HÍREK
A Rovatból

Karácsony Gergely a zöld járműfejlesztésről: már csak egy aláírás kéne a kormánytól, ám ők ezt is megtagadják

A főpolgármester szerint „a kormány megígérte rá a pénzt, de megszegték a szavukat. Ezért a városvezetés visszatérítendő európai forrásokat szerzett”. Most arra várnak, hogy ezt írja alá a kormány.


Karácsony Gergely főpolgármester folyamatosan ad tájékoztatást Budapest ügyeiről. Legutóbb pénteken a tömegközlekedés fejlesztéséről írt. Egy zöld járműfejlesztést terveznek, de ehhez a kormány jóváhagyására is szükség lenne, amit írása szerint támogatás helyett meg akarnak akadályozni.

"Több mint 1 millió 500 ezer budapestit tizenkilenc kerületben közvetlenül, közvetetten pedig 3 millió embert a fővárosban és az agglomerációban – őket szolgálná

Budapest legnagyobb zöld járműfejlesztése. Ez az a terv, amit a kormány meg akar akadályozni. Megígérték rá a pénzt, de – ismét – megszegték a szavukat. Ezért a városvezetés visszatérítendő európai forrásokat szerzett. Így most már csak egyetlen darab aláírás, nem több, ennyi kellene a kormánytól a megvalósításhoz. Ám ők ezt is megtagadják. Nem tőlünk. Hanem Budapesttől.

Nem hagyjuk, hogy kicsinyes hatalmi szándékok miatt a kormány szembe menjen a budapestiek érdekeivel. Ha kell, elmegyünk a falig, ha kell, azon túl is.

Alább azok a járatok, amelyeket érintene a városvezetés zöld járműfejlesztése,

a kényelmes, alacsony padlós villamosok, és a legmodernebb elektromos buszok, vagyis a vezeték nélkül is közlekedni képes új generációs trolik beszerzése.

Alacsony padlós villamosok érkeznének:

- Kispestre és Pestszentlőrincre az 50-es vonalon

- Budafokra, Újbudára, Hűvösvölgybe az 56-os villamoson

- Angyalföldre és Újpestre a 14-es vonalon

- Újpalotára a 69-es vonalon

- Kőbányára a 28-as vonalon

- Józsefvárosba és Ferencvárosba a 24-es villamoson

- Kispestre a 42-es villamoson

- Pesterzsébetre a 52-es és az 51-es villamoson

- Újbudára a 41-es villamoson

A trolifejlesztések nyomán új járművek nem kizárólag a régebbi, elhasznált járművek cseréjére alkalmasak, hanem új területeken is megjelentek az elektromos, új generációs trolibuszok:

- Kőbányai úti trolifejlesztés a 9-es busz útvonalán Kőbányára

- A belváros légszennyezésének csökkentése a Bajcsy-Zsilinszky út – Kiskörút – Baross utca vonalon a diesel buszok trolira cserélésével

- Vonalfejlesztések és - hosszabbítások, közvetlen belvárosi kapcsolatok Zuglóban

- Zéróemissziós troli a Vizafogó lakótelep irányába a XIII. kerületben

- Józsefváros feltárása a Tisztviselőtelepen keresztül a belváros és a Népliget között

Egy szignó tehát, semmi más, ennyi kell a kormánytól. Ha nem képes rá, akkor napnál világosabb: saját hatalmi-gazdasági érdekeit fontosabbak neki, mint a nemzet fővárosa és a budapestiek. Márpedig mi a budapestiek érdekeit védjük és képviseljük. Ha úgy kell, akkor meg is küzdünk érte"

- írja posztjában Budapest főpolgármestere.

Karácsony Gergely

Több mint 1 millió 500 ezer budapestit tizenkilenc kerületben közvet... lenül, közvetetten pedig 3 millió embert a fővárosban és az agglomerációban - őket szolgálná Budapest legnagyobb zöld járműfejlesztése. Ez az a terv, amit a kormány meg akar akadályozni. Megígérték rá a pénzt, de - ismét - megszegték a szavukat.

A fővárosi önkormányzat újra a kormány asztalára teszi az Európai Beruházási Bankhoz benyújtandó fejlesztési hitel programcsomagját - közölte a főpolgármester a csütörtöki sajtótájékoztatón.

Elmondta, hogy abból ötven új trolibusz és ötven villamos beszerzését valósítanák meg. Karácsony Gergely közölte, hogy szerdán szembesültek azzal, hogy a kormány két héttel ezelőtti, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsán tett ígérete a "semmibe hullott".

"Ez nem az első elszállt ígéret a járműbeszerzéssel kapcsolatosan" - hangoztatta az ellenzéki politikus, felidézve, hogy tavaly nyáron a főváros vezetése megállapodott a kormánnyal, hogy a kabinet fizeti ki a trolik és villamosok beszerzését.

Hangsúlyozta: azért, hogy ne kelljen lemondani a fejlesztésről, a főváros megállapodást készített előtt az Európai Fejlesztési Bankkal egy "rendkívül kedvező" visszatérítendő támogatásról. Ehhez azonban kell a kormány jóváhagyása, de úgy tűnik, ezt sem teszik meg - jelezte Karácsony Gergely, majd úgy fogalmazott: a kormánynak - úgy tűnik - nem érdeke, hogy Budapest fejlődjön.

Karácsony Gergely leszögezte: mivel nem hajlandók beletörődni, hogy ezt a "kiváló lehetőséget" elszalasszák, újra a kormány asztalára teszik az európai fejlesztési hitel programcsomagját.

"Ha ezt is megakadályozzák, akkor nyilvánvalóan hadat üzennek (...) a budapesti polgároknak"

- mondta.

Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes a többi között kijelentette, a kormány képviselői nem mondanak igazat akkor, amikor arról beszélnek, hogy átvállalják Budapest terheit. Ezek között a "kukaholding", a Lánchíd, a 3-as metró felújítását, a siklóberuházás, illetve a Rác fürdő ügyét említette.

Kitért arra is, hogy a fővárosban élők által befizetett személyi jövedelemadóból, áfából és jövedéki adóból "gyakorlatilag egy forint nem marad a városban". "Nem kormányzati pénzt kérünk, hanem azokat az adóforintokat, amelyeket itt fizetünk meg" - hangoztatta Tüttő Kata.

Karácsony Gergely újságírói kérdésre kifejtette: a fejlesztési hitel kormányzati engedélyezését nem tartja "lefutott meccsnek" - mint mondta -, főleg azért, mert a kabinet jelenleg is tárgyal a bankkal egy, a főváros által igényelni tervezett hitel összegét sokszorosan meghaladó hitelkeretről. Úgy vélte, "komoly diplomáciai bonyodalmakat okozna", ha a kormány ellehetetlenítené a főváros projektjét - írja az MTI.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Reagált a Fehér Ház arra, hogy tényleg Budapestet nézték-e ki a Trump-Putyin-Zelenszkij csúcstalálkozó helyszínének
A kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.


Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

A szóvivő arra az értesülésre miszerint a Fehér Ház Budapestet javasolja egy háromoldalú ukrán-orosz-amerikai találkozó helyszíneként azt válaszolta, hogy

„egyetlen helyet sem tud cáfolni, sem megerősíteni”.

Egy másik kérdés válaszolva Karoline Leavitt azt mondta, hogy „sok opcióról egyeztetnek” az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei, a két oldal, azaz Ukrajna és Oroszország képviselőivel.

Vlagyimir Putyin orosz elnök állítólag elhangzott javaslatára, miszerint Moszkva is helyet adhatna egy magas szintű találkozónak, a fehér házi sajtótitkár úgy reagált, hogy

nem fogja „kiteregetni” Trump elnök és Putyin elnök magánbeszélgetésének tartalmát, azon kívül, amiről maga az amerikai elnök beszámolt.

Karoline Leavitt megjegyezte, hogy a kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.

Az amerikai médiumok közül a CBS jelentette meg azt az értesülést kedden, fehér házi forrásokra hivatkozva, miszerint egy lehetséges orosz-ukrán-amerikai elnöki találkozó helyeként az amerikai elnöki hivatal a magyar fővárost szeretné, az előkészítésen pedig már dolgozik az elnök biztonságáért felelős szolgálat.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Geszti Péter is reagált a magyar előadókat listázó Deutsch Tamásnak
A zenész szerint közönségében kormánypártiak és nem kormánypártiak is helyet kapnak. Hozzátette azt is, hogy a színpadon inkább iróniát használ, nem politikai üzeneteket.


Geszti Péter a Vásárhelyi Televíziónak adott interjút, ahol arról beszélt, hogyan viszonyul a politikához a színpadon. Elmondta, hogy van elképzelése egy jól működő demokráciáról, de ebből nagyon keveset visz bele a fellépéseibe.

A zenész beszélt arról, hogy számára megtiszteltetés számára azok között szerepelni, akiket Deutsch Tamás felsorolt a Facebookon közzétett listáján.

„Megtiszteltetés abban a klubban szerepelni, ahol ilyen nevek közt szerepelhetek. Egyébként pedig természetesen ez is egy butaság, hát az én koncertjeimen soha nem hangzott el ilyen skandálás. Nem is fog valószínűleg. Nem is ez a cél.”

Az énekes-dalszerző az interjúban kiemelte azt is, hogy a koncertjein inkább ironikus megjegyzések szoktak elhangzani:

„Inkább ironikus megjegyzéseket szoktam csak tenni. És hogyha éppen nem ez a rezsim lenne, hanem valamelyik másik, ami esetleg mondjuk visszaél a hatalmával, ugyanígy megtenném ezeket a megjegyzéseket. De soha nem volt cél az, hogy az ember hergeljen bárkit is. Ez nem jellemző az én egész életemre sem” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy szerinte a közönség soraiban kormánypárti és nem kormánypárti szavazók is helyet kaphatnak.

„Pont az a lényeg, hogy nem szabad hagyni a politikának, hogy behúzzon minket olyan dialógusokba és olyan terekbe, olyan lápi mocsárba, ahol egyébként nincs dolgunk.”

Deutsch Tamás a posztban azokat a magyar előadókat gyűjtötte össze, akik szerinte az elmúlt 35 évben kivették a részüket a „mocskos Fidesz” skandálásából.

Geszti néhány nappal az interjú előtt Hódmezővásárhelyen lépett fel, ahol a színpadon Lázár Jánossal és Mészáros Lőrinccel kapcsolatban is elhangzottak ironikus megjegyzések.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter 10 pontos programot hirdetett - Orbánt és a Fideszt meg sem említette
A politikus szerint a jövő nemcsak Budapesten dől el, hanem a falvakban is. Úgy fogalmazott, a terv nem kívánságlista, hanem munkaterv.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Magyar Péter augusztus 20-án Pannonhalmán, a „Szent István nyomában” című rendezvényen hirdette meg a Tisza Párt 10 pontos Szent István-programját. A politikus beszédében elmondta, hogy a terv nem négy évre, hanem egy nemzedékre szól, és minden pont mögé forrást, határidőt és felelőst rendelnek. Hozzátette, hogy a program végrehajtását a kormány megalakulásának első napjától kezdve nyilvánosan, negyedéves bontásban teszik követhetővé, derül ki a 444 összefoglalójából.

  • A program szerint 2035-ig megállítanák a népességfogyást, és azt célozzák, hogy 2050-től ismét tízmillió fölé emelkedjen a magyarság létszáma.
  • A születéskor várható élettartamot 80 évre növelnék, a tömeges elvándorlást pedig 2030-ig állítanák meg.
  • A „Vár a hazád!” program keretében nyolc év alatt kétszázezer magyar hazatérését szeretnék elérni.
  • Emellett tíz falunként egymilliárd forintos közösségi fejlesztési keretet adnának.
  • Az elképzelések között szerepel, hogy 2035-ig minden régióban épüljön egy 21. századi szuperkórház.
  • Az oktatás pedig Klebelsberg Kunó szellemében visszakerüljön a közép-európai régió élére.
  • A megújuló energia arányát 2040-ig megdupláznák, 2035-ig pedig megszüntetnék az orosz energiafüggőséget.
  • A kritikus aszályhelyzet azonnali kezelését is bejelentette.
  • 2030-ra a levegőszennyezést az év 95 százalékában az egészségügyi határérték alá szorítanák.
  • Visszaadnák az önkormányzatok szabadságát, függetlenségét, hatásköreit és forrásait is.

A politikus szerint a jövő nemcsak Budapesten és a megyeszékhelyeken dől el, hanem azon is áll, hogy a legkisebb falvakban megmarad-e az óvoda, a bolt, a háziorvos, a közösségi tér, a buszjárat, a tiszta levegő, az ivóvíz, az internet és a remény.

A programot Magyar Szent István ígéreteivel állította párhuzamba. Felidézte, hogy első királyunk templomot és iskolát, megyét és szervezetet, hidat és várost épített. „Mi ma azt mondjuk: építs kórházat, és mellé alapellátást; építs iskolát, és mellé tanári megbecsülést; építs víztározót, és mellé talajvédelmet; építs naperőművet, és mellé tárolókapacitást; építs önkormányzatot, és mellé szabadságot.”

Azt mondta, ha megvalósítják a 10 pontos tervet, akkor Magyarország nemcsak túlélni, hanem gyarapodni is fog.

„Nemcsak múltja, hanem jövője is lesz Európában. Mert mi nem Európa peremén akarunk álldogálni, hanem Európa szívéhez akarunk tartozni – úgy, ahogy Szent István is akarta.”

Beszédében egyszer sem említette Orbán Viktort vagy a Fideszt. Ehelyett a megbékélés fontosságáról beszélt: „Nem az a dolgunk, hogy gyűlöletet növesszünk a szívekben, hanem az, hogy rendet tegyünk a fejekben. Nem azért mondjuk ki, mi romlott el, hogy valakit megalázzunk, hanem hogy mindent helyreállítsunk. A magyar a bajban nem szavakat, hanem kezeket keres. A magyar nem fél a munkától, csak attól, hogy nem látja értelmét. Mutassunk értelmet, adjunk értelmet – és meg fog jönni a munkakedv.”

Közvetett módon azonban a Fideszre is utalt. A NER-ről és a valóságról szóló mondatai nagy tapsot kaptak.

„Aki Magyarországon kormányoz, az nem uralkodhat a népen. A hatalom nem kiváltság, hanem munka; nem zsákmány, hanem számonkérhető szolgálat. A kényes kérdésekre egyértelmű válaszokat kell adni: amikor a közpénz magánpénzzé válik, az nem a tehetség jele, hanem bűn. Amikor a keleti függőségből erényt faragunk, az nem okosság, hanem árulás. Amikor a kultúrát megosztásra használjuk, az nem ízlés, hanem méltatlanság. Aki Magyarországot szereti, annak az ország valódi szükségleteit kell szolgálnia. Minden rendszer fennmarad, amíg a valóság megkíméli; a valóság azonban előbb-utóbb benyit a díszterembe, a palotákba és az uradalmi birtokokba is. És amikor benyit, akkor számonkér.”

Magyar Péter tavaly is tartott augusztus 20-i rendezvényt, akkor a Margitszigeten Tisza-pikniket szervezett. Orbán Viktor legutóbb öt éve mondott ünnepi beszédet ezen a napon, korábban azonban többször is főszereplője volt az állami megemlékezéseknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vitályos Eszter is reagált Renner Erika hörgő zaklatójának esetére
A kormányszóvivő szerint a nők elleni erőszaknak nincs helye a társadalomban. A rendőrség őrizetbe vette a fenyegető férfit, és kezdeményezte a letartóztatását.


Ahogyan lapunk is beszámolt róla, a rendőrség kedden őrizetbe vette a 60 éves R. Lászlót, miután a férfi megjelent Renner Erika lakásánál, majd becsöngetett a kaputelefonon, és azt mondta: „Még egyszer idejövök, és megölöm a Renner Erikát.” Az eset után zaklatás gyanúja miatt indult eljárás, a férfit előállították, kihallgatták, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

R. Lászlót korábban, a májusi polgári per tárgyalása után tartóztatták le, mert a bíróságon megtámadta a lúgos orvos áldozatát. Akkor az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe került, de az ügyészség július 18-án megszüntette a letartóztatását. Az elmeorvos-szakértői vizsgálat szerint ugyanis képtelen felismerni cselekményei következményeit, ezért a büntetőeljárást is megszüntették vele szemben.

A legutóbbi fenyegetés után Mérő Vera bejegyzésében is szóba került az eset, amely alatt többen megszólították Vitályos Eszter kormányszóvivőt. Vitályos szerdán azt írta Facebook-oldalán:

„Renner Erika esete elfogadhatatlan, és mindannyiunk számára figyelmeztetés: a nők elleni erőszaknak nincs helye a társadalmunkban.

Ezért a Nők a bántalmazás ellen Digitális Polgári Kör egyeztetést kezdeményez, amelynek célja, hogy közösen alakítsunk ki olyan szabályokat, intézkedéseket és társadalmi normákat, amelyek további védelmet biztosítanak a nőknek, és világossá teszik: az erőszakra soha nincs mentség!”


Link másolása
KÖVESS MINKET: