Az iraki parlament elfogadta az ország személyi jogállásáról szóló törvény módosításait, amelyek az ellenzők szerint gyakorlatilag legalizálnák a gyermekházasságot. A módosítások megnövelik az iszlám bíróságok hatáskörét a családi ügyekben, így például a házasság, a válás és az öröklés témakörben. Az aktivisták szerint mindez aláássa az 1959-es, személyi jogállásról szóló törvényt, amely egységesítette a családjogot és biztosítékokat állapított meg a nők számára.
Az iraki törvények jelenleg a legtöbb esetben 18 éves kort határoznak meg a házasságkötés alsó korhatáraként.
A most elfogadott módosítások megengednék, hogy a papok az iszlám jog saját értelmezése szerint döntsenek. Ez sokak szerint azt jelenti, hogy lehetővé teszik a lányok tizenéves korban történő házasságát – vagy akár kilencéves korban is,
az iszlám jog dzsaafari iskolája szerint, amelyet sok iraki síita vallási hatóság követ.
Intisar al-Mayali emberi jogi aktivista, az Iraki Női Liga tagja szerint az anyakönyvi törvénymódosítások elfogadása „katasztrofális hatással lesz a nők és lányok jogaira, mivel a lányok korai életkorban fognak férjhez menni, ami sérti a gyermeki élethez való jogukat, és megzavarja a nők válási, felügyeleti és örökösödési védelmi mechanizmusait”.
Az elsősorban konzervatív síita törvényhozók által szorgalmazott változtatásokat a törvények iszlám elvekhez való igazításának és az iraki kultúrára gyakorolt nyugati befolyás csökkentésének eszközeként védik a módosítások támogatói, írja a Guardian.
Az iraki parlament elfogadta az ország személyi jogállásáról szóló törvény módosításait, amelyek az ellenzők szerint gyakorlatilag legalizálnák a gyermekházasságot. A módosítások megnövelik az iszlám bíróságok hatáskörét a családi ügyekben, így például a házasság, a válás és az öröklés témakörben. Az aktivisták szerint mindez aláássa az 1959-es, személyi jogállásról szóló törvényt, amely egységesítette a családjogot és biztosítékokat állapított meg a nők számára.
Az iraki törvények jelenleg a legtöbb esetben 18 éves kort határoznak meg a házasságkötés alsó korhatáraként.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Hiába támadják a libsik, akkor is megcsináljuk” – Orbán Viktor újabb hírlevelet küldött a digitális polgári körök tagjainak
A levélben szó volt az alaszkai csúcsról, a gazdasági nehézségekről, az ukrajnai háborúról, fővárosi ügyekről, Otthon start programról és augusztus 20-ai ünnepségről is.
Orbán Viktor ismét hírlevelet küldött a digitális polgári körök tagjainak, amely a Magyar Nemzethez is eljutott. A miniszterelnök több témát érintett: írt a gazdasági nehézségekről, az ukrajnai háborúról, a fővárosi ügyekről és az Otthon start programról is.
A miniszterelnök levelében arról írt, hogy az alaszkai csúcs után ugyan elült a nagy diplomáciai zaj, de a tárgyalódelegációk a háttérben dolgoznak. Úgy fogalmazott, még mindig van esély arra, hogy Trump elnök „megcsinálja.”
A kormányfő arra is kitért, hogy szerinte ez a hét az európai behódolás hete volt
„Ahogy ültek ott az elnökkel szemben. Mint beosztottak a vezérigazgatónál, raporton. Ezzel az európai stratégiai autonómiáról szőtt álomnak is vége. Amíg mi, patrióták nem vesszük át a marsallbotot Brüsszelben, Európa csak másodosztályban játszhat”
- írta Orbán.
Kifejtette, hogy az ukrajnai háború gátolja a magyar gazdaság növekedését, és szerinte Ukrajna ellenségesen viselkedik Magyarországgal szemben.
„Az ukránok megint szétlőtték a Barátság olajvezetéket. Brüsszel nem segít nekünk, sőt az ő pártjukat fogja. Az oroszok azt vállalták, hogy néhány napon belül lesz műszaki megoldás. Olaszországban közben elfogtak egy ukránt, aki a gyanú szerint részt vett az Északi Áramlat felrobbantásában. A bűnösöket mindig utolérik”
- írta a miniszterelnök.
Felidézte azt is, hogy Olaszországban elfogtak egy ukrán férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett az Északi Áramlat felrobbantásában, hozzátéve: „a bűnösöket mindig utolérik.”
Orbán a kormány Otthon start programjáról is írt.
„Három százalék. Hiába támadják a libsik, akkor is megcsináljuk. Minden fiatalnak lehessen saját otthona. Visszaszámlálás indul: még 8 nap!”
- fogalmazott a hírlevélben, amiben az augusztus 20-ai ünnepséget is felidézte, amelyen szó volt egy áruló Péterről. A levélben úgy fogalmazott: „akinek mindenről saját maga jut eszébe, azon nem lehet segíteni.”
A hírlevélben a főváros is szóba került. Orbán azt írta, hogy
„most már nemcsak a főpolgármester ég le folyamatosan, hanem a BKV-buszok is”
Ezzel utalt arra, hogy augusztusban több jármű is kigyulladt. Kitért arra is, hogy Szentkirályi Alexandra érdekes számokat mutatott, és arra kérte olvasóit, hogy kövessék a Fidesz–KDNP budapesti vezetőjének oldalát a további részletekért.
Orbán Viktor ismét hírlevelet küldött a digitális polgári körök tagjainak, amely a Magyar Nemzethez is eljutott. A miniszterelnök több témát érintett: írt a gazdasági nehézségekről, az ukrajnai háborúról, a fővárosi ügyekről és az Otthon start programról is.
A miniszterelnök levelében arról írt, hogy az alaszkai csúcs után ugyan elült a nagy diplomáciai zaj, de a tárgyalódelegációk a háttérben dolgoznak. Úgy fogalmazott, még mindig van esély arra, hogy Trump elnök „megcsinálja.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint vasárnap katonai konvoj érkezik Magyarországra Röszkénél. A menetoszlop haditechnikai eszközöket és katonai járműveket szállít.
Az útvonal Röszkétől az M5-ös autópályán, majd az M0-áson és Budapesten keresztül vezet tovább, onnan az M1-esen halad Hegyeshalomig.
A határhoz várhatóan hétfőn érnek.
A közleményben kiemelték, hogy a katonai szállítójárművek közlekedése miatt az érintett útvonalakon fokozott óvatosságra, körültekintésre és türelemre lesz szükség.
Hangsúlyozták, hogy
a járművek mérete és haladási módja eltér a megszokott közúti forgalomtól, ezért a Magyar Honvédség a közlekedők együttműködését kéri.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy a katonai menetoszlop tagjai közé behajtani veszélyes és tilos.
A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint vasárnap katonai konvoj érkezik Magyarországra Röszkénél. A menetoszlop haditechnikai eszközöket és katonai járműveket szállít.
Az útvonal Röszkétől az M5-ös autópályán, majd az M0-áson és Budapesten keresztül vezet tovább, onnan az M1-esen halad Hegyeshalomig.
A határhoz várhatóan hétfőn érnek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lavrov: Elismerjük Zelenszkijt a rezsim vezetőjének, hajlandóak vagyunk tárgyalni vele
Az orosz külügyminiszter a nemzetközi garanciák szerepét hangsúlyozta, és jelezte, Moszkva tárgyalna az ukrán elnökkel. A Donbasz területe azonban továbbra is központi kérdés marad az orosz követelésekben.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy amerikai televíziós interjúban beszélt arról, hogyan látja a Kreml Ukrajna jövőjét és a lehetséges biztonsági garanciákat. Az NBC News műsorában elhangzottakat a Reuters foglalta össze, amely szerint Lavrov azt is felvetette, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai is részt vehetnének egy ilyen rendszerben.
A külügyminiszter emlékeztetett: már 2022-ben is az asztalon volt az a megoldás, amely kizárja a NATO békefenntartók ukrajnai jelenlétét, és kimondja, hogy az ország nem csatlakozhat a szövetséghez. Moszkva álláspontja szerint Ukrajna semleges státusza jelentheti a megoldást, biztonságát pedig egy, a Biztonsági Tanács tagjait is magában foglaló csoportnak kellene garantálnia. Lavrov külön kiemelte Törökországot és Németországot.
„A garanciavállalók Ukrajna biztonságát garantálnák, amelynek semlegesnek kell maradnia, nem köthet katonai szövetséget, és nem lehet nukleáris fegyvere”
– fogalmazott. Hozzátette, hogy Oroszország számára fontos az Ukrajnában élő orosz kisebbség védelme, valamint a területi kérdések napirenden tartása.
Nemrég derült ki, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin alaszkai találkozóján az orosz elnök a Donbasz teljes területét kérte a háború lezárásáért, beleértve azokat a részeket is, amelyeket Oroszország még nem foglalt el. Volodimir Zelenszkij erről nem kíván egyeztetni.
Lavrov most először mondta ki nyíltan, hogy elismerik Zelenszkijt a „rezsim” tényleges vezetőjének, és ezért hajlandóak vele tárgyalni. Ugyanakkor a Magyar Nemzet szerint hozzátette: „Ami a jogi dokumentumok aláírását illeti, mindenkinek világosan meg kell értenie, hogy Ukrajna alkotmánya szerint Volodimir Zelenszkij jelenleg nem elnök.”
Az orosz külügyminiszter azt is világossá tette, hogy Moszkva céljai változatlanok.
„Vannak céljaink, és ezeket el fogjuk érni. Nevezetesen, kiküszöbölni az Ukrajna területéről kiinduló, Oroszország biztonságát fenyegető veszélyeket, megvédeni az orosz etnikai csoportok és az orosz ajkúak jogait, akik az orosz kultúrához és történelemhez tartoznak”
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy amerikai televíziós interjúban beszélt arról, hogyan látja a Kreml Ukrajna jövőjét és a lehetséges biztonsági garanciákat. Az NBC News műsorában elhangzottakat a Reuters foglalta össze, amely szerint Lavrov azt is felvetette, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai is részt vehetnének egy ilyen rendszerben.
A külügyminiszter emlékeztetett: már 2022-ben is az asztalon volt az a megoldás, amely kizárja a NATO békefenntartók ukrajnai jelenlétét, és kimondja, hogy az ország nem csatlakozhat a szövetséghez. Moszkva álláspontja szerint Ukrajna semleges státusza jelentheti a megoldást, biztonságát pedig egy, a Biztonsági Tanács tagjait is magában foglaló csoportnak kellene garantálnia. Lavrov külön kiemelte Törökországot és Németországot.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Amíg Orbán Viktor az oligarchák luxusgépén az Adriára repül jachtozni, addig a Fidesz által pénzelt álellenzék igyekszik végrehajtani a Fidesz „győzelmi” tervét”
A Tisza Párt elnöke szerint a kormány által kapott milliárdokból új pártokat hoznak létre, hátha így sikerül megosztani a rendszerváltást akaró milliók szavazatát.
„Amíg Orbán Viktor az oligarchák luxusgépén az Adriára repül jachtozni, addig a Fidesz által pénzelt álellenzék igyekszik végrehajtani a Fidesz “győzelmi” tervét” – kezdte vasárnapi Facebook-bejegyzését Magyar Péter.
A Tisza Párt elnöke szerint a kormány által kapott milliárdokból új pártokat hoznak létre és az alig látható politikai pártokat igyekeznek futtatni a propagandában, hátha így sikerül megosztani a rendszerváltást akaró milliók szavazatát.
„Nem fog sikerülni. Mindenki látja már, hogy azon politikusok és “szakértők”, akik a nem létező harmadik útról kamuznak, azok, akik ötödször is a külön indulás szükségességéről beszélnek, ahelyett, hogy dolgoznának, egyértelműen Orbán Viktor hatalomban tartásáért küzdenek. Ne legyenek illúzióink, rengeteg pénzért teszik ezt és cseppet sem érdekli őket a hazánk sorsa” – fogalmazott Magyar, majd hozzátette:
egyre többen látják be, hogy azzal tesznek a legtöbbet a jelenlegi korrupt, embertelen hatalom elzavarásáért, ha 2026-ban félreállnak a változást akaró magyarok milliói útjából.
„Nekik tisztelet jár. A Fidesz hatalmi érdekeit kiszolgáló szatellit pártok felett pedig majd ítéletet mond a magyar nép és a történelem 2026-ban. Oda kerülnek, ahova való” – zárult a poszt.