SZEMPONT
A Rovatból

„Jobban stresszelnek, szoronganak majd a gyerekek, főleg a hátrányos helyzetűek” – Nahalka István a kompetenciamérés osztályzásáról

Az oktatáskutató nem ért egyet Pintér Sándor javaslatával, ahogy azzal sem, hogy az iskola előtt álló ovisokat kivennék a saját, vegyes csoportjukból és külön csoportba tennék. Elmondja, miért.


Március 1-jétől a diákok már nemcsak egy számot látnak majd az országos kompetenciamérés eredményeinél, hanem egy érdemjegyet is. A Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett rendelettervezet célja, hogy a diákok komolyabban vegyék a teszteket – az intézkedés bírálói szerint viszont a reform újabb lépés a központosított oktatás és a tanári autonómia csorbítása felé. A kompetenciamérések célja eddig az iskolák teljesítményének összehasonlítása volt, nem pedig az egyes tanulók értékelése.

Az új rendszerben viszont a diákok eredményei az év végi osztályzat megállapításakor két érdemjegynek számítanának, és a középiskolai felvételi pontszámba is beleszámítanának.

A tervezett változás ellen petíciót indított a Szülői Hang civil szervezet, amely szerint a kompetenciamérések beszámítása tovább nehezíti a gimnáziumokba való bekerülést, és erősíti az oktatási rendszerben meglévő egyenlőtlenségeket. Az új szabályozás a Civil Közoktatási Platform szerint is „funkcióidegen” és igazságtalan, hiszen a kompetenciamérés nem egy adott tanév tananyagát számon kérő dolgozat, hanem egy készségfelmérő teszt, amelynek eredményei erősen függnek a diákok családi hátterétől és az iskolák eltérő lehetőségeitől. Nahalka István oktatáskutatóval beszélgettünk erről, valamint arról a másik tervezett változásról, hogy az iskola előtt álló ovisokat kivennék a vegyes csoportokból az utolsó évben ott, ahol legalább három vegyes csoport működik.

– Én eddig úgy tudtam, hogy a kompetenciamérés inkább az iskolákat méri, nem a diákokat.

– Valóban így van. Ennek több oka is van egyébként, de eleve így tervezték. Az, hogy az iskolában vajon kompetenciákat fejlesztünk-e, vitakérdés lehet. Nekem az a véleményem, hogy

ma az iskolákban elsősorban ismeretátadás zajlik, a legrosszabb fajtából, de legalábbis nem túl korszerű módon, és kevésbé a kompetenciák fejlesztése.

Tehát nem funkcionális az, amit elképzeltek a rendelettervezetben. Az viszont igaz, hogy a kompetenciamérési eredmény nem való osztályozásra. Az már egy másik kérdés, hogy a felvételire való alkalmazása megfelelő-e. A felvételi dolgozat eddig is inkább kompetenciákat vizsgált. A negyedikesek, a hatodikosok és a nyolcadikosok január tájékán megírnak egy felvételi dolgozatot, ami hasonlít a kompetenciaméréshez, ott inkább a kompetenciák a fontosak. Ebben az értelemben nem is egészen értem, hogy miért kell helyettesíteni a kompetenciaméréssel. Felmerülnek továbbá a méréssel kapcsolatos kérdések is. Az egyik legsúlyosabb ezek közül a képességfejlettségi tesztekkel való mérés nagy hibahatára. Minden mérésnek van hibája, például amikor egy ács egy háromméteres léc hosszát méri. Ott is van hiba, de hát az egy-két milliméteres hiba elenyésző a háromméteres hossz mellett. Itt viszont sokkal nagyobb lehet a hiba aránya.

Ezért aztán előfordulhat bőven, hogy egy olyan gyerek, aki egyébként jó tanuló, és általában ötösöket szokott kapni, kifog egy rossz napot, és rossz jegyet kap erre a dolgozatra.

Ráadásul kétszer írják be, tehát két rossz eredménye lesz, és ha mondjuk május végén írta meg ezt a kompetenciamérést, akkor hogyan lesz alkalma arra, hogy javítson, hogy mégis bebizonyítsa, hogy ő azért valójában jó tanuló? Ráadásul technikailag is problematikus a dolog: vajon abban a két-három hétben, ami rendelkezésre áll, tényleg el tudják juttatni az eredményt az iskolákhoz?

– Eddig mikor derült ki egy adott kompetenciamérés eredménye?

– Csak a következő évben. Tehát amikor már országos adatokat láttunk, az sokszor egy évvel volt a mérés után. Ez azért volt elsősorban, mert nem számítógéppel zajlott a felmérés. Sokat javít a dolgon, ha számítógéppel történik, ezért nem tartom lehetetlennek, hogy majd nagyon rövid időn belül eredményt produkáljanak.

– Anonimizáltan történtek eddig ezek a felmérések? Mert innentől, ha jegyet kap, akkor ez névre szólóan történik.

– Ez eddig sem volt abban az értelemben anonimizált, hogy a gyerek és a szülei, meg a pedagógusok tudhatták az eredményt. Egymásét nem lehetett tudni. Tehát ha egy osztálytárs már nem tudhatta meg. Ennyiben valóban anonimizált, és ezután is így lesz. Legfeljebb, ha kiderülnek az osztályzatok, akkor az osztályzatokból lehet valamennyire visszakövetkeztetni arra, hogyan sikerült a kompetenciamérés.

– Létezik egy pár olyan iskola, amely nem a NAT szerint halad, elsősorban alapítványi és magániskolák. Ott más metódusban történik az ismeretek átadása, ezért ezek sok esetben a kompetenciamérés nagyon nagy részét például nem tudják kitölteni, mert még a maguk tempójában nem tartanak ott.

– Ez határozottan probléma, és nemcsak alternatív iskolákban adódhat ez. Simán előfordulhat egy egyébként a normál tanterv szerint tanító iskolában is.

Ráadásul tulajdonképpen így az osztályzás és az értékelés bizonyos elemeit kiveszik a pedagógusok kezéből.

A pedagógus csak megkapja ezeket az osztályzatokat, és beír két darab hármast a gyereknek.

– Ezt központilag értékelik, nem is a pedagógus értékeli ki?

– Ezt a számítógép értékeli. Mivel a számítógéppel történik a megírása, így számítógépes rendszeren megy keresztül a dolog, és automatikus a kiértékelés.

– Érdekvédelmi és szülői szervezetek azt mondják, hogy ezzel a kormányzat megint afelé megy, hogy a gyerekeket még inkább a szakképző intézmények felé terelje a gimnáziumok helyett, ráadásul a gyengébb iskolákból még kisebb eséllyel tudnak bekerülni gyerekek, ha ez a rendelet megvalósul.

– Az eddigi felvételi dolgozat is megteszi ezt a szelekciót, de most talán még erősebbé válhat ez azzal, hogy a kompetenciamérés, mint értékelt felmérés, pluszban bejön. A kompetenciamérésnek eddig kevésbé volt tétje. Valamennyire eddig is volt, mert azért az, hogy az iskola milyen eredményt ért el, annak volt némi szerepe abban, hogyan értékelik az iskolát, hogyan szerepel országos szinten, stb.

Erősebben függ majd ettől például az, hogy hol tudnak továbbtanulni az általános iskolából a gyerekek, és ez az iskolát is jellemzi majd.

És még egy dolgot kell figyelembe venni: mivel a kompetenciamérés téttel rendelkezővé válik, ezért erősebb lesz a stressz is. Jobban stresszelnek majd a gyerekek, jobban szoronganak majd ettől a dologtól. És kit érint ez negatívabban? Természetesen a hátrányos helyzetű gyerekeket, mert ők kevésbé vannak felkészülve arra, hogy ilyen típusú megmérettetéseken jól szerepeljenek. A magasabb társadalmi presztízsű családok gyermekei sokkal stressztűrőbbek ebből a szempontból. Tehát valóban van egy esélyegyenlőtlenséget növelő szerepe ennek.

Azt viszont vitatom, és nem látom át egészen pontosan, hogy miért mondják a kollégák, hogy ez szerepet fog játszani a gimnáziumok visszaszorításában.

Ez inkább attól függ, hogy hol fogják meghúzni azokat a bizonyos ponthatárokat. És a ponthatárok meghúzása nem attól függ, hogy mit vesznek figyelembe a felvételinél. Lehet alacsonyan is meghúzni, magasan is meghúzni, akkor is, ha van kompetenciamérési eredmény beszámítása, meg akkor is, ha nincs. Ugyanakkor ez a törekvés valóban létezik. Tehát valóban úgy tűnik, és több más intézkedés is azt mutatja, hogy a kormányzat szívesen venné, ha a gimnáziumok létszáma visszaszorulna, és inkább a szakképzésbe mennének a gyerekek.

– Készül egy másik rendelet is, ami az iskolaérettséggel kapcsolatos. Az iskolába készülő óvodásokat külön csoportba tennék, és így iskola-előkészítő évvé válna az óvoda utolsó éve. Sok helyen vannak vegyes korosztályú csoportok. Innen az utolsó évre ki kell majd venni a gyerekeket, új óvodapedagógust kapnak, új közösségbe kerülnek, csak azért, mert az iskolára kell készülniük. Hogyan látja, egyáltalán van-e máshol a világon ilyen rendszer? Ez lenne a jó irány?

– Vannak olyan iskolarendszerek, nem is kevés, amelyekben bizonyos évfolyamok átmenetet képeznek az óvoda és az iskola között. Például Finnországban, Angliában, a svéd és az észt iskolarendszerben is ez a helyzet. Tehát létezik ez a világban, és én inkább azt tartom komoly problémának, amit utóbb mondott. Tehát, hogy a gyerekek közösségeit szétverik az utolsó évre, legalábbis azokban az óvodákban, ahol vegyes életkorú csoportok vannak. A közösségi nevelés lehetőségei ezzel mindenképpen romlanak.

Attól viszont nem félek különösebben, hogy iskolásítani fogják az óvodát, mert a magyar óvodapedagógus társadalmat ellenállónak tartom ebből a szempontból.

Ezt nem fogják engedni az óvodapedagógusok. Miközben természetesen az óvodában is folyik tanulás, hiszen a gyerekek állandóan tanulnak – ezt úgysem tudjuk kiküszöbölni, nem is akarjuk. A gyerekek természetes módon tanulnak, de nem abban a szigorúbb, rendszerezett, tantárgyakba belekényszerített, osztályozott, iskolai módon, mert az borzasztó lenne, nyilván nem szabad megtenni. Amire szükség lenne, sokkal inkább az, hogy az iskolát kellene az elején inkább óvodásítani, közelebb vinni az óvodához, hogy az átmenet ne legyen olyan drámai, mint ahogy ez most nagyon sok helyen előfordul. Bár a pedagógusok tudják enyhíteni ezt a problémát, sok helyen mégsem nagyon enyhítik. Az óvoda a közoktatásunk egyik legjobb intézményrendszere, ehhez nem nagyon kellene hozzányúlni.

– Pár éve a hatéves gyerekeknek kötelező iskolába menniük, és csak rendkívül körülményesen lehet felmentést kapni ez alól. Az a vélemény is megfogalmazódott, hogy ennek a kudarcát próbálják így jóvátenni.

– Ez bőven elképzelhető. Egyébként ebben az ügyben nekem különvéleményem van, ezt hadd mondjam el. Bár nagyon kritikus vagyok egy csomó kormányzati intézkedéssel kapcsolatban, de

hosszú távon szerintem valóban arra van szükség, hogy a gyerekek hatéves korukban kezdjék el az iskolát. Viszont ennek a feltételei ma még igazából nincsenek meg.

Tehát amikor a szülők ez ellen fellázadtak, és nagyon sok tiltakozás volt ezzel szemben, azzal egyetértettem, mert a mai feltételek nem jók ahhoz, hogy ezt meg lehessen valósítani. Akkor lehetne megvalósítani, ha az iskolák képesek lennének kezelni a nagy különbségeket a gyerekek között. Elvileg kellene kezelniük, hiszen már most is nagy különbségek vannak a gyerekek között, akár négyéves fejlődési eltérés is lehet két kisiskolás között, amikor átlépnek az óvodából az iskolába.

Az iskola azonban túl merev, nem tud igazodni a gyerekekhez. És ha nem tud igazodni a gyerekekhez, akkor az összes elsőst egy masszának tekinti, ugyanazt akarja velük csinálni, és ez a baj.

Ha tudna differenciálni, ha nem rohanna annyira, ha tudna bizonyos értelemben „óvodásodni”, akkor nem lenne baj, hogy a gyerek hatéves korában átkerül az iskolába, akármilyen állapotban. Mert az iskola is tudná kezelni ezt. Tehát szerintem ezt most nem lehet megcsinálni, azaz most én is egyetértek azzal, hogy ha szükséges, tartsuk vissza a gyereket még egy évig az óvodában. Ott legalább meg lehet oldani azokat a problémákat, amelyeket az iskola ma még nem tud megoldani. De arra kellene törekedni, hogy az iskola legyen képes megoldani ezeket a problémákat.

– Én úgy látom, hogy az alsóbb évfolyamokon sok jó pedagógus van, akik felismerik ezt, és így próbálják indítani az évet. De a szűk keresztmetszet a tanterv, amelynek bizonyos követelményei nem teszik lehetővé azt a fajta lassúságot, ha úgy tetszik, fokozatos gyorsítást, ami ahhoz kellene, hogy az iskola tényleg „óvodásodni” tudjon a felzárkóztatás idejére. Más tanterv kellene ehhez az egészhez?

– Igen, mindenképpen más tanterv is. Lehet, hogy ezzel is kell kezdeni, hiszen ez már megteremt bizonyos kényszereket, amelyek aztán magukkal hozzák azt, hogy akkor más felkészültség kell, a pedagógusok képzésének is másmilyennek kell lennie, más eszközrendszer kell, új módszertanon kell gondolkodni, és így tovább, mert egy ilyen változtatás valóban nagyon komplex lenne. Ezért mondom azt, hogy nem lehet máról holnapra megoldani ezt a problémát.

– Mennyi idő kellene egy ilyen reform szakszerű bevezetéséhez, ahol egymásra épülnek a reformlépcsők?

– Egyre inkább az a meggyőződésem, hogy ilyen komplex feladatoknál nincs olyan, hogy adok egy határidőt, és akkorra be kell fejezni. Hanem fokozatosan kell kiépíteni.

Ahol már működik, ott csináljuk így. Ha egy iskolában már megvalósul ez a rendszer, akkor az az iskola hirdesse magáról, hogy ilyen módon dolgozik,

és legyen olyan kapcsolatban az óvodákkal, hogy egyértelmű legyen: az óvodákból oda hatéves korban átkerülhetnek a gyerekek. Helyileg szépen kiépítik ennek a rendszerét, és ez terjedhet az országban. Ahogyan ennek a pedagógiai kultúrája és módszertana el tud terjedni, ahogyan egyre több pedagógus lesz, aki erre képes. Egyszerűen teremtsük meg ennek a feltételeit. Mikor fejeződik be ez a folyamat? Lehet, hogy 20-25 év múlva. Ez engem nem zavarna, de legalább kezdjük el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Akkor a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok” – felháborodtak a tüntetők Lázár János minisztériuma előtt
A kormány bűnözőbandának, Bayer Zsolt pedig ocsmány árulóknak nevezte azokat, akik Gyöngyösön tiltakoztak Lázár János wc-kefés kijelentése ellen. Szombat este Lázár minisztériuma elé szerveztek tüntetést, ahol felbukkant Caramel is. Videó.


Lázár János minisztériuma elé hirdetett tüntetést Lakatos Ádám aktivista, miután a miniszter egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy ha nincsenek bevándorlók, a vonatok vécéit a cigányoknak kell takarítaniuk. A demonstrációra azután került sor, hogy Lázár egy gyöngyösi fórumán roma tiltakozók jelentek meg, amire a kormányzati kommunikáció úgy reagált: „bandába verődött bűnözőket” küldött rájuk a Tisza Párt.

„Emberölés, rablás, lopás, kényszerítés, szexuális erőszak. Ez van a priuszukban. Akiket a TISZA odaküldött a fideszesekre Gyöngyösön, némelyiknek több bűncselekmény van a rovásán, mint ahány éves” – állította Orbán Viktor, aki szerint a tiltakozókat bandába szervezték. „És még csak 72 napra vagyunk a választástól. Mi lesz itt, emberek?” – tette fel a kérdést.

A tüntetésen többen is reagáltak a vádakra, köztük azokra a kijelentésekre is, amelyeket Bayer Zsolt publicista fogalmazott meg. Bayer ocsmány árulóknak nevezte a tiltakozókat, és azt üzente nekik, hogy csak akkor nyissák ki a szájukat, ha meg akarják köszönni az Orbán-kormánynak az elmúlt 16 év jótéteményeit.

„Akkor ma még a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok. Köszönöm a kitüntetést!” – reagált szarkasztikusan az egyik résztvevő. Egy másik tiltakozó szerint az egész helyzet „emberi butaság, ez nem méltó a magyar nép viselkedéséhez.”

„Hová süllyedtünk? Hogy egy olyan országban kell élnem, ahol ilyen emberek élnek, akik így ontják magukból a gyűlöletet. Mert bennem is gyűlöletet kelt. Az a legrosszabb, hogy érzem magamban, és ezt nagyon-nagyon szégyellem magam” - mondta egy másik megszólaló.

A kormánypárti megnyilvánulások egy tüntetőt Balog Zoltán egykori miniszter szavaira emlékeztettek. „Azt mondta, hogy rekesszék ki a bűnözőket maguk közül a romák. Ez egy egyértelműen diszkriminatív, stigmatizáló megszólalás volt, és ez beleillik egy hosszú sorozatba, amit a Fidesz csinál” – mondta.

Volt, aki szerint a vita teljesen rossz vágányon zajlik. „Ez egy szóval baromság. Megint nem a lényeggel foglalkoznak, hanem azzal, hogy miket, meg hogyan meg kiket küldtek. Volt valami, egy nagyon fontos dolog, amire reagálni kéne, és nem azzal foglalkozni, hogy milyen embereket küldtek” – vélekedett egy nő.

Molnár Ferenc Caramel is a helyszínen volt, aki szerint a politika eszközei miatt nem lepődik meg a kialakult helyzeten.

„Szerintem pont ezen kellene változtatni, hogy bárki kiáll egy magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen” – fogalmazott az énekes.

Úgy vélte, a tiltakozók önmaguk miatt mondták el a véleményüket, nem pedig utasításra.

„Ugyanaz, mint a Szőlő utcai gyerekek. Nekem is volt ott ismerősöm, egyetemi tanár gyermeke, mert 14 évesen rosszat lépett. Most le vannak bűnözőzve azok a gyerekek is” – húzott párhuzamot egy másik felszólaló, aki szerint a romáknak sokszor nincs más lehetőségük. „Le lehet bűnözőzni, igen, nyilvánvalóan. De hát az Országházban dolgozók is bűnözők, csak ők még nem kaptak érte semmit.”

A tüntetők szerint Lázár Jánosnak le kell mondania. „Azonnal. Azonnal. Egyértelmű” – jelentette ki egy férfi. „Nem kérdés. Minden normális helyen, minden normális országban már régen nem lenne szabad miniszternek lenni. De nem fog lemondani, ne reménykedjünk” – tette hozzá egy másik.

A legélesebb kritikát egy nő fogalmazta meg, aki szerint az egész kormány felelős. „A kormánynak kellene lemondani, nem Lázár Jánosnak. Lázár János szavaira annyi volt a reakciója, ha jól tudom, Orbán Viktornak, hogy hallgatja a Dankó Rádiót. Ez a reakció.” – mondta felháborodottan.

A teljes riport

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Bárándy Péter: A romák bűnügyi adataihoz még Orbán Viktor sem férhetett volna hozzá, ami történt, valószínűleg bűncselekmény
A volt igazságügyi miniszter szerint a jogtalanság földjén járunk. És nem csak a romák szenzitív adatainak felhasználása mutatja ezt, hanem az is, hogy a kormány a szolidaritási adó ügyében egy rendelettel átvette a bíróságok szerepét, vagyis bármire feljogosítva érzi magát.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. február 05.



Egyre több a kérdőjel a gyöngyösön Lázár János WC-kefés mondatai miatt tiltakozó romák bűnügyi adatainak felhasználásával kapcsolatban. Ezekről elsőként a Magyar Nemzet írt, majd a Fidesz konkrét monogramokkal, életkorral és bűnlajtrommal, az egyes elhomályosított arcokat bekarikázva mutogatta egy videón, ki mit csinálhatott. A videót Lázár János is megosztotta, majd Orbán Viktor is konkrét bűncselekményekről beszélt. Lázár János szerint az adatokat ő és a kormány onnan tudhatta, hogy a helyszínen rendőrök igazoltatták az ellene tiltakozókat, és ennek eredményéről Pintér Sándor beszámolt Orbán Viktornak. Csakhogy a rendőrség közleményben cáfolta, hogy bárkit is igazoltattak volna.

Hogyan juthatott hozzá a Fidesz, Lázár János, vagy akár Orbán Viktor a bűnügyi nyilvántartás adataihoz, és ha ez megtörtént, az felvet-e bűntetőjogi kérdéseket? Erről beszélgettünk Bárándy Péter volt igazságügyi miniszterrel. De szóba került az a veszélyhelyzetre hivatkozással meghozott kormányrendelet is, ami utasította a bíróságokat, hogy szüntessék meg a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos pereket, és megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy ebben az ügyben újra bírósághoz forduljanak.

— Mit gondol arról, hogy a Lázár János WC-kefés mondatai miatt Gyöngyösön tilatkozó romák szenzitív bűnügyi adatai a jelek szerint nyilvánosságra kerültek?

— Ennek az ügynek minden eleme jogsértő. Az ilyen adatok, még ha valósak is, hogyan kószálhatnak olyan helyeken, olyan fórumokon, olyan személyek előtt, akiknek a hozzáférése jogszerűen nem lehetséges?

A bűnügyi nyilvántartás adatairól pontos jogi rendelkezés van, hogy ki férhet hozzá: ezek a bűnügyekben eljáró hatóságok, beleértve a bíróságokat és a rendőrséget.

Bizonyos esetekben, mondjuk kegyelmi ügyek előkészítése során, mások is hozzáférhetnek, így például az igazságügyi miniszter, de a jogszabályban leírt jogosultakon kívül senki más. A kormányfő semmi esetre sem jogosult a hozzáférésre.

— Ez szabálysértés vagy bűncselekmény?

— Valószínűleg bűncselekmény, hiszen szenzitív adatokat szereztek meg jogellenesen, és ráadásul közzé is tették, ami büntető tényállásszerű magatartás.

— Ahhoz, hogy részletes adatokat nyerjenek ki a bűnügyi nyilvántartásból, a Belügyminisztériumnak is közre kellett működnie, vagy valakinek, akinek bejárása van oda.

— Ez így van.

— Tehát ahhoz, hogy kikutassák, kinek mi volt a rovásán, állami alkalmazottak dolgoztak?

— Ez egy feltételezés, erre én nem tudok válaszolni, mert önnek sem állnak erre vonatkozóan rendelkezésre adatok, és nekem sem.

— Ha valakinek már nincsen priusza, nem kerülnek törlésre automatikusan a rá vonatkozó információk?

— A nyilvántartásban az elévülési időn túl, jogszabályban meghatározott ideig még szerepelnek a büntető szankciók, amelyeket alkalmaztak egy adott személlyel szemben. De jogilag szabályozott, hogy az elévülési időn túl mennyi ideig szerepelhet valami ebben a nyilvántartásban. Ehhez azonban csak egy esetleges következő büntetőeljárásban eljáró hatóság juthat hozzá, és végső soron a büntetőbíróság.

— Úgy tűnik, a kormánypárt felült erre a „bűnöző vonatra”. A Szőlő utcai javítóintézet kapcsán is arról beszéltek, az ottani fiatalok bűnözők. Van különbség a két eset megítélése között?

— A Szőlő utca tekintetében én nem emlékszem szenzitív adatok megszerzésére és nyilvánosságra hozatalára. Csak arra, hogy kijelentették: ott súlyos bűnök elkövetői, bűnözők vannak fogva tartva, és az intézmény nem más, mint fiatalkorúak börtöne. Ami tényszerűen nem igaz, mert

a javítóintézet nem börtön, ott nem elítéltek vannak.

Vannak ott olyanok, akik eljárás hatálya alatt állnak, és fiatalkorúként a fogvatartásukat oldják meg így, ha az indokolt. De ha el is ítélték őket, a javítóintézeti nevelés egy intézkedés, aminek, ahogy a neve is kifejezi, elsődlegesen a nevelés a célja. A személyiségre és az elkövetett bűncselekményre tekintettel a nevelést a bírói ítélet szerint csak úgy lehet biztosítani, ha az illetőt egy intézetben tartják, elválasztva a külvilágtól, főként annak káros befolyásától. Tehát semmi esetre sem lehet a börtönnel egyenrangú intézményként kezelni a javítóintézetet. Ott inkább ilyenre emlékszem, nem arra, hogy valakire vonatkozóan konkrét adatokat hoztak volna nyilvánosságra. Hazugságnak ez is hazugság volt, csak más típusú.

— A részletes bűnlajstromot monogramokkal, életkorral, a Fidesz egyik videójában tették közzé. Vagyis bűnügyi adatok kerültek a kampányoló kormánypárthoz is. Ez a pártállami rendszert idézi, amikor az állam és az uralkodó párt hatáskörei fedték egymást. Mit tehetnek az érintettek? Ha ez bűncselekmény, az ügyészségnek hivatalból kellene nyomoznia, de ha nem teszi, mi lehet a következő lépés?

— Feljelentést tehetnek, és helyes is, ha megteszik, akik személyükben azonosíthatóak lettek. Ebben az esetben a nyomozó hatóságoknak valahogyan kezelniük kell az eljárást. Ha megszüntetik, akkor azt indokolással kell megtenniük, és el kell mondaniuk, miért nem látják ezt bűncselekménynek, ami egyébként ordítóan az.

Egy feljelentés esetén vagy megindul egy eljárás, vagy pedig egy alaptalan megszüntetés esetén a megszüntető hatóság presztízse erősen csökken.

De csak ilyen eszközök állnak rendelkezésre. Nagyon nehéz ezt kezelni, a párt és az állam erős összefüggése miatt, ami miatt teljes joggal használjuk a pártállam megnevezést, a választás tisztasága is megkérdőjelezhető. A kampány során, ami nálunk négy évig tart, most pedig a finisében vagyunk, olyan módon élnek vissza az állami lehetőségekkel a kormánypárt választási győzelme érdekében, ami nem megengedhető.

— Egy mai hír szerint visszamenőleges rendelettel vették el az önkormányzatoktól, így a fővárostól is, a jogot, hogy a szolidaritási adó miatt bírósághoz forduljanak, sőt, a folyamatban lévő perek megszűntetésére is utasították a bíróságokat. Ez hogy lehetséges?

— Ez a kormányrendelet

egy újabb határátlépés a jogtalanság földjére.

A kormány a különleges jogrendre, a szomszédos országban lévő fegyveres konfliktusra és a humanitárius katasztrófára hivatkozva hozta meg, hogy elhárítsa ezek magyarországi hatásait. Na most ez önmagában nem igaz, mert semmi köze a rendelet tartalmának az ukrajnai orosz agresszióhoz. Ez szépen demonstrálja, hogy Magyarországon már nem különleges jogrend van, hanem rendeleti kormányzás. 2015 óta, tehát lassan tíz éve, különböző jogcímeken és neveken lényegében különleges jogrend van érvényben. Különleges jogrend pedig nem lehet tíz éven keresztül érvényben, mert annak lényegi eleme, hogy csak nagyon rövid ideig lehet hatályban a veszély elhárítására, és a célja a normál alkotmányos rend mihamarabbi visszaállítása. Itt jól látszik, hogy az állam tíz éven át berendezkedett a rendeleti kormányzásra. Ez az első baj ezzel a rendelettel. A következő baj az, hogy az Alkotmánybírósági határozat, amelyre hivatkoznak, és az azt megelőző határozat sem alapozza meg a rendelet tartalmát alkotó következtetés levonását. A következő baj, hogy visszamenőleges hatályú. Ezen túl

a hatalommegosztás tagadásaként a bíróságok munkáját határozza meg, és kötelezi őket az eljárás megszüntetésére.

A bíróságnak kellene mérlegelnie, hogy egy adott jogszabályváltozás megokolja-e egy eljárás megszüntetést, a végrehajtó hatalom nem kötelezheti erre. A következő baj az, hogy az Alkotmánybíróság határozatát egy folyamatban lévő eljárásban a bíróságnak kell értékelnie és értelmeznie, nem a kormánynak. És az már csak egy kiegészítő dolog, hogy a két alkotmánybírósági határozatot hamisan értelmezi. Így első ránézésre csupán ennyi a bajom ezzel a rendelettel.

— Van ezzel szemben jogorvoslat?

— A választások hozhatnak ebben is reparációt. De ha folytatom: van egy állami intézkedés, ami kötelezettségeket ró az önkormányzatokra.

Erre nem lehet azt kimondani, hogy ez nem egy közigazgatási határozat.

Nem lehet úgy értelmezni, ahogy a rendelet teszi: hogy ez a költségvetési törvény végrehajtásának egy intézkedése, ezért nem határozat, nem közigazgatási eljárás része, és ezért nem lehet keresetet benyújtani ellene. Ez sem valós értelmezés, ez sem igaz. Ezzel a rendelettel csak baj van. Azt tükrözi, hogy a kormányzat bármire feljogosítva érzi magát.

— Ha ezt megtehetik, akkor holnap hozhatnak egy olyan rendeletet is a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva, minek következtében a személyiségi jogaikban megsértett romák sem perelhetnek?

— Én nem tudok és nem akarok jósolni. Mindenesetre ez egy olyan belerúgás az alkotmányosságba és a tartalmi jogszerűségbe, ami kinyitja a kaput minden egyéb szörnyűségre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Közvetlen beavatkozás az igazságszolgáltatásba” – kiakadtak a jogászok az új kormányrendeleten
A kormány a szolidaritási hozzájárulás körüli vitát egy veszélyhelyzeti jogszabállyal zárná le, amely visszamenőleg szüntetné meg az önkormányzatok pereit is. Alkotmányjogászok szerint ez az igazságszolgáltatás autonómiáját érinti, és rossz mintát adhat jövőbeli ügyekre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 04.



Egy kedd este megjelent rendelettel a kormány egy tollvonással vetett véget a szolidaritási adó körüli jogvitáknak, kritikusai szerint ezzel a végrehajtó hatalom mond ítéletet a bíróságok helyett. A Magyar Közlönyben kihirdetett, az ukrajnai háborúra hivatkozó veszélyhelyzeti rendelet visszamenőleges hatállyal zárja le az önkormányzatokat sújtó hozzájárulással kapcsolatos ügyeket, és kifejezetten előírja a már folyamatban lévő perek megszüntetését is.

A lépés legérzékenyebben a Fővárosi Önkormányzatot érinti, amely korábban többször is jogvédelmet kapott a bíróságon a kormányzati végrehajtással szemben. A fővárosnak a rendelet melléklete szerint 2023-ra 57,8 milliárd, 2024-re pedig 75,5 milliárd forintot kell fizetnie. Az idei évre már 98 milliárd forintot vár a kormány ezen a címen, aminek az első, 11,7 milliárdos részletét január végén a Magyar Államkincstár már le is emelte a főváros számlájáról.

„Még a sokk hatása alatt vagyok” – fogalmazott a 24.hu-nak Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnöke, aki szerint a lépés a joggal való visszaélés klasszikus esete. „Ez olyan, mintha egy focimeccs kellős közepén az a csapat, amely vesztésre áll, azt mondja, hogy inkább most fújjuk le a meccset, és legyen az, hogy mi győztünk” – magyarázta az alkotmányjogász.

Az Ügyvédkör elnöke szerint a rendelet veszélyes precedenst teremt. „Ha elfogadjuk, hogy a kormány akár egy rendelettel megszüntethet folyamatokat, kizárhatja a jogorvoslatot, és mindezt visszamenőleg megteheti, akkor a jog nem korlátja, hanem eszköze a hatalomnak” – hívta fel a figyelmet Horváth Lóránt.

„Kifejezetten előírja, hogy a már megindult pereket meg kell szüntetni. Ez nem más, mint a végrehajtó hatalom közvetlen beavatkozása az igazságszolgáltatás működésébe”

– tette hozzá.

A mostani rendelet Alkotmánybírósági döntésekre is hivatkozik, amelyek szerint a szolidaritási hozzájárulás intézménye összhangban áll az Alaptörvénnyel. A kormányzati álláspont szerint a hozzájárulást mindenkinek teljesítenie kell, a főváros pénzügyi gondjai pedig nem az elvonásból, hanem a városvezetés gazdálkodásából fakadnak. A vita előzménye, hogy korábban a Fővárosi Törvényszék, majd a Kúria is a fővárosnak adott igazat egy 28,3 milliárd forintos levonás ügyében, az Alkotmánybíróság ugyanakkor magát a hozzájárulás intézményét nem nyilvánította alaptörvény-ellenesnek.

„Nem is kell ennél nagyobb beismerés a kormányzat részéről arról, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak lenne igaza a perekben, vagyis visszajárna a budapestieknek a tőlük elszedett pénz. Mégis dermesztő az egész. Innentől precedens van arra, hogy ha látszik, hogy a bíróság egy perben a kormányzat ellen ítélne, akkor utólag rendelettel elég kimondani, hogy a kormánynak van igaza, a pert pedig meg kell szüntetni” – írta reakciójában Karácsony Gergely főpolgármester. Bejelentette, mivel a bírósági döntések utólagos felülírása szerinte sérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját, az igazságszolgáltatás és a bírói függetlenség védelmében az Európai Bizottsághoz fordul. Hazai szinten a jogászok szerint egy bíróság, ha úgy ítéli meg, hogy egy jogszabály alkotmányellenes, felfüggesztheti a pert és az Alkotmánybírósághoz fordulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat” – Csézy lett Magyar Péterék új jelöltje, Tállai András ellen indul Mezőkövesden
Alig egyéves kislánya mellett döntött a politikai szerepvállalásról. Most elárulta, miért nem fél a megfélemlítéstől és a környéken tapasztalható nyomástól sem.
KÁ - szmo.hu
2026. január 31.



Csézy, azaz Csézi Erzsébet énekesnő, ruhatervező lett a TISZA Párt országgyűlési képviselőjelöltje a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es számú választókerületben. A Tiszta Hang podcastban beszélt arról, miért vállalta a politikai szerepet alig egyéves kislánya mellett, milyen állapotokat tapasztal a szülőföldjén, és miért kellett külföldre mennie, hogy gyermeke születhessen.

Az énekesnő elmondása szerint a döntésében nagy szerepet játszott, hogy a Hősök terén tartott kampányzárón úgy érezte, ott a helye, és el kell énekelnie az egyik legszebb, az országról szóló dalát. Állítása szerint akkor már a kislányát várta, ami megerősítette abban, hogy felelősséggel tartozik a jövőért. „Persze a miénkért is, hiszen remélem, még sok szép évünk van hátra, de az ő jövőjük alakulása óriási felelősség” – fogalmazott. A kiállása után – mint mondta – elenyésző számú negatív hozzászólást kapott. Bár jobboldali érzelműnek tartja magát, férje például baloldali, mégis jól megértik egymást, és éppen a társadalmi megosztottság felszámolását tartja a fő céljának.

„Azt szeretném, ha eljutnánk oda, hogy nem is kell tudnunk, kik a miniszterek, mert mindenki teszi a dolgát, és ez egy élhető ország lesz. Lehet, hogy ez vízió, de nekem ez a célom”

– jelentette ki.

Csézy szerint a szülőföldje, Matyóföld adja az identitását, és sosem tudott volna Budapesten élni. Büszke rá, hogy a családja, a Kisjankó család az 1700-as évektől alapozta meg a matyó népművészetet. Ezt a hagyományt viszi tovább a saját ruhakollekciójával is, amelynek darabjait a Nobel-díjas Karikó Katalin is viselte, többek között a díjátadón is. „Óriási büszkeség, hogy az ő ruháit tervezhettem, méltóbb helyen nem is viselhetné őket senki” – mondta.

Az énekesnő azért döntött az indulás mellett, mert úgy látja, nagyon régóta nem volt igazi kihívója a jelenlegi képviselőnek a körzetben. Szerinte a 90-es évek elején volt utoljára helyi, mezőkövesdi induló. Ezzel szeretne erőt adni az otthoniaknak. „Jelenleg borzasztóan le van korlátozva minden, és az embereket megfélemlítik” – állítja. Úgy látja, az emberek hitetlenek lettek, és egyre több fiatal hagyja el a környéket.

„Régebben mindenkinek azt mondtam, hogy maradjon, mert ez a hazája. Az utóbbi időben viszont – és ezt szégyellem – már azt mondtam nekik: menjetek, egy életetek van, vágjatok bele, mert itthon nem láttam a kitörési lehetőséget”

– fogalmazott.

Csézy beszélt a személyes küzdelmeiről is, amelyek rávilágítottak a hazai rendszer hibáira.

„Én nyíltan beszéltem arról, hogy hat évig mindent megtettünk a férjemmel, hogy gyerekünk szülessen, és végül külföldre kellett mennünk, ahol elsőre sikerült”

– mondta el. Szerinte a probléma nem a magyar szakemberekkel van, hanem azzal, hogy az államosított meddőségi intézetek annyira túlterheltek, hogy nincs idő alaposan kivizsgálni a párokat. Kritizálta a szabad orvosválasztás eltörlését is a szülészeteken, ami szerinte óriási rizikót jelent a nőknek. „Ennek eredménye, hogy egy megyei kórházban január 6-án született meg az első gyerek, miközben abban a magánkórházban, amit én is választottam, napi nyolc baba jön a világra. Ez nincs rendben” – jelentette ki.

A helyi viszonyokról szólva elmondta, hogy a mezőkövesdi kórház aktív ellátását megszüntették, és egy elfekvőt csináltak belőle.

„Ezt tényleg nem értem. Éppen akkor készült el a stadion, amikor bezárták a kórházat”

– emelte ki. Hozzátette, hogy a helyi háziorvosi rendelő állapota évtizedek óta változatlan. „Egy 1970-es évekbeli filmet lehetne ott forgatni. A csempe, a függöny, az ablak… ezek nem lennének nagy költségek” – mondta. Sajnálatát fejezte ki a Zsóry Fürdő lemaradása és a mezőkövesdi belváros kiürülése miatt is. Szerinte a megkeseredettség látszik az embereken, mert eltűnt a középosztály.

Az énekesnő és férje, a rákutató dr. Szabó László sokat jótékonykodnak. Csézy elmondta, hogy az utóbbi időben megdöbbentő kérésekkel találkoztak.

„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat. És több temetést fizettünk ki. És ez egy borzasztó állapot egyébként”

– fogalmazott. Úgy érzi, nem tudja tovább a fotelből nézni a történéseket. „Ha mindenki így állna hozzá, akkor soha nem lenne más” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy nem politikusnak tartja magát, de pont ezt várják az emberek: hogy valódi, közülük való emberek képviseljék őket, akik már letettek valamit az asztalra a saját területükön. „Én ideállok teljes mellszélességgel, és tényleg majd kérek mindenkit, aki egy picit is azt gondolja, hogy most így már érdemes, akkor segítsen, mert én csak egyetlen egy ember vagyok” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET: