HÍREK
A Rovatból

Fidesz: Szájer József „az egyedüli helyes döntést hozta meg”, amikor lemondott

Így reagált a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja a politikus botrányára.


Közleményt adott ki a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja a Szájer-botrány kapcsán, amiben ezt írják:

"Szájer József helyes döntést hozott, amikor lemondott Európai Parlamenti képviselői tisztségéről. Az egyedüli helyes döntést hozta meg. Döntését tudomásul vesszük, mint ahogy tudomásul vesszük azt is, hogy bocsánatot kért családjától, a politikai közösségétől és a választóktól."

A nagyobbik kormánypárt vasárnap még köszönetet mondott Szájer Józsefnek, akinek szerintük "döntő szrepe volt abban, hogy a magyar polgári konzervativizmus és kereszténydemokrácia elfoglalhassa az őt megillető helyet az európai politikai színtéren.

Facebook

null

Mint arról beszámoltunk, Szájer József múlt pénteken részt vett egy házibulin Brüsszelben, ahol belga lapok szerint orgia és drogok is voltak, és végül a rendőrség oszlatta fel a partit. Erről először belga lapok írtak, majd maga a politikus is elismerte, hogy ott volt a bulin.

Szájer József múlt vasárnap mondott le európai parlamenti mandátumáról. A képviselő akkor úgy fogalmazott: egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megszólalt az apuka a kórházi szerelőkről: Jelezték, hogy ide most be fognak jönni. Munkásruhában, lábzsákkal, hajhálóval
Magyar Péter posztolta ki az apuka kommentjét, aki megerősítette, hogy nem egy műtős, hanem két szerelő ment be a felesége szülőszobájába nem sokkal a szülés előtt.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 10.



Magyar Péter kiposztolta, amit az az apuka kommentelt, akinek a feleségéhez a szülőszobára szerelők mentek be. Ebben cáfolja azt, amit a kórház közleményben adott ki, hogy a szülőszobára csak egy műtős ment be, nem pedig két szerelő.

Az apuka kommentje:

“Sziasztok! Én vagyok a fent említett apuka. A történtekhez továbbra is tartom magam. Ugyan mi okom lenne kitalálni egy ekkora hazugságot, megkockáztatva, hogy esetleg a kórház beperel.

A feleségemnek már 2 perces fájásai voltak amikor jelezték, hogy ide most be fognak jönni a szerelők. Igen. Munkásruhában, lábzsákkal, hajhálóval. A csapokkal szórakoztak valamit, ebből gondoltam, hogy vízvezeték szerelők nem pedig festők vagy asztalosok. Teljesen mindegy kik voltak, tényleg amikor az anyuka élete legkiszolgáltatottabb helyzetét éli, akkor kell az ilyen karbantartási munkálatokat elvégezni?

Innen is szeretném megköszönni a jelenlévő egészségügyi személyzet munkáját, mert a feleségem egy gyönyörű szép, egészséges kisfiúnak adott életet aznap!

Üdv! Egy átlagos apa, adófizető állampolgár!♥️”

Magyarnak nem az első beszólása ez a független sajtónak, korábban is volt néhány más eset, amikor meg szerette volna mondani, mivel és hogyan foglalkozzanak az újságírók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Nemkívánatos lett a Punnany Massif a Soproni Sörnapokon, Tusványos után felmondták a velük kötött szerződést
A szervezők július 29-én értesítették a zenekart, hogy elállnak a szerződéstől. „A rendezvény koncepciójának átalakítása miatt” – mondta a zenekar menedzsere. Állítólag egymillióba fájt a fideszes vezetésú városnak az aláírt szerződés lemondása.


A Punnany Massif augusztus 16-án lépett volna fel a Soproni Sörnapokon, de a zenekar helyett végül más fellépők szórakoztatják a közönséget. Aznap a Nemazalány x Sofi, az Anna and the Barbies és Ganxta Zolee és a Kartell került a programba. Hivatalosan nem derült ki, melyikük váltotta a Punnanyt, de a fellépők eseményei között sem szerepel a soproni koncert. A programfelépítés alapján a Punnany lett volna az esti fő attrakció - írta a 444.

A zenekar július 24-én játszott a Fidesz erdélyi házi fesztiválján, Tusványoson. Felcser Máté pólóján a Népszabadság logója volt látható, miközben a csapat egy kormánykritikus dalt adott elő. A háttérben több kisebb párt, köztük a Jobbik, a Párbeszéd és a KDNP áthúzott logója jelent meg.

A koncert után Farkas Roland Wolfie így nyilatkozott:

„Azt gondolom, hogy reflektálnunk kell arra, ami történik Magyarországon”, valamint „mert egy picit meg szerettük volna hackelni” a rendezvényt.

A szervezők július 29-én értesítették a Punnany Massifot, hogy elállnak a szerződéstől. „A rendezvény koncepciójának átalakítása miatt” – áll a zenekar menedzsere, Narday Álmos írásos nyilatkozatában. Hozzátette, hogy a szerződésben foglaltak szerint jártak el, ők pedig tudomásul vették a döntést.

A zenekar a Soproni Városmarketing Nonprofit Kft.-vel kötött szerződést, amely teljes mértékben az önkormányzat tulajdonában van.

Az ügyvezető Kuslics Balázs, aki korábban a városháza sajtófőnöke volt, és a Soproni Téma felelős kiadójaként is szerepelt.

A polgármestert és a sajtóreferenst is megkereste a lap, hogy kiderüljön, ki döntött a szerződés felbontásáról és mennyi pénzbe került mindez a városnak. Úgy tudni, hogy a lemondás egymillió forintba került. A megkeresésekre nem érkezett válasz.

Nem ez az első eset, hogy egy fellépés meghiúsul Sopronban. Pottyondy Edina tavaly nyáron a Facebookon írta:

„Sopron városában az önkormányzati fenntartású művelődési intézményekben nincs időpont Pottyondy Edina számára. Soha, semmikor (…) A politikai közösség, ami szeret úgy hivatkozni magára, mint akik »sosem vetemednének arra, hogy elhallgattassák azokat, akik nem értenek egyet velük«, Sopron városában nem ad termet a stand-up előadásomra, nem engedi a saját polgárainak, a saját választóinak, hogy maguk döntsenek arról, hogy meghallgatják-e Pottyantós kisasszonyt.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kitoloncolnák Magyarországról a Fülöp-szigeteki nőt, aki összeházasodott egy magyar férfival és már közös gyerekük is született
„Szeretnénk itthon maradni együtt” - fogalmazott Péter, aki most kétségbeesetten küzd azért, hogy egyben tartsa a családját.


Kétségbeesetten harcol a családja egyben tartásáért egy fiatal édesapa. Péter Fülöp-szigeteki feleségét ugyanis ki akarják toloncolni az országból, pedig csupán két hónapja született meg a közös gyermekük - írja a Blikk.

A Fülöp-szigeteki nő munkavállalói vízummal érkezett Magyarországra, gyári munkásként dolgozott.

„Társkeresőn találtunk egymásra, minden nagyon jól ment, így októberben össze is házasodtunk. A korábbi kapcsolatainkhoz képest sokkal jobban egymásra hangolódtunk, így nem volt kérdés, hogy összekössük az életünket. Rena gyári munkásként vállalt munkát, gépkezelőként annyit keresett, mint a hazájában egy diplomás gyógyszerész. Egyedül jött, hogy támogatni tudja a családját, mi pedig angolul kommunikálunk egymással”

– mesélte a Blikknek Péter.

A férfi elmondása szerint a munkavállalói vízum és a tartózkodási engedély alapvetően két évre szól, de abban az esetben, ha a cég igényt tart a munkavállaló további munkájára, a közvetítő meghosszabbíthatja azt. Ez tavaly decemberben meg is történt.

A nő ugyanakkor időközben várandós lett, ezt pedig feltételezhetően a közvetítő bejelentette az idegenrendészetnek, ahol visszavonták a munkavállalói vízumát és tartózkodási engedélyét.

Arra hivatkoztak, hogy a táppénz miatt nem tud dolgozni, és azt is közölték velük, hogy hamarabb be kellett volna jelenteniük a terhességet, mert az asszony szerintük veszélyes munkakörnyezetben dolgozik.

Péter viszont azt mondja: erre semmiféle hivatalos adatot nem talált.

„A határozat kiállításától nyolc napunk volt fellebbezni, de ebből kifutottunk, mire átvehettük volna. Innentől indult az idegenrendészeti eljárás, ahova behívtak minket meghallgatásra. Két hónapja egy keresetből kell élnünk, mert a közvetítő cég húzza a csecsemőgondozási díj folyósítását. Július 31-én a kezünkbe nyomták a határozatot, hogy Renának harminc napja van elhagyni az országot, amit ugyan lehet hosszabbítani, de hosszú távon ez nem megoldás”

- fogalmazott a férfi, aki hozzátette:

beadták az úgynevezett családegyesítési vízumkérelmet, de azt szinte rögtön el is utasították.

Időközben a kisbaba is megszületett, a pici szerencsére makkegészséges.

Péter elmondása szerint a felesége a „meghosszabbításokkal” nem vállalhat munkát itthon, ezért a rövid távú céljuk az úgynevezett családegyesítési vízum megszerzése, aztán pedig a magyar állampolgárság.

„Az idegenrendészet szerint az előbbihez haza kellene mennie, hogy otthonról igényelje meg, de ez rendkívül költséges, ráadásul a babával nagyon nehezen lenne megoldható. Szeretnénk, hogy méltányossági alapon döntsenek rólunk, amiről azt a tájékoztatást kaptuk, hogy idéntől erre már nincs lehetőség. Szeretnénk itthon maradni együtt. Találtunk egy tanulócsoportot is, hogy a párom elsajátítsa a magyar nyelvet is...”

- mondta az édesapa.

A Blikk megkereste az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságot is, ahol azt közölték, hogy a törvényi szabályozás miatt nem adhatnak ki információt az ügyről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Lassan annak is eljön az ideje” – ezt reagálta Budai Gyula arra, hogy megfosztják-e Ruszin-Szendi Romuluszt a rendfokozatától
A volt vezérkari főnök azóta áll a kormány célkeresztjében, amióta csatlakozott Magyar Péterhez. Egy katonai szakértő szerint egy ilyen lépéshez nem elég a politikai döntés.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 10.



„Lassan annak is eljön az ideje” – ezt írta közösségi oldalán, egy kommentben a fideszes Budai Gyula. Egy követője kérdezte tőle, hogy a volt vezérkari főnököt miért nem fosztották még meg a rendfokozatától az ellene felhozott vádak ellenére. A katonai szakértő szerint egy ilyen lépéshez nem elég a politikai döntés - hangzott el az RTL híradójában.

A szakértő szerint jelenleg nincs olyan eljárás Ruszin-Szendi ellen, ami ezt eredményezhetné. A bíróság hozhat ilyen döntést, de ehhez komoly indokok kellenek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: