Magyar Péter februárban évértékelőt tart – addig tűzifát osztanak, és azt is elárulta, mikor lépne ki a Néppártból
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke hétfő este élőben jelentkezett be közösségi oldalain, hogy beszámoljon a párt aktuális ügyeiről és terveiről. A Magyar Infón elhangzott tájékoztatójában bejelentette, hogy február 15-én tartja évértékelő beszédét a Tisza Párt szakmai konferenciáján, ahol több mint ezer meghívott lesz jelen. Az esemény célja, hogy bemutassák, „hol tart jelenleg Magyarország, és a Tisza vezetésével merre fogjuk vezetni a hazánkat.”
Magyar elmondta azt is, hogy a bíróság végre jogerőssé tette a Tisza Párt új alapszabályát, így elindulhat a pártépítés. A terveik szerint minden választókerületben – szám szerint 106-ban – létrehoznak egy alapszervezetet. A párt jelenleg több mint tízezer taggal rendelkezik, akik közül csak azok válhatnak párttagokká, akik legalább három hónapja tagjai valamelyik Tisza-szigetnek, és rendszeresen fizetik a rendszerváltó kártya-tagságot. Magyar hangsúlyozta, hogy szeretnék megőrizni a párt mozgalmi jellegét, nem pusztán pártpolitizálásban gondolkodnak.
A képviselőjelöltek kiválasztásáról is beszélt: minden körzetben több jelöltet fognak kiválasztani, akiknek bizonyítaniuk kell, hogy képesek megszólítani az embereket. A végső döntést a Tisza-szigetek tagjai hozzák majd meg.
Magyar Péter gratulált az új amerikai elnök, Donald Trump beiktatásához, és kijelentette, hogy pártállástól függetlenül jó kapcsolatot szeretnének kialakítani az Egyesült Államokkal. Ugyanakkor éles kritikával illette Orbán Viktort, akit azzal vádolt, hogy „elszakadt a valóságtól” és „kicsit úgy viselkedik, mint a 80-as években Kádárék”.
Szerinte Orbán kizárólag a hatalmi elit gazdagodásával foglalkozik, miközben az ország valós problémáit figyelmen kívül hagyja.
– fogalmazott.
Magyar szerint Orbánék politikája a „külföldi befolyásolás, sorosozás és brüsszelezés” üzeneteire épül, amelyekkel az ország problémáiról próbálják elterelni a figyelmet. Kemény kérdéseket intézett a miniszterelnökhöz: „Ki felel ezekért a problémákért, ön, Soros György vagy Brüsszel?” – tette fel a kérdést. Ide sorolta a születésszám csökkenését, az államadósság megduplázódását, az élelmiszerárak növekedését, a tanárhiányt, a benzinár emelkedését, valamint az alulfinanszírozott egészségügyet.
A párt társadalmi szerepvállalásáról is szó esett:
Magyar sérelmezte, hogy több ügyben sem történt előrelépés, amelyekben feljelentést tett, köztük a volt feleségével történt rendőrségi jelentés kiszivárgása, illetve Vogel Evelin zsarolási ügye. „Valóban ez a jogbiztonság Bindzsisztánban?” – kérdezte, utalva Majka új rendszerkritikus dalára.
Szerinte a Tisza Párt alternatívát nyújthat az Orbán-rendszerrel szemben, de csak akkor, ha továbbra is a mozgalmi jelleget tartják szem előtt.