Gyerekbántalmazásban érintett iskolaigazgatót segíthetett a dunavecsei egyházközség élére a melegpartikkal lebukó sztárpap
A dunavecsei Duna Menti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben zajló bántalmazási ügyekkel kapcsolatban a Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozást folytat, miután már nyolc gyermek sérelmére elkövetett fizikai és lelki bántalmazások kerültek napvilágra. Az érintettek 7-16 éves értelmileg akadályozott gyermekek, akik mindannyian az intézmény igazgatóját, L. M.-et vádolták meg, írja a 24.hu.
Az ügy előzményei szerint Bese Gergő plébános jó kapcsolatot ápolt L. M.-mel, akit korábban a dunavecsei katolikus egyházközösség világi elnökévé is kineveztek.
L. M. közéleti szerepe túlmutatott az iskolán, ugyanis a dunavecsei katolikus közösség rendezvényeinek szervezésében is tevékenyen részt vett. A 2024-es katolikus bált például ő szervezte meg, és ennek meghívójában egy 2016-os fotót használt, ahol a gyülekezet férfitagjaiból verbuvált „Vadhattyúk” nevű csoport, köztük L. M., rózsaszín tütüszoknyában balettprodukciót adtak elő. A felvételen L. M. a csoport piramisának csúcsán látható.
Bese Gergő neve az elmúlt napokban más botrány kapcsán is felmerült, miután az Apostoli Nunciatúra megerősítette a Válasz Online értesüléseit arról, hogy a plébános melegpartikon vehetett részt, és intim kapcsolatot ápolt férfiakkal. Emiatt Besét azonnali hatállyal eltávolították a dunavecsei plébániáról.