HÍREK
A Rovatból

„Kanos magyar”, „kínos szexbotrány” – a külföldi lapok is írnak Szájer József ügyéről



A szintén brit bulvárlap, a Sun egyszerűen csak "kanos magyarnak" (horny Hungarian) nevezte Szájer Józsefet a cikk első sorában, előtte pedig nagybetűkkel írták, hogy egy házas EP-képviselőről van szó.

A neves AP hírügynökség is hosszú beszámolót írt a brüsszeli szexorgiáról, kiemelve Szájer Józsefet, akivel kapcsolatban megemlítik, hogy a Fidesz vasárnap, a képviselő lemondásakor még köszönetet mondott neki, mert a párt szerint Szájernek döntő szerepe volt abban, hogy megvédje a keresztény családi értékeket.

De szóba hozzák Borkai Zsoltot is, aki tavaly bukott bele a jachtozós szexbotrányába.

A világ egyik legnagyobb hírügynöksége, a Reuters sem ment el szó nélkül az ügy mellett, a történtek részletezése mellett pedig jelzik, hogy bár megkeresték Szájert, nem kaptak választ tőle.

A német Spiegel leginkább arra helyezi a hangsúlyt cikkében, hogy Szájer és a szexparti többi résztvevője a koronavírus-korlátozások közepette orgiázott. A magyar politikust Orbán Viktor egyik bizalmasaként és szócsöveként jellemzik, és azt is írják, hogy korábban többször is negatív megjegyzéseket tett a homoszexuálisokra.

Az osztrák ORF "Szexpartin kapták el Orbán emberét" címmel ír az ügyről, kiemelve, hogy most már világos, miért is mondott le Szájer vasárnap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Inkább én mentem volna...” – Eltemették a focizás közben meghalt 11 éves békési kisfiút
A tragédia megrázta Lőkösháza lakóit, több százan kísérték utolsó útjára a kisfiút. Az orvos szerint a meleg és egy rejtett szívprobléma okozhatta a bajt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 07.



Lőkösháza lakói csütörtök délelőtt együtt búcsúztak el a 11 éves Józsitól, aki néhány nappal korábban focizás közben vesztette életét a nagymamája udvarán. A tragédia mélyen megrendítette a 1400 fős település közösségét, ahol szinte mindenki ismerte a kisfiút, derül ki a Tények beszámolójából.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, József szombaton lett rosszul játék közben. A család azonnal mentőt hívott, és megpróbálták újraéleszteni, miközben telefonon kapták az utasításokat a mentőtiszttől. Amikor a mentők megérkeztek, átvették az újraélesztést, de minden erőfeszítés ellenére nem sikerült megmenteni a kisfiút, aki a helyszínen életét vesztette.

A kisfiú hat testvér mellett nőtt fel, gyakran segített a tanyán, és az iskolában is szerették. Bár testnevelésből felmentették, a focit nagyon szerette. Egyik rokona így emlékezett rá:

„Sokkolta a falut, hogy egy 11 éves gyerek... hát szörnyű. Sokan azt mondták, hogy inkább én mentem volna…”

A család szerint József szívbeteg lehetett. Dr. Tausz István gyermekorvos szerint valószínűleg veleszületett szívizom-károsodása volt, ami ritmuszavart okozhatott. „Ennek a lehetőségét a nagy meleg fokozza, ráadásul a nagy melegben sokkal hamarabb és könnyebben fárad ki a gyermek, tehát a szívnek a kapacitása, a működőképessége csökken” – mondta.

A tragédia körülményeit tisztázták, idegenkezűség gyanúja nem merült fel. A helyiek még sokáig emlékezni fognak a mindig segítőkész, mosolygós Józsira.

(via Bors)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Kizárólag Mészáros Lőrinc borát lehet inni a Szigeten
A Dereszla borászat kizárólagos partnerként van jelen a fesztiválon. A céghálózat magántőkealapokon keresztül kapcsolódik a vállalkozóhoz.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 07.



A Sziget Fesztivál idei borválasztéka kizárólag a tokaji Chateau Dereszla borászat termékeiből áll. Az mfor.hu információi szerint a pincészet kizárólagos borbeszállítói szerződést kötött a rendezvénnyel,

így más borászatok idén nem kapnak lehetőséget a megjelenésre.

A fesztiválon korábban több borászat is jelen volt, például a Borháló és a Paulus bor is ellátta a rendezvényt kizárólagos szállítóként. Most azonban a Dereszla Bortermelő és Értékesítő Kft. lett az egyetlen partner ebben a szerepkörben.

A borászat a Béta Magántőkealap tulajdonában van, amelyet a Status Capital Zrt. kezel. Ez a társaság Mészáros Lőrinchez köthető, aki 2016-ban vásárolta meg a Dereszla Bortermelő Kft.-t a Búzakalász 66 nevű cége révén. Azóta a Henye és a Tokaj-Major Kft.-k is az érdekeltségi körébe kerültek.

Az mfor.hu kiemeli: Mészáros Lőrinc vagyoni háttere az utóbbi években nehezebben átláthatóvá vált, mivel több korábbi érdekeltsége magántőkealapokhoz került. Ezek esetében kevésbé egyértelmű, kik a tényleges tulajdonosok, és hogyan zajlanak a pénzmozgások.

A fesztivál hivatalos Facebook-oldalán augusztus 1-jén egy promóciós bejegyzés is megjelent, amelyben így ajánlják a borászatot:

„Ha valami igazán magyart, játékosat, mégis elegánsat szeretnél, válaszd a Dereszlát – a nyár ízét! Kipróbálod jövő héten?”

A Dereszla Bortermelő Kft. számára kiemelten fontos lehet az idei fesztiválos jelenlét, mivel a legfrissebb pénzügyi adatok szerint a cég nyereségessé vált. A javulás annak is köszönhető, hogy három másik társaság – a Dereszla Sparkling Kft., a Henye Borászat Kft. és a Tokaj-Major Bortermelő Kft. – beolvadt a vállalatba. A 2023-as évet így már 15,5 millió forintos nyereséggel zárták, míg korábban 35,4 millió forintos veszteséget könyveltek el. Emellett tavaly először exportáltak Oroszországba is, mintegy 40 millió forint értékben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fizetett hirdetések állhattak a Harcosok Órája kiugró nézettsége mögött
A Meta adatai szerint az első epizódokra több százezer megjelenést vásároltak, később viszont jelentősen csökkent az érdeklődés.


A Telex átnézte Németh Balázs, a Fidesz frakció szóvivőjének új beszélgetős műsora, a Harcosok Órája nézettségi adatait a YouTube-on és a Facebookon. Az eredmények szerint

az első héten még nagyon sokan követték a felvételeket, a második hétre azonban jelentősen csökkent az érdeklődés.

Az első adások vendégei között volt Orbán Viktor 280 ezer megtekintéssel, Szijjártó Péter 214 ezerrel, Kocsis Máté 227 ezerrel és Takács Péter 128 ezerrel. A második héten a Vitályos Eszterrel készült beszélgetés érte el a legtöbb megtekintést, 32 ezret. Szijjártó Péter kétszer is szerepelt: első alkalommal több mint 200 ezren, másodjára 16 ezren nézték meg a beszélgetést.

A Meta hirdetéstára szerint az első három adásnak darabonként 175-200 ezer, a negyediknek pedig 90-100 ezer megjelenést vásároltak. A lap úgy fogalmaz,

a két hét közötti jelentős különbség hátterében az állhat, hogy az elején hirdetésekkel növelték a nézettséget.

Egy megjelenés nem jelent automatikusan megtekintést, csak akkor számít, ha legalább három másodpercig nézik a videót.

Az utóbbi időszakban a Fidesz és Orbán Viktor is látványosan erősítette jelenlétét a digitális térben. A miniszterelnök több podcastben is szerepelt, legutóbb Dopeman műsorában, emellett beszédet mondott Tusványoson és az MCC Feszten. A digitális jelenlétet erősíti a Harcosok Órája is. A kormánypárt emellett gyorsan megszervezte a Digitális Polgári Köröket, amelyekből már legalább 25 működik.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Sebestyén József halála: cáfolta Szijjártó Péter kijelentéseit az ukrán nyomozóiroda
Az ukrán nyomozók szerint továbbra is vizsgálják a kárpátaljai férfi halálának körülményeit. A közleményük több részletet is feltárt Sebestyén utolsó napjairól.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 08.



Az ukrajnai Állami Nyomozó Iroda közölte, hogy továbbra is zajlik a vizsgálat Sebestyén József halála ügyében. A nyomozás katonai felelős beosztott hivatallal való visszaélés miatt indult.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette ki korábban, hogy az ukrán állami hatóságok megtagadták a kárpátaljai magyar férfi halálának kivizsgálását.

Az Állami Nyomozó Iroda viszont a Telexnek küldött közleményében ezt cáfolta, mondván a nyomozás jelenleg is zajlik, katonai felelős beosztott hivatallal való visszaélése címén.

„Hamis és manipulatív az a több külföldi sajtóban megjelent hír, amely szerint nem folytatnak nyomozást a magyar nemzetiségű Sebestyén József halálának ügyében”

– írták.

A tájékoztatás szerint a férfit 2025. június 14-én hívták be katonai szolgálatra Munkácson. Aznap megjelent az ungvári mozgósításért felelős szerv orvosi bizottsága előtt, ahol alkalmasnak találták a szolgálatra, és nem panaszkodott egészségi állapotára.

Június 18-án engedély nélkül távozott a szolgálati helyéről, majd másnap a beregszászi pszichiátrián jelentkezett. Rosszullétre, fejfájásra és agyrázkódásgyanús fájdalmakra panaszkodott, ezért a kerületi kórházba szállították. Itt nem állapítottak meg komoly sérülést.

Június 24-én a kórházból visszahelyezték a pszichiátriára. Július 7-én a rendőrség értesítést kapott arról, hogy Sebestyén József előző nap meghalt az intézményben.

A vizsgálat nem talált olyan sérülést, amely erőszakos halálra utalna.

A nyomozóiroda közölte, hogy a vizsgálat jelenleg is tart. A Telex cikke szerint továbbra sem tisztázott, miért került át a férfi a kórházból a pszichiátriára.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: