Kiderült, miben halt meg Návai Anikó
Ahogy már hírt adtunk róla, 76 éves korában elhunyt Návai Anikó. Az újságíró évtizedeken át tudósított a hollywoodi vörös szőnyeges eseményekről, és világsztárokkal készített interjúkat, amelyekben sok híresség üzent a magyar rajongóknak. A Blikknek egy Anikóhoz közel álló ismerős megerősítette, hogy
A lap információi szerint az illető pár nappal ezelőtt még beszélt a műsorvezetővel, akit egy éve diagnosztizáltak a gyilkos kórral - írta a lap.
Návai Anikó Szegeden született, és 1973-ban szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Ugyanebben az évben kezdett dolgozni a Magyar Rádiónál szerkesztőként. 1981-ben férjével, Skorka Györggyel az Egyesült Államokba költözött, előbb Miamiban, majd New Yorkban éltek. Karrierje során számos jelentős szerepet töltött be a média világában, és 2000-től 23 éven keresztül ő volt az egyetlen magyar tagja a Hollywood Foreign Press Associationnek, amely a Golden Globe-díjakról döntött.
2012 és 2016 között a Magyar Televízió Szeretettel Hollywoodból című műsorának műsorvezetője volt, dolgozott a TV2-nél és az AMC-nél is, valamint cikkeket írt a Nők Lapjába. Férje, Skorka György étteremtulajdonos volt, közös gyermekük, Cadence Valentine 1980-ban született.