HÍREK
A Rovatból

Köves Slomóék átvennék az ország egyik legjobb gimnáziumának fenntartását

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség által fenntartott Milton Friedman Egyetem egyelőre azt ígéri, változatlan formában folyna az oktatás, és tandíjat sem terveznek bevezetni.


Derült égből a villámcsapásként érte a Békásmegyeri Veres Péter Gimnáziumba járó diákok szüleit, hogy szerda este e-mailt kaptak, amiben azt állt: az iskolát átvennék a Köves Slomó-féle, kormányközeli zsidószervezet, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) által fenntartott Milton Friedman Egyetem.

„Ez az ország öt legjobb középiskoláinak egyike, ahova szeretnek járni a gyerekek” – mondta a 24.hu-nak egy aggódó szülő, hozzátéve, egyéb információt nem közöltek velük, csupán azt, hogy március 24-ig kell az iskolának és a szülőknek véleményezniük a fenntartóváltást.

A portál felhívta a gimnáziumot további információkért, de kiderült, ők sem tudnak sokkal többet. Az iskolavezetés egy neve elhallgatását kérő tagja úgy nyilatkozott: „Nekünk is friss a hír, pár nappal korábban értesültünk arról, hogy a Milton Friedman Egyetem át akar venni minket, semmilyen egyéb információnk nincs egyelőre. Annyit tudunk csak, hogy határidőre beadták a kérelmüket az iskola fenntartójához, az Észak-budai Tankerületi Központhoz”.

Mivel a köznevelési törvény szerint február utolsó munkanapjáig kell beadni a fenntartóváltási kérelmeket, ez azt jelenti, hogy a Milton Friedman Egyetem addig meg sem kereste magát a gimnáziumot, amit át akar venni

– írja a 24.hu.

Bakonyi László, a Milton Friedman Egyetem hivatalvezetője a lap kérdéseire válaszolva elmondta: „A Milton Friedman Egyetem a törvényes határidőig kezdeményezte a Békásmegyeren működő Budapest III. Kerületi Zipernowsky Károly Általános Iskola és a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium fenntartói jogának átvételét az Észak-budapesti Tankerületi Központnál. [...]

A jelenleg érintett két köznevelési intézmény esetében a megkeresés egyik fontos oka, hogy a Milton Friedman Egyetem campusának fizikai közelsége alapján létrejöhet egy békásmegyeri oktatási ökoszisztéma, amely segítheti mind a köznevelési intézmények, mind egyetemünk szakmai munkáját, valamint a környék fejlődését.

A másik ok intézményünk fejlesztési stratégiája, amelynek keretében 2023-ban a tanítóképzéssel megkezdtük a pedagógusképzést, amit közép és hosszú távon követne a tanárképzés, illetve más pedagógus szakmák képzése. A tanítóképzés esetében jelenleg is élő kapcsolatunk van a Zipernowsky Károly Általános Iskolával, mely a képzésünk egyik gyakorlati helyszíne. A jövőbeni tanárképzés esetében a Veres Péter Gimnázium lehet az egyik partnerünk. Emellett egyetemünk közép és hosszú távú célkitűzései között szerepel egy színvonalas, nemzetközileg is elismert matematikai képzőhely, tanszék létrehozása.

A két köznevelési intézmény tevékenységét közfeladat-ellátási szerződés keretében változatlan módon folytatná, tandíj bevezetését nem tervezzük, az oktatás színvonalának fenntartása, illetve további emelése elsődleges érdekünk és célunk”

– írják.

Ez utóbbi mondat azért különösen fontos, mert a múlt héten egy másik fenntartóváltással kapcsolatos hír sokkolta a szülőket: kiderült, hogy a Gábor Dénes Egyetem át akarta venni az államtól a XII. kerület Tamási Áron Általános Iskola és Gimnáziumot, ők azonban azt tervezték, hogy fizetőssé teszik az iskolát a jövőben. Ott úgy tűnik, a kerületi képviselőtestületen elbukik a terv, miután a kerület polgármestere, Pokorni Zoltán is kritizálta azt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A rettegő hatalom már ma több ezer gyereket és külhoni honfitársunkat szállított a fővárosba, elkerülendő a holnapi lebőgést
A TISZA elnöke szerint már most„több tucat külföldi rendszámú busz parkol Budapesten a Műegyetem rakparton és a Bem téren.” Úgy véli, „Orbánék mindent bevetnek: fenyegetést, zsarolást, állami pénzen buszoztatást, elszállásolást, élelmiszerutalványt, tiltást.”


Úgy tűnik, mind a két oldal hatalmas jelentőséget tulajdonít annak, hogy minél többen legyenek a holnapi két megmozduláson. A délelőtti fideszes Békemenet az Orbán-beszéddel ér véget, a délutáni Nemzeti Menet a TISZA Párt rendezvényével, és többek közt egy Magyar Péter-beszéddel tölti ki a napot.

Magyar már kedden jelezte előre, hogy a Nemzeti Menet idejére teljes légtérzárat rendelnek el Budapest belvárosa fölé. Elmondása szerint korábban engedélyt kértek és kaptak a drónozásra, de kedden a Honvédelmi Minisztérium indoklás nélkül közölte velük, hogy a rendezvény alatt légtérzár lesz.

Most ezt írta a Facebook-oldalán:

„Már most több tucat külföldi rendszámú busz parkol Budapesten a Műegyetem rakparton és a Bem téren, amelyekkel a rettegő hatalom több ezer gyereket és külhoni honfitársunkat szállította a fővárosba, elkerülendő a holnapi lebőgést. Sokan közülük azt sem tudják, milyen rendezvényre hozták őket és hogy ki fizeti az utaztatásukat és a szállásukat. Orbánék mindent bevetnek: fenyegetést, zsarolást, állami pénzen buszoztatást, elszállásolást, élelmiszerutalványt, tiltást.

A TISZA nem fenyeget, nem zsarol, nem fizet buszokat, nem ajánl élelmiszercsomagot.

A mi erőnket a hazaszeretet, az őszinteség és az önkénteseink adják. A TISZA üzenete világos: működő és emberséges ország és egy valóban független és szabad haza” - írta a TISZA elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Izraelbe szökött a parkolási maffia-ügyben börtönbüntetésre ítélt volt MSZP-s politikus
Fürst a jogerős ítélet ellenére nem vonult börtönbe. Elfogatóparancs van érvényben ellene. Kérdés, hogy a Belügyminisztériumtól hogy kaphatott hatósági erkölcsi bizonyítványt, és hogy Izrael miért engedett be egy többszörösen elítélt politikust.


Fürst György a Fővárosi Ítélőtábla május 29-i jogerős döntése szerint 6 év 6 hónapot és 25 millió forintos pénzbüntetést kapott a 2016 óta zajló „parkolási maffia” perben, de nem vonult be 60 napon belül a börtönbe – írta a 444.hu. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki ellene.

Parkolós körökben elterjedt, hogy nem kezdte meg a büntetését, hanem Izraelbe szökött. Információk szerint jelenleg is Izraelben tartózkodik, és nem kell különösebben bujkálnia, mert a másodfokú ítélet előtt pár nappal alija‑jogot - letelepedési engedélyt - kapott.

Az izraeli belügyminisztérium a magyarországi hitközség egyik rabbiját kérte fel, hogy igazolja zsidó származását. A felkért rabbi nyolc nappal a másodfokú ítélet előtt adta ki az igazolást.

Az alija‑kérelem elfogadásához viszont érvényes útlevél és tiszta erkölcsi bizonyítvány kellett. Hitközségi információk szerint a családja korábban már Izraelbe költözött.

Kérdés ugyanis, hogy Fürst a Belügyminisztériumtól hogy kaphatott hatósági erkölcsi bizonyítványt, miután több súlyos ügyben is elítélték, és hogy Izrael miért engedett be egy többszörösen elítélt politikust.

A lap nyár óta több megkeresést küldött a Büntetés‑végrehajtás Országos Parancsnokságának, a rendőrségnek, az Igazságügyi Minisztériumnak és az izraeli nagykövetségnek, de érdemi választ nem kaptak.

Fürstöt 2018-ban egy másik ügyben felfüggesztett börtönre ítélték: 2004-ben terézvárosi alpolgármesterként versenyeztetés nélkül terjesztette elő két Andrássy úti ingatlan eladását. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség perújítást kezdeményezett, mert más ingatlaneladások is felmerültek.

Pályája a Baloldali Ifjúsági Társulásban indult, majd 2002-től alpolgármesterként a vagyongazdálkodásért felelt. 2006-ban a Centrum Parkoló Kft. ügyvezetője lett, később megalapította az EME Zrt.-t, amely vezető szerepet vitt a mobilparkolásban; a kormány a mobilfizetési piacot gyakorlatilag államosította, amit az Európai Bíróság 2018-ban ellentétesnek ítélt az uniós joggal.

A „Centrum‑per” lényege szerint 24 parkolási vállalkozó átláthatatlan alvállalkozói láncot épített, így csalták el a hatalmas összegeket. A bíróság szerint az okozott kár – az elcsalt adóval együtt – meghaladja a tízmilliárd forintot.

A kiszervezett feladatok gazdaságilag indokolatlanok voltak: parkolóőr‑képzés, grafológiai tanulmányok, adatfeldolgozás és különféle tanácsadások jelentek meg magas áron. Egyes vádlottak a parkolóautomaták takarítására és útburkolati jelek felfestésére fiktív számlázási láncokat használtak az adóalap csökkentésére.

Mivel Fürst nem vonult be, biztosan elveszíti a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményét. A teljes kiszabott büntetését kell letöltenie, és meg kell térítenie az előállítás költségeit, ha elfogják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kemény kommentháború tört ki Magyar Péter és Karácsony Gergely közt a Szigetről
Magyar felrótta, hogy a vita helyett Karácsony a Tisza képviselőit támadta, és rákérdezett, miért hiányzott Tüttő Kata és Kovács Gergely, mivel szerinte az ő szavazatukkal meglett volna a többség. Karácsony szerint csak új szerződéssel lesz Sziget.


Mi is megírtuk, hogy a mai napon a Fővárosi Közgyűlés másodszor sem fogadta el a fesztivál eddigi területhasználati engedélyének megszüntetéséről szóló javaslatot. A döntés után Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-posztja alatt összecsapott Magyar Péterrel, a Tisza Párt elnökével.

Karácsony Gergely szerint a Sziget megmentéséről szóló érdemi tárgyalások a tiszás és fideszes képviselőkön buktak el.

Magyar Péter azt írta kommentben, hogy a Tisza Párt csak olyan javaslatot támogat, amely 100%-ban garantálja a jövőbeni fesztivált, és keményen kritizálta a városvezetés anyagát.

„A Tulajdonosi Bizottság mai ülésére beterjesztett javaslat nem volt ilyen: a városvezetés egy olyan előterjesztést nyújtott be, amely többszáz millió budapesti adófizetői forintról mondott volna le külföldi magánbefektetők javára – a Sziget Fesztivál megrendezésére vonatkozó bármiféle kötelezettség nélkül”

– írta a Tisza Párt elnöke.

Magyar szerint a Fővárosi Önkormányzatnak aranyrészvényt kellene kapnia a Szigetben, hogy Budapestnek mindig legyen beleszólása a fesztivál sorsába.

Karácsony szerint viszont ő a „világos logikai okfejtést” képviseli, ami szerint „ha lesz Sziget Fesztivál, lesz fővárosi bevétel, és akkor arra lesz garancia. Ha meg nem lesz Sziget, akkor nem lesz bevétel, vagyis garancia se tud lenni, akármennyi Facebook-posztot is írnak erről."

A főpolgármester úgy véli, bevételről, garanciáról, kedvezményekről csak új szerződésben lehet egyezség:

"Garanciát követel? A mai döntésük után sikerült is garantálni: se Sziget, se fővárosi bevétel, se nemzetgazdasági haszon, se budapesti kedvezmények. Ez a döntés ennek a felelősségével jár.”

Magyar válaszában felrótta, hogy a vita helyett Karácsony a Tisza képviselőit támadta, és nem válaszolt arra, miért hiányzott Tüttő Kata és Kovács Gergely, mivel szerinte az ő szavazatukkal meglett volna a többség.

A mai napon egyébként sikerült elérni Gerendai Károlyt, aki azt mondta, október végén talán még lehet egy szavazást tartani, de ő tovább már nem tud várni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotógaléria: Ilyen volt a fáklyákkal vonuló emlékmenet a Műegyetemtől a Bem térig
Az 1956-os forradalom, és a szovjet megszálló csapatok elleni szabadságharc emlékére fáklyás emlékmenet indult főként fiatalok részvételével, akik közül sokan korhű ruhákba öltöztek.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. október 22.



Budapesten már október 22-én délután megkezdődtek az ünnepi programopk.

Délután négy órakor indult el az a fáklyás emlékmenet, amelyen több ezer diák, korhű ruhába öltözött fiatalok és Csepel teherautók vettek részt.

A menet útvonala ez volt: Műegyetem–Szent Gellért tér–Szent Gellért rakpart–Várkert rakpart–Casino–Ybl Miklós tér–Clark Ádám tér–Fő utca–Jégverem utca–Bem rakpart–Bem tér. 17 órakor kezdődött a Bem téri ünnepség, ahol beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, mellette a marosvásárhelyi Református Kollégium diákkórusának műsora és koszorúzás színesítette a programot.


Link másolása
KÖVESS MINKET: