„A gyerek 24 órás feladat, a teljes életet megváltoztatja” – sok gyerek vár nevelőszülőre az országban
A koronavírus járvány miatti lezárás rengeteg embert tett munkanélkülivé, olyanokat, ahol egyik napról a másikra éltek, nem volt tartalék ezekre a hónapokra. A bezárás az erőszakot is növelte. Valószínűleg sok gyereknek lesz szüksége segítségre, de őket még meg kell találnia szakembereknek.
“Arra számítottunk, hogy a járvány miatt dömpingben jönnek a rászoruló gyerekek, anyagi gondok vagy épp családon belüli bántalmazás miatt. Nem jöttek, úgy tűnik, idő kell, hogy az orvos, védőnő, gyermekvédelem tudja jelezni, hogy baj van
– mondta el a Fészek Gyermekvédő Egyesület igazgatója. Báló Ottília szerint nőtt azért egy kicsit a nevelőszülőre váró gyerekek száma.
Májusban 62 gyereknek kerestek nevelőszülőt az ország középső részén. Ennek a kétharmada szokott lenni az átlag. A mostani gyerekeknek a fele nagyon pici, 2 évesnél kisebb. Ez rendkívüli.
Ezeknek a gyerekeknek most abban a családban kell várniuk, ahonnan ki kellene emelni őket, van, aki kórházban van, és van, aki gyermekotthonba került.

Fotó: Bulla Bea
Báló Ottília szerint nagyon változatos, ki, miért vállalja ezt a munkát.
“Volt, akinek a saját öccsén kellett segítenie, miatta lett nevelőszülő, miközben még ő maga is nagyon fiatal volt. Közben kedvet kapott a feladathoz, és további gyermekeket vállalt. Ez lett a hivatása, az élete értelme.
Jelenleg 3 gyermeket nevel, egyikük sem könnyű eset, de mindenkiben megtalálja a kivételes képességet. A legnagyobb szépen szaval és versenyszerűen táncol, és már a középső is egymás után nyeri az érmeket úszásban.”
Immár hat éve a nevelőszülőség munkaviszony, vagyis van fizetés, tébé, nyugdíj és szabadság is.

Ki lesz nevelőszülő?
A pénz önmagában nem lehet hívogató. Ez nem egy 8 órás munka, a gyerek a teljes életet megváltoztatja.
“Nem az van, hogy van egy kis szabadidőm, majd akkor leszek nevelőszülő. A gyerek 24 órás feladat, hat minden időre, a teljes családra, a barátokra – mondja Ottília. Szerinte a szociális érzékenység nagyon fontos, az a legfontosabb. Van, aki valahogy jót akar tenni, van, aki a saját családjában látott jó példát, van, aki maga is nevelőszülőnél nőtt fel, és van, akinek nincs saját gyereke vagy ők már megnőttek, ezért dönt e hivatás mellett.
Tudni kell, hogy a nevelőszülőség átmeneti segítség, el kell engedni a gyereket, amikor már vissza tud kerülni a régi családjába, vagy megtalálták a megfelelő örökbefogadót neki.
“Az elválás mindig veszteség, fájdalom. Erre fel kell készülni, nem szabad érzelmi spirálba belekeveredni. Nagyon nehéz ez, ezt tanulni kell. Ez egy szakma.
A nevelőszülők a lelkükkel, az érzelmeikkel dolgoznak, könnyű kiégni. Kell a szakmai megerősítés, a visszajelzések a profiktól.”
- avat be Ottília.
Van egy 60 órás képzés, ami feltétele a nevelőszülőségnek. Az első részben szembesítenek a másik oldallal. Azt tanítják, mit érez a vér szerinti szülő és egy gyerek. Azért kell, hogy jól reagáljon a nevelőszülő, tudjon úgy viszonyulni, hogy ne hibáztasson senkit.
“Mindig csomagban jön a feladat, abban a gyerek családja is benne van. Ahhoz is kell viszonyulni – figyelmeztet Ottília.
Elmondta, hogy egy sok traumát elszenvedett testvérpár például igencsak feladta a leckét a nevelőszülőnek:
“Ő kiállta a próbát. Tudta, hogy
a gyermekek nem őt akarják bántani, csak a saját bizonytalanságuk miatt tesztelnek mindig, mindenkit. Vajon szeretnek itt eléggé engem ahhoz, hogy ezt is, meg ezt is, meg még azt is elviseljék tőlem?
A lányok felnőttek, egyikük már saját otthonában, párkapcsolatban él, és időnként visszajár a nevelőszülőhöz. Pont úgy süti a kalácsot, ahogy gyerekként a nevelőszülőnél tanulta, olyan háztartást vezet, ahogy a nevelőszülőnél látta. Ha elakad valamiben, akkor a nevelőszülőt kérdezi, hogy is kell azt csinálni.”