FELFEDEZŐ

„Holy, Holy, Orbán Viktor” – vallási áhítatban hálát adó hölgy tarol az interneten

A szélsebesen terjedő YouTube-videó tanulsága szerint a lelkes hívő egy freestyle rap bajnokságon is előkelő helyezést érne el.

Link másolása

Mindig érdekes tartalommal szolgál a nem hívőknek vagy a más vallásúaknak, amikor egy - jellemzően kisebb - egyház istentiszteletéről kerül ki felvétel. Ilyen volt például Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetőjének okfejtése a jóga és a démonidézés kapcsolatáról, vagy egy, Donald Trump győzelmében lelkesen hívő amerikai lelkésznő szinte önkívületben előadott prédikációja.

Ez utóbbi videóhoz több szempontból is hasonlít a magyar internetezők körében hétfő óta terjengő felvétel, amelyben

a miskolci Új Szövetség Gyülekezet egyik tagja mond hálát Istennek a koronavírusban nyújtott segítségért - és magáért Orbán Viktorért is.

Legalábbis a videónak azon részében, ahol az átlagnéző számára is érthető szöveg hangzik el. A hálaimának ugyanis majdnem felében magyar fülnek ismeretlen hangzású szavak is szerepelnek. Ezekről a Szeretlek Magyarország által megkérdezett, a bibliai nyelvekben valamelyest jártas alkalmi szakértő nem tudta biztosan megállapítani, hogy pontosan milyen nyelven hangzanak el, ugyanakkor hozzátette, hogy ez a hölgy sajátos kiejtéséből is fakadhat.

A videó abban is hasonlít a Donald Trumpot éltető mantrához, hogy ennek is jóval könnyebben fellelhető egy zenei alappal elkészített változata - ami ékesen bizonyítja, hogy az egyházi prédikáció és a freestyle rap nem minden esetben áll távol egymástól.

Egy Ragut nevű kommentelő és Szily László, a 444 újságírójának közös erőfeszítéseképp a szöveg nagyjábóli leirata így néz ki:

„És most kiáltunk uram sákreválá nojti, kriválá nojti, kriválá nojti, kriválá nojti, kriválá nojti /

a kormányunkért és így áldjuk meg Orbán Viktort /

Hálát adok azért uram hogy van neki már veled kapcsolata /

Hálát adok azért uram sakrebala nojti bikrima kabara bajtoszi pont történeteset őt, őt adtad miniszterelnöknek /

erre a nehéz időre, erre a nehéz időszakra és uram /

sok nyíl éri őt és sok kritika /

de most felkiáltunk egy akaraton uram /

holy holy holy holy holy /

köszönjük uram hogy van neki kapcsolata teveled /

köszönöm uram hogy a te általad uralkodnak a királyok /

és hálát adok azért a bölcsességért uram amit adsz neki ebben a nehéz időben /

ale nojti krivale krivale és a kenetengyő /

holy holy holy /

jöjjön uram és törje meg az igát az egész lényén uram /

sákre vale nóti dikbrekkiri /

és köszönjük azért azt a szabadságot, amibe amibe itt lehetünk uram /

és köszönöm azt ale nojtikriba /

hogy akik akik ott vannak a kórházba és ott vannak uram azokon a helyeken ahol ott a pusztít a halál /

köszönöm uram hogy te lementél a seholba, lementél és a betegség szellemét a halál szellemét /

ALEKRIBA AF HOLY HOLY HOLY HOLY HOLY HOLY HOLY HOLY HOLY HOLY HOLY / MEGTÖRTED URAM SAKREBA LEFEGYVEREZTED A BETEGSÉG A BŰN ÉS A BETEGSÉG KÉRDÉSE MEGOLDÓDOTT /

ALE NOJTIKRI VALE NOJTIKRIBA ALEKRIBA ÉS AZT AKI AKI EZT A NEVET SEGÍTSÉGÜL HÍVJA A JÉZUS NEVÉT /

ALEKRIBA KAVARAVAJTUSZI ÉS A KORMÁNY IS URAM MIT TUD TENNI ALEKRIBAJTUTUTU KI KIT TUD SEGITSÉGÜL HÍVNI? /

Téged tud segítségül hívni Orbán Viktor is uram /

és az egész parlament és az egész polgármesteri hivatal is mert itt senki nem tud semmit tenni csak te, a te neved Uram!”

Két nappal a feltöltés után a videó már a 300 ezres megtekintést közelíti.

Holy, holy, Orbán Viktor - avagy a freestyle rap és az Újszövetség találkozása:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: óriási erővel szavalta el Ady versét Magyar Péter debreceni tüntetésén a Mi kis falunk sztárja
Rusznák András szuggesztív szavalata nagy hatással volt a tömegre, versmondás közben többször is hatalmas tapsot kapott.

Link másolása

Magyar Péter debreceni tüntetésén a felszólalások között Rost Andrea is énekelt, majd Rusznák András szavalt egy verset a színpadon. Ady Endre: Fölszállott a páva című versét adta elő.

Mikor azt szavalta, hogy "másképpen lesz holnap", majd "várjuk már az új magyar csodákat", hatalmas tapsot kapott.

Íme a teljes előadás:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor három generációnyi cukisággal jelentkezett be anyák napján
Édesanyja és legkisebb unokája is szerepel a megosztott fotón.

Link másolása

Édesanyjáról és legkisebb unokájáról, Zsigmondról tett közzé bejegyzést anyák napján Orbán Viktor miniszterelnök.

„Isten éltessen minden édesanyát!”

– tette hozzá.

A kormány legkisebb unokája egyébként az ő nevét is viseli, Zsigmond Viktornak anyakönyvezték.

Zsigmond Viktor Orbán hatodik unokája, második legidősebb lányának, Sárának a gyereke, és tavaly novemberben született.

Korábban Karácsony Gergely is köszöntötte már az anyákat: ő egy gyerekkori fotóval jelentkezett be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Felfalta a kacsákat az állatkerti medve, miközben a gyerekek végignézték a támadást
A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje, Juniper elfogyasztott néhány kacsát a gyerekek szeme láttára.

Link másolása

A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje egy állatkerti kirándulás során meglepte a gyerekeket – számolt be róla az UNILAD. Ugyanis az állat észrevette, hogy egy kacsacsalád úszkál a territoriumában, amire a medve vízbe ugrott, és a bámészkodó gyerekek szeme láttára széttépte a zsákmányát.

Az április 23-án megtörtént esetről videó is készült, amit egy anyuka vett fel, aki éppen lányával és annak barátaival ünnepelte a gyerek születésnapját. A medve, Juniper kiszúrta, hogy egy kacsa és több fiókája úszik a vízen, amire beleugrott a vízbe, és nekiesett a madaraknak, amiket a szülinapozó társaság előtt felfalt.

Az édesanya megosztotta az esetről készült videót a TikTokon, s megköszönte a medvének, hogy tönkretette a lánya születésnapját. Ugyanakkor az anyuka hozzátette, hogy a természet tette a dolgát, az eset szerencsére nem traumatizálta a gyerekeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Vitézy Dávid szomorú és megható poszttal jelentkezett anyák napján
Szép szavakkal emlékezett 2021-ben elhunyt édesanyjára.

Link másolása

„Anyák napja lehet egy alkalom a közös ünneplésre, de jelenthet egész mást, amikor már csak régi közös fotók nézegetésére ad apropót – nálam már így telik az elmúlt három évben” – írta közösségi oldalán Vitézy Dávid, független főpolgármesterjelölt.

Vitézy édesanyja Hankiss Ágnes szociológus, politikus, az NMHH Médiatanácsának tagjavolt, aki 71 évesen, 2 és fél éve halt meg, és két cikluson keresztül EP-képviselő is volt a Fidesz színeiben.

A politikus emlékezését így folytatja:

„Boldog anyák napját kívánok az anyáknak és a gyerekeknek egyaránt, akár közös nevetéssel, akár emlékezéssel telik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: