Magyar Péter: A valaha volt legfiatalabb vezérkari főnök „bűne” annyi, hogy kiállt a hazája és a magyar emberek szabadsága, és minden volt katonája mellett
A Tisza Párt elnöke a mai Magyar Infót, azaz heti belpolitikai beszámolóját ezúttal nem egyedül, hanem Ruszin-Szendi Romulusszal együtt tartja meg.
Komoly meglepetést okozott, mikor kiderült: Ruszin-Szendi Romulusz is csatlakozik a Tisza Párt csapatához. A volt vezérkari főnök végül szombaton fel is szólalt a párt első nagygyűlésén, az elnök beszéde előtt.
Magyar Péter hétfő délután Facebook-posztjában bejelentette, hogy este visszatért a Magyar Infó, azaz heti belpolitikai beszámolója, amit azonban ezúttal nem egyedül, hanem Ruszin-Szendi Romulusszal együtt tart meg.
„Altábornagy úr reagál a hatalmi elit felől rázúduló igaztalan vádakra, és ami ennél fontosabb, beszélünk majd a hazánk biztonságáról, a magyar honvédség állapotáról és a rendvédelmi szerveknél tapasztalható válság kezeléséről”
– írta posztjában Magyar Péter.
Az ellenzéki politikus egy másik bejegyzésben reagált arra is, hogy kormány- és ellenzéki oldalról egyaránt támadták pártját, amiért Ruszin-Szendi csatlakozott hozzájuk. Szerinte a volt „vezérkari főnök “bűne” annyi, hogy kiállt a hazája és a magyar emberek szabadsága és minden volt katonája mellett”. Hozzátette:
„Van annak egy diszkrét bája, amikor a hatalmát féltő, korrupt hatalom annyira retteg, hogy a mindig a hazáját szolgáló katona ellen az összes szatelit ellenzéki pártot, a pacal hadnagyot és a teljes propaganda gépezetet beizzítja és még egy aláírás nélküli levelet is felhasznál a lejáratásra.”
„Egyet felejtenek el Orbánék: Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot mindenki ismeri a honvédségnél, együtt szolgált a katonáival a legnehezebb terepeken, Irakban és Afganisztánban is. A magyar katonák nem a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerére tettek esküt, hanem a hazájuk védelmére” – fogalmazott Magyar Péter, aki idézte magát a volt vezérkari főnököt is: „Ahogy altábornagy úr fogalmazott, az állomány tudja, hogy igaza van. A kaszinóminiszteren pedig csak nevetnek”.
Komoly meglepetést okozott, mikor kiderült: Ruszin-Szendi Romulusz is csatlakozik a Tisza Párt csapatához. A volt vezérkari főnök végül szombaton fel is szólalt a párt első nagygyűlésén, az elnök beszéde előtt.
Magyar Péter hétfő délután Facebook-posztjában bejelentette, hogy este visszatért a Magyar Infó, azaz heti belpolitikai beszámolója, amit azonban ezúttal nem egyedül, hanem Ruszin-Szendi Romulusszal együtt tart meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor a Védelmi Tanács ülése után: sajnos Trump elnök úr törekvései ellenére, nem kifelé, hanem befelé megyünk a háborúba
A miniszterelnök szerint arra kell készülnünk, hogy a háború folytatásában érdekelt brüsszeli vezetés mindent megtesz, hogy Magyarországot belepréselje a háborúpárti európai koalícióba.
A megbeszélés után a miniszterelnök annyit közölt, hogy megbeszélték a szükséges lépéseket, de hogy ezek mik, arról nem esett szó.
"Most ért véget a Védelmi Tanács ülése, amit azért hívtunk össze, mert újabb aggasztó hírek érkeztek az orosz-ukrán háborúból. A helyzet egyértelmű: sajnos Trump elnök úr törekvései ellenére, nem kifelé, hanem befelé megyünk a háborúba"
- mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán hétfő este közzétett videóban.
Szerinte a brüsszeli bürokraták nem támogatják az amerikai béketerveket. Úgy döntöttek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút. Magyarország ezt ellenzi. Magyarország inkább az amerikai béketörekvéseket támogatja.
A miniszterelnök azt mondta, hogy arra kell készülnünk, hogy a háború folytatásában érdekelt brüsszeli vezetés mindent megtesz, hogy Magyarországot belepréselje a háborúpárti európai koalícióba.
Hozzátette, hogy arra kell készülni, hogy a Magyarország elleni titkosszolgálati műveletek és a külföldről pénzelt lejárató kampányok nagyobb sebességre kapcsolnak.
Végül bejelentette, hogy a Védelmi Tanács az ország biztonsága érdekében szükséges döntéseket meghozta. Magyarország szuverenitását és a magyar családok biztonsága továbbra is meg fogjuk védeni! - mondta Orbán Viktor.
Orbán Viktor hétfőn délután a közösségi oldalán közölte, hogy az orosz-ukrán háború újabb fejleményei miatt összehívta a Védelmi Tanácsot.
„Apám évek óta a sátánt szolgálja” – Jeszenszky Géza fia szerint ő tudja, hogy miért támadtak az apjára
A volt külügyminisztert megtámadó idős férfi elfogása után azt állította, hogy nem tudta, kit bántalmazott, csak egy „megmagyarázhatatlan érzés” vezette.
Jeszenszky Zsolt, a Pesti Srácok munkatársa hosszabb bejegyzésben reagált a történtekre, miután vasárnap megtámadták az édesapját, Jeszenszky Gézát. Megköszönte mindazok támogatását, akik a támadás után írtak vagy hívták őt – többek között Bayer Zsolt, Robert C. Castel és Orbán Viktor is jelentkezett.
A volt külügyminisztert a Ferenciek tere közelében támadták meg, a fején sebesült meg. A rendőrség tájékoztatása szerint a 70 éves elkövető, G. Ferenc azt mondta, „megmagyarázhatatlan érzés” vezette, és nem kiszemelt áldozat ellen hajtotta végre a támadást.
Jeszenszky Zsolt a támadó vallomásáról úgy fogalmazott, „eléggé bullshitnek tűnnek” az elhangzottak, de számára nem is ez a lényeg, hanem az, hogy magasabb szinten keresi a történtek értelmét. Úgy véli, az apját ért támadás mögött is Isten és a Gonosz küzdelme húzódik meg.
Szerinte édesapja évek óta a sátánt szolgálja – közéleti megnyilvánulásaival.
"Apám évek óta a sátánt szolgálja. Mármint a közéleti megnyilvánulásaival. Nem szándékosan, és pláne nem azért, mert gonosz ember lenne. A legkevésbé sem. Önnön jóságába vetett hite töretlen – talán túlságosan is. Nem kérdés, hogy ő jószándékú, jót akar, és ezt őszintén hiszi is magáról. De nem véletlenül mondják, hogy a pokolba vezető út is csupa jószándékkal van kikövezve. A sátán ugyanis nagyon ravasz. Fő célja az ember (mind az egyes ember, mind pedig az egész emberiség) elpusztítása. És ehhez igen kifinomult eszközei vannak" - írja.
A bejegyzésében arról is írt, hogy szerinte a világban jelen lévő démoni erők tudatosan működnek. "Az igazán gonosz emberek a sátán legfőbb, legfontosabb szövetségesei. Rajtuk keresztül nagy pusztításokat tud végezni. Hát persze, hogy nem bántja őket (egy darabig). Mert szüksége van rájuk. A rendes embert viszont, aki egyszer elkövet valami hibát, bűnt, félrelépést, stb., őt gyorsan el akarja pusztítani. Neki azonnal ártani akar".
A bejegyzésben megemlítette Magyar Pétert is, akiről úgy fogalmazott: nem a sátánt szolgálja, ő csak egy fekete gyalog a táblán. "A valódi sátáni erő mögötte van: az a globalista hálózat, amelyik – szó szerint sátáni – eszközökkel dolgozik a zsidó-keresztény civilizáció felszámolásán. A mindannyiunkat elpusztítani akaró iszlám (és az ő bevándorlásuk) támogatásával, a genderideológia és az abortusz népszerűsítésével (minél kevesebb gyerek szülessen), a hagyományos családi értékek, nemzeti érzések kiüresítésével, a hitünk kiölésével, az identitáspolitikával és az ezáltal keltett végzetes megosztottsággal, a társadalom felosztásával állítólagos elnyomókra és állítólagos áldozatokra"
Jeszenszky Zsolt végül úgy fogalmazott, hogy Istennek is van szava a történetben, és már nem egyszer megóvta az édesapja életét. "Ahogy megóvta Trump elnököt is egy olyan merénylettől, aminek a megúszása minden valószínűségnek ellent mond" - magyarázta.
Jeszenszky Zsolt, a Pesti Srácok munkatársa hosszabb bejegyzésben reagált a történtekre, miután vasárnap megtámadták az édesapját, Jeszenszky Gézát. Megköszönte mindazok támogatását, akik a támadás után írtak vagy hívták őt – többek között Bayer Zsolt, Robert C. Castel és Orbán Viktor is jelentkezett.
A volt külügyminisztert a Ferenciek tere közelében támadták meg, a fején sebesült meg. A rendőrség tájékoztatása szerint a 70 éves elkövető, G. Ferenc azt mondta, „megmagyarázhatatlan érzés” vezette, és nem kiszemelt áldozat ellen hajtotta végre a támadást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter ismét üzent Mészárosnak: Bilincs, bilincs, rács, rács. A stróman egy szó
A TISZA Párt vezetője egy videós összeállításban idézte fel többek között a leggazdagabb magyar, valamint Lázár János és Orbán Viktor kijelentéseit a luxusról vagy a meggazdagodásról.
Hétfő este Mészáros Lőrinc egy nyílt levélben üzent Magyar Péternek. Ebben elmagyarázta azt is, hogy 2009 óta milliárdos. Majd szóba került, hogy a TISZA Párt vezetője hogyan próbált tőle munkát szerezni és hogyan igyekezett a közelébe férkőzni.
A TISZA Párt vezetője azonnal reagált is rá. Többek között azt írta: "Egészen megható, ahogy a becsületes módon történő meggazdagodásának részleteit ecseteli. Biztos nem csak nekem kellett zsebkendőbe törölgetnem a könnyeimet". Majd még hozzátette: "A kommunikációs agytrösztjei által írt bornírt hazugságokra engedelmével nem válaszolok. Egy bizonyos szint felett nem megyünk egy bizonyos szint alá. Dehát ezt önnek nem kell magyarázni".
Magyar Péter kedden reggel egy videós összeállítással is üzent Mészáros Lőrincnek. A posztban azt írta hozzá:
"Mészáros Lőrincnek és a klánnak speciálba.
Bilincs, bilincs, rács, rács. A stróman egy szó.
IUBP (Indul az út a börtönbe program) sok szó
ui.: “Reménytelen helyzetben lévő emberek kétségbeesett próbálkozásával a TISZA nem foglalkozik.”
VIDEÓ: Magyar Péter üzenete
Hétfő este Mészáros Lőrinc egy nyílt levélben üzent Magyar Péternek. Ebben elmagyarázta azt is, hogy 2009 óta milliárdos. Majd szóba került, hogy a TISZA Párt vezetője hogyan próbált tőle munkát szerezni és hogyan igyekezett a közelébe férkőzni.
A TISZA Párt vezetője azonnal reagált is rá. Többek között azt írta: "Egészen megható, ahogy a becsületes módon történő meggazdagodásának részleteit ecseteli. Biztos nem csak nekem kellett zsebkendőbe törölgetnem a könnyeimet". Majd még hozzátette: "A kommunikációs agytrösztjei által írt bornírt hazugságokra engedelmével nem válaszolok. Egy bizonyos szint felett nem megyünk egy bizonyos szint alá. Dehát ezt önnek nem kell magyarázni".
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A parajdi bányakatasztrófa miatt riasztást adtak ki: ihatatlanná vált több településen a víz
A hatóságok közölték, hogy a vizet a megnövekedett sótartalma miatt emberi fogyasztásra, ivásra és főzésre szigorúan tilos használni. Ez jelenleg tizenöt települést érint már.
A parajdi sóbányában történt természeti katasztrófa újabb súlyos következményeiről számolt be az Erdély TV. A bányába beömlött víz kioldja a sót, és a sós víz akadálytalanul ömlik be a patakba, és így további településeken okoz problémát.
A Maros megyei hatóságok
riasztást adtak ki, miután jelentősen megnövekedett a sótartalom a Kis-Küküllő vizében – ez a folyó több település ivóvízellátásának forrása
- közölte a Maros megyei Horea Katasztrófavédelmi Felügyelőség.
a víz emberi fogyasztásra, ivásra és főzésre szigorúan tilos,
amíg a hatóságok mást nem közölnek. A víz csak háztartási célokra (mosás, tisztálkodás, WC) használható.
Az Aquaserv és a Maros Vízügyi Igazgatóság növeli a víz sótartalmának (klorid és nátrium) ellenőrzésének gyakoriságát. A Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság figyeli a községi kutak és források vízminőségét a sótartalom szempontjából.
Egy kommentelő megjegyezte: a Küküllő vize viszi a Marosba, Tiszába a vizet.