéka alapvetően határozta meg a csapat hangzását: a dalok lüktetését, a káoszban a nyugalmat, a hangzás lelkét látták benne. A búcsúsorokból kiderül, hogy

nemcsak zenésztársukat, hanem egy különleges alkotót is elvesztettek.

Rivers 2015-ben egészségi okokból időlegesen visszavonult. Elmondása szerint a túlzott alkoholfogyasztás következtében kialakult májbetegséggel küzdött, az orvosi tanácsokat követve felhagyott az ivással, és sikeres májátültetésen esett át.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Pitbull Budapestre jön: A Puskásban lép majd fel, hamarosan indul a roham a jegyekért
Az I’m Back! turné a korábbi koncertsorozat hangulatát viszi tovább, nagyobb show-val, illetve jobb vizuális effektekkel és pirotechnikával. Pitbull először jön Budapestre.


Hosszú karrierje alatt még nem járt nálunk, így először ad magyarországi arénakoncertet Pitbull, aki az I’m Back turnéjának állomásai közt talált helyet a budapesti Puskás Arénának, és Lil Jont is magával hozza.

„Kopaszsapkákat bekészíteni!” - írja a Facebookon tett bejelentés mellé a szervező Live Nation. A kiadó oldala szerint a teljes körű jegyértékesítés október 24-én délben indul - ezt megelőzően a regisztrált tagok férnek hozzá elővételes belépőkhöz, október 22-én 12 órától.

A Give Me Everythinggel vagy éppen a Timberrel világhírűvé vált zenei producer show-jában közreműködik a zenekara, a The Agents, és színpadra lép a The Most Bad Ones tánckar is.

Akinek viszont a műfaj rajongói még jobban örülnek majd, az az előzenekarként érkező Lil Jon, hiszen így két világsztár jelenik meg a Puskás Aréna színpadán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A dél-karolinai rémálom visszatért! – Nézni szinte muszáj, elfelejteni lehetetlen a Murdaugh-gyilkosságokról szóló új filmet
A Murdaugh-család története, amit nem akarsz elhinni, pedig igaz! A Hulu új feldolgozása a bűnt, a hatalmat és a képmutatást elegyíti mesterien.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. október 20.



A Murdaugh család neve néhány éve már fogalommá vált az igaz bűncselekmények rajongói körében. A dél-karolinai dinasztia története annyira megdöbbentő, hogy szinte természetes volt, hogy előbb-utóbb a streaming-platformok is versenybe szállnak a feldolgozás jogaiért. A Netflix 2023-ban bemutatott Kettős gyilkosság Dél-Karolinában című dokumentumsorozata részletesen és kíméletlenül tárta fel a Murdaugh-ügy sokkoló részleteit.

Az egész világ döbbenten figyelte, hogyan hullott szét egy befolyásos, látszólag érinthetetlen család.

Most a Disney+ kínálatába érkezett meg a Murdaugh: Halál a családban, amely ezúttal nem dokumentarista megközelítéssel, hanem erősen dramatizált formában próbálja megragadni a tragédia esszenciáját. Érdekesség, hogy a Star menüpont helyére megérkezett a Hulu felülete a Disney+ app-ban. A Hulu a Disney felnőtt csatornája volt és világszerte rengeteg előfizetője van. Végre ezeket már mi is a Hulu neve alatt érjük el, nem pedig a Star név alatt.

Aki követte a valós eseményeket vagy látta a Netflix-verziót, az pontosan tudja, milyen mélységekbe zuhan a család. Az új sorozat első részei még viszonylag nyugodt vizeken eveznek: bemutatják a Murdaugh családot, az apró, dél-karolinai város életét és azt a látszólag makulátlan világot, amely alatt valójában rothadás lappang.

Alex Murdaugh (Jason Clarke) sikeres ügyvéd, aki apja árnyékában dolgozik a nagy nevű családi ügyvédi irodában, miközben minden erejével próbálja fenntartani a látszatot, hogy minden rendben van körülötte.

Valójában azonban függőségek, pénzügyi visszaélések és titkok hálójában vergődik, és mindez hamarosan kicsúszik az irányítása alól.

A legkisebb fia, Paul (Johnny Berchtold) egy éjszakai hajóbaleset során tragédiát okoz, ami elindítja az események lavináját.

Alex természetesen azonnal megpróbálja eltussolni a történteket, hiszen a család jó hírneve és az egész Murdaugh-birodalom forog kockán.

Csakhogy a kísérlet, hogy a törvény embere maga csavarja meg a törvényt, tovább mélyíti a szakadékot apa és fia között, miközben a külvilág lassan átlát a látszaton. Behoznak a sorozatba egy fiktív oknyomozó riportert, akit a Pitch Perfectből ismerős Brittany Snow alakít.

A sorozat egyik legnagyobb erőssége a színészgárda. Jason Clarke valósággal lubickol a főszerepben, Alex Murdaugh alakításában egyszerre taszító és lenyűgöző. A színész képes megmutatni a karakter kétarcúságát, a hidegfejű manipulátort és a kétségbeesett apát, aki mindenkit beáldozna, csak hogy mentse magát.

Patricia Arquette visszafogott, mégis súlyos jelenléttel formálja meg a feleséget, aki próbálja egyben tartani a széteső családot, miközben maga is fuldoklik a kimondatlan feszültségekben.

A legnagyobb meglepetés mégis Johnny Berchtold, aki Paul Murdaugh szerepében szinte kísértetiesen hasonlít a valódi fiúra, nemcsak küllemében, hanem energiájában, kiszámíthatatlan, mégis tragikusan emberi viselkedésében is.

A Murdaugh: Halál a családban tudatosan elhatárolódik a dokumentarista megközelítéstől. Míg a Netflix-sorozat a tényekre, a nyomozás részleteire és a jogi eljárásokra koncentrált, addig a Hulu változata inkább a kapcsolatok, a családi dinamikák és a morális összeomlás bemutatására helyezi a hangsúlyt. A készítők nem a pontos rekonstruálásra törekednek – több karakter nevét és bizonyos események lefolyását is megváltoztatták.

Itt az a cél, hogy a néző elé tárják, miként vezet egy véletlen baleset egy egész család végzetéhez.

Ez a döntés kifejezetten jót tesz a történetnek: a drámai súly erőteljesebb, a feszültség folyamatos, és a néző sokkal inkább az emberi oldalról tud közelíteni az eseményekhez.

A sorozat atmoszférája remekül működik. A dél-karolinai táj képei, a gazdag, befolyásos családok világának zárt közössége, a régi ügyvédi dinasztia poros eleganciája mind-mind hiteles keretet ad az eseményeknek.

A rendezés finoman adagolja a feszültséget, miközben lassan lehántja a díszletet a Murdaugh név köré épült legendáról.

A Hempton-vidék napfényes képei mögött mindig ott bujkál valami nyugtalanító, ami azt sugallja: ez a világ korántsem olyan tiszta, mint amilyennek mutatja magát.

A sorozat talán legérdekesebb vonása, hogy képes egyszerre szórakoztatni és elgondolkodtatni. Miközben végignézzük, hogyan omlik össze egy generációkon át felépített hatalom, óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon hány hasonló ügy marad rejtve, csak épp nem kerül a reflektorfénybe? Nem csupán egy újabb igaz történeten alapuló dráma, hanem kíméletlen látlelet a korrupcióról, a pénz hatalmáról és a családon belüli lojalitás torz természetéről.

Bár az esetet sokféleképpen feldolgozták már, ez a verzió mégis képes újat nyújtani.

A karakterdrámára épülő megközelítés, a kiváló színészi alakítások és a gondosan megteremtett atmoszféra együtt olyan elegyet alkotnak, ami miatt érdemes figyelni erre a sorozatra. Még csak az első részek érhetők el, de ha a színvonal kitart, a Murdaugh: Halál a családban könnyen a műfaj egyik emlékezetes darabjává válhat: egy történet, amelyben a bűn nemcsak a tettekben, hanem a hallgatásban is ott lapul.


Link másolása
KÖVESS MINKET: