Koronavírus: tízszer annyi fertőzött lehet Magyarországon, mint a hivatalos adat
Nagyjából 8-10-szer annyi koronavírus-fertőzött lehet Magyarországon, mint ahány a hivatalos statisztikákban szerepel, és ez szakmai körökben nem is kérdés, állítja Ferenci Tamás klinikai biostatisztikus. Az Óbudai Egyetem docense az Indexnek egy hosszabb interjúban azt is kifejtette, hogy a kormányzati lépések időben érkeztek, és úgy tűnik, hogy eredményre is vezettek, így valóban sikerült ellaposítani a járvány görbéjét.
A csütörtökön készült beszélgetés során végig az akkor ismert esetszámot (585) veszi figyelembe a kutató, ennek megfelelően nagyjából 5 ezer valós magyarországi fertőzöttel számol. Mindezt szerinte leginkább az elhunytak számából lehet kikövetkeztetni, más országok átlagos halálozási arányához viszonyítva jön ki a nagyjából tízszeres különbség.
"Minél súlyosabb egy eset, annál valószínűbb, hogy észrevesszük. A halálozásokról elvileg mind tudunk"
- mondja Ferenci Tamás.
Hozzáteszi: ha minden úgy ment volna tovább, ahogy a járvány előtti időben, mostanra a többi országéhoz hasonló lenne a magyarországi statisztika is, ami csupán néhány hét alatt felfoghatatlan magasságokba ért volna. A fertőzöttek számának folyamatos emelkedése pedig nagyjából addig tartana, amíg az átfertőződés elérné a teljes népesség 60-80 százalékát.
A biostatisztikus szerint az alacsony magyar fertőzésszám még a kevés elvégzett teszttel is magyarázható. Értelemszerűen ha többet tesztelnének, több esetről lenne tudomásunk, a fertőzötteket pedig gyorsan lehetne izolálni, hogy ne adják át a vírust másoknak.
„Ha optimisták vagyunk, akkor bejöhet a dél-koreai forgatókönyv is: a nagyon hatékony, tömeges tesztelés és a fertőzöttek gyors izolációja kontaktkutatással elégséges anélkül, hogy hosszabb távon drákói lezárásokra lenne szükség"
- idézi a lap a kutatót.