HÍREK
A Rovatból

Kiderült, mennyivel olcsóbbak az árstopos termékek a magyar Lidlben, mint a szabadpiaci áruk Szlovákiában

A hústermékek esetében például jókora a különbség a két ország között.


Mennyivel olcsóbbak az árstopos magyar termékek, mint a szabadpiaci szlovák áruk? Erre kereste a választ a G7, ehhez pedig egy szlovákiai és egy magyar Lidl áruházban végeztek összehasonlítást.

Magyarországon 2021 októberében döntött a kormány az élelmiszerár-stopról, azóta a liszt, a cukor, a napraforgó étolaj, a 2,8 százalékos UHT tej, a csirkemell, a csirkefarhát és a sertéscomb bruttó fogyasztói ára nem emelkedik. Ezek a termékek természetesen sokkal vonzóbbak a vásárlók számára a folyamatosan dráguló helyettesítőknél, ám a nagy kereslet és a limitált kínálat gyakran áruhiányhoz vezet. Ilyen esetben pedig kénytelenek vagyunk megvenni a drágább tejet vagy húst, és összességében nem is biztos, hogy hosszabb távon olcsóbb lesz a vásárlásunk. A G7 ezért most azt is megvizsgálta, hogy mi a különbség a Lidl helyi árképzésében a Magyarországon árstop alá eső termékkörökben. Mint írták, az adatokból természetesen nem derül ki, hogy egy bolt hogyan próbálja ellentételezni az árstop miatti veszteségét, de azt jelezheti, hogy a magyar vásárló a szlovákhoz képest mivel szembesül, ha az árstopos áruhiány miatt helyettesítő terméket vásárol, illetve irányadó lehet arra nézve is, hogy mi lehetne most az árstop nélküli szabadpiaci ár.

A liszt kilója a magyar Lidlben bruttó 149 forint, Szlovákiában viszont 0,79 euró, ami az adatfelvételkor érvényes 404 forintos euró-árfolyammal átszámolva 319 forintnak felel meg. „Ha erről levesszük az áfát, akkor kiderül, hogy a bolt a torzított magyar viszonyok között 117 forint nettó bevételhez jut egy kilogramm liszt után, ám ha ezt Szlovákiában adja el, akkor nettó 266 forintnak megfelelő eurót kap érte. A több mint kétszeres eltérés jól jelzi, hogy mennyire elrugaszkodott a valóságtól a magyar árstop” – írja a portál.

Az olcsó sima liszt alternatívája lehet a rétesliszt, ami Magyarországon 349 forintba kerül, Szlovákiában viszont szintén 0,79 euró, azaz csak 319 forint. A bolt tehát az áfa levonása után a rétesliszten Magyarországon több bevételhez jut, mint Szlovákiában (nettó 275 vs. 266 forint). A tönkölyliszt (amely nem igazi helyettesítője a sima lisztnek) szabadpiaci viszonyok között is olcsóbb nálunk, mivel a magyar bruttó ár jelenleg 459, a szlovákiai pedig 521 forint.

A napraforgó étolaj esetében a Lidl Magyarországon nettó 456 forint bevételhez jut egy liter után, Szlovákiában viszont 896 forintnak megfelelő euróhoz.

A csirkehúsok tekintetében jókora a különbség a két ország között: az árstoppolt magyar áruk durván olcsóbbak, mint a szabadpiaci szlovák megfelelőik. A farhát kilóján a bolt nálunk csak nettó 285 forintot keres, Szlovákiában azonban 731 forintot, a csirkemell legolcsóbb változatán pedig nálunk 1428 forint a nettó bevétel, míg Szlovákiában már 2751.

A portál azt is megjegyzi, hogy

a magyar csirkehús szinte minden esetben jóval olcsóbb (nettó és bruttó értékben is) a szlováknál, csak a felsőcomb drágább nálunk (bruttó 1693 forint Szlovákiában, 1998 forint Magyarországon).

A kristálycukor kilója bruttó 239 forint a befagyasztott áron, Szlovákiában ugyanez 319 forintba kerül. Ha ezt nettóba átszámoljuk, az azt jelenti, hogy kilónként 78 forinttal kevesebb bevétele keletkezik a magyar boltnak, mint a szlováknak. A porcukor kilóján nettó értéken 12, a nádcukron pedig 133 forint többlet van Magyarországon Szlovákiához képest.

A 2,8-as UHT tej literenkénti ára 209 forintra van bebetonozva, a szlovák Lidlben viszont nincs UHT tej, ezért ilyen összehasonlítást nem lehetett végezni. A G7 adatfelvételének időpontjában

minden összehasonlítható tejfajta drágább volt Magyarországon, mint Szlovákiában.

• Az 1,5-ös ESL tej magyar ára 349 forint, szlovák ára viszont csak 303 forintnak megfelelő euró volt. Ezen a terméken nettó 25 forinttal többet kereshet a bolt literenként Magyarországon.

• 3,5 százalék zsírtartalmú ESL tej magyar ára 479 forint, szlovák ára azonban csak 343 forint volt ugyanazon a napon, szeptember közepén. A nettó bevételi többlet literenként 94 forint Magyarországon.

• a PET-palackos tej esetében a nettó bevételi többlet az 1,5-ös tejnél 39 forint literenként nálunk (3,5-ös PET-palackos tejet csak Szlovákiában találtak, Magyarországon nem).

Sertéscombot a magyar Lidlben 1299 forintért is lehet találni, a szlovákban 2218 forintba került kilója.

Nettó árakon számolva a különbség brutális: kilónként 780 forinttal kevesebb bevétele van a magyar Lidlnek.

Az oldalasnál már fordított a helyzet, kilónként 819 forinttal több a nettó bevétel Magyarországon. A lapocka és a karaj azonban Magyarországon olcsóbb, ezeknél a potenciális combhelyettesítőknél nettó 134, illetve 190 forinttal több a bevétel Szlovákiában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megint jön a figyelmeztetés az eső miatt az ország nagy részére – mutatjuk, mikor hol eshet
Összefüggő zivatarlánc már nem alakul ki, de még nagyon sok helyen kell számítani záporokra, zivatarokra, időnkét fetámadó széllel. Ugyanakkor hamarosan érkezik a 30 fokos meleg is.


Pénteken is gomolyfelhők zavarhatják meg a napsütést, melyekből néhol futó zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat – írja az Időkép. Mérsékelt lesz a légmozgás, záporok, zivatarok környezetében lehetnek erősebb széllökések. Kora reggel 17, délután 24 fok körül alakul a hőmérséklet. 11 és 16 óra között a naposabb időszakokban az UV-sugárzás nagyon erős fokozatot érhet el.

Az Időkép figyelmeztetése péntek este 6 óráig

Szombaton a napsütést időnként gomolyfelhők zavarják meg. Újabb záporok, zivatarok elsősorban északnyugaton, északon fordulhatnak elő. A délire, délnyugatira forduló szél több helyen megélénkül. Kora reggel 8-15, délután 22-29 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap néhol már ismét elérheti a 30 fokot a hőmérséklet: ismét főként északon, északnyugaton számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására. Délen túlnyomóan napos, száraz idő várható. A délnyugati szél megélénkül, több helyen megerősödik. A csúcshőmérséklet már 27-32 fok között várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megszólaltak az ukránok a besorozott kárpátaljai magyar férfi haláláról
A hivatalos szakvélemény szerint tüdőembólia okozta a férfi halálát, azt pedig visszautasították a hatóságok, hogy bántalmazás áldozata lett volna.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Ukrajnában életét vesztette egy magyar állampolgársággal is rendelkező férfi, akit a család szerint kényszersorozással vittek be a hadseregbe.

Sebestyén József Joszipovics 45 éves volt. Az ukrán hadsereg hivatalos közleménye szerint tüdőembólia okozta a halálát, és nem találtak rajta semmilyen erőszakra utaló nyomot. A közlemény szerint Sebestyén ukrán állampolgár volt, akit 2025. június 14-én hívtak be katonai szolgálatra, miután az orvosi bizottság alkalmasnak találta.

Az ukrán hadsereg szerint Sebestyén 2025. június 15-től részesült kiképzésben. Június 18-án fegyver nélkül önkényesen elhagyta a katonai egység állomáshelyét. Erről hivatalos szolgálati vizsgálati jegyzőkönyv készült. A férfi ezután személyesen jelentkezett a Beregszászi Járási Központi Kórház sürgősségi osztályán, ahol akut stresszreakciót állapítottak meg nála. Innen a megyei pszichiátriára szállították, ahol a kórlap szerint nem voltak rajta testi sérülések.

A törvényszéki orvosszakértői vizsgálat szerint 2025. július 6-án halt meg, halálát tüdőembólia okozta. A szakvélemény szerint nem voltak rajta olyan sérülések, amelyek erőszakra utalnának.

Az ukrán fegyveres erők hivatalos Facebook-bejegyzésben fejezték ki részvétüket az elhunyt családjának. Azt írták, hogy a férfit törvényesen mozgósították katonai szolgálatra. A bejegyzésben azt is közölték, hogy nyitottak az ügy átlátható kivizsgálására, de

„határozottan visszautasítják a kényszersorozásra, a rossz bánásmódra és az emberi jogok megsértésére vonatkozó vádakat”.

A Mandiner a férfi családtagjaira hivatkozva azt írta, hogy Sebestyént vasdoronggal verték meg, és ez három héttel később a halálához vezetett. A testvérük szerint toborzók támadták meg és bántalmazták a férfit.

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki a családnak, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét. Később Magyar Péter is megszólalt az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Dobrev Klára: Most épp bolgár csatakanca vagyok, vagy Aladár
Az EP-ben találkozott magyar újságírókkal a DK politikusa, és nem kertelt. Az európai parlamenti képviselő családról, politikáról és a Momentum lépéséről is őszintén beszélt.


Strasbourgban, az Európai Parlament épületében találkozott Dobrev Klára a magyar újságírókkal. A beszélgetés teljesen nyilvános volt, és a DK politikusa nem kerülte meg a kényes kérdéseket.

Dobrev szerint a Momentum döntése, hogy nem indul a 2026-os választáson, veszélyes logikát követ. „Demokrataként nekem nagyon rossz érzés, amikor azt mondja a Momentum, hogy nem indul a választásokon.” Úgy fogalmazott, hogy akár cinikus is lehetne, mert a saját választókerületeiben megjelennek azok a szavazók, akik a Momentum helyett most a DK-ra szavaznának. De nem akar így gondolkodni, mert szerinte ez az ország halálát jelentené. „Hogy a Fidesz a saját táborában megcsinálta hogy 'egy a párt, egy a zászló, egy a gondolat, egy a lépés, egy a tábor', ez a dolognak a vége.”

 „Őszintén dühös vagyok a Momentumra. Ha valaki lopott, csalt, hazudott, ha valaki vállalhatatlan mondatokat mondott, ha valakinek olyan tettei voltak, amelyek morálisan vállalhatatlanok, lehet rá nyomást gyakorolni, hogy tűnjön el a közéletből. De azt mondani, hogy pusztán azért, mert egy választáson az az értékrend, amit én képviselek, az nem annyit kapott, mint amennyit én szerettem volna… Ez milyen morális magatartás?”

– fogalmazott.

Azt is megkérdezték tőle, hogy mi van akkor, ha a DK is kiesik a parlamentből. Ezt határozottan visszautasította.

„Pillanatnyi kétely nincsen bennem abban, hogy mi parlamenti párt leszünk. A Fidesztől független közvélemény-kutatók közül csak egy van, aki folyamatosan azt méri, hogy nagyon picik vagyunk. De én más ingert kapok, mint önök, újságírók.”

Azt mondta, több százezer olyan ember van, aki még nincs a TISZA Pártnál, és őket nem lehet csak úgy kidobni.

A 2022-es választásról is elmondta a véleményét. Szerinte, ha ő lett volna a közös miniszterelnök-jelölt, egészen más eredmény született volna. „Ha nem így alakul Karácsony Gergely visszalépése és az előválasztás első fordulója, nem ez lett volna a végeredmény. Politikus vagyok, nem mondhatok mást: szerintem azt a választást meg lehetett volna nyerni. De abban teljesen biztos vagyok, hogy nem lett volna Fidesz-kétharmad, ha nem Márki-Zay Péternek hívják a miniszterelnök-jelöltet.”

Felidézte egy repülőn történteket is, amikor Deutsch Tamás szóba elegyedett vele. „Mondtam neki, hogy Tamás, mi az elmúlt tíz évben bírósági tárgyalótermekben beszélgettünk egymással. Szerintem a következő tíz évben is tartsuk meg ezt a szokásunkat.”

A beszélgetés második felében családi témák is előkerültek. Dobrev arról is beszélt, hogyan élik meg otthon a politikai támadásokat. Elmondta, hogy előfordult, hogy emberek az ajtajuk elé mentek, és a gyerekei fülébe üvöltötték: dögöljetek meg. Emiatt a kisfiával együtt olvassák a kommenteket, és humorral próbálják kezelni a helyzetet.

„Most épp bolgár csatakanca vagyok, vagy Aladár. Ha épp kócos a hajam, akkor kócos Aladár. És tényleg együtt röhögünk rajta.”

Legkisebb gyereke nincs fent a közösségi médiában, de a YouTube-on így is szembejönnek vele a gyűlölködő tartalmak. „10 éves a gyerek. És hiába nem engedem őt a social médiára, de amikor YouTube-ot néz, ott följönnek, felugranak. Úgyhogy tényleg az egyetlen dolog az, hogy közösen röhögünk, hogy most akkor Aladárból kócos Aladár lett.” Itt a politikus a Mézga család sorozat Aladár nevű karakterére gondolt, mert visszatérő mémforrás, hogy egy képén hasonló a frizurájuk.

Forrás: Facebook

A végén megkérdezték arról is, hogy van. „Jól vagyok. Iszonyúan önazonos vagyok. Nem tudom ezt másképp megfogalmazni, annyira önazonos vagyok. Mélységesen, szenvedélyesen hiszek abban, amit mondok.”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Várkonyi Andrea több százmillióért vesz földet Mészáros Lőrinc cégei alól – Fideszes képviselő lánya az eladó
A földekért fizetendő 452,6 millió forint nem is az eladó lány számlájára megy, hanem édesanyjáéra. A területeket korábban Farkas Sándor családjának cégei művelték.


Várkonyi Andrea összesen 116 földterületet vásárol meg Csongrád vármegyében. A földek Fábiánsebestyén, Nagymágocs és Eperjes térségében találhatók, és összesen 452,6 millió forintba kerülnek – tudta meg a Telex.

A területek jelenleg Farkas Amanda nevén vannak, aki Farkas Sándor fideszes országgyűlési képviselő lánya. A földeket olyan cégek használják, amelyeknek Mészáros Lőrinc is résztulajdonosa. Ezek a cégek: a Kinizsi 2000 Zrt., Koticki Major Kft., Mucsihát Kft. és Horvát Major Kft.

Mindegyik vállalkozás az FBSN Kft. tulajdonában áll, amelyben Mészáros Lőrincnek 45,1 százalékos tulajdonrésze van.

Emellett a cégben szerepelnek a hozzá köthető magántőkealapok, valamint az MBH Mezőgazdasági Befektetési és Fejlesztési Magántőkealap is.

A szerződés kimondja, hogy a földekre idén december 31-ig vételi joga van Mészáros Andrea felcsúti lakosnak. Az ingatlanokra elővásárlási joga van azoknak, akik jelenleg használják őket. Ez ebben az esetben Mészáros Lőrincet jelenti. Emiatt a dokumentum szerint „az ingatlanokat dologösszességként, egybefoglalt vételáron adják el”.

A papírokból az is kiderül, hogy bár Farkas Amanda az eladó, a vételárat nem az ő számlájára kell utalni, hanem Farkasné Márton Katalinéra. Ő Farkas Sándor felesége és Farkas Amanda édesanyja.

Farkas Sándor 1998 óta tagja a parlamentnek, és azóta minden választáson megnyerte a Szentes központú körzetet. Korábban jelentős földtulajdonnal rendelkezett, és ezekre 2012 és 2016 között több mint kétmilliárd forint uniós támogatást kapott. Később több föld átkerült a lánya, Farkas Amanda nevére, most ezek kerülnek Várkonyi Andrea kezébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET: