prcikk: Kiutat mutat a szenvedésből a halálos beteg Brendan Fraser hatalmas teste A bálnában | szmo.hu
KULT
A Rovatból

Kiutat mutat a szenvedésből a halálos beteg Brendan Fraser hatalmas teste A bálnában

Az év színészi alakítása és legfelemelőbb moziélménye.


Tudjuk, mi A bálna sztorija, sőt, talán sokan azt is tudjuk, mi Brendan Fraser saját sztorija, mindkettőt felesleges túlmesélni. Egy kórosan elhízott férfi, aki angoltanár, online órákat tart kikapcsolt webkamerával, élete kritikus pontján megpróbál közelebb kerülni a lányához. Anno szerelmes lett, ezért hagyta el a családját, az első jelenetből kiderül, hogy meleg. Aztán a 17 éves lány megjelenik, érthető módon tele gyűlölettel, és amúgy is haragban a világgal, hogy mit kezdenek egymással, nem spoilerezném el. 

De A bálna nem egy egyszerű apa-gyermek kapcsolat újraépítési kísérletét meséli el, hanem egymás után tesz fel kérdéseket az életről. Nem kevesebbről, és Darren Aronofsky megtehette, hogy az életművében elérkezzen arra a pontra, ahol egy tragikus főhős, legjobb barátja, gyermeke, exneje és egy hittérítő fiú találkozásainak kisülési pontjaival és a szájukba adott dialógokkal "csak" elmondja, milyen tud lenni az élet.

Aki azt gondolja tehát, hogy A bálna öncélú nyomorábrázolás, az nem látta a filmet, maximum nézte. Azért tartom ezt fontosnak elmondani, mert A bálna valójában egy életmű esszenciáját tartalmazza, felejthetetlen műalkotás, a szó legnemesebb értelmében. Aronofsky most nagyon helyesen egy színpadi művet, drámát adaptált, a dramaturgiai ív és a konstrukció is szépen működik, minden a helyére kerül és minden a helyén van. Alig várom, hogy lássam színpadon is, jól adaptálva.

A szenvedés azért erősen exponált a filmben, mert egyértelmű szimbóluma az élettel és önmagunkkal folytatott küzdelemnek: a hatalmas lábakon döngő, óriásira maszkolt Fraser bármelyikünk, aki a saját halandóságával szembesül,

csak épp nem pillanatokra – ha úgy tetszik, a heideggeri ember. Vagy bármelyikünk, aki a halál elkerülhetetlenségével és azzal szembesül, hogy nem képes felállni a nagyszülője a tolószékből, és bármelyikünk, aki azon gondolkodik, mi marad majd halála után, mit tett jól, vagy mi értelme van ennek az egésznek. Vagyis mi, mindannyian. 

Aronofsky nem a sajnálatunkra hajt, visszafogottan használja az érzelmekre hatás eszköztárát, mert tudja, hogy az empátia magától megérkezik. Elég csak a huszadik percig rájönnünk, hogy az önbüntető, önpusztításba menekülő Charlie valójában egy értékes, intelligens, izgalmas ember, aki nem véletlenül növesztett maga köré hatalmas hájréteget és izolálta magát a társadalommal szemben. Tudja, hogy mást is bánt azzal, amit tesz magával, ezért mindenért bocsánatot kér, ahogy mondani szokás, még azért is, hogy létezik, és tényleg: azért kér bocsánatot, hogy él, és teher – szó szerint is – másoknak, miközben egyetlen dolgot még jól akar csinálni: a gyerekét ráterelni egy biztonságos és relatíve helyes útra, sínre. 

Brendan Fraser sztorija címszavakban: évtizedekkel ezelőtt a Golden Globe mögött álló HFP elnöke állítása szerint szexuálisan abuzálta, ami elindította a lejtőn, és sem magánéletileg, sem szakmailag nem tudott jó ideig visszakapaszkodni. Ezért köszönte meg a Critics' Choice Awardson híressé vált beszédében Aronofskynak, hogy a legjobbat tette vele, amit színésszel tenni lehet rendezőként. Fraser alakítását ünnepli a szakma. A Golden Globe-ot nem kapta meg – Austin Butler is megérdemelte – ki tudja, mennyire volt ebben indirekt büntetés, hiszen előre jelezte, hogy bojkottálja az eseményt. Az Oscarig menni fog a nagy találgatás, azaz a ki nyer ma.

Ha Fraser szobrot kap idén, csak azért érdekes – és cikkünk szempontjából is csak azért érdekes az Osca –,mert a helyére kerülhet karrierjében, ami kibillent. Zárójelben: az Oscart és minden egyéb díjat azért tartom mókásnak – a hasznossága mellett, amivel fontos filmekre hívja fel a figyelmet és szakmailag értékel alkotókat –, mert egy versenyt csinál a művészetből. Ki festett jobban, Monet vagy van Gogh? Ki nyeri a meccset? A kompetitív filmes világból nézve ez nem vicces, de alapjáraton, ha művészetről gondolkodunk, komikus  felvetés. Két szuper rendezés között sem szívesen döntenék, hogy melyik a jobb – maximum kapják meg ugyanazt a forgatókönyvet és rendezzék meg, talán ebből derülne ki, melyik rendez "jobbat", ha már a versenynél tartunk. Persze, tök izgalmas az Oscar, nagy és méltó pillanatai vannak mindemellett.

Austin Butler meg jó volt Elvisként, viszont ha már verseny: azt hiszem, nem egy SÚLYcsoportban mérkőznek.

Nagyvásznon kell látni Brendan Fraser alakítását. A Philadelphia jutott eszembe róla és Tom Hanks: ugyanúgy a saját amortizációjának bátor felvállalását és megtipratásának emberi vetületeit mutatta meg Hanks akkor, és kevés egyszerre ilyen pofátlanul ütős és már-már vakmerően érzékeny színészi alakítást tudok mondani azóta. Fraser karaktere is ilyesmit mutat: kapjátok be, akik a felszíni nyomort látjátok, azt nézzétek, mi az emberi érték, és irodalomtanárként is ezt adja át a tanítványainak: írjatok egy kib...ott őszinte mondatot magatokról. És ilyen az alakítása is. Minden egyes pillanata.

Olyan rezdülései vannak és annyira meztelenül őszinte, amihez a legnagyobb bátorság kell, főleg, ha ennyire hatásos tud lenni. Tagadhatatlan színészrajongó vagyok, és amikor egy ilyen alakítást látok, amihez nemcsak tehetség, de megéltség és alázat és érzékenység és finomság és még sok minden más kell, meg egy titokzatos összetevő, akkor meghajolok előtte.

Nem érdekes, hogy Fraser el tudta volna-e játszani ezt az összeomló, de belül ragyogó embert, ha maga is meg nem járta a poklokat. De tény, hogy a George of the Jungle nem prognosztizálta anno ezt a hatalmas teljesítményt, és ha az kellett hozzá, hogy ő maga is lemenjen a poklok mélyére, akkor az kellett hozzá.

A bálnában mindenki titkon vagy nyíltan szeretne megmenteni valakit, annak ellenére, hogy nem lehet. De ahogy Charlie karaktere mondja, az ember nem tud nem törődni a másikkal. A forgatókönyvben az irodalmi utalások is pontosak, akár a Bibliáról, akár Walt Whitmanről, akár Melville-ről és a Moby Dickről van szó. Egyetlen, két órás, lélekemelő lélegzetvétel A bálna, diskurzus halálról, szeretetről, hitetlenségről, Istenről és a létezés fájdalmáról. Aki meg azt gondolja, hogy önkényes szenvedésábrázolás, az képzeletben nézzen félre és csapja rá a nagymamájára az ajtót, amikor az már nem tud felállni a tolószékből.

Aronofsky nem először mesél a lelki-fizikai amortizáció és a trauma elől önbántásba menekülő ember katarzisáról: A pankrátor, A fekete hattyú hősei kifelé, a világ felé, teljesítményükben még egy pillanatra meg tudták haladni magukat, sebes lelkükkel azonban halálba hajszolták a testet is. A bálna reményt ad. Charlie-nak nem számít, kit lát a külvilág, a szégyen végül eltűnik, belülről világít a fénye, és így van felfelé, kifelé út a szenvedésből. Kösz, Aronofsky, kösz, Fraser.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Madarász Katalin, a magyarnóta királynője
A halálhírt a Dankó Rádió jelentette be, amely 2024-ben életműdíjjal tüntette ki a művésznőt. A rádió a bejegyzésében arról ír, hogy az énekesnő hangja sokak számára jelentette az első találkozást a műfajjal.


A Dankó Rádió Facebook-oldalán közölte a hírt hétfőn délután: 92 éves korában elhunyt Madarász Katalin, a magyarnóta és a cigánydal egyik legnépszerűbb előadója.

A rádió a bejegyzésében arról ír, hogy az énekesnő hangja sokak számára jelentette az első találkozást a műfajjal.

„Rádióhallgatók generációinak alapvető élménye és első találkozása ezekkel a műfajokkal Madarász Katalin hangjához kötődik.”

A poszt felidézi, hogy az énekesnő első rádiófelvételei 1953-ban készültek, és szinte azonnal a magyarnóta és a cigánydal egyik legismertebb előadója lett, majd legendás színpadi párost alkotott Gaál Gabriellával.

Munkásságát a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével és a Magyar Kultúra Lovagja címmel is elismerték, a Dankó Rádió pedig 2024-ben életműdíjjal tüntette ki.

A rádió a következő szavakkal búcsúzott tőle:

„Családjának, barátainak őszinte részvétünk!Emlékét, kedves mosolyát, humorát soha nem feledjük, zenei örökségét megőrizzük, ápoljuk és továbbadjuk. Nyugodjon békében!”

Azt egyelőre nem tudni, hol és mikor helyezik örök nyugalomra az énekesnőt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Állótaps az ülőhelyeken - Budapesten nyitotta meg turnéját a Pentatonix
A Pentatonix ismét bebizonyította, hogy nincs szükség hangszerekre ahhoz, hogy hatalmas bulit lehessen csapni egy több mint tízezres arénában! A csapat hazánkban nyitotta meg Európa-turnéját és ezt a magyar közönség is díjazta. Bár a csapat világszínvonalú produkciót nyújtott, egy-két dologba mégis bele lehet kötni.
Kocsák Krisztián - szmo.hu
2026. április 08.



Pár perccel a koncert kezdete előtt már csak elvétve lehetett üres székeket találni az MVM Dome-ban. Nem csoda, hiszen április 7-én az acapella műfaj nagyágyúja, a Pentatonix készült színpadra lépni. Nem sokkal a tervezett 20:00-ás kezdés után elsötétült a nézőtér és megjelent az öt világsztár, akik három év után tértek vissza Budapestre.

Nem várakoztatták sokat a népet, azonnal belecsaptak a slágerekbe, egy rövid intro után már az egyik leghíresebb feldolgozásuk, a “Daft Punk” táncoltatta a közönséget. A táncoltatás azért is nagy szó, mert csak ülőhelyes jegyeket árultak a bulira, többen azonban egy percig sem vették használatba a széket.

Mi láttuk először!

Mivel a turné első koncertjét láthattuk, kíváncsi voltam, hogy mennyire érezhető a csapaton, hogy egy még nem bejáratott show-n veszünk részt. Be kell vallanom, hogy épphogy. A koreográfiát nem vitték túlzásba, főképp térformákkal dolgoztak, de ez nagyon jól mutatott a bulin. Mindig az éppen szólót éneklő tag került a középpontba és becsületesen kihasználták a színpad adta lehetőségeket. És ha már színpad. Talán itt lehetett egy kicsi hiányérzetünk, továbbra is egy sima dobogó került csak a deszkákra, de még így is nagyobb volt, mint a korábbi koncerteken.

A fények rendkívül jól aláfestették az éppen elhangzó dalokat, a drámaibbaknál hideg-, a szórakoztatóbb számoknál meleg fények világítottak. Mint minden profi produkciónál, itt is volt dress code. Az énekesek a fekete és fehér színekkel dolgoztak, ráadásul viszonylag hétköznapi ruhadarabokat választottak az estére. Mind a színpad, mind az öltözékek puritánsága is arra enged következtetni, hogy

semmivel sem akarták elvenni a fókuszt a zenéről, amiről amúgy is baromi nehéz lenne.

A Pentatonixnak mindig is volt érzéke ahhoz, hogy melyik dalokhoz és milyen módon nyúljon hozzá, ez a képességük pedig egy műsor összeállításánál sem hagyja el őket. Tökéletes íve volt a koncertnek, az energikus kezdés után egy kicsit visszavettek a tempóból, majd jöttek az egyéni dalok, a közönségénekeltetés, a felfokozás és végül a katarzis. Örömmel konstatáltam, hogy most jóval több olyan dalt választottak, amelyben Mitch Grassi kontratenor énekelte a fő szólamot. A fickó ugyanis egészen egyedi hangszínnel rendelkezik és igazi kincs az énekes szakmán belül. A műsorban helyet kapott a már említett Daft Punk, a Creep, a kezdeti időket idéző White Winter Hymnal, a Halleluja, a Bohemian Rhapsody, a Sound of Silence és nálunk debütált a csapat legújabb dala, a Heaven on Earth is.

Az egyedüli negatívum az, hogy rövid volt. A bruttó kilencven perces műsorból elment tíz perc arra, hogy Scott Hoying, a csapat baritonja megtanítsa a három részre osztott közönségnek a “Let the Sunshine in” különböző szólamait, amit majd a csapat feltehet a TikTok-ra. Ez meg is történt egyébként.

@pentatonix

What an EPIC way to kick off our Europe tour! Thank you, Budapest! ??

♬ original sound - Pentatonix

A szólódalok szintén elvittek 20 percet a buliból, de kaptunk egy rendkívül profi instrumentális dalt is, melyben a beatboxer Kevin Olusola elektromos csellón, a basszust éneklő Matt Sallee dobon játszott. Ezt leszámítva viszont csak az öt énekes hangja szólt, alkalmanként egy kis hd-val megtámogatva.

Annyira közel volt!

Az első öt dal után meglepődve jegyeztem meg magamban, hogy “azt a mindenit, végre jól szól a Dome!”. Na ez a kijelentés elhamarkodottnak bizonyult. A koncert negyedénél mintha kiment volna cigizni a hangosító. Hol a mélyebb frekvenciák, hol a magasabbak nem hallattszódtak, ráadásul a hd sokszor nem alátámasztotta a csapatot, hanem elnyomta. Ez több dalnál is igencsak zavaró volt, néha még azt sem lehetett kibogarászni, hogy milyen hangnemben énekel az öt főhős. A koncert végére szerencsére javult a helyzet, így a gigasláger “Halleluja”-t és a “Bohemian Rhapsody”-t már megint átszellemülve hallgathattuk.

A Pentatonix minden tagja kommunikált a közönséggel, rengeteget hálálkodtak, szívecskéket mutogattak, nevettek, Hoying pedig

az első sorokhoz is lement pacsizni.

Érezni lehetett, hogy mennyire jól érzik magukat a színpadon és tudják, hogy ezt a hallgatóknak köszönhetik.

Mindent összevetve egy lenyűgöző produkciót láthattunk, eszméletlen profin megvalósítva, Scott Hoying, Kirstin Maldonado, Mitch Grassi, Matt Sallee és Kevin Olusola pedig megmutatta, hogy a Pentatonix miért korunk vezető acapella csapata és hogy a magyar közönségnek is szüksége van az igényes zenére. Egy biztos, ha a jövőben újra Magyarországon lép fel az énekegyüttes, mi ott leszünk és a közönségből valószínűleg még elég sokan!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Rácz Jenő és Sárközi Ákos csapatai feszülnek egymásnak az RTL új főzős műsorában
Április 24-én indul az RTL-en az Éttermek csatája, ahol két sztárséf, Rácz Jenő és Sárközi Ákos csapata verseng egymással. A megmérettetésben a napi győztes jutalmat kap, a vesztes brigádból pedig valakit hazaküldenek.
DP, kép: RTL - szmo.hu
2026. április 07.



A Sztárbox ringje után a konyhában csap össze Rácz Jenő és Sárközi Ákos.

Április 24-én, pénteken 19:55-től indul az RTL vadonatúj gasztro-realityje, az Éttermek csatája.

A két Michelin-csillagos séf tavaly a Sztárbox ringjében nézett farkasszemet, most pedig „hazai pályára” váltanak, és a konyhában mérik össze az erejüket. A műsorban két különálló étterem küzd a vendégek kegyeiért:

Sárközi Ákos a Paletta nevű éttermet vezeti, míg Rácz Jenő az Espelette konyháját irányítja. Két külön világ csap tehát össze, a döntést pedig minden adásban valódi vendégek hozzák meg.

„Nem azért jöttem, hogy barátkozzak, hanem hogy megmutassam, az én konyhám a legjobb az országban. A vendég a király, és az én éttermemből elégedetten fognak távozni” – jelentette ki Rácz Jenő.

„A főzés művészet és alázat. A csapatommal olyan ízélményt akarunk nyújtani, amiről még napokig beszélnek majd az emberek. Jenővel a ringben ellenfelek voltunk, de a konyha más terep” – tette hozzá Sárközi Ákos.

Egy profi csapat nélkül azonban a legjobb séf sem érhet el sikert.

Mindkét sztárséf 8-8 fős csapatot verbuvált magának, ahol félprofi és profi szakácsok dolgoznak a kezeik alá. Az Éttermek csatájában minden napnak kőkemény tétje van. A versenyzők feje felett folyamatosan ott lebeg a konyhakés, mert a vezetőség bármikor dönthet úgy, hogy valakinek mennie kell.

A napi győztesek jutalmat kapnak, míg a vesztesek csapatából valakinek távoznia kell.

A gasztro-realityt a már több sikeres RTL-es műsort (Nyerő Páros, Mestercukrász) is jegyző Solaz Media gyártja. A műsor hétköznap esténként lesz látható az RTL-en.

Via RTL


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt Czigány György, a legendás Ki nyer ma? műsorvezetője
Életének 95. évében, április 6-án elhunyt Czigány György, a Magyar Rádió és Televízió meghatározó alakja. A műsorvezető munkásságát József Attila- és Erkel Ferenc-díjjal is elismerték.


94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, újságíró, a Magyar Rádió legendás Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.

Czigány György hangja generációk számára volt meghatározó: a Déli Krónika után felcsendülő, nyugodt, kedves orgánum, amelyhez generációk igazították az órájukat.

Ez a hang némult el örökre április 6-án. A hírt a családja tudatta a Magyar Távirati Irodával. Személyében egy köztiszteletben álló művész, nem túlzásként egy kulturális intézmény távozott.

Czigány György 1931. augusztus 12-én született Budapesten. A zene iránti elköteleződése a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre vezette, ahol Kadosa Pál tanítványaként zongoraművész-tanári diplomát szerzett.

Bár a Krisztinavárosi templomban orgonált, tehetségét végül nem a koncertpódiumon, hanem a Magyar Rádió stúdiójában kamatoztatta.

Zenei rendezőként, majd főosztályvezetőként a rádió zenei arculatának egyik legfőbb formálója lett, később pedig a Magyar Televízióban is vezető pozíciókat töltött be. Munkásságát a legmagasabb szakmai és állami díjakkal ismerték el, többek között József Attila-, Erkel Ferenc-, Liszt Ferenc- és Prima Primissima-díjjal is kitüntették.

Az irodalom iránti szenvedélye is végigkísérte életét: több tucat verseskötete és prózai műve jelent meg, 1999-től pedig a Magyar Írószövetség költői szakosztályának elnökeként tevékenykedett.

Életművének koronája, a Ki nyer ma? – Játék és muzsika tíz percben című komolyzenei vetélkedő 1969-ben indult, és egy olyan korban hozta be a klasszikusokat a nappalikba, amikor a kultúra terjesztése még valódi missziónak számított.

A műsor, amely közel tízezer adást élt meg, egy zseniálisan egyszerű ötleten alapult, amit Czigány György maga így foglalt össze:

„A hírek és az időjárás után miért ne jöhetne egy kis Mozart vagy Beethoven?” Ez a kérdés forradalmasította a zenei ismeretterjesztést. A napi tízperces játék nem vizsgáztatni, hanem szórakoztatva tanítani akart, felkelteni a kíváncsiságot, hogy a hallgatók az egyperces részletek után maguk keressék meg a teljes műveket.

A kiegyensúlyozott, kulturált hang mögött egy súlyos tragédiákat is megélt ember állt. Élete legnehezebb időszakairól ritkán, de megrendítő őszinteséggel beszélt.

„Meghalt az első feleségem, és a három gyerekem közül a középső. Azt szoktam mondani, hogy a tragédiákat nem feldolgozni és elfelejteni kell, hanem magunkhoz ölelni és megőrizni” – nyilatkozta korábban.

Ez a mély, emberi tartás tette lehetővé, hogy a gyász feldolgozhatatlan súlya alatt is folytassa alkotói és közművelői munkáját. A veszteségek ellenére is szerencsésnek tartotta magát, mert megvalósíthatta mindazt, amit eltervezett.

„Azt hiszem, a szerencsés tragédiáimon túl szerencsés ember vagyok, mert amit akartam, megcsinálhattam.”

Öröksége túlmutat a rádióhullámokon. A Ki nyer ma? szellemisége annyira eleven maradt, hogy a formátumot az elmúlt években a közmédia újraélesztette, színpadi változatban is tovább éltetve a legendát.

Czigány György egy olyan korban teremtett értéket és közösséget, amelyben a közszolgálat még valódi tanító és felemelő gesztus volt. Búcsúztatásának részleteiről később intézkednek, de a hangja, amely évtizedeken át volt a magyar otthonok mindennapjainak része, a kulturális emlékezetben örökre megmarad.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk