HÍREK
A Rovatból

Hajnalban derült ki, hogy még súlyosabb volt a helyzet a 14 perc alatt lejárt pályázatnál

Sokan, akik azt hitték, hogy szerencsések voltak, és bejutottak a rendszerbe, reggelre egy levelet kaptak, amelyből kiderült, hogy ők is lemaradtak.


Mint arról hétfőn mi is hírt adtunk, sokak szerint "botrányos" volt az a pályázat, amely a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások számára juttatna pénzt a 2021-2027-es ciklusban uniós forrásból. Reggel 8-kor nyitották meg a pályázási lehetőséget, de a hirtelen nagy érdeklődés miatt túlterheltté vált a rendszer. Ezért sokan hiába próbálkoztak, nem tudtak belépni, vagy ha mégis, akkor kidobta őket a felület, így sokan hiába igyekeztek már előre feltölteni az adatokat, sikertelenül próbálkoztak. Új elem volt, hogy a rendelkezésre álló keretösszeg 130 százalékánál lezárt a rendszer. Ez 14 perc alatt be is következett, miközben sokan be sem tudtak lépni.

Ám az előző napi híradásnál - úgy tűnik - sokkal nagyobbak voltak a gondok. A Telex.hu cikke szerint többen is arról számoltak be nekik, hogy a 100 milliárdos pályázati rendszer lehetőség csak öt percig működött, így a 14 percen belül rögzített igénylések nagy részét kidobták.

Volt, aki egy levelet kapott: "Tájékoztatjuk, hogy rendkívül nagy érdeklődés mellett nyílt meg a Ginop-pályázat beadási ideje. Az Ön által benyújtott pályázat a felfüggesztés után érkezett be.

Vállalkozásának fejlődése kiemelten fontos számunkra. Azt javasoljuk, hogy tájékozódjon a további pályázati lehetőségek iránt".

A lap információja szerint a három intézményhez (Pénzügyminisztérium, Innovációs és Technológiai Minisztérium, Miniszterelnökség) is kapcsolódó ügy belső zavart is okozott, volt olyan minisztériumi dolgozó, aki egész nap nem tudott belépni a rendszerbe.

A pályázatírók közül is többen panaszkodtak, miután kiderült, hogy vagy nem sikerült bejuttatni az anyagukat, vagy rögzítették ugyan, de később törölték azt. Volt, aki azt közölte: "Hatvanszázalékos aránnyal tudtuk beadni tegnap a pályázatainkat, aztán hajnalban azok hatvan százaléka is ment a kukába".

Egy másik pályázó továbbgondolta a dolgot: "Furcsa volt, hogy a projektek kódszáma – ami normális esetben fél órán belül megjön – egész nap nem érkezett meg.

Végül hajnalban jött az üzenet, miszerint elutasították őket. Ami furcsa volt, hogy a 8.03-kor beadott projektünk is ezres sorszámot kapott már, az EPTK rendszere képes lenne másodpercenként 5 projektet befogadni?

A projektek befogadása a beküldés után automatikusan történik, mintegy 15-20 perc csúszással. A jelek arra utalnak, hogy ezt az automatizmust felfüggesztették, ez arra utal, hogy az adatbázissal valakinek még manuálisan dolga akadt, csak hajnalban jöttek meg az értesítések".

Ráadásul volt, aki olyan értesítést kapott, hogy a pályázat beadási időszakában karbantartási munkák lesznek a rendszerben. Érdeklődésükre azonban megnyugtatták őket, hogy ez nem zavarja a jelentkezési folyamatot.

A lap megjegyzi, hogy

a "gazdaságnak az lenne a jó, ha a legjobb projektek nyernének, nem azok, akik a leggyorsabban meg tudták nyomni a gombot".

Úgy vélik, az lenne az ideális, ha a pályázók anyagait kiértékelnék, és utána döntenének arról, hogy melyik érdemli meg a támogatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Budai Gyula súlyos bűncselekményekkel vádolja a Tisza Párt alelnökét
A fideszes képviselő szerint minden nap újabb leleplezés jön a Tisza Párt második emberéről. A vádak szerint milliós tartozásokat hagyott hátra.


Dr. Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben a Tisza Párt alelnökét, Radnai Márkot vádolja bűncselekményekkel.

A politikus szerint Radnai esetében felmerül a költségvetési csalás, közokirat-hamisítás, fiktív számlák kiállítása, cégek eltüntetése és hajléktalan strómanok alkalmazása.

A képviselő azt írja, „minden nap egy újabb részlet arról, hogy Radnai Márk hogyan tüntette el a cégeit, amelyekben milliós tartozások voltak, strómanokon keresztül, valamint fiktív számlák egy szlovák cégtől, amely mögött szintén Radnai állt”. Budai Gyula állítása szerint az ügyben „súlyos bűncselekményekben érintett ügyvéd és még sok más” is szerepel.

A bejegyzését azzal a kijelentéssel zárja, hogy „holnap indulunk”.

A kormányközeli Magyar Nemzet február 5-én írt arról, hogy nyomozás indult Radnai Márk egy korábbi cégének, a Story Chef Kft.-nek az ügyeiben, ahol nagyjából 300 millió forint sorsát vizsgálhatják. A 24.hu február 10-én számolt be arról, hogy a radnaimark.hu domainen egy „coming soon” felirattal ellátott oldal jelent meg. A 444-nek nyilatkozva Radnai azt állította, lejárató akcióra számít, amit szerinte Magyar Péter 2024. február 11-i partizános interjújának évfordulójára időzítenek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Én több Habony Árpádot szeretnék!” – forrtak az indulatok Lázár János győri fórumán
Az építési és közlekedési miniszter győri fórumán a helyi lakáskassza ügye és a kormányzati kommunikáció is célkeresztbe került. A politikus büntetőjogi következményeket helyezett kilátásba.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 11.



„Én több Habony Árpádot szeretnék” – vágta rá Lázár János annak a férfinak, aki a Soros György elleni kampányt és a gyűlöletkeltést tette szóvá a miniszter győri Lázárinfóján. A politikust a fórumon folyamatosan a „Hol a pénz?” bekiabálásokkal is szembesítették.

Az építési és közlekedési miniszter közösségi oldalán élőben közvetített fórumán már a kezdetektől feszült volt a hangulat. Bár a helyszínen jelen lévő kormánypárti támogatók megtapsolták a politikust, sok ellenzéki résztvevő is akadt.

A „Hol a pénz?” skandálás arra a legalább 1,7 milliárd forintos hiányügyre utalt, amelyet Pintér Bence polgármester vetett fel az önkormányzati lakáskasszával kapcsolatban, és amelyben már büntetőeljárás is indult.

A helyszínen tartózkodó Fekete Dávid fideszes alpolgármester kampánykamunak nevezte a felvetést. Lázár nem adott érdemi választ, mindössze annyit közölt: ha kiderül, hogy a pénz hiányzik, annak büntetőjogi következményei lesznek, ha viszont megvan, akkor Pintér Bencének kell lemondania.

A fórumon egy résztvevő vécékefét adott át Lázárnak azzal a kéréssel, hogy juttassa el a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozó Gáspár Evelinnek.

Lázár megköszönte az „eszközt”, és jelezte, hogy bárki bármit dolgozik az országban, elismerést érdemel. A vécékefe azután vált a miniszterrel szembeni tiltakozások szimbólumává, hogy januárban a Momentum több száz darabot vitt a politikus batidai kastélyához egy roma közösséget sértő kijelentése miatt.

Lázár a feszült hangulatra reagálva kijelentette: szerinte az ellenzék uszít és hergel, és nem szeretné, ha a rendőrségnek kellene beavatkoznia.

Egy ponton felszólította azokat, akik alkoholt fogyasztottak, hogy hagyják el a gyűlést. A miniszter arról is beszélt, hogy a győrieknek az EU nem ad majd pénzt, mivel az uniós forrásokból csak a Győrnél szegényebb települések részesülhetnek. Győr csak magyar pénzre számíthat – fejtegette.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Letartóztatták a Bászna Gabona csaknem tízmilliárd forintos sikkasztással gyanúsított vezérigazgatóját
A Nyíregyházi Járásbíróság rendelte el a cégvezető letartóztatását. A kormány közben kárrendezést indított.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 11.



Február 11-én a Nyíregyházi Járásbíróság egy hónapra letartóztatta a mátészalkai telephelyű Bászna Gabona Zrt. vezérigazgatóját. A cég képviselőjét különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás és más bűncselekmények miatt napokkal korábban gyanúsítottként hallgatták ki.

A megalapozott gyanú szerint

a férfi 2025 márciusa és decembere között tizenöt gazdasági társasággal kötött adásvételi és raktározási szerződést, azonban a vevők által rábízott termények jelentős része eltűnt a cég telephelyeiről, a kitárolási kérelmeket pedig nem, vagy csak részben teljesítették.

A bírósági végzés szerint a gyanúsított ezzel összesen „több mint 9 milliárd 927 millió forint értékben károsította meg a sértetteket”.

A bíróság azért döntött a letartóztatás mellett, mert a gyanúsított jelentős magánvagyonnal rendelkezik, ami lehetővé tenné, hogy a hatóságok elől elszökjön vagy elrejtőzzön.

Emellett fennáll a veszélye annak is, hogy szabadlábon hagyása esetén a még ki nem hallgatott tanúk befolyásolásával nehezítené a bizonyítást. A férfit különösen súlyos bűncselekményekkel gyanúsítják, amiért bűnösségének megállapítása esetén – a halmazati szabályokat is figyelembe véve – akár 15 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat. A gyanúsított és védője fellebbezett a végzés ellen.

A cég fő tevékenysége gabona, feldolgozatlan dohány és vetőmag nagykereskedelme, valamint tárolása volt.

Bár a felvásárlásokat területi képviselők szervezték, az adásvételi és tárolási szerződések aláírására kizárólag a most letartóztatott vezérigazgató volt jogosult, és terményt is csak az ő engedélyével lehetett elszállítani a telephelyekről.

Az ügy egy hónapok óta forrongó piaci válságba robbant bele, a kelet-magyarországi gabonapiacon ugyanis több milliárd forintos hiány és tízezres tonnaszámú eltűnt készlet miatt került sor közraktári zárolásokra. A sajtóban a villámgyorsan felfutó, Kósa Lajos fideszes politikus rokonaként is emlegetett vezérigazgató cége ellen már január végén végrehajtási eljárás indult. A kormány rendkívüli kárrendezésről döntött a károsult mikro- és kisvállalkozások számára, a kérelmeket február 26-ig lehet benyújtani a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához.

A Magyar Gabonaszövetség szerint ugyanakkor a tagjaik követelése meghaladja a 8 milliárd forintot, és a kormányzati kárrendezés hatálya nem terjed ki minden károsultra, így például a nagyobb piaci szereplőkre sem. A nyomozás jelenleg kezdeti szakban van, az eljárás során számos tanú kihallgatása várható.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kiszámolták: 40 év munka után sem elég a nyugdíj a legszükségesebbekre
A Hóvége.hu számítása szerint a 40 évig minimálbért keresők havi 172 ezer forintos nyugdíjra számíthatnak. Ez az összeg több mint 10 ezer forinttal marad el a KSH szegénységi küszöbétől.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 11.



Aki egész életében minimálbért keresett és 40 év szolgálati idővel rendelkezik, az hozzávetőleg havi 172 ezer forintos induló nyugdíjra számíthat, amennyiben idén vonul nyugdíjba. A Hóvége.hu számításai szerint

ez az összeg kevesebb, mint amennyit a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, tavalyelőtti kimutatása a nagyon szűkös megélhetéshez szükségesnek tart egy 65 év feletti, egyszemélyes háztartásban,

ami 185,7 ezer forint.

A szakportál egy leegyszerűsített, elméleti számítást végzett, amelynek alapja az idei, bruttó 322 800 forintos minimálbér.

Mivel a nyugdíjat a korábbi keresetek valorizálásával, vagyis a jelenlegi szintre hozásával állapítják meg, a számítás a jelenlegi minimálbér nettó összegéből, 214 662 forintból indult ki. A hatályos nyugdíjskála szerint 40 év szolgálati idővel a nettó átlagkereset 80 százaléka jár, ami a fenti nettó bérből 171 730 forintot jelent. A garantált bérminimummal számolva magasabb, 198,5 ezer forintos nyugdíj jönne ki.

Hangsúlyozták, hogy a számítás elméleti, és a valóságban csekély a valószínűsége annak, hogy valaki 40 éven át pontosan a minimálbért keresse.

A tényleges nyugdíj összegét az életpálya során szerzett összes kereset, valamint az évente változó valorizációs szorzók is befolyásolják, amelyeket idén is várhatóan márciusban tesznek közzé.

A 172 ezer forintos becsült nyugdíj jelentősen elmarad a tavaly decemberben mért 250,6 ezer forintos országos átlagnyugdíjtól, és alacsonyabb a 221,1 ezer forintos medián értéknél is. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint kétszemélyes nyugdíjas háztartásnál a nagyon szűkös megélhetéshez szükséges összeg fejenként alacsonyabb, 117,3 ezer forint.

A teljes öregségi nyugdíj legkisebb összege, vagyis a nyugdíjminimum idén sem változik, 28 500 forint marad. Eközben ellenzéki oldalról, például a Tisza Párt részéről felmerült a nyugdíjminimum 120 ezer forintra emelésének javaslata a nyugdíjszegénység mérséklésére.


Link másolása
KÖVESS MINKET: