„Kicsit alábecsülte az összeget” – reagáltak a szakszervezetek Magyar Péter ígéreteire, Bod Péter Ákos is elmondta a véleményét
Magyar Péter a szombati kongresszuson több ígéretet is tett arra, hogy ha kormányzásra kerülnek, emelik egyes területek finanszírozására szánt keretet. A szakszervezetek reagáltak a bejelentésre. A Független Egészségügyi Szakszervezet kevésnek tartja a Magyar Péter által az egészségügyre beígért évi 500 milliárd forintnyi plusz forrást. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete viszont a TISZA Párt minden programpontjával egyetért.
A párt vezetője többek között arról beszélt, hogy elmúlt egy év megmutatta, hogy nem működik a magyar állam, a problémák oka pedig szerinte Orbán Viktor. Azt ígérte, hogy több területen is változás lesz.
Az egészségügyről azt mondta, hogy ha kormányra kerülnek, önálló minisztériumot hoznak létre, újraindítják a kórházfelújításokat, eltörlik a teljesítmény volumen-korlátot, csökkentik a várólistákat, és az ágazatra jellemző szakorvos- és ápolóhiányt. Majd hozzátette:
"A Tisza minden évben minimum 500 milliárd forinttal növeli az állami egészségügy költségvetését".
A szakszervezet szerint azonban: Bár jó az irány, de háromszor ennyi pénzre lenne szükség:
- mondta Soós Adrianna elnök.
A politikus önálló oktatási minisztérium felállítását is megígérte, emellett visszaadják a tanárok és az iskolák szabadságát, az iskolákat fenntartó Klebersberg Központot pedig megszüntetnék: "Partnernek tekintjük a pedagógusok érdekvédelmi szervezeteit és velük egyetértésben haladéktalanul kidolgozzuk az új Nemzeti Alaptantervet" - ígérte.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint ezek: "nagyon nagy mértékben lefedik azt a 9 pontot, amit egyébként a szakszervezetek és a civilek együttesen állítottak össze. Csak hát nyilván ezeket még cizellálni kell, illetve ki kell egészíteni" - tették hozzá.
Magyar Péter még azt is ígérte, hogy felállítanak egy szolgáltatási központot a nyugdíjasoknak, új otthonokat építenek számukra, megtartják a 13. havi nyugdíjat, és kiegészítik a nagyon kevés pénzből élők juttatásait.
A Nyugdíjas Parlament elnöke közölte, félmillió nyugdíjas 140 ezer forint alatti illetményt kap, indokolt lenne a nyugdíjkiegészítés.
A politikus beszélt arról is, hogy az egészséges élelmiszereknél 5 százalékra csökkentenék az ÁFÁ-t, és visszahoznák a KATÁ-t. A szükséges forrás a felfüggesztett uniós források visszaszerzéséből és a korrupció leállításából lenne.
Bod Péter Ákos volt jegybankelnök is megszólalt: szerinte első lépésként növekedési pályára kellene állítani a magyar gazdaságot.
Magyar független igazságszolgáltatást és elszámoltatást is ígért, "elindítjuk az út a börtönbe programot" - közölte. Erre válaszul a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Magyar Péternek van börtönben a helye.
A Fidesz egy kisfilmmel is reagált. "Magyar Péter annak zenél, aki pénzeli" - Szerintük amíg Magyar Péter a Fidesztől kapta a pénzt, addig dicsérte a kormányt. Most azonban a Néppárti Manfred Weber lett a szövetségese, és onnan kapja a pénzt, így Brüsszelt dicséri - vélik.
VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója