Ahogy arról korábban több cikkben írtunk, a főváros megakadályozta, hogy egy egyesült arab emírségekbeli cég gigaberuházást végezzen a jelenleg rendkívül lepusztult állapotban lévő Rákosrendező területén. A kormány február elején jóváhagyta, hogy a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM) éljen elővásárlási jogával, így a fővárosi közműcégé lehet a terület.
A Telex egy kérdéssort küldött a korábban befektetni kívánó Eagle Hillsnek. Többek között arra voltak kíváncsiak, hogy kívánnak-e jogi lépéseket tenni, hogy mégis az eredeti formában valósíthassák meg a beruházást. A válasz tartogatott meglepő elemeket. Azt írták:
„Az Eagle Hills Group elkötelezett, hogy minden országban, ahol jelen van, tiszteletben tartsa és betartsa a helyi szabályozásokat, irányelveket és azokat a folyamatokat, amelyekkel bevonják a feleket a döntéshozatalba. Működésünk megkezdésekor szívesen állunk az Ön rendelkezésére.”
Ekkor a portál már arról érdeklődött, hogy pontosan mikor és hogyan kezdenék meg működésüket Magyarországon. Erre a válaszuk az volt:
„Köszönjük, hogy megkeresett minket, és köszönjük érdeklődését. Kérjük, maradjon velünk a hivatalos közösségi média oldalainkon és a weboldalunkon a közelgő bejelentésért.”
Korábban Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter emlékeztetett arra egy podcastban, hogy az államnak adott esetben joga van akár visszavásárolni is a területet.
Ahogy arról korábban több cikkben írtunk, a főváros megakadályozta, hogy egy egyesült arab emírségekbeli cég gigaberuházást végezzen a jelenleg rendkívül lepusztult állapotban lévő Rákosrendező területén. A kormány február elején jóváhagyta, hogy a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM) éljen elővásárlási jogával, így a fővárosi közműcégé lehet a terület.
A Telex egy kérdéssort küldött a korábban befektetni kívánó Eagle Hillsnek. Többek között arra voltak kíváncsiak, hogy kívánnak-e jogi lépéseket tenni, hogy mégis az eredeti formában valósíthassák meg a beruházást. A válasz tartogatott meglepő elemeket. Azt írták:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebb fog menni
A politológus igyekezett megfejteni, hogy mi a Fidesz és a Tisza párt célja a felbolydult tavaszi politikai időszakban. Magyar Péter látványos távolmaradásáról is gondolkozott.
Ahogy arról kedden írtunk, elfogadta a Parlament a Pride magyarországi betiltásáról szóló törvényt. Az ellenzéki képviselők egy része füstgyertyával tiltakozott a teremben, majd a Kossuth téren tüntetést tartottak. Később a demonstrálók a Margit-hídhoz vonultak, ahol mintegy négy órán keresztül blokkolták a forgalmat, időnként lökdösődésbe kezdve a rendőrökkel.
A helyszínen többen hiányolták Magyar Pétert és a Tisza szimpatizánsait, és az ellenzéki politikus utolsó – új barátnőjét bemutató – posztja alatt is szóvá tették, hogy nem volt kinn a tüntetőkkel.
Török Gábor még kedd este próbálta megfejteni a történteket Facebook-oldalán. Posztja elején azt fejtegeti, mi volt a hasonló helyzetek menete 2024-ig, Magyar Péter feltűnéséig. Mint írja, ekkor „a Fidesz legnagyobb versenyelőnye az volt, hogy az általuk felépített, alapvetően aszimmetrikus politikai térben a hatalmi és anyagi erőforrásokban, a politikai tudásban és képességekben meglévő jelentős előnyüket kihasználva képesek voltak még a nehezebbnek ígérkező helyzetekben is "eljátszadozni" az ellenzéki szereplőkkel. Uralták a politikai napirendet, ügyesen választották a témákat, és ezek segítségével irányítani tudták az ellenzék megszólalásait, cselekedeteit. A Fidesz volt a magyar politika rendezője, az ellenzék pedig egyre elkeseredettebben, egyre reménytelenebbül hajtotta a mókuskereket. Cinikus hatalommérnökök játszottak hisztérikus amatőrökkel, és ebből a meccsből mindig előbbiek jöttek ki nyertesen.”
2024 tavasza óta ugyanakkor ez megváltozott. „Nem a Fidesz erőfölénye vagy politikai tudása tűnt el, csak megjelent a színen egy új szereplő, akivel szemben hosszú ideig semmi sem működött. Elveszett a napirend feletti kontroll, a kományoldal számára kellemetlen, a mindennapi élettel kapcsolatos témák sokasága jött elő egy olyan helyzetben, amikor az emberek többsége egyre borúsabbnak látta saját helyzetét. Ráadásul - és szerintem ez (volt) a legveszélyesebb a kormányoldalra nézve - az új ember folyamatosan arra törekedett, hogy bejöjjön a Fidesz gondosan ápolt úgynevezett védett ideológiai törzsterületére, megszólítsa azokat a szavazókat is, akiket az itteni kerítések tartottak a rendszerben” – írja Török Gábor hozzátéve, hogy ebben a helyzetben valamit tenni kellett.
A jelenlegi folyamatot „nagy tavaszi kísérlet”-ként definiálja, aminek szerinte célja a korábbi képlet visszaállítása. A napirendet uraló kormánnyal, erős – ha kell: nagyon erős – ideológiai megosztással és az ellenzéket folyamatosan védekezésbe, sőt hisztériába kergető témákkal. Amit ma láttunk a parlamentben, az pontosan ez a régi képlet: a karaván halad, a kutyák vadul ugatnak, kicsit talán harapnak is.
A Fidesz problémája csak az, hogy az új szereplő még nincs ott a képen, nem az ő kezében van a füstbomba, nem ő menetel a betiltott Pride élén, hanem próbálja magát távol, korábbi témáit pedig életben tartani.”
Török Gábor szerint a tét világos: „a Fidesz akkor hibázik, ha túl messzire megy, olyan messzire, ahol már a potenciális szavazói sem biztos, hogy követik (a Pride betiltása – bármit is gondoljunk róla személyesen – nem ilyen döntés, a miniszterelnök ünnepi, többes számban előadott poloskázása azonban – ahogy az ezt követő kormánypárti kommunikáció igazolja – már határeset lehet), a Tisza pedig akkor, ha felveszi az elé dobott kesztyűt, beáll a korábbi ellenzéki pozíciókba és eljátssza a Fidesz által neki megírt szerepet.
A játék logikája is kiszámítható: minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebb fog menni, minél messzebb megy a Fidesz, annál nehezebb lesz a Tiszának nem beszállni, ám annál esélyesebb, hogy a határátlépés már a Fidesznek árthat”
– fogalmaz az elemző.
Szerinte „2026 tavaszáig [...] egyetlen este sem hirdetnek győztest, akkor sem, ha a beszélő fejek azért minden órában megteszik”.
Ahogy arról kedden írtunk, elfogadta a Parlament a Pride magyarországi betiltásáról szóló törvényt. Az ellenzéki képviselők egy része füstgyertyával tiltakozott a teremben, majd a Kossuth téren tüntetést tartottak. Később a demonstrálók a Margit-hídhoz vonultak, ahol mintegy négy órán keresztül blokkolták a forgalmat, időnként lökdösődésbe kezdve a rendőrökkel.
Még este 9 órakor is kitartottak a Margit hídnál a tüntetők, akik a Pride betiltását célzó javaslat elfogadása ellen tiltakoznak.
Eredetileg a Kossuth térre hirdetett meg egy demonstrációt a Momentumm Mozgalom délután 5 órára. A résztvevők innen vonultak át a Margit hídhoz, ahol egy rendőrsorfal fogadta őket.
A tiltakozók ezután farkasszemet néztek a rendőrökkel, és egy ponton lökdösődés is kialakult.
Kollégáink a helyszínen vannak, és élőben közvetítik az eseményeket a Tiktokon, amit ITT tudsz követni.
Még este 9 órakor is kitartottak a Margit hídnál a tüntetők, akik a Pride betiltását célzó javaslat elfogadása ellen tiltakoznak.
Eredetileg a Kossuth térre hirdetett meg egy demonstrációt a Momentumm Mozgalom délután 5 órára. A résztvevők innen vonultak át a Margit hídhoz, ahol egy rendőrsorfal fogadta őket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elkezdték igazoltatni a rendőrök a Pride betiltása ellen tiltakozókat, újraindult a forgalom a Margit hídon
Este tíz óra után láthatóan kifulladt a tiltakozás. Előtte azonban a tiltakozók órákra megbénították a forgalmat a hídon. Hadházy Ákos szerint túlteljesítették a mai tervet.
Este tíz óra körül igazoltatni kezdte a rendőrség a Pride betiltása elleni tüntetés résztvevőit a Margit hídnál, majd a forgalom is újraindult.
Korábban azonban voltak feszültebb pillanatok is. A tiltakozók a Kossuth térre szervezett demonstrációról jöttek át a Margit hídhoz, ahol
a rendőrök a híd teljes szélességében felsorakoztak. A tüntetők többek között azt kiabálták, hogy „Nem vagyunk poloskák, emberek vagyunk”.
A rendőrök többször is felszólították őket, hogy fejezzék be a „jogsértő magatartásukat” és távolodjanak el a rendőrsorfaltól, de a tüntetők hangos skandálással válaszoltak: „soha többé fasizmust”, „nem félünk”, „gyülekezés alapjog”, „hazaárulók”, „demokráciát”, „mocskos Fidesz” és „itthon vagyunk.”
A tömegben többször lökdösődés is kezdődött a rendőrök és a tüntetők első sorai között. A rendőrök kezében már ott a könnygáz is, de nem vetették be.
Később a hangulat már nyugodtabb lett, és közben a résztvevők is elkezdtek elszivárogni. Este tíz óra után már jóval kevesebben voltak, és a rendőrök igazoltatni kezdték azokat, akik az úttesten álltak.
Negyed 11 körül pedig már a Margit hidat is újra megnyitották a forgalom előtt.
A tüntetésen résztvevő Hadházy Ákos az este folyamán azt írta a Facebook-oldlaán, hogy a mai terv teljesítve, sőt, túlteljesítve.
„Egy órára akartuk megmutatni, hogy mit kell tenni, amikor a hatalom átlép egy határt, most már három órája vagyunk itt, a Margit hídon.
Eredmény természetesen akkor lesz, ha folytatni tudjuk, csak sokkal többen. Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!”
Képeink a tüntetésről:
Este tíz óra körül igazoltatni kezdte a rendőrség a Pride betiltása elleni tüntetés résztvevőit a Margit hídnál, majd a forgalom is újraindult.
Korábban azonban voltak feszültebb pillanatok is. A tiltakozók a Kossuth térre szervezett demonstrációról jöttek át a Margit hídhoz, ahol
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy Ákos a Pride betiltása elleni tüntetésről: A mai terv teljesítve, sőt, túlteljesítve
Egy órára akarták lezárni a Margit hidat, de még este fél 10-kor is kitartottak a tüntetők. Hadházy szerint azonban csak akkor lesz eredmény, ha folytatni tudják.
A mai terv teljesítve, sőt, túlteljesítve! - írta Hadházy Ákos kedden este a Facebook-oldalán a Pride betiltása elleni tüntetésről.
Eredetileg a Momentum Mozgalom hirdetett meg egy demonstrációt a Kossuth térre délután öt órára, néhány órával azután, hogy a Parlamentben elfogadták a Pride betiltását célzó javaslatot.
A tiltakozók hat óra körül vonultak át a Margit hídhoz, ahol rendőrsorfal várta őket.
Bedő Dávid a Momentum frakcióvezetője azt mondta, hogy egy órára zárják le a hidat, a tüntetők azonban még este fél 10 körül is kitartottak. Hadházy Ákos a helyszínről jelentkezve azt írta:
„Egy órára akartuk megmutatni, hogy mit kell tenni, amikor a hatalom átlép egy határt, most már három órája vagyunk itt, a Margit hídon. Eredmény természetesen akkor lesz, ha folytatni tudjuk, csak sokkal többen. Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!”
A képgalériánk a demonstrációról: