News here

HÍREK

Közel 17 milliárdért vásárolná vissza Budapest a Fővárosi Csatornázási Műveket

Ezt az összeget másra is elkölthetné Budapest, de a városvezetés szerint a közszolgáltató cégek az önkormányzatnál vannak a legbiztosabb helyen.

Link másolása

A fővárosi önkormányzat visszavásárolja a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) 25 évvel ezelőtt eladott kisebbségi részvénycsomagját, ha a közgyűlés és a hatóságok is jóváhagyják - írja a Népszava.

A cég 25 százalék plusz 1 szavazatos kisebbségi részvénypakettjét 16,5 milliárdért adta el a főváros egy német-francia cégből álló konzorciumnak, amelytől 2015-ben a francia Veolia csoporthoz került. Bár a fővárosi önkormányzat maradt a többségi tulajdonos, a speciális osztalékfizetési szabályok miatt a kisebbségi részvényesnek jár a számított osztalékalap 75 százaléka, míg a fővárosnak csak 25 százalék jut. Mivel novemberben a privatizációs szerződés lejár, Budapestnek lehetősége lesz a pakettet visszavásárolni.

Karácsony Gergely már a főpolgármesterré választása után azt mondta, hogy a főváros vissza akarja szerezni az FCSM-et, a városvezetés pedig a kezdetektől hangsúlyozta, hogy ezt a cég ezt a cég eredménytartalékának terhére bonyolítanák le, így nem kell más külső forrásokat bevonni.

A vételár 16,9 milliárd forint lenne, amelynek kifizetése csak 2024-ben esedékes.

Ezt az összeget másra is elkölthetné Budapest, de a városvezetés szerint a közszolgáltató cégek az önkormányzatnál vannak a legbiztosabb helyen - mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Népszavának.

A visszavásárlásról még a 2022-es üzleti év lezárásáról szóló beszámoló elfogadása előtt kell dönteni, ezért is kerül a Fővárosi Közgyűlés elé az előterjesztés. Az üzletet még a versenyhivatalnak és az energiahivatalnak is jóvá kell hagynia, a kormány hozzájárulására viszont nincs szükség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Hadműveletet jelentett be Orbán Viktor
Megvette az adventi koszorút az irodájába.

Link másolása

Sikeres hadműveletet bonyolított le a hétvégén Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök azonban nem a szomszédban hónapok óta dúló háború kapcsán számolt be erről az akcióról, hanem

az adventi koszorú megvásárlását jellemezte hadműveletként legutóbbi Facebook-bejegyzésében.

A miniszterelnök délelőtt már egy videót is megosztott arról, ahogy betér egy virágüzletbe, hogy az irodájába vegyen egy adventi koszorút. A kormányfő végül egy fehér gyertyás verzió mellett döntött, mert az eladó szerint az a tisztaság jele.

A katonai kifejezésekhez láthatóan vonzódó kormányfő „Advent-hadművelete” így sikeresnek tekinthető, hiszen

elérte stratégiai célját: megszerezte a vágyott koszorút.

A bejegyzés alatti hozzászólások között azonban többen megjegyezték, hogy „a békés advent” jegyében feltöltött képsorozatnál talán nem a legszerencsésebb kifejezés a hadművelet szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Rendőri intézkedés közben halt meg egy férfi Balatonalmádiban
Korábban az autójával elsodort egy biciklist Alsóörsnél, ezért állították meg a rendőrök.

Link másolása

Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy 55 éves budapesti férfi Balatonalmádiban vasárnap.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnapi közleménye szerint 15 óra 30 perc körül kaptak egy bejelentést arról, hogy az Alsóörs külterületén található kerékpárúton egy futót elsodort egy személygépkocsi, majd a sofőr segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A rendőrök nem sokkal később Balatonalmádi Káptalanfüred városrészében, a vasútállomásnál állították meg az autóst.

Az 55 éves férfi azonban az intézkedés közben rosszul lett és összeesett.

A rendőrök azonnal megkezdték az újraélesztését, amit a kiérkező mentősök folytattak, az életét azonban már nem tudták megmenteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Olcsóbban lehet enni egy belvárosi hotel éttermében, mint a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron – kiakadt a belvárosi ellenzéki képviselő
Kovács Alex Gábor bejegyzése szerint a Kempinski éttermében 3280 forintért lehet például gulyáslevest enni - a vásárban ugyanez 3500 forintba kerül.

Link másolása

Olcsóbban lehet enni egy belvárosi luxushotel éttermében, mint a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron - ez derül ki Kovács Alex Gábor, belvárosi ellenzéki önkormányzati képviselő vasárnapi Facebook-bejegyzéséből. Kovács Alex Gábor - a posztban lévő képek alapján -

a Kempinski Hotel éttermének árait hasonlította össze a vásáron tapasztalt árakkal.

Ezek szerint például:

  • A vásárban a grillezett csirkemell 4500 forintba kerül, a köret további 2500 forint. A luxushotel éttermében azonban a rántott csirke sültburgonyával 4280 forintba kerül.
  • A libamájért 8000 forintot kérnek a Vörösmarty téren, a köret szintén további 2500 forint. A szállodai étteremben a grillezett libamáj lecsókrémmel, debreceni chips-szel, macaire burgonyával 6480 forintba kerül.
  • A marhapörkölt a vásárban 6000 forintért kínálják kenyérrel együtt, a hotel éttermében a tradicionális magyar paprikás 5480 forintos árral szerepel az étlapon.
  • A gulyásleves 3500 forintért kerül a tányérba a Vörösmarty téren - az árban a kenyér is benne van. Az étteremben a gulyáslevest csipetkével 3280 forintért lehet megrendelni.

    Így Kovács Alex Gábor szerint „nem csoda, ha az ételért-italért sorban állók között magyar szót ritkán hallani”, azonban a politikus annak is fültanúja volt a vásárban, hogy már a turisták is sokallták az árakat.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


  • HÍREK
    Lőszereket találtak abban az autóban, ami vasárnap reggel frontálisan ütközött egy busszal a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton
    A balesetben az autó sofőrje és az utasa is meghalt.

    Link másolása

    Lőszereket találtak a rendőrök abban a kocsiban, amiben ketten meghaltak vasárnap reggel, miután frontálisan ütköztek egy busszal a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton - tudta meg az rtl.hu.

    A rendőrség lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt indított nyomozást.

    Ahogy mi is beszámoltunk róla, vasárnap reggel két ember meghalt, amikor az autójukkal átsodródtak a szemközti sávba a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton, majd nekiütköztek egy autóbusznak. Az ütközés erejétől szinte teljesen eltűnt a kocsi eleje, és hiába nyíltak ki a légzsákok, a sofőr és utasa is meghalt a balesetben.

    A két középkorú, Pest megyei férfi holttestét a tűzoltók emelték ki a roncsból. A buszban a sofőrön kívül senki sem sérült meg, mert nem szállított utasokat.

    Az RTL információ szerint a baleset helyszínén lőszereket találtak a helyszínelők. A lap értesülését később a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) is megerősítette. Mint írták,

    a „balesettel érintett gépkocsiban, illetve abból kiszóródva a rendőrök lőszereket találtak”,

    ezért lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt nyomozást rendeltek el az ügyben.

    Ezekre a két férfinak nem volt engedélye. Azt, hogy pontosan mennyi és milyen típusú lőszert találtak, azt egyelőre nem árulta el a hatóság.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: