SZEMPONT
A Rovatból

Joe Bident terheli a felelősség Afganisztán összeomlásáért – mondja az ottani amerikai erők egykori főparancsnoka

John R. Allen szerint a tálibok most azt tehetnek, amit akarnak, az ország a terroristák gócpontjává válhat, Kína pedig örömmel betölti majd az amerikaiak által hagyott űrt.


Ahogy a Szovjetuniónak 10, úgy az Egyesült Államoknak 20 év alatt sem sikerült békét és rendet teremteni Afganisztánban. A háború, amely a két nagyhatalomnak 15 ezer, illetve több mint 2000 ember életébe került, sem stabil kommunista kormányzást, sem nyugati típusú demokráciát nem hozott a ma is a törzsi társadalmi viszonyoktól és az iszlám különböző irányzataitól megosztott közép-keleti országban.

Afganisztán több lett, mint „Moszkva Vietnamja”, egyike lett a szovjet birodalom koporsójába ütött szegeknek. Az Egyesült Államok, amely intervencióját 2001 októberében, a 9/11-es New York és Washington elleni terrortámadásokra adott válaszként indította el, ugyan nem roppant bele, de – látván a helyzet megoldhatatlanságát – fokozatosan csökkentette szerepvállalását. Joe Biden elnök áprilisban jelentette be, hogy augusztus 31-én véget ér az Egyesült Államok afganisztáni katonai küldetése, valamennyi amerikai katona hazatér.

A helyzet azóta válságosra fordult: az afgán elnök elmenekült, a szélsőséges iszlamista tálib harcosok elfoglalták Kabult, és ezrek várják a nemzetközi repülőtéren, hogy kimenekítsék őket. Donald Trump pedig Joe Biden lemondását követeli, aki még a múlt héten megerősítette a teljes kivonulást. „Az afgánoknak kell önmagukért harcolniuk” – mondta akkor az amerikai elnök.

John R. Allen nyugalmazott négycsillagos tengerészgyalogos tábornok, a NATO Nemzetközi Biztonsági Támogató Erők (ISAF) és az Afganisztánba vezényelt amerikai haderők egykori főparancsnoka Defence One-ban egyenesen az elnök „történelmi felelősségét” emlegette.

Bár a Kabult ellenállás nélkül elfoglaló tálibok azt állítják, mindenkivel békét szeretnének, Allen szerint az általuk korábban elfoglalt területeken dúl az erőszak.

Főleg azokat érik attrocitások, akik korábban az amerikai és a NATO-erőket, valamint a kabuli kormányt szolgálták. Különösen kegyetlenül bánnak a nőkkel. 15 éves lányokat kényszerítenek arra, hogy feleségül menjenek tálib harcosokhoz.

Az egykori főparancsnok párhuzamot von az Irakból való, szerinte idő előtt távozással, de még inkább Afganisztán 1992-es összeomlásával, amely azután következett be, hogy a Szovjetunió nem támogatta többé a kabuli rezsimet, négy évvel később pedig a tálibok megölték az utolsó afgán kommunista vezetőt, Nadzsibullát.

John R. Allen még Afganisztán teljes elfoglalása előtt azt írta, ha ez bekövetkezik, az ország a terroristák főhadiszállásává és a bizonytalanság forrásává válhat – éppen azzá, amely ellen az Egyesült Államok 20 éven át harcolt. Allen elismeri, hogy Joe Biden jogosan akart véget vetni Amerika leghosszabb háborújának, de a tábornok szerint előre kellett volna látnia ennek következményeit.

Allen emlékeztet arra, hogy komoly kétségei voltak a Trump-adminisztráció afganisztáni erőfeszítéseivel kapcsolatban is, és egyáltalán lepte meg, hogy a tálibok semmit nem tartottak be az amerikaiakkal 2020. februárjában kötött békemegállapodásból. Amióta az Egyesült Államok és szövetségesei elkezdték kivonni csapataikat Afganisztánból, a tálibok vérszemet kaptak. Kiderült, sosem állt szándékukban elfogadni a Trump-féle megállapodást.

De miért is akarták volna megosztani hatalmukat ellenségükkel, Ahraf Gháni kormányával, ha a harcmezőn az egész országot elfoglalhatták?

A volt amerikai főparancsnok szerint az is csak

hiú ábránd, hogy az új vezetést sikerül majd nemzetközi elszigeteltséggel fenyegetve hatékonyan kordában tartani, hiszen ott van nekik Pakisztán, és valószínűleg Kína is.

Allen szerint Biden döntését Afganisztán feladásáról láthatóan nem előzte meg komoly tervezés, amely elvárható lett volna egy ilyen kritikus és régóta húzódó politikai kérdésben. Ez a megközelítés nemcsak Afganisztánnak, hanem a washingtoni kormánynak is katasztrófát jelent. A tábornok szerint Amerika veszni hagyta azokat az értékeket, amelyeknek bajnokaként hirdeti magát.

A tálibok gyakorlatilag büntetlenül tehetnek bármit. Az amerikaiak nélkül nincsen elrettentő erő a tálib haderő szemben.

Vannak, akik szerint az afgánoknak maguknak kellett volna rendezni dolgaikat, de az amerikai volt főparancsnok szerint senki sem számított arra, hogy az Egyesült Államok ilyen szélsebesen kivonja légierejét, és az afgán légierőt támogató többi egységet, és erre a helyzetre az afgánok nem voltak felkészülve.

Bár elindult az úgynevezett Allies Refuge hadművelet, amelynek során kimenekítették az amerikaiaknak dolgozó afgán tolmácsok egy részét, de ez nem segít annak a több ezer afgánnak, köztük sok bátor nőnek, akik a koalíciónak dolgoztak, és akikre a legnagyobb veszély leselkedik. Őket cserben hagyta Amerika.

Allen szerint ráadásul Afganisztán a nagyhatalmi vetélkedés színterére, ahol a kínaiak azonnal lecsapnak majd az amerikaiak által hagyott űrre. Pekingben nemrég például igen meleg fogadtatásban részesítették Mulla Abdul Gháni Baradar tálib vezetőt.

A Kína-Afganisztán-Pakisztán tömb veszélyeztetheti az Afganisztán fejlesztésében élen járó India érdekeit, miközben egy engedékeny kabuli tálib rezsim megteremtheti a lehetőséget egy észak-déli kereskedelmi folyosóra az orosz érdekszférába tartozó közép-ázsiai köztársaságokból a pakisztáni Gvadar kínai építésű kikötőjéig.

A tábornok szerint az Egyesült Államoknak sokáig kell majd az ár ellen úsznia, hogy megőrizzen valamit az amerikai befolyásból a régióban, és a történtek után nem lesz könnyű szövetségesekre találnia.

A volt főparancsnok attól tart, hogy a tálibok uralta Afganisztán terrorista csoportok bázisa lesz. Megszűnik az eddigi terrorizmus-korlátozó határ Afganisztán és Pakisztán között, így a különböző terrorista csoportok szabadon járhatnak-kelhetnek a két ország között. A helyzet kísértetiesen hasonlít arra, amely az Iszlám Állam létrejöttéhez vezetett. Az ISIS ugyanis Szíria keleti és Irak északnyugati területének destabilizációját kihasználva emelkedett fel.

Allen arra is figyelmeztet, hogy a tálibok sosem szakítottak a 9/11-ért felelős al-Kaidával. Az amerikaiak távozása után gyakorlatilag lehetetlenné váltak a további a terroristaellenes hadműveletek a térségben. Egy tálibok kormányozta Afganisztánban háborítatlanul tevékenykedhet például az a Hakkani terrorista hálózat, amely 2010-ben gépkocsiba rejtett pokolgéppel akart merényletet elkövetni a New York-i Times Square-en, vagy a kasmíri Laskar-i-Tajjaba szakadár szervezet, amely 2008-ban elkövette a Mumbai Taj Mahal Hotel elleni, közel 200 halálos áldozatot követelő támadást.

A nemzetközi biztonsági kockázatokon túl a helyzet felerősítheti a térségben a kábítószer- és fegyerkereskedelmet, valamint az embercsempészetet Iránba és a közép-ázsiai országokba, ahol emiatt nőhet az iszlamista lázadások esélye.

A tábornok szeront az afganisztáni háború nemcsak azért zajlott, hogy megöljék Oszama bin Ladent, hanem hogy megakadályozzák az al-Kaida feltámadását, és az Egyesült Államok és szövetségesei elleni terrortámadásokat, továbbá, hogy megvédjék a kabuli kormányt a tálib hatalomátvételtől. Kabul elesésével az összes célkitűzés kudarcot vallott.

John R. Allen szerint a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy az Egyesült Államok nem tanult sem az 1975-ös saigoni történelmi leckéből, sem pedig abból, hogy 2014-ben, alig három évvel a kivonulás után, vissza kellett térniük Irakba az Iszlám Állam térhódítása miatt.

Ebben pedig nagy felelősség terheli szerinte az amerikai értékek terjesztését és az Egyesült Államok vezető szerepét hirdető Joe Bident. A történtek végzetesen hiteltenítették üzenetét, amely arról szólt, hogy „Amerika visszatért”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a Trump-Putyin találkozóról: Amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete
A biztonságpolitikai szakértő szerint Putyin elérte, amit akart, Trump pedig önmagát tette meg békeszervezőnek. Tarjányi Péter szerint a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt.


„A világ figyelt. A háború nem állt meg. És amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete. Nincs áttörés. Csak egy asztal. A találkozó nem hozott megállapodást. Nincs tűzszünet. Nincs aláírt egyezmény. Van viszont egy tervezet, amit Trump és Putyin kidolgozott, Ukrajna és Európa nélkül. Ez nem béketeremtés. Ez békéről való tárgyalási keret felkínálása, Ukrajna feje felett” - írja a Trump-Putyin csúcstalálkozóról Facebook-oldalán megosztott elemzésében Tarjányi Péter.

A biztonságpolitikai szakértő szerint

„Putyin elérte, amit akart: fogadták hivatalosan az USA-ban, Trump partnerként kezelte, nem született új szankció, nincs tűzszünet, tehát a háború folytatódhat. Ez diplomáciailag óriási előrelépés Moszkvának, anélkül, hogy bármit engedett volna”.

Tarjányi szerint Trump önmagát tette meg békeszervezőnek, ez pedig kampánystratégia is.

„Trump úgy akar visszatérni, mint aki békét tud hozni. De ehhez előbb meg kell teremtenie a háború folytatásának lehetőségét is. És ezt most megtette. Mert jelenleg a harc megy tovább! Ukrajna és Európa a pálya szélén. Zelenszkijt nem hívták meg. Az európai vezetők csak értesítést kapnak, nem tárgyalófelek. A biztonsági garanciák nem NATO-keretűek, tehát nem kollektív védelmet jelentenek, csak Trump által vázolt ígéreteket”

- írta, majd hozzátette:

„Ez egyben stratégiai üzenet is: ha Európa nem egységes és nem lép fel önállóan, nem lesz megoldás.”

A szakértő számára ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt. „Mert erről senki nem mondott semmit. (...) A tervezet létezik, de nem hozták nyilvánosságra. Ez érthető, mert előtte Trump megmutatja Zelenszkijnek és az EU-nak” - fogalmazott a szakértő, aki szerint a tervezetben lehet szó területi kompromisszumról, a Krím elismeréséről, Donbasz orosz védnökségéről és akár Ukrajna NATO-tagságának tiltásáról is.

„Ez a találkozó nem a háború lezárásáról szólt, hanem a hatalmi szerepek újrafelosztásáról. Putyin visszatért a tárgyalóasztalhoz, Trump visszatért a középpontba és Európa, Ukrajna nélkül semmi nem lehet a »békéből«, ami még tűzszünet sem jelenleg. A kérdés mi derül ki az elkövetkező órákban, napokban a tárgyalásról, a konkrét hangulatról, esetleges nyomásgyakorlásról illetve a tervezet tartalmáról...Bizonyos szempontból többet vártam, bizonyos szempontból rosszabbat”

- zárta értékelését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Hadházy Ákos Hatvanpusztáról: Gondoljon csak bele, hogy valaki odamegy, és ledózerolja a Parlament egy szárnyát
A műemléki védettségű épületegyüttes lerombolása lehet Orbán egyik banánhéja, amin elcsúszhat 2026 után, állítja a független képviselő, akit kedden újabb incidens ért a birtoknál. Arra is gyorsuló ütemben gyűlnek a bizonyítékok, hogy ami ott épül, az nagyon más, mint egy gazdaság.


Hadházy Ákos szép lassan Hatvanpuszta szakértőjévé képezte ki magát. Amit ugyanis a kormányfő majorságnak, édesapja gazdaságának nevez, arról a független képviselő azt állítja, hogy az valójában Orbán Viktor uradalma, kastélya. Minderről a fényképes bizonyítékok mellett, most már hivatalos, földhivatali papírok is vannak: az állítólagos üzemről lakóépületként készült energetikai tanúsítvány.

Hatvanpuszta eredetileg József nádor, Habsburg főherceg mintagazdasága volt, majd fokozatosan romló állaggal állattenyésztés folyt a falak között. A papíron Orbán Győző tulajdonában álló épületegyüttest, mely elvileg műemléki védettség alatt állt,

a tulajdonváltás után földig rombolták, majd újra felépítették, mai építőanyagokkal, technológiával, megváltozott belső kialakítással és funkcióval.

Bár a tulajdonos-építtető az ott dolgozóktól elveszi telefonjaikat, de mégis egyre több olyan fotó kerül ki, melyek a korábbi és mostani drónfelvételekkel egybecsengően egyre inkább megnehezítik Orbán állítását. Ami korábban sejtés volt csak, és szóbeszéd, például a föld alatti hatalmas hűtőkamrák megléte, az mára bizonyított tény. És vajon mikor kerül elő bizonyíték a ma még szintén csak sejtetett szivarszobáról, és moziteremről? Egyáltalán: hogyan kerül egyre több fotó Hadházy Ákoshoz? Erről is kérdeztük a politikust.

– Amióta Hatvanpusztával foglalkozik, egyre könnyebben küldenek Önnek újabbakat. A forrásvédelmet figyelembe véve mennyit tud elárulni arról, hogyan érkeznek Önhöz ezek a képek?

– Például a tüntetés alkalmával is jutott el hozzám kép, amikor valaki személyesen odajött hozzám. Ez csak az első volt, utána továbbiak is érkeztek, amelyeket már ennek hatására küldtek el.

– Korábban ez elképzelhetetlen lett volna?

– Korábban is láttam képeket, sőt videót is bentről, tehát én tudom, hogy mi van ott bent. Csak hát van az, amit én mondok, és van, amikor képekkel tudom alátámasztani. Az utóbbi nyilván sokkal erősebb, bizonyítékként szolgál. A képek persze nem bizonyítanak mindent, például a lakott részek kérdésében. De például azt az információt, hogy egy nagy széfet is beemeltek, egymástól függetlenül többen is állítják. Ez azért mégis hozzátesz valamit ahhoz, hogy el lehessen dönteni: mezőgazdasági épületről van szó, vagy valami másról.

Az információk, amiket közzéteszek, olyanok, amelyeket adott esetben bizonyítani is tudok.

De természetesen vannak olyan dolgok is, amelyeket elmondanak nekem, csak a forrás nem vállalja, hogy ezek nyilvánosságra kerüljenek.

– Tehát ön ennél többet is tud, de a források némelyike nem járul hozzá, hogy ezt nyilvánosságra hozza?

– Igen, ahogy mondtam: láttam olyan videókat, képeket, amelyeket a forrás nem mert átadni. Például az úgynevezett „Tiszti lakban”, ami konkrétan a miniszterelnöki család lakhelye,

egy hatalmas, antiknak tűnő nagy cserépkályha van, illetve olyan intarziás parketta, amit csak a bécsi Burgban lát az ember.

Ezeket el kell hinni, mert a képeket nem kaptam meg, nyilvánosan nem tudom bemutatni. De például az, amiről korábban csak információként beszélhettem, hogy hatalmas hűtőkamrák vannak az egyik épület alatt, ahol több hónapra vagy akár évre is lehet tárolni élelmiszert, most ezekre már van bizonyíték.

– Vannak olyan információk, amelyek megerősítésre várnak még?

– Igen, például az egyik nagy épületben,

amit ők vendégháznak neveznek, és amiről a miniszterelnök azt állítja, hogy mezőgazdasági üzem, ott több szoba van, moziterem, szivarszoba, és hasonlók.

Ezeket egyelőre nem tudom bizonyítani, mert az ezekről készült képeket nem kaptam meg. A széf jelenléte is ilyen: többen, egymástól függetlenül állították, de bizonyítékom egyelőre nincs róla. Viszont arra már tudtam egy nagyon komoly bizonyítékot bemutatni, hogy ez nem üzem, hanem lakóépület: egy honfitársunk hívta fel a figyelmemet arra, hogy nyilvános adatként elérhető az épület energiatanúsítványa, amely szerint az új épület lakóépületként van besorolva.

– Tehát amit eddig Ön állított, azt most papírral is alá tudja támasztani. De azokról a képekről, amelyeket kap, tudja minden kétséget kizáróan állítani, hogy valóban Hatvanpusztán készültek? Hiszen ha látunk egy alagsort páncélajtóval, az akár máshol is lehet.

– Erről láttam videót, amelyen belépnek egy folyosóra, ami ugyanaz a folyosó, amiről aztán képeket kaptam. Így

a videó elején látható külső nézet összeköthető azzal a belső térrel, melyet a publikálható fotókon láthatunk.

– Tehát ez az az eset, amikor egy olyan videóra tud hivatkozni, amit nem tud megosztani, de látott, és így tudja azonosítani a helyszíneket?

– Igen.

– Említette azt is, hogy a dolgozóktól származó információk szerint az egyik boltozott járat kívülről vastag betonnal van megerősítve, míg belül díszes burkolat van. Erről is van bizonyíték?

– Igen, ezt megerősítette egy olyan drónfelvétel, amit magyar fotósok készítettek, amikor fölé repültek. Azokon jól látszik, hogy ezek a járatok valóban vasbetonnal vannak megerősítve.

– Beszéljünk egy kicsit arról, hogyan készülhetnek ezek a képek. Hiszen tudjuk, hogy az ott dolgozóktól elveszik a telefonokat. Vannak, akik kijátszották ezt, becsempésztek készüléket, és kockáztatták a munkájukat?

– Ez nem olyan nehéz. Ha lead egy telefont, de van egy másik (nekem is kettő van), akkor könnyen megoldható. Az egyik forrásom például elmondta, hogy

volt egy régi telefonja, amit csak zenehallgatásra használt, és az nála maradt, azzal készítette a képeket.

Az éberség természetesen csökkenti a lehetőségek számát, de nem zárja ki teljesen.

– Térjünk rá a műemlék-rombolás ügyére. Itt egy nagyon komoly állítást tett: azt mondta, hogy ez lehet Orbán Viktor egyik „banánhéja”. Meg is mutatta, hogy belül itong van, azon vasbeton, és végül apró tégla. Tehát ön szerint egy műemléket gyakorlatilag porig romboltak. Mennyit lehet kapni egy ilyen rombolásért, és hogyan lehet bizonyítani, hogy ki rendelte el?

– Itt nemcsak műemlék-rombolásról van szó, hanem hivatali visszaélésről is. Egyszerűen nem lehetett volna ezt engedélyezni. Végigjártam ezeket a hivatalos utakat, nem volt könnyű, de kaptam válaszokat a kormányhivataltól. Kiderült, hogy megadták az engedélyt. Aki kiadta az engedélyt, az nyilván vádalkuval majd elmondhatja, ki utasította erre. Hadd ne mondjak most konkrét büntetési tételeket, de nagyon súlyos bűncselekményről van szó.

Gondoljon csak bele, hogy valaki odamegy, és ledózerolja a Parlament egy szárnyát.

Hatvanpuszta ledózerolása körülbelül ugyanilyen súlyú ügy, mivel kiemelt műemléki besorolású épület volt.

– Beszéljünk egy kicsit a politikai vetületéről is. Orbán Viktor mostanában beszél is Hatvanpusztáról az úgynevezett interjúiban.

– Igen, valószínűleg azért, mert érzékeli, hogy ez ügyben mondania kell valamit. Nyilván mérik, hogy ez a téma a fideszes szavazókat is zavarba hozza, ezért reagál rá.

– Csakhogy mindig ugyanazt mondja: hogy ez egy majorság, és az édesapjáé, kérdezzük meg az édesapját. Aztán amikor megkérdezik, ő nem válaszol.

– Lehet, hogy ma már úgy gondolja, okosabb lett volna hallgatni. Ha nem mentünk volna oda több ezer emberrel, talán még jó ötletnek is tűnt volna. A propaganda sok mindent el tud hitetni, de én hálás vagyok annak a több ezer embernek, aki eljött, és segített leleplezni ezt az ordas hazugságot.

– Attól nem tart, hogy a most meghirdetett bejárásokkal idővel elkopik a téma?

– Ezeket közkívánatra hirdettem meg, sokan jelezték, hogy a nyári szünet miatt nem tudtak eljönni. Szívesen megmutatom nekik. Persze minden téma előbb-utóbb „elkopik”, de a rendszer lényege épp az, hogy újabb és újabb ügyekkel feledtessék az előzőeket. Ez a téma viszont azért került újra elő, mert maga a miniszterelnök hozta fel, nyilván azért, mert azt mérik, hogy ez még a fideszeseket is zavarba hozza. Ezért ez ellenzéki feladat: ne hagyjuk elcsendesedni ezt a témát.

Az interjú után nem sokkal a képviselő újra Hatvanpusztán járt, ahol a biztonsági örök két autóval jelentek meg, és le akartak szorítani az útról. Végül az egyik autójuk járt pórul, és felborult. Az incidensről kétszer is posztolt Hadházy Ákos, a Szeretlek Magyarországnak pedig ezt mondta:

– Mit gondol, mi volt a céljuk ezzel? Megfélemlítés? Vagy több?

– Ha ezt parancsra csinálta a biztonsági őr, akkor igen, a megfélemlítés miatt adták a parancsot. Ha önszorgalomból, akkor lehetett mögötte egy megfelelési kényszer a főnöke felé, de persze szimpla gyűlölet is felém.

– Mit tervez? Feljelentést tesz? Későbbiekben folytatja-e a birtok felderítését, akár egyedül is, vagy inkább visz magával több embert?

– Én azt hiszem, már mindent felderítettem, amit lehet. De igen, a cél az, hogy minél többen személyesen meggyőződjenek arról , hogy mi folyik ott. Ezért is ajánlom fel, hogy aki augusztus elején lemaradt, de szeretné saját szemével látni, hogy mi folyik ott, azt egy újabb időpontban elviszem - akár több alkalmat is szervezhetünk. De egyedül biztosan nem megyek vissza oda.

– Mi lehet a teendő egy új kormány számára ezzel az ingatlannal? Vannak, akik a megnyitásáról beszélnek. Mi ennek a realitása?

– A kérdés az, hogy a rendszerváltás választáson történik-e, vagy egy elcsalt választás után egy hibrid forradalommal, esetleg forradalommal, ha az kell. A cél nyilván az, hogy az elkövetők ne élvezhessék ezt a lopást. Hogy az épület sorsa mi lesz, az más kérdés. Például meg lehet vizsgálni azokat a számlákat, amelyek alapján az autópálya-építésekhez követ vásároltak. Ezeknek jogi következményei is lehetnek, hiszen

a miniszterelnök apja 30-40%-os haszonnal adja el a követ, míg más bányák 3-4%-os haszonnal dolgoznak. Ez nyilvánvaló hűtlen kezelés, és innen el lehet jutni a kastélyig is.

– Ön szíve szerint milyen funkcióban látná Hatvanpusztát 2026 után?

– Például nagyon szép hely lenne egy szanatórium számára. Nagyon alkalmas lenne rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Karikó Katalin: Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat
A Nobel-díjas kutató szerint a tudományellenesség erősödése és a támogatások megvonása komoly kockázatot jelenthet. A kutatóbiológus az amerikai egészégügyi miniszter legújabb döntése hosszú távon gyengítheti az ország felkészültségét egy új pandémia esetén.


Karikó Katalin kutatóbiológus szerint az Egyesült Államok komoly veszélybe kerülhet, ha a jövőben új pandémia tör ki. Úgy véli, hogy az mRNS-vakcinák fejlesztésének leállítása jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordoz. „Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat” – fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában.

Mindezt azután mondta el a Nobel-díjas tudós, hogy az amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. nemrég

félmilliárd dollárral csökkentette az mRNS-vakcina kutatások szövetségi támogatását. Karikó szerint Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, és már régóta ismert oltásellenes nézeteiről.

A kutató arra is kitért, hogy nem érti, hogyan erősödhetett meg ennyire a tudományellenesség az Egyesült Államokban. Megdöbbentőnek tartja, hogy tömegek örülnek annak, ha egy egyetem, például a Harvard, komoly támadások érik.

Felidézte, hogy amikor Magyarországon ellehetetlenítették a munkáját, elhagyta az országot, később pedig az Egyesült Államokból is távozott, miután a Pennsylvaniai Egyetemről elküldték.

Ezután Németországba ment, ahol a Biontechnél kezdett dolgozni – a cégről akkor még csak véletlenül, egy ismerősétől hallott.

Elmondta, hogy az mRNS-vakcinák mellékhatásai nem térnek el a hagyományos oltásokétól. Sokan mégis másképp gondolják, mert egyszerre sok felnőttet és idős embert oltottak be, akik az életkoruk miatt gyakrabban betegednek meg.

Karikó szerint az amerikai támogatások megvonása nem állítja meg a fejlesztéseket. Úgy látja, hogy az amerikai kutatók megtalálják a módját a folytatásnak, miközben Európában és Kínában továbbra is számos kutatás zajlik. Hozzátette, hogy ezeknek a vakcináknak a rákterápiákban is nagy szerepe lehet.

Jelenleg mintegy 150 különböző klinikai vizsgálat folyik világszerte mRNS-vakcinákkal, elsősorban különféle daganatos betegségek ellen. Három éve kezdtek személyre szabott mRNS-alapú oltásokat adni New Yorkban hasnyálmirigy-daganatos betegeknek, és a páciensek fele még ma is él, annak ellenére, hogy ez az egyik legagresszívebb ráktípus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Megláttam az árakat, ez nem a magyaroknak szól” - így költöttünk Budapesten augusztus 20-án
Kimentünk a Várkert Bazárhoz, a tömegben kérdeztük az ünnepi rendezvényeken résztvevőket, hogy mit és mennyiért fogyasztanak, vásárolnak. Meglepően különböző válaszokat kaptunk.


Idén tizenötödik alkalommal rendezték meg a Magyar Ízek Utcáját a Várkert Bazárnál, amely mára a Szent István-napi ünnepségek egyik legnagyobb gasztronómiai eseménye lett.

A háromnapos fesztiválon több mint 150 kiállító mutatta be portékáit, az idei év kiemelt tematikája a „Vadat és halat”, a díszvendég pedig Kárpátalja, így a magyarországi vad- és halételek mellett a kárpátaljai konyhával is találkozhattak az érdeklődők.

Stábunk kiment a helyszínre, és megkérdezte az embereket arról, mit vesznek, mit esznek-isznak, és hogy drágának vagy elfogadhatónak találják az árakat:


Link másolása
KÖVESS MINKET: